1918 ősze
Az adorjáni esztelen vérengzés előzményei talán még 1918 őszéig nyúlnak vissza. 1918 november elején az osztrák-magyar hadsereg kivonulása után Kanizsán is megjelent a szerb királyi hadsereg egy kisebb egysége. A bevonulás a Bácskába és a Bánságba lényegében teljes rendben történt, leszámítva egy incidenst. A súlyos összetűzés éppen Adorjánon történt. Még 1918 novemberének egyik napján Kanizsáról 2 katona átrándult Adorjánra, és a falu vendéglőjében garázdálkodtak, s teljesen lerészegedve az egyik falusi gazdát arra akarták kényszeríteni, hogy kocsin szállítsa vissza őket Kanizsára. A gazdálkodó attól félt, hogy a fogatot utána nem kapja vissza, s állítólag az istállója alatt elrejtett, frontról hozott fegyverével megölte a katonákat, majd holttestüket szomszédai segítségével az éjszaka leple alatt kivitte a Tiszára és a vízbe dobta.
A kanizsai szerb városparancsnokság pár napig tartó nyomozás után fényt derített az esetre. Ezután katonaság érkezett a faluba, és felgyújtotta az ún. Alvéget, ahol a gyilkosság történt, s mivel egyesek oltani kezdték a tüzet, ötöt közülük a helyszínen agyönlőttek, 50 férfit pedig túszként magukkal hurcoltak.
A szerb hadsereg-főparancsnokság dokumentumaiban másként emlékeznek meg az esetről. Úgy állítják be a dolgokat, hogy megtorlásként valóban a falu felgyújtását tervezték, de ettől elálltak. Nincs említés az öt helybéli polgár kivégzéséről, de a túszszedés az okmányok adatai szerint is megtörtént. Itt mondanánk el, hogy a szerb főparancsnokság rendelete alapján más helyekről is szedtek túszokat az ismertebb magyar polgárok soraiból. Ezeket a szerbiai Smederevo várába hurcolták, és hónapokig ott tartották őket. Később mindannyiukat szabadon engedték.
Kevés a valószínűsége annak, hogy az ismertetett események közvetlenül is kihatottak volna az 1944 őszi adorjáni tragédiára, de mivel a helybeli nép soraiban évtizedekig élt az a hiedelem, hogy 1944 őszén az 1918-ban meggyilkolt két szerb katona halálát is megbosszulták, fontosnak tartottuk ezeknek az eseményeknek az ismertetését is.