Kaslik Péter

Szereti e Brahmsot?

Letelt az esztendő. Kiosztották az új Nobel díjakat.
Az idei díjat a dél-afrikai John Maxwell Coetzee kapta.  Az elmúlt év irodalmi  Nobel díjának magyarországi párhuzamai alapján elképzelhető, hogy másnap a délafrikai filozófus, Thoms Casper Michael, a „South African Nation” napilapban megállapítja, hogy Coetze fehér, s ezért a délafrikaiak többsége nem örül az irodalmi  Nobel díjnak. Azok (a feketék), akik mégis olvassák, és méltatják  Coetze műveit, azt csak alkati fehérgyűlöletük elkendőzése miatt teszik. A tényleges fajgyűlölő, azonban maga a svéd királyi akadémia, mert, azzal leplezi mélységes fajgyűlöletét, hogy a Nobel díjat a dél afrikai, nem fekete Coetzenak ítéli oda. Hacsek: Most már érti? Sajó: Most már nem!

A 2001. irodalmi Nobel díjat a Trinidadi V. S. Naipaul kapta. Vidiadhar Surajprasad Naipaul, nem afrikai –trinidadi, hanem indiai-trinidadi.  Trinidad azonban messze van és nem hallik ide az ottani afrikai-trinidadi filozófusok toporzékolása. Mindössze egy fénykép tanúskodik a Nobel díj átadásáról, amelyen Naipaul szerény tisztelettel, és méltósággal áll a díjat átadó svéd király előtt.

A kidíjazott könyvekről nehéz önálló véleményt alkotni, de nem lehetetlen, hiszen minden évre jut egy Nobel díjas könyv. Kertész Imre könyvének esetében, azonban, még mielőtt az olvasó megalkothatta volna véleményét, a magyar sajtóban megjelent egy írás,  amely elébe vág a dolgoknak és rövidre zárja az olvasás élményét. Az írás a  Magyar Hírlapban 2002. október 11. számában jelent meg, címe: „Kertész Imre magyar író Nobel-díjas. Zsidó”. 

A Magyar Hírlap cikke két feltevésre épül: Az egyik az, hogy a Nobel díj a magyarok számára nem válotta  be a Nobel díjhoz fűzött várakozásokat, mert Kertész Imre zsidó. A másik pedig az, hogy a magyar olvasóközönség, a könyv tárgya, a holokauszt miatt képtelen átérezni a könyv mondanivalóját, és  ezért nem örül a könyv  nemezközi elismerésének sem.  A cikk ezáltal erőszakosan beleavatkozik az olvasó, és a mű meghitt viszonyának kialakulási folyamatába. Nem várja meg, és nem is engedi meg, hogy az olvasó önállóan alkossa meg véleményét a könyvről, hanem a nem létező, meg sem alkotott olvasói véleményre előre kihirdeti a bírálatot. A fentiek alapján, ha jónak találjuk a könyvet, és úgy érezzük, hogy az nyújtott valamit a számunkra, akkor az csak azért van, mert azzal leplezzük antiszemitizmusunkat. Ha, netán fenntartásaink lennének a könyvel kapcsolatban, akkor azok nem a könyv esetleges fogyatékosságainak a következményei, hanem az olvasó előítéleteinek az eredménye. Az olvasás élménye  a  nyitottságra, a képzelet szabad szárnyalására, a beleélésre, és az elkalandozás lehetőségére épül. A gúzsba kötöttségnek ebben az állapotában valóban nem is érdemes olvasni.

A zsidó, és nem zsidó szerzők szerinti megkülönböztetés ellenkezik a magyar irodalmi élet valóságával. Ismeretes, hogy a  magyar írók, és költők között található franci, szerb, horvát, román, szlovák, német, és természetesen zsidó, s más eredetű író, illetve költő is. Ugyanez tapasztalható más népeknél is, s a huszadik század  Nobel díjas íróinak, és költőinek életrajzi adatai is ezt bizonyítják. A magyar irodalomtörténet külön felsorolási kategóriában tartja számon a fajgyűlölet áldozatául esett írókat és költőket. Ide tartozik Radnóti Miklós, Sárközi György, Szerb Antal, Halász Gábor, Gelléri Andor Endre¹. Feltétlenül ide tartozik még  Szomory Dezső, is, aki „csak” éhen halt bujkálás közben. Személyes elfogultságom jeléül, engedtessék meg, hogy a mártír írók közé soroljam a mindinkább időszerű Rejtő Jenőt is.  

Képtelenség tehát azt állítani, hogy Kertész Imrét csupán azért ne fogadná be a magyar panteon, és a magyar olvasóközönség, mert zsidó, vagy amiatt utasítaná vissza könyvét amiről ír. ”Nemzeti büszkeségünk kielégült. Magyar író kapta az idei irodalmi Nobel-díjat. Ha ez az író nem a zsidó Kertész Imre lenne, a nemzeti büszkeségnek nem kellene avval törődnie, hogy a Nobel-díjas magyar író mit írt,…”

A fenti állítás, arra a mindennapok valóságát megcáfoló feltételezésre épül, hogy a holokauszt lesújtó tényei csak a szépirodalmi alkotásokból ismerhetők meg. Ez a feltételezés, azt is magában foglalja, hogy a nyugati világnak , Kertész Imre könyvét megelőzően, az elmúlt ötvennégy év folyamán, nem volt sem alkalma, sem lehetősége, hogy más forrásokból is értesüljön a magyar zsidók tragikus sorsáról.

A holokausztra vonatkozó dokumentumok, az oktató jellegű, és művészeti ihletésű anyag, a nyugati kultúrában mindenki számára hozzáférhető. A világszerte elérhető, és a világ majdnem minden nyelvén olvasható, szélesebb értelemben vett holokauszt irodalomban, Magyarország, és a magyarok szerepe kihangsúlyozottan jelen van. Értelmetlen, tehát az a feltevés, hogy Kertész Imre könyvének a megjelenése, még ezen felül is, külön súllyal bírna. Még értelmetlenebb azonban az a feltételezés, hogy a magyar olvasóközönség ez ellen az állítólagos külön felelősség ellen úgy védekezne, hogy nem olvassa el, illetve nem méltányolja a könyvet, nehogy a külvilág is megtudja, azt amiről a több világ nyelvre lefordított könyvből a nyugati olvasó különben is egyidejűleg értesülni fog.  A magyar olvasóközönségnek ez a lebecsülése ellentmond magának a könyvnek a magyar nyelven való megjelenésével is.

A magyar olvasók,  és a színházi közönség is egy életre szívébe zárta Anna Frankot, miért ne értékelné  megfelelő módon értékelné Kertész Imre könyvét is, ha hagynák.

II.

A Magyar Hírlap cikkét talán nem is kellene komolyan venni. Ismeretes, hogy egy ilyen rendkívüli esemény mint a Nobel díj, vonzza és izgalomba hozza  az irodalom szentélye körül  settenkedőket, és azokat, akik mások rivalda fényében szeretnék megragyogtatni elméjüket. Lényegében ez is történt. Kertész Imre azonban maga is a fenti cikk könnyen nyújtható és kalapálható anyagából kovácsol vértezetet magának, és könyvének terjesztési stratégiáját is a fenti mezhez igazítja.

Kertész, az elmúlt év folyamán többször, és következetesen kijelentette, hogy a magyar társadalom nem nézett szembe a holokauszttal.  A Houston Book Club munkatársának így nyilatkozott: „Magyarországon nincs holokauszt tudat”.²

Az egyik magyarországi nemzetközi sajtótájékoztatón pedig ezt mondja: „ Magyarország még nem nézett szembe "a szekrényben rejlő hullával: a holokauszt kérdésével, a magyarországi zsidóság kirablásával és szisztematikus legyilkolásával”.³  

Ezt a  roppant súlyos vádat, a fenti megfogalmazásban sem elfogadni, sem visszautasítani nem lehetséges, mert annak tartalma meghatározatlan. A jelen esetben a „hiszen mindenki tudja” érv nem elégséges. Miben nyilvánul meg a  holokauszt kérdésével való szembe nézés? Mi az amit Magyarország elmulasztott, vagy megakadályozhatott volna? Mit kellett volna megtennie, hogy a fenti elvárásnak eleget tegyen, és ki mondja meg? 
A Newsweek International-nak adott interjújában Kertész Imre kijelentései arról tanúskodnak, hogy az egyén személyes élményei döntő fontosságúak nézeteink kialakításában. „Sosem fogom elfelejteni azt a napot, amikor az amerikaiak kiszabadítottak Buchenwaldból”.⁴

Hogyan viszonyul, ez az egyén központú felfogás ahhoz a kijelentéshez, hogy Magyarország, mint egész, tehát mint elvont fogalom, nem nézett szembe a holokauszttal?  

Kertész egzisztencialista szemléletével kapcsolatosan felvetődik az egyéni megváltás lehetőségének a kérdése is. Szembe néztek e a holokauszt kérdésével, azok, akik Magyarországon a német megszállás alatt, életük árán zsidókat mentettek?

Hogyan kellet volna szembe néznie a holokauszt kérdésével azoknak a, volt osztálytársaimnak, akiknek apai nagyszüleit azért vitték el, mert zsidók voltak, később pedig, anyai nagyszüleit internálták a kommunisták, mert azok viszont  dunai németek voltak.

Szembe nézett e a holokauszt kérdésével az a délvidékről származó kanadai család, amely, az itteni magyar közösségből való kirekesztés árán nyilvánosan felemelte szavát a torontó Magyar Ház csendőrmúzeum alapítása ellen, vagy továbbra is osztozik Magyarország mulasztásaiban, annak ellenére, hogy a délvidéknek az a része, ahonnan származunk (magamról és a családomról van szó) a háború alatt nem volt „visszacsatolva” Magyarországhoz?

Felmerül a „Sorstalanság” hivatalos olvasmánnyá minősítésének a kérdése is. Baj az, ha valaki nem a “Sorstalanságon”, hanem Radnóti Miklós költészetén, vagy egy, nem magyar irodalmi alkotáson keresztül éli át a holokauszt tragédiáját, és nem pedig Kertész Nobel díjas regényén keresztül?  Baj az, ha valaki Anna Frank naplóját tartja a holokauszt egyik leghatásosabb megtestesítőjének? Lehetséges e a holokauszt irodalom összessége alapján átélni a tragédiát? között?

Kertész támadó, védekező stratégiája a „Magyarországon nincs holokauszt tudat” a könyv érdembeli bírálatának semlegesítését is szolgálja. “Magyarországon nincs holokauszt tudat.  Az emberek nem néztek szembe a holokauszttal”. Remélem, hogy ennek az elismerésnek a fényében, jobban szembe néznek vele mind eddig."⁵ A ki nem mondott üzenet a következő: Ha, Magyarországon semmit sem tettek a holokauszt tudatosítása érdekében, akkor ebben a tárgykörben bármlyen színtű alkotás csak használhat. 

Kertész többször is kijelentette, hogy a “Sorstalanság” ugyan a saját élményein alapszik, de valóban szépirodalmi alkotásról van szó. A szerző azonban a  holokauszt tudat hiányának egy egész országra alkalmazott súlyos, de meghatározatlan vádját arra használja, hogy a saját szépirodalmi alkotását ne kelljen a minden irodalmi műre kötelező érdembeli értékelésnek alávetnie. „Mint mondta: ő talán azért kevésbé népszerű Magyarországon, mert a magyar társadalom eddig elutasította az erre való reflexiót.”

Önigazolásként hat a következő kijelentés is: "A magyar kultúrában még nem vert gyökeret a holokauszt tudata, és aki erről ír, az a margón áll, a széljegyzetek között van jelen". Kertész, a saját védelmére a  magyar nyelv, és a magyar kultúra alárendelt szerepét is  megemlíti: "Mindig másodvonalbeli, félreismert, félreértett magyar író leszek; a magyar nyelv mindig másodrendű, félreismert, félreértett nyelv lesz…”

A nyelveknek, és a kultúráknak ez a rangsorolása az első világháború előtti nagynémet propaganda, és a francia sovinizmus magyarellenes aknamunkájának a gyökeretv vert beidegződése . Ezt a nézetet Kosztolányi Dezső:  “A magyar nyelv helye a földgolyón” c. írásában több mint ötven évvel ezelőtt meggyőzően megcáfolta.⁶  Mondanunk sem kell, hogy a korszerű társadalom filozófia, a kultúrák egyenrangúságáról való megállapításai egyértelműen Kosztolányit igazolták. (Az Európai Közösséghez való csatlakozás küszöbén, Kosztolányi  vitacikkét jó előre fel kellene mondatni a csatlakozás feltételeinek kidolgozására Brüsszelbe küldöttképviselőinkkel.)

Kertész általánosításai alapján nem dönthető el, hogy mi jelent az, hogy  Magyarországon nincs holokauszt tudat, és az sem világos, hogy mi a jelentése annak, hogy Magyarország elutasította e az erre való reflexiót. A fenti állítások jegyében, hogyan magyarázható Radnóti Miklós költészetének példátlan szeretete. Radnóti verseit, nem csak Magyarországon, de a magyar lakta vidékek legtávolabbi pontjain is önszorgalomból megtanulták a diákok, és felnőttek is egyaránt. Ifjú szerelmesek, és meglett nők és férfiak szavalják verseit, mai is. És nem annak ellenére, hogy miről ír, hanem éppen azért, amit ír. Ady Endre: “Ifjú szívekben élek” sorai ugyanúgy érvényesek Radnóti Miklósra mint Ady Endrére.

Az irodalmi művek fennmaradását végső fokon nem a Nobel díj dönti el, hanem az, hogy a mű mennyire rezonál azzal a nagyobb egységgel, ahova mindannyian tartozunk. 

A Nobel díj kapcsán most Köves Gyuri, Jacques Thibaut, Albert Camus Idegenje, Hemingway Öreg halásza, és a Buddenbrookok, egy mezőnybe kerültek. Szabad a pálya.  

Lábjegyzetek:

 1. Lásd: Bóka László irodalmi antológiája, 1947.

  2. Fateless - Review by Louis Hemmi - Houston Book Club
http://www.houstonbookclub.com/fateless.htm

  3. Magyar Hírlap; 2002-10-18

  4. The Last Word: Imre Kertész; A Voice of Conscienceby Stefan Theil NEWSWEEK INTERNATIONAL (2002. December)
”We need to define a European identity that loves America, because Europe stands in America's debt. I will never forget the day the U.S. Army liberated me from Buchenwald. Only America's protection during the cold war made it possible for Germany to find its peaceful place among Western nations and finally make amends with France. And let's not forget that America is built upon the most beautiful of Europe's ideals”

5. Fateless - Review by Louis Hemmi - Houston Book Club „There is no awareness of the Holocaust in Hungary. People have not faced up to the Holocaust." I hope that in the light of this recognition, they will face up to it more than until now." http://www.houstonbookclub.com/fateless.htm

6.Kosztolányi Dezső: Erős várunk a nyelv, Nyugat kiadás, Szerkeszti Illyés Gyula. I kötet, 68 – 90. o.