„A cél Trianon óta ugyanaz, megsemmisíteni a felvidéki magyarságot”
A felvidéki magyarok 1945 és 1948 közötti kálváriájáról, a deportálások és kitelepítések korszakáról tartott előadást a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban Fehér Csaba, a révkomáromi Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeum igazgatója, aki népes delegáció tagjaként vett részt az Őszi Közművelődési Napok keretében szervezett Felvidéki Napokon. A közös kisebbségi sorsról, egymás kultúrájának, történelmének megismeréséről, az asszimilálódás veszélyeiről és megmaradásunk feltételeiről készült az alábbi interjú.
– A felvidéki magyar történelem egyik legsötétebb korszakáról tartott előadást Sepsiszentgyörgyön. Ön szerint ébren kell tartani ezeket a fájó témákat a Kárpát-medencei magyarok tudatában?
– Természetesen. Emlékezni mindig fontos, hiszen, aki nem emlékezik, az kiszolgáltatja saját magát és egész közösségét annak, hogy a történelem esetleg megismétlődjék. Másrészt fontosnak tartottam itt, Székelyföldön is előadást tartani erről a korszakról, a felvidéki magyarok hontalanságának éveiről, mivel úgy érzem, hogy nem ismerjük eléggé egymást. Bár 1989 után némiképpen szabadabban élünk, mégis oly távol egymástól, és itt nem a kilométerekre utalok, hanem arra, hogy más-más problémáink vannak, de mégis nagyon hasonló körülmények között élünk, mi már az Európai Unión belül, az erdélyi magyarság pedig az unión kívül. Pontosan ezért fontos, hogy megismerjük egymást, kapcsolatokat építsünk ki, hiszen nekünk felvidéki magyaroknak is érdekünk, hogy erdélyi testvéreink minél előbb az unión belül lehessenek.
– Úgy fogalmazott, hogy nem ismerjük eléggé egymást. Vannak-e akadályok, hogy kapcsolatot tartsunk egymással mi, Kárpát-medencei magyarok?
– Azt gondolom, hogy akadályok nincsenek, talán az akarat is megvan, és pontosan ezért a Székely Nemzeti Múzeum illetve a Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeuma már több éve testvérmúzeumi kapcsolatban áll egymással. Az elmúlt közel két évben szakmai előadások, kiállítás- és kiadványcserék vannak mögöttünk, és egy hónappal ezelőtt rendeztük meg Felvidéken a Székely Napokat. Nálunk ez a rendezvény nagyon nagy sikert aratott, több száz érdeklődőt vonzott, és hasonló felépítésű volt a programja, mint a most Székelyföldön zajló Felvidéki Napoknak. A sikeren felbuzdulva, szeretnénk, ha hagyomány válna ezekből a rendezvényekből, és így talán a nagy távolságok ellenére is közelebb tudunk kerülni egymáshoz mind lelkiekben, mind szellemiekben.
– Ön kisebbségben él Szlovákiában, ugyanúgy, mint mi, erdélyiek Romániában. A kisebbségi sorsban élőket éri megkülönböztetés Felvidéken?
– Természetesen igen, és az előadásom is arról szólt, hogy tulajdonképpen az 1945 és 1948 közötti vészkorszak, amelynek célja volt a felvidéki magyarság teljes megsemmisítése, szülőföldjéről való elűzése és asszimilálása, ez nem múlt el 1948-cal, sőt, 1989-cel sem. Többször, több helyütt is elmondtam, hogy ez egy 85 éves folyamat, és a cél Trianon óta ugyanaz, mármint megsemmisíteni a felvidéki magyar kisebbséget, csak az eszközök változnak. Amint a történelem megengedi elnyomóinknak, hogy durvább és drasztikusabb eszközöket használjanak, abban a pillanatban kihasználják és felhasználják ezeket az eszközöket, ha nem, akkor kevésbé látványos módon, de folytatják a magyarság asszimilálását.
– Sokat és sokfélét olvasunk a határokon túl szakadt magyarság beolvasztásáról. Kívülállóként vagy visszatérő vendégként, hogyan látja, az Európai Uniós csatlakozás után miként alakul az erdélyi magyarok sorsa?
– Az Európai Unió önmagában nem garancia semmire. Ezt én már majdnem egy éve, mint az unióban élő lakos tapasztalom, miszerint pontosan az a veszély áll fenn, hogy ez a langyos gazdasági és szociális jólét elfeledteti az emberekkel azokat az időket és azt a tendenciát, amely a magyarság felszámolására irányul, hiszen az Európai Unióban levő Szlovákiában is rúgnak ki embereket azért, mert magyarul beszélnek a munkahelyeiken. Ugyanúgy mögöttünk van egy olyan területi, megyei átrendezés, amely igen hátrányosan érinti a felvidéki magyarokat, nyelvhasználatukat, és különböző jogaikat, amelyeket, bár a törvények biztosítanak, ám ezeket a törvényeket sorra kijátsszák ilyen, illetve ehhez hasonló területi és más egyéb átrendezésekkel. Tehát úgy gondolom, hogy az Európai Unióban nekünk, határon túl élő, kisebbségi sorsban levő magyaroknak össze kell fognunk, közösen kell majd képviselnünk az unió adott minisztériumainál illetve szerveinél a kisebbségek, és nem csak a magyar, hanem általában véve az európai kisebbségek sorsát és ügyét, annál is inkább, mert a kisebbségek száma az unióban negyvenmillió főt tesz ki.
– Jókai Mór író, politikus bennünket, erdélyieket, felvidékieket összeköt. Ön szerint a politika vagy a kultúra fűzi jobban össze az embereket?
– Én azt gondolom, hogy természetesen a kultúra kell az alapot adja, és erre az alapra kell közös célokat építeni, illetve közös célokat megfogalmazni. A határon túli magyarság legfontosabb célja a megmaradás, továbbá a gyarapodás és a fejlődés. Ezeknek a céloknak a megvalósításában szükségünk van a politikumra is, hiszen nélküle ezeket a célokat nem fogjuk tudni elérni, s ha ezeket nem valósítjuk meg, akkor kis idő múlva már nem lesz aki egyáltalán megfogalmazza ezeket a szándékokat. Tehát azt gondolom, igenis, a kultúrának kell, hogy adja az alapot, az összefogásnak kell, hogy megfogalmazza a közös célt illetve az utat, és a politikának pedig ezt kell, hogy szolgálja.
Nagy Zsuzsanna, Polgári Élet