Kaslik Péter

 

Két pogány közt…

A határon túli magyarok, a magyarországi neokonzervativizmus, és az utódállamok (utódállamaiban) egyre erősödő nacionalizmus   

 

2006. augusztus 25.-én, Szlovákiában, Nyitrán egy férfiakból álló csoport véresre vert egy tizennyolc éves magyar egyetemista lányt, mert az mobil telefonján magyarul beszélt. A jelentések szerint, a lánynak kiszaggatták fülbevalóit, elvették mobil telefonját, a blúzára, pedig  magyarellenes feliratokat firkáltak. Az áldozat sérüléseinek nyomán három napig korházban feküdt. A Nyitrán súlyosan bántalmazott lánynak a nevét ez idáig nem közölték a hírügynökségek, állítólag azért, mert a  áldozat, azt a mai napig nem kívánta nyilvánosság elé tárni.  Bizonyos, azonban az, hogy ma már nem csak a Balkánon, hanem az Európai Unióban is verik a magyarokat, ha  magyarul beszélnek.

Emlékezzünk: A 2004. december 5. kettős állampolgárságra vonatkozó magyarországi népszavazást megelőzően, maga a magyar kormány, s a miniszterelnök személyesen, és az aránytalan túlsúlyban lévő magyarországi balliberális média, egy mindent behálózó, és összhangolt ellenkampányt folytatott a határon túli magyar nemzeti közösségek kinyilvánított akaratának  érvényesítése ellen.   A kormány, és a média ellenkampány stratégiájának egyik unalomig sulykolt érve az volt, hogy az utódállamok  Európai Uniós tagságával a határon túli magyarok, kettős állampolgársági igényei fölöslegessé válnak, mert  az Európai Unión belül  a határon túli magyarok biztonságának kérdése is megoldódik:

„…mi végre az egész? Amire negyed- vagy ötödúton lesz az egyéni kérelmek elbírálása, Románia és Horvátország már tagországa lesz az Európai Uniónak, ilyenformán a magyar állampolgárság "értéktelenné" válik az ottani magyarok szemében.” (Aczél Endre: Népszabadság, 2004. szeptember 16.) 

 

Ma már bizonyos, hogy az Európai Uniós tagság nem oldott meg semmit. Szlovákia már 2004. május 1. –től tagja  az Európai Uniónak, és a magyar lányokat ott is megverik a nyílt utcán.   Különben sem a  Népszabadság, és  Aczél Endre, hivatott arra, hogy a határon túli magyarok nevében előre megmondja, mi (lett volna) értékesebb, vagy értéktelenebb az “ottani magyarok” számára.

A Népszabadság, és a baloldali média általában, az „ottani”, „idegen”, a „magyar ajkú”  kifejezéseket használja a határon túli magyarok megjelölésére. Nagy N. Péter, a Népszabadság, 2004. december 6. számában  „általunk bizony nem ismert embercsoportnak” nevezi a határon túli magyarokat. Kis János, szintén a  Népszabadságban „magyar ajkú leszármazottakról” beszél. Ha az egyént megfosztjuk arculatától, a nagyobb közösségbe tartozás érzésének megtartó erejétől, az megsemmisíthetővé válik. 

A jelenlegi magyar  kormány elutasító magatartása, a balliberális médiának, a határon túli magyarok iránti  nyíltan, és folyamatosan megnyilvánuló ellenszenve, valamint  a 2004. népszavazás eredménye formálisan is szabad prédává tette a határon túli magyarokat, azzal, hogy egy durva, de kézenfekvő érvet szolgáltat az utódállamok nacionalistái számára:  „A saját magyarjaitoknak nem kelletek, mit kerestek itt?” (Ezt, gyakran sokkal cifrám formában mondják) Ennek orvoslására, a mai napig, sem a bűvös Budapesten, sem, pedig az űberbűvös Brüsszelben nem terem  varázsszó.

Gyurcsány Ferenc, miniszterelnök, aki eddig a választási kampányban elhangzott hazugságai miatt, valamint a  Szent István napi ünnepségek idején történt tragédia felelősége elől menekülve hallgatott, a nyitrai esetet  alkalmasnak vélte arra, hogy a nemzeti érdekek védelmének örve alatt ismét megszólaljon. Jobb lett volna, azonban, ha hallgat, mert a határon túli magyarok helyzetének az egyre fokozottabb romlásáért a magyar kormány, és a baloldali média is felelős. „Győztünk!” jelentett ki Gyurcsány a népszavazás eredményének kihirdetése után. Kit győzünk le? Önmagunkat?   

A nyitrai esettel kapcsolatos beszédében, Gyurcsány, a tőle megszokott  zavarossággal  elsősorban  a magyarokat oktatta ki  toleranciából. Gyurcsány  a  Szlovákiában , szlovák honpolgárok  által bántalmazott magyar lány példájára hivatkozva elítélte azokat  a  magyarországi pártokat, akik ”programjukban, megnyilvánulásaikban kifejezetten idegengyűlöletre készültek, és így is cselekednek.” 

Gyurcsány, kitért arra is, hogy „ Európa többi térségében az emberek megtanulták kezelni történelmi sérelmeiket. A kormányfő szerint:  „rövidlátó politika ezeket a régi sérelmeket olyan tettekkel orvosolni, amelyek az egész régióra rossz hatással lehetnek.” 

Gyurcsány szavai kapcsán nem világos, hogy milyen történelmi sérelmei lehetnek Szlovákiának, az eredetileg Csehszlovákiához csatolt, és a csehek és a szlovákok közötti külön alku révén  Szlovákiához került területeken élő magyarok ellen. Kinek lehetnek itt történelmi sérelmei? Hol vannak a miniszterelnök tanácsadói, hogy tudtára adják: „A magyarokat verik, nem fordítva.” Nem csoda, hogy a szlovák kormány lesöpörte a magyar kormány jegyzékét az asztalról.

A Népszabadság, ahol csak lehetséges, „homályos körülmények között lezajlott” magyarverésekről beszél. A sajtó feladata, azonban, hogy ezeket a „homályos körülményeket” feltárja. Ezt, azonban ez idáig a Népszabadság” a határon túli magyarok érdekében egyetlen egyszer sem tette meg.  A magyarországi balliberális sajtó, a magyarveréseket ideológia alapon utasítja el, azoknak nem szabad megtörténniük. Ha, pedig megtörténtek, akkor meg nem történtekké kell őket tenni. Érhető, tehát, hogy a  Népszabadság újságírója nem Újvidékről, Nyitráról, vagy Erdélyből tudósít, hanem a saját bevallása szerint a mobil telefonja, a laptopja, és a mindig kéznél levő teniszütője  közeléből.

Aczél Endre, a, 2006. augusztus 25. számában a „ A kutya és a karaván” c. bölcselkedésekkel megtűzdelt cikkében arról igyekszik meggyőzni a Népszabadság olvasóit, hogy a magyarverések  általában, de különösen a Szlovákia és Magyarországi közötti  üzleti kapcsolatainak kivirágzása szempontjából jelentéktelenek, és talán nem is igazak. Becsmérlő, és a csúfondárosság határát érintő  írásának csattanóját, Aczél Endre arra  közép keleti közmondásra építi, amely szerint: „A kutya ugat, a karaván halad.” Lévén a „karaván” az, ami: az üzlet, a kereskedelem jelképe. A kutya, a közép keleti népeknél, a megvetés és alávalóság jelképe. A Népszabdság szerint ezek lennének a hatáton túli magyarok.  Aczél Endre, a Népszabadságban, a határon túli magyarokra alkalmazott: „magyarajkú”, „ottani”, „idegen”, „számunkra ismeretlen embercsoport” megjelöléseket, a fent említett közmondásba tömöríti. A fentiek jellemzésére egy angol nyelvű szólással válaszolhatunk: Választott hazámban, Kanadában erre megvetően azt mondják: „Adding insult to injury” (A bántalmazást  sértegetésekkel tetézni, A védteleneket és kiszolgáltatokat sértegetni)

Aczél Endre, szóhasználata kísértetiesen emlékeztet Moshe Dayan, az izraeli hadsereg egykori főparancsnokának, a palesztinok kényszerhelyzetére vonatkozó  megjegyzésére: „Nincs megoldásunk arra, hogy ti most minden kilátás nélkül úgy éltek itt mint a kutyák. Aki akar, az elmehet..” ( Noam Chomsky: „Deterring Democracy” , 1992, 434.o. Nur Masalha: A Land Without People, 1997. 92.o.)

„A kutya ugat, a karaván halad” népi bölcsesség Thucydides (Kb. IKE 455 – 400.)  megfogalmazásában így hangzik:  „A hatalmasok úgy tesznek, ahogy akarnak, a gyengék, pedig ezt úgy viselik el, ahogy tudják.”

Aczél Endre: „A kutya és a karaván” c. írása 2006. augusztus 25. jelent meg a Népszabadságban. Ugyanaz nap délután, több rövid hír jelenik meg más forrásból, hogy Nyitrán súlyosan bántalmaztak egy magyar lányt, mert az magyarul beszélt az utcán. Másnap, augusztus 26. , pedig a Galántához közeli Diószegen hat  helyi fiatal megvert egy 19 éves  fiatalembert, mert az magyarul beszélt. A fiatalember korházi kezelésre szorult.

A  Népszabadságban megjelent írás botrányosan félresikerült időzítése  világosan bizonyítja, hogy a magyarországi baloldali sajtót nem érdekli a határon túli magyarok tényleges helyzete, és  nem is kíván valóságos képet nyújtani olvasói számára  a határon túli magyarok megoldatlan helyzetéről, vagy  a kisebbségi sor  tényleges veszélyeiről.  Nyitra körülbelül olyan távolságban van Budapesttől, mint Siófok, vagy Paks, Kalocsa, Tiszafüred, vagy Karcag. Aczél Endre, azonban, a számtalan, és már több éve észlelhető vészjelek , és nyugtalanító napi hírek  ellenére  képtelen volt előrelátni, hogy a jelenlegi szlovák kormánykoalíció összetétele milyen veszélyeket rejteget  magában. A magyarországi balliberális sajtó arról ír, amit látni szeretne, illetve, ami az üzlet szempontjából jó, nem arról, ami van. Ha, Aczél Endre nem tudja mi történik a Budapesttől kb. száz ötven, kétszáz kilométerre fekvő Nyitrán, képzeljük el, hogyan viszonyulnak  Aczél Endre, illetve a Népszabadság tudósításai azokról a helyekről, amelyekről a magyaroknak nincsenek közvetlen, vagy közeli ismeretei. (London, Washington, Kína)

A  szólásokra és közmondásokra jellemző az is, hogy mindenre és mindennek az ellenkezőjére is van egy szólás, vagy egy közmondás. „A kutya ugat, a karaván halad” nyomán ne kérdezzük, hogy a zörög e a haraszt, ha szél nem fújja? Ne kérdezzük azt sem, hogy ahol füst van, ott van e tűz?

Aczél Endrének, a magyarországi neokonzervatív  „karaván” minden tagjának, valamint az utódállamok nacionalistáinak, pedig  a következő szólásmondás megszívlelését  ajánlom: „ Be kind to the people you are meeting on your way up, because you may meet them on your way down) „Légy megértő azok iránt, akkikel a felfelé vezető utadon találkozol, mert találkozni fogsz velük lefelé jövet.”)

Átalvető 2006. szeptember