Kaslik Péter

 

Euro Standard 2008. – ujjlenyomatok, könnygáz és kordonok
Giorgio Agamben - a biztonságról és terrorizmusról

Giorgio Agamben a mai olasz filozófia kiemelkedő egyénisége. Agamben munkásságának nagy hatása van az angol nyelvterületen is. Giorgio Agamben 1942-ben született Rómában. Jogot, és filozófiát végzett. Olaszországon kívül, több európai és amerikai egyetemen tanít. Több könyve jelent meg angol nyelven is. (Homo Sacer, State of Exception, Infancy and History, The Time that Remains). Agamben akkor került a hírek központjába, amikor elutasította, hogy az Amerikai Egyesült Államok egyik egyetemén tanítson, mert ellenezte az Amerikai Egyesült Államokba való beutazáshoz szelektíven megkövetelt ujjlenyomat vétel szükségességét. Agamben szerint, a kötelező ujjlenyomat azonos a haláltáborokban alkalmazott rendszám jellegű tetoválással, amely az embereket  biológia egyedekké minősítette. A legújabb hírek szerint, a közeljövőben  a schengeni határokon is ujjlenyomatot vennének. 
A jelenlegi írás Giorgio Agamben angol nyelvű írásai alapján igyekszik összegezni a világszerte ismert olasz filozófus nézeteit a biztonságról, és a terrorizmusról.

2001. szeptember 11. a biztonság és a terrorizmus elleni harc új korszakát jelzi. George W. Bush, amerikai elnök: „Aki nincs velünk, az ellenünk van” kijelentése alapján, a biztonság, és a terrorizmus elleni harc a „jó, és a gonosz” közötti választást jelenti. A semlegességnek, a saját útnak, a meggondolásnak többé nincs helye. Bush szerint, a terroristák azért gyűlölnek „bennünket”, mert mi „szabadok vagyunk.” A biztonság, és a terrorizmus elleni harc iránti elkötelezettség, ma a politikai hovatartozás döntő szempontjaként jelentkezik. A biztonság és a terrorizmus elleni harc iránti feltétlen elkötelezettség, ma azonos a neoliberális politika, és a globális világrend iránti elkötelezettséggel.

Giorgio Agamben, olasz filozófus szerint azonban, a neoliberális politika szolgálatában álló uralkodó réteg (legtöbbször csoport) biztonságának állami védelmezése, és a terrorizmus elleni harc törvénytelen eszközeinek széleskörű alkalmazása a legsötétebb diktatúra veszélyeit rejti magában.

A belső területi egyensúly elvei alapján szerveződő (nemzeti) állam az önfegyelemre, az előreláthatóságra, és a  törvényességre helyezi a hangsúlyt. A nemzeti állam, tehát a tartós rend és a belső béke feltételeinek a megteremtésére törekszik. Ezzel ellentétben, a tizennyolcadik századbeli merkantilizmus elveire épülő, liberális állam elsősorban a javak (árú) szabad, és biztonságos mozgásának feltételeit hivatott biztosítani, s emiatt a nem a megelőző jellegű intézkedésekre, hanem az önvédelemre, illetve a  közvetlen biztonságra helyezi a hangsúlyt. Ma, a globalista, neoliberális állam ugyanezeket az elveket követi. A globalizmus elveire épülő állam a megelőző szabályok, és a társadalom belső békéjét egyensúlyozó társadalmi intézmények kiépítése helyett, szintén a közvetlen rendfenntartásra szorítkozik. Vagyis, a neoliberalizmus nem a demokrácia rendjének kiépítésére törekszik, hanem a saját működési feltételeinek biztonságát igyekszik az államhatalom eszközeivel esetről esetre védelmezni. Michel Focault megállapítja, hogy a biztonságnak az állami teendők közötti elsőbbsége a liberalizmus eszméjéhez kötődik.

Ma az államhatalom hatalmi eszközeinek a biztonságra összpontosítása - a rendőrség, és a hadsereg aránytalan felerősítése, és előtérbe helyezett szerepe roppant veszélyeket rejt magában. Emlékezzünk, hogy a második világháború utáni időszak első terrorista szervezetét, az OAS – t (Organisation armée secrète), a francia hadsereg két tábornoka alapítototta 1961-ben azzal a céllal, hogy megakadályozzák a független Alzsír megvalósulását. Az OAS felfogása szerint a  függetlenségi törekvésere egyetlen eredményes válasz lehetséges – a terrorizmus. A jelenleg terrorista szervezeteknek  minősülő szervezett csoportosulások majdnem mindegyike, szintén állami segítséggel, vagy valamelyik  állam hallgatólagos beleegyezésével jött létre.   

A neoliberalizmus az állam hagyományos – törvényhozó, jóléti, közigazgatási, és egyéb társadalmi szerepeit mindinkább leépíti, az állami erőszak eszközeit, pedig hatalmas mértékben megnöveli, és azokat a fennálló rendszer biztonságának szolgálatába állítja. A múlt század ötvenes éveinek közepéig (a nyugati demokráciákban), a biztonság megszervezése, és a biztonsági feladatok ellátása az állami adminisztráció egyik arányos részlegét képezte, ma pedig a politikai legitimitás egyedüli biztosítékaként szerepel. Giorgio Agamben szerint, a biztonsági erőknek az aránytalan felduzzasztása, és a biztonság szerepének ez a kizárólagos felfogása roppant veszélyt jelent a demokrácia számára is:

„Az az  állam, amely a biztonságot tekinti egyetlen feladatának, és létjogosultságát és a kormányzásra való jogát csak a biztonságra alapozza, az igen ingatag alapokon nyugszik és nagyon könnyen olyan helyzetbe hozható, hogy a terrorizmus elleni harc örve alatt maga is terroristává váljon…”  Agamben, Giorgio. "On Security and Terror." http://fazarchiv.faz.net/webcgi?START=A20&DOKM=775258_FAZ_0&WID=69343-5800873-11505_4

Agamben a továbbiakban kitér arra is, hogy a politika eredeti értelmezése alapján a város (állam), a polis, illetve a szervezett társadalmi életforma irányításának tudománya volt, ma pedig a rendőri intézkedésekre szorítkozik. Polis helyett police.  Az állam, és a terrorszervezet közötti különbség megszűnik, s a végén annak lehetünk tanúi, hogy a biztonság és a terrorizmus egyetlen folyamattá olvad, s azok a kölcsönösség elve alapján egymás létezését, és módszereit igazolják:

„Nemcsak arról van szó, hogy a fentiek alapján az ellenfelek között egy bűntársi, s egymás létezését igazoló viszony alakul ki, hanem arról, hogy a biztonságnak az állandó jelleggel történő központba helyezése véget nem érő polgárháborús állapotot eredményez, amely lehetetlenné teszi a békés társadalmi együttélés minden formáját.”

A biztonság védelmére hivatkozó állami terrorizmus ma a globalizmus keretei között valósul meg, és azt a neoliberális politika megvalósítása érdekében világszerte azonos céllal alkalmazzák. A biztonság érdekében fellépő állami terrorizmus, a béke és a biztonság helyett, ma világszerte a lehető legnagyobb bizonytalanság és társadalmi zűrzavar okozója. A biztonsági intézkedések nem a szabályosan meghozott törvényekre, hanem a  végrehajtó szervek rövid úton, illetve kivételes eljárással foganatosítot rendeleteire, tehát kivételekre alapulnak. A kivételeknek a szabályként való alkalmazása hosszú távon, a törvényhozó testületek, tehát a legfontosabb demokratikus intézmények szerepének csökkenéséhez, és az alkotmányosság elvének mellőzéséhez vezet. A kivételek alapján való kormányzás összeegyeztethetetlen a demokrácia elveivel.

Agamben szerint, ma a legfontosabb teendő a biztonság  kizárólagos szerepének a felülvizsgálata. Itt az ideje, hogy az európai és az amerikai politikusok belássák, hogy a biztonságra összpontosuló  államfelfogás milyen veszélyeket rejt magában. Nem arról van szó, hogy a demokratikus államnak nincs joga az önvédelemre, de a demokratikus állam feladata a terrorizmus okainak megelőzése, nem pedig a bekövetkezett társadalmi katasztrófák utólagos, és esetenként történő, állami erőszakkal történő ellensúlyozása. Végső ideje, hogy a nyugati demokráciák a hangsúlyt az elégedetlenség okainak a megszüntetésére helyezzék, ahelyett, hogy csupán a biztonsággal és a rend erőszakos helyreállításával törődnének. Napjainkban azonban azt tapasztaljuk, hogy a neoliberális politika titokban az általános elégedetlenség, és a tartós veszélyállapot előidézésére törekszik.