A Többi nyugat-bácskai Község

S mit mondjunk a többi nyugat-bácskai községről?

Sem Matuska, sem Cseres nem említik Hódság nagyközséget, noha ugyanakkor Cseres könyvében az áldozatok létszámáról készített külön kimutatásban összesen 183 áldozatot említ a településen. Az 1941. évi őszi magyar népszámlálás adatai szerint ennek a községnek 5.823 lakosa volt. A túlnyomó többségében német lakosságú Hódságon ekkor mindössze 737 magyar élt. Tehát amennyiben a fenti szám pontos, a magyar férfilakosságot a szó szoros értelmében megtizedelték.

S mi van azokkal a községekkel, ahol a szerb lakosság soraiból a tragikus napokban felülkerekedtek azok, akik ellenezték a féktelen bosszút, és így ezeken a helyeken nem is volt vérengzés? Cseres Tibor Bajsát, Kispiacot és Nemesmiliticset említi.

Bajsán állítólag nagy vita folyt a jó érzésű, becsületes szerbek és a csőcselék között, amelynek tagjai nagy mészárlásra készültek, és elsőnek Németh Béla plébánost akarták kivégezni. A falu végén már el is készült a nagy tömegsír. Az utolsó pillanatban azonban odaérkeztek a józanabb érzésű szerb polgárok, akik kicsavarták a gyilkolásra készülők kezéből a fegyvert. Ugyanakkor emlékeztették a bosszúra készülőket az 1941-es időkre, amikor a helyi magyar lakosság állt ki szerb polgártársaiért.

Kispiacon is összegyűltek egyes szerb polgárok, hogy megbeszéljék a magyarirtást. Malesev Zivo közismert magyargyűlölő készítette a tervet, de azután az utolsó pillanatban meggondolta magát. Ő már a régi Jugoszláviában is sok keserűséget okozott a helybeli magyaroknak, ezért 1941-ben Martonosra vitték a magyar hatóságok, és vizsgálatot indítottak ellene. Itt az egyik kispiaci polgár, Galgóci Pál, akit Malesev annak idején többször meghurcolt, zsebkéssel rátámadt, a nyakán megsebesítette, de idejében szétválasztották őket. Galgóci később megbánta tettét és bocsánatot kért Malesevtől. Ez juthatott eszébe Malesevnek, és ezért javasolta a helybeli szerbeknek, hogy egy magyart sem végezzenek ki, és állítólag nem is bántalmaztak senkit a sebtében összefogdosott magyarok közül.

Nemesmilitics ismert volt arról, hogy az itt élő magyarok és szerbek békésen éltek együtt. 1941-ben a magyar polgárok álltak ki szerb polgártársaikért, 1944 őszén pedig viszonzásul a helybeli szerbek győzték meg a bevonuló partizánokat; hogy itt semmi szükség nincs a bosszúállásra.

Ennek ellenére azonban a háborús bűnöket kivizsgáló vajdasági bizottság anyagában találtunk adatokat erről a kisközségről is. (Összesen négy helybéli magyar polgárt talál bűnösnek az 1941. évi áprilisi bevonuláskor történtekért. Ketten közülük szökésben voltak, Tarr Dánielről és Fekete Jánosról pedig feltüntették, hogy "az ítélet végrehajtva". Tehát minden valószínűség szerint kivégezték őket.

Voltak még szórványos kivégzések más községekben is, ahol a magyarok lélekszáma igen csekély volt. Így pl. Rigyicán 7 állítólagos háborús bűnöst jegyeztek be és ezek közül ötnél tüntették fel, hogy "az ítélet végrehajtva".

Találtunk még Csonoplyára vonatkozólag is néhány háborús bűnöst, s egynél fel volt tüntetve, hogy "az ítélet végrehajtva". A Krivaja községben történtekért csak egy állítólagos háborús bűnös nevét jegyezték be, fel is tüntették, hogy az "ítélet végrehajtva". Bejegyezték még két háborús bűnös nevét Bogyaniról, valamint egyet Vajszkáról és nevük mellett ugyancsak feltüntették , hogy az "ítélet végrehajtva".

A zombori bíróság a háború után még jó néhány személyt holttá nyilvánított. Jó részüknél azonban a bírósági fogalmazásban az áll, hogy eltűnt 1944-ben, vagy csak egyszerűen az, hogy "eltűnt". Ezért egyelőre nem lehet pontosan megállapítani, hogy mindezen személyek az áldozatok sorából kerültek-e ki vagy sem.