Csurog és Zsablya
A csurogi és zsablyai események az 1944-es délvidéki etnikai tisztogatásban a legtragikusabbnak mondható. A kegyetlenkedéseket és tömeges kivégzéseket végül 1945. január 25-én az egész magyar lakosság kitelepítése követte. A történtek előzményeit, összafoglalóját, valamint a tanúk megszólaltatását tartalmazó könyvet teljes egészében megtalálhatja: Teleki Júlia: Visszatekintés a Múltba.
1941-ben a magyar katonák bevonulása után lövöldözéseket provokáltak, amit 70 szerb lakos letaróztatása és 11 kivégzése követte. 1942. január 4-én Zsablya és Csurog község határában az egyik tanyán fegyveres összetűzésre került sor a Sajkási Partizán Osztag és magyar katonaság között, melynek több magyar áldozata is volt. A magyar katonák ezen a napon megsemmisítették a Partizán Osztagot. Ezt követte január 5-én és 6-án a szerbek és zsidók tömeges megtorlása. Az említett eseményekben a helyi lakosság nem vett részt. Voltak azonban fosztogatók, akik a kivégzettek vagyonát tulajdonították el, de a bűnösök számában minden feljelentett magyar bennfoglaltatik függetlenül attól, hogy felelős volt-e vagy sem. A háborús bűnöket kivizsgáló vajdasági bizottság tehát 260 csurogi és 111 zsablyai lakost talált bűnösnek a történtekért.
Az oroszok bevonulása után, 1944. október 23-tól kezdve tömegesen tartoztatták le a magyar lakosokat. Megalakult a Helyi Népfelszabadító Bizottság, valamint a sajkási partizánosztag bírósága, akik előre nyomtatott listák szerint keresték a bűnösöket. Sokat elfogatásukkor rögtön kivégezték, másokat az iskolába és egy gabonaraktárban tartottak fogva. A kivégzések éjjelente voltak. A holttesteket a Tiszába lökték vagy tömegsírba kerültek a dögkert környékén. A tömegsírok kb. 8 méter hosszú és 4 méter széles, valamint 2 méternél mélyebbek voltak, amikbe egyenként 14 szekér holttestet temettek el. A tömegsírokat a mai napig nem lehetett feltárni. Az áldozatok tetemes részét internáló táborba hurcolták. Üres német házakban laktak negyvened magukkal, szalmán feküdtek, tisztálkodási lehetőség a legminimálisabb volt, - ezért sokan eltetvesedtek. A táborban uralkodó állapotok következtében nagyon sok idős ember és gyermek vesztette életét. A férfiakat kényszermunkára vitték, akiket még akkor is fogva tartottak, mikor már a táborokat később felszámolták.
A csurogi és zsablyai áldozatok száma 1300 körül lehetett.