Kaslik Péter

Kubikusok és urbánusok

A vajdasági magyarok, Kosztolányi Dezső óta tudják, hogy „varázsszer ott fönn sem terem a bűvös Budapesten.” Eddig nem is kértek semmit, de most, amikor a sorsukkal megbízott balkáni vezetők felett, a saját honpolgáraik ellen elkövetett tömeggyilkosság miatt a nemzetközi bíróság ítélkezik,  a vajdasági magyarok úgy érzik, hogy a magyar útlevél valami biztonságot nyújthatna számukra.  Abban reménykednek, hogy ezekkel a biztosítékokkal egyelőre megmaradhatnak ott, ahol vannak. Kérelmük hitelességének bizonyítására összegyűjtöttek negyvenezer aláírást, és azt felvitték Budapestre, abban a reményben, hogy a Szabó Jánosok, és Varga Júliák tízezreinek személyes aláírásával hitelesített kérelmet, az anyaország politikusai nem a jobboldali, vagy a baloldali politikai játszmák eszközeként használják, hanem a nemzeti összetartozás szellemében méltányolják. Nem ez történt.

A bűvös Budapesten most sem tudnak mit kezdeni a néppel, azok, akik a „népben” nem saját elődeiket látják, hanem csak az ország „itteni lakósait.” A Rákosi korszak kommunista pártjának központi lapja, a Népszabadság ügyvédet fogadott, hogy a magyarországiakat a magyaroktól megvédje. A negyvenezer aláírással hitelesített kérelmet cáfolni hivatott írás a  NSZ 2004. január 8. számában jelent meg,  „Kettős kapituláció” címen. Szerzője Bauer Tamás, az SZDSZ OT tagja. A cikket követően, a Népszabadság 2004. január 16. számában, kiegészítésül megjelent, egy testre szabott, túlságosan is egybehangzó „olvasói levél”, melynek címe:  Kell ez nekünk?  Kétségtelen, hogy a  „nekünk” megjelölés nem az egyetemes magyar nemzetet jelenti. Ez, az „elszólás” jellemzi az SZDSZ- nek, mind a magyar nemzethez, mind pedig a határon túli magyar nemzeti közösségekhez iránti magatartását.

A „Magyar Nemzet”,  2004. január 13. számában, Haklik Norbert, a délvidéki magyarok helyzetének nyilvánvalóan kiváló ismerője, “A kettős állampolgárság ellenzői - 
A baloldal a határon túliak szavazataitól retteg címen kitűnő cikket írt Bauer Tamás, illetve az SDSZ elutasító kampányának tényleges okairól.  A továbbiakban, csak Bauer Tamás, illetve az SZDSZ  dokumentumának, néhány különlegesen leleplező  részletéhez  szeretnék hozzászólni, hiszen tudvalevő, hogy a lényeg (az ördög) a részletekben van.

1. A Népszabadság cikke, az SZDSZ Országos Tanácsának a hivatalos álláspontját fejezi ki, és semmi köze az olvasók felvilágosításához. Újságcikk formájában megírt jogi beadványról van szó. Az írás tényleges célja az SZDSZ álláspontjának az olvasókkal való elfogadtatása. Bauer Tamás budapesti ügyvéd.  A Népszabadság odaírhatta volna, hogy az írás szerzője nem „csak” az SZDSZ érdekeiért aggódó politikus, aki megélhetésből másnak az érdekében, és más ügyben is felszólal – ha megfizetik.

2. Az SZDSZ kenyér helyett követ ad a hozzá fordulóknak. A dokumentum, a vajdasági magyarokat elvont, és  személytelen fogalmakkal helyettesíti. Főnevek, illetve személynevek helyett névmásokat, és más elvont megjelöléseket használ („ők, „ezek”, „mondták”, akarnak, „magyar kisebbségi személy”??) Ezzel az író, illetve az ügyvéd, személyteleníti az „ellenfelet”, és hallgatóságának, illetve az újság  olvasótáborának  legalapvetőbb félelmi ösztönökre igyekszik hatni. Az utódállamok helyett, pedig a pozitív hangzású „szomszéd” országokról beszél. Bauer elutasító indítványában, a pozitív „szomszéd ország ”, a Milosvityre, és Seseljre szavazó Szerbiát jelenti. Az „integrálódás, és az emancipáció” tényleges jelentése pedig a beolvadás, és a felszívódás.

Az SZDSZ üzenete a következő: Íme, eljött a mi országunk, ide ne gyertek, olvadjatok be, és ne sokasodjatok.  Bauer Tamás, és az SZDSZ ugyanazt teszi a végveszélyben lévő nemzettestvéreinkkel, mint amit más országokban hatalomra jutott globalizáció párti, és neokonzervatív pártok, kormányok tesznek országaik elesetteivel: lelövik a sebesülteket.

3. A vajdasági magyaroknak az anyaországhoz eljuttatott kérelmét mindenestül elutasító írás nem említi Trianont. Ez olyan, mintha a szervezett bűnözésről beszélnénk és a Maffiát nem említenénk. Hogyan kerültek ezek a magyarok a határon túlra, önszántukból, útlevéllel? A vajdasági magyarok úgy tudják, hogy a határok vándoroltak el. Bauer Tamás, a nemzet egészét érintő kérdést, leszűkíti az érvényben lévő magyar pozitív jog keretei közé. Az SZDSZ álláspontja tehát a következő: A vajdasági magyarok olyan jogokat kapnak, amelyek az érvényben lévő törvények alapján (amelyeket ők hoztak meg) megilleti őket. Sem többet, sem kevesebbet. Ezt mondja Szlobodan Milosevity, és a jelenlegi szerb vezetés is.

4. A Népszabadság cikke felhívja a magyar kormányt, hogy utasítsa vissza a vajdasági magyarok kérelmét, mert „ez ellentétes azzal a politikával, melynek célja a magyar kisebbségek integrációja és emancipációja  saját országuk társadalmába.” A „magyar kisebbségi személyeknek” pedig   azt tanácsolja, hogy a „konfrontáció” helyett az  „integráció és emancipáció” útját kövessék a „saját országuk társadalmába”.
Az írás az integrációt, és az emancipációt” általános „európai” törekvésként állítja be, holott ez magának az SZDSZ-nek az álláspontja, és esetleg a szerbeké, és a szlovákoké.

Az „integráció” és „emancipáció” a gyarmatosítással kapcsolatos fogalmak, amelyek az afrikai amerikaiak, és Kanada őshonos népeinek, valamint a dél amerikai őslakosoknak stb. a fehérek (európai) társadalmába való fentről erőltetett „beilleszkedési” nehézségeire vonatkoznak.  Az erősebb szemében, nyomorúságukért mindig maguk a megnyomorítottak a hibásak. Ez a felfogás a kultúrák alacsonyabb, és magasabb rendű rangsorolásán alapszik. A módszer mindig, és mindenütt ugyanaz: A „bennszülötteknek” a társadalom peremére taszítása, és politikai akaratuk tényleges tartalmának kiforgatása. Mibe integrálódjanak a vajdasági magyarok a jelenlegi Szerbiában?  Miért kell a vajdasági magyaroknak most egy másik nemzethez integrálódni, amikor azok a maguk nemzetének a szerves része. Milyen nemzetközi törvény írja elő, hogy a vajdasági magyarok most a boszniai szerb telepesek kultúrájába integrálódjanak, és emancipálódjanak? Az SZDSZ ajánlatának kapcsán akaratlanul is a kulturális genocídum jut eszünkbe.  

5. Az SZDSZ politikai hitvallása, és a határon túli nemzeti közösségek iránti ellenséges magatartása azt jelenti, hogy hívei nem a nemzet egészéhez lojálisak, hanem a más országokban levő hasonló célkitűzésű, és hasonló társadalmi helyzetben levő csoportokhoz, és mozgalmakhoz lojálisak. „Most minden félbarátunk és titkos ellenségünk átmegy a győzelmesekehez,…” írja Petőfi Sándor, az 1848. forradalom leveretését követően. A neokonzervativizmus hívei, a feudalizmus rendi társadalmához hasonlóan, a saját osztályukhoz és nem az ország népéhez lojálisak, és a győztesek oldalára álltak. Bíbó István szerint, az a társadalmi réteg, amely nem a  nemzet egészéhez, hanem csak a mindenkori hatalomhoz közel álló réteghez lojális, önmaga is rosszul asszimilálódott. Ma ez a rosszul asszimilálódott réteg, hatalmi pozícióból arra utasítja a  vajdasági magyarokat, hogy azok tökéletesebben emancipálódjanak és asszimilálódjanak, méghozzá „országaik” legszélsőségesebb nemzeti törekvéseihez, mert ez felel meg az európai törekvéseknek..”  A „törekvések”, azonban csak törekvések. Európában, és másutt is vannak olyan államok, amelyek készségesen befogadják, és külön felszólítják nemzettársaikat a hazájukba való visszatérésre. Nehezen hihető, hogy Bauer Tamás, és az SZDSZ országos tanácsa ne tudná, hogy vannak olyan államok is, amelyek külön kijelölt területeket és több jogot és kiváltságot biztosítanak a visszatérő nemzettársaik számára, mint amennyit az ország őshonos lakosa élvez. Az SZDSZ is csak Magyarországon internacionalista, illetve, csak akkor hozakodik elő a nemzetközi példákkal, amikor az a saját érdekeinek megfelel.

Ez a bizarr, „integrálódásra” (beolvadásra) serkentő  indítvány már azért is képtelenség, mert a szerb társadalomban még mindig domináló szélsőséges, nacionalista nézetek meghatározásuknál fogva kizárják a más nemzetiségek és kultúrák befogadását. A vajdasági magyarok „idegenek” és betolakodók” lettek a saját szülőföldjükön. A szerb nacionalisták végső üzenete is a következő:  „A föld kell, ti pedig menjetek.”

6. A nyitott társadalom, és a „határok nélküli” közös Európa igazi arcához az is hozzátartozik, hogy a határok eltörlése csak az olcsón gyártott árú szabad szállítására, és a gyors pénzátutalások lehetőségére vonatkozik, de csak azokra a személyekre, illetve népcsoportokra érvényes, akik különben is a határokon belül vannak. Bauer Tamás elhallgatja, hogy az egykori vasfüggönyt a közeljövőben, egy szárazföldön, légi úton, és a világűrből is a legújabb elektronikus berendezésekkel ellátott, hatalmas ellenőrzési (határ) övezetet fogja felváltani. A bevándorlási politika Európában is összeötvöződik a „terrorizmus elleni harccal.” A „Fortress Europe” „Európa erőd” – PROSECUR határövezet kiépítésére máris több millió eurót költöttek el. Bush elnök kényszerképzetein alapuló biztonsági politikájának követőjeként, már Ausztrália, a vajdasági magyarok „kedvenc” emigrációs célpontja is szigorítja bevándorlási politikáját. A vajdasági magyarok számára az „Itt élned halnod kell” jóslata, nem szellemi hazaformájában valósul meg, hanem egy életfogytiglani balkáni fogságot jelent. Bauer Tamás pedig , európai normákra hivatkozik és  integrációról, emancipációról beszél.

7. A dokumentum, hamis, és tetszés szerinti párhuzamokra hivatkozik. A kiegyensúlyozottabban megválogatott példák, és párhuzamok sokkal hűebben szemléltetnék a vajdasági magyaroknak,, a kettős állampolgárságra, és a magyar útlevél megszerzésére irányuló  törekvéseit.

8. Az SZDSZ elutasító levelében az új Békeharc szállóigéi is megtalálhatóak. Az állítólagos európai szintű emancipációt és integrációt a „konfrontáció” fogalmával  helyezi szembe. Az aláírásgyűjtés, a közvetlen demokrácia legalapvetőbb formája, és annak legbékésebb megnyilvánulása. Különös rosszhiszeműségre van szükség, hogy azt valaki konfrontációs folyamatként állítsa be. Aki tehát nem olvad be, és nem szívódik fel, az „konfrontációs” politikát folytat. (Lásd, kulák, szindikalista, imperialista ügynök, Tito láncos kutyája, szélsőjobboldali.  Lásd: Terrorista. Lásd: Bush: „Aki nincs velünk, az ellenünk van.”) A vajdasági magyarok kinyilvánított akaratának megtagadása pedig az SZDSZ-nek a terror elleni harchoz való hozzájárulása.  Az SZDSZ következetesen viselkedik, amikor hozzájárul a neokonzervativizmus, és a globalizáció földi paradicsomának megvalósításához: a hazátlanok, istentől és embertől elhagyott menekültek milliós tömegeinek a növeléséhez. A huszonegyedik század hajnalán a globalizmus egy falfirka formájában köszönt be Temerinbe. „Madzsarok hova mentek, ha Madzsarországon se kelletek?”

9. Az SZDSZ elutasító dokumentuma demokráciaellenes.  Mint a magyar társadalom legtudatosabb rétege, az SZDSZ most is jobban tudja, mi kell a vajdasági magyaroknak, mint ők maguk. Útlevél és állampolgárság nincs, de van valami hasonló: repedt gramofon lemezek, és az SZDSZ szellemében képzett egyetemi oktatók, akiket a magyar állam fizet, hogy a pénz itthon  maradjon. Kiket oktatnak majd az egyetemi oktatók, ha nincs magyar óvoda, vagy nem lesz magyar gyerek a délvidéken? A vajdasági magyarok már megjárták ezt a központosított, kirakat kisebbségi utat, és annak folytán beolvadt hetvenezer magyar.  Ez a felülről való építkezés, az úgynevezett „treetop democracy” (fa tetejéről jövő demokrácia) következetes, a jelenleg tűzzel, vassal terjesztett neoliberális elvekkel. A vajdasági magyarok személyes aláírásaival alátámasztott kérelmének goromba elutasítása azt bizonyítja, hogy az SZDSZ képtelen összeegyeztetni saját nemzetfeletti érdekeit a magyar kisebbségi lét ellentmondásokon alapuló valóságával.

10. A törvények paragrafusai között való válogatás, és az „európai színtű politikai megoldásainak kötéltánca helyett, már az is jól esne, ha tisztességesen értesítenék a magyar közvéleményt nemzettestvéreink tényleges helyzetéről, és a kategorikus  elutasítás és alamizsna helyett, legalább az aláírásgyűjtők erőfeszítéseinek tényét méltányolnák. Nem kell feltétlenül egyezni a vajdasági magyarok kérelmeivel, tisztelni kell azonban az emberek kinyilvánított akaratát. Tisztelni kell bennük a közvetlen demokrácia mindennapok hőseit, meg kell becsülni az aláírás gyűjtők erőfeszítéseit. Végső fokon, úgyis, erőfeszítéseink minősége a döntő. Az SZDSZ érzéketlen és elutasító magatartása csak növeli a kétségbeesést és a kiúttalanság érzését. Arundhati Roy, az új gyarmatosítás ellen küzdő indiai író szerint: „Ha nem marad más csak a kétségbeesés, akkor igazán nincs miért feladni a harcot.”