Kaslik Péter

A merénylők és terroristák országában
Magyarverések Vajdaságban

 

2005. szeptember 25 – én Nagykanizsán egy szerb férfi lelőtte Sarnyai Józsefet. A Magyar Rádió szerint: „...Számtalan magyarverés után ez az első gyilkosság, amely mögött nemzeti indítékot feltételeznek. Az etnikai incidensektől terhes Vajdaságban nyugtalanságot keltett az eset, a bűntény ugyanis a csaknem színmagyar településen történt.”

A fenti esetet megelőzően, a katonai szolgálatát teljesítő Kovács Mátyást, a kaszárnyában katonatársai úgy megverték, hogy az orvosok kénytelenek voltak az áldozat lépét eltávolítani.

Kovács Mátyást a zentai kaszárnyában a szerb hadsereg katonái vertek félholtra. A jelen estben tekintsünk el attól, hogy az esetnek van e etnikai jellege vagy sem. Ha, a Kovács Mátyás elleni bűncselekmény a kaszárnyában történt, akkor az állami támogatással történt. Vagyis, a fenti eset, a hivatalos támogatás valamilyen formája nélkül nem történhetett meg. A katonai szolgálat, illetve a hadsereg a teljes fokú alárendeltség, és közvetlen felelőség elvének a megtestesítője, ahol a katonák egy pillanatig sem lehetnek felügyelet nélkül. A felügyelőket, pedig felügyelők felügyelik.  A tizedes, a szakaszparancsnok felügyelete alatt áll, akit a ügyeletes köteles értesíteni. A folyósókon ügyeletes őrzi a cipőket, és a felszerelést, és parancs szabja meg, hogy azokat mikor kell felhúzni, és levetni.  A parancsnak való engedelmesség, vamaint az  ügyeletes altisztek és tisztek, s a pillanatra készen álló őrség, és az  ügyeletes kaszárnya parancsnokság közötti kapcsolat – a hadsereg fogalmának egyik elengedhetetlen tényezője.

Kovács Mátyás megveretését nyilván nem foglalták formális napi parancsba. Ilyen bizonyítékot nem találunk, azonban a szerb hadseregnek a politikába való közvetlen beavatkozása 1914. június 28. óta nyilvánvaló. A hatalom megosztásának demokratikus elvét Szerbiában soha sem vették komolyan. A török hódoltság alól felszabadult Szerbia száz éves történetében  a titkos szervezetek (Ujedinjenje ili smrt, Narodna Odbrana, Crna ruka) nagyobb szerepet játszott, mint a hatalom megosztásán alapuló parlamenti demokrácia. Szerbiában ma is roppant nehéz meghatározni, hogy valóban ki, vagy kik irányítják az eseményeket.

A vajdasági magyarok elleni támadások esetenként való taglalása, az ott élő magyarok kiszolgáltatottsága, és meghatározatlan státusa miatt nem vezethet eredményre. Az „etnikai jellegű”, nem „etnikai jellegű” viták elhomályosítják magának a  jelenségnek a mibenlétét. Az összképet tekintve,  Kovács Mátyás, és Szernyai József  is a vajdasági magyarok elleni szerb állami terror áldozatai, már azért is, mert bűnösségükről, és a büntetésükről is  az elszabadult önkény döntött.

A terrorizmus abban különbözik a személyes leszámolástól, vagy a merénylettől, hogy a terrorizmus céljai hosszú távúak, s a  terrorizmus áldozatai gyakran ártatlanok. A terrorizmus célja a lakosság, vagy egy népcsoport megfélemlítése. Más kérdés, hogy a vajdasági magyarok elleni terrorizmus államilag támogatott , vagy csak a szerb állam által  „megtűrt” terrorizmus e. Nyilvánvaló, azonban, hogy a vajdasági magyarság megmaradása nem szerepel  Szerbia hosszú távú érdekei, illetve nemzeti céljainak elsőbbségei között.

David Fromkin, a bosztoni egyetem történelem tanára  szerint, az első világháború előtt a Balkánon teljes törvénynélküliség uralkodott:  A  balkáni államokat, beleértve Szerbiát is, a kormányozhatatlanság jellemezte, ahol  a  rendőri felügyelet megvalósíthatatlannak bizonyult. „A   térség a bűnözők menhelye, a gerilla harcok, a vérbosszú, a merényletek, és tömeggyilkosságok színtere, és az emberiség számára minden ismert erőszak és vérontás színhelye volt.

A fenti jellemzés , Szerbia barátainak, illetve háborús szövetségeseinek a véleménye. Vajdaságban élő nemzettársaink a megmondhatói, hogy a fenti állapotok, nyolcvan öt év távlatából megváltoztak e, vagy sem.

A NATO beavatkozását követően Vajdaságot ellepték a  „krajinai menekültek.” Többek közütt, a krajinai szerbek soraiból kerültek ki  a koszovói albánok, és a boszniai muzulmánok elleni rémtettek elkövetői is.  A sors iróniája, hogy ma, a szintén krajinai Gavrilo Princip, az 1914. június 28. merénylő közvetlen utódjai költöznek be a magyarok házaiba és  terrorizálják a vajdasági magyarokat. A sors iróniája az is, hogy a vajdasági magyarok, éppen a krajinai Gavrilo Princip pisztolylövéseinek következményeként kerültek kollektív büntetésként a szerbek fennhatósága alá.