Szabadka

Az eltűnések időpontja alapján a szabadkai megtorlások 1944 októberének utolsó napjaiban kezdődtek, és egészen december elejéig tartottak, amikor a tömeges kivégzéseket leállították. Az áldozatokat a zentai úti temetőben hantolták el négy hatalmas tömegsírba. A halálraítélteket teherautóval szállították a kivégzés színhelyére, sok volt közöttük a nő. A mészárlás hetekig tartott, 5-6 fegyveres kísért 10-12 fős csoportokat. A szabadkai vasútállomáson minden átutazót igazoltattak, aki nem tudta magát igazolni, azok közül is sokat kivégeztek. Ezeknek az áldozatoknak a számát nem lehet pontosan megállapítani, de jellemző eset erre a hadikligetiek tragédiája, akik szintén Szabadkán át próbáltak menekülni.

A szabadkai vérengzések - mint a többi is - a legfelsőbb polgári és katonai vezetés tudomásával zajlott le. A kivégzettek között voltak a magyarokon kívül horvátok, baranyai németek és kisebb számban bunyevácok illetve szerbek is. Az áldozatok száma megközelítette a 2.000-et.




Bajmok

A háborús bűnöket kivizsgáló bizottság jelentésében Bajmok község neve nem szerepel, tehát itt semmilyen helyi incidens a magyar hadsereg részéről nem történt. A 20 háborús bűnös valódi felelőssége nem bizonyított.

A megtorlás Bajmokon 1944 október 21-én kezdődött kb. 30 magyar és német nemzetiségű polgár letartóztatásával. A tisztogatást feltehetően az ide vezényelt 8. Vajdasági Brigád 3. zászlóalja valamint a 4. Vajdasági Brigád egyik százada végezte. A 30 embert először börtönbe zárták, majd Szabadkára akarták vinni őket, de útközben a koponyai rétnél többet lemészároltak közüllük. Akik megérkeztek Szabadkára, azokat rögtönítélő bíróság elé állították és végül kivégezték.

1944. október 31-én a helyi népfelszabadító bizottság felállította a "népbíróságot" rögtönítélő bírósági hatáskörrel. A német és magyar nemzetiségű férfiakat a községházára terelték, majd a Berger-féle iskolában tartották fogva őket november elsejéig, amikor a kivégzésekről a népfelszabadító bizottság határozatot hozott. Akiket halálra ítéltek, azokat egy másik terembe vezették, - a többiek haza mehettek. Az ítélkezők húszan-harmincan lehettek egy partizán tiszttel. A jelenlévő népbizottsági tagok néhányat a kivégzendők közül megmentettek. A vészbíróság elé hoztak még györgyéni, madarasi, pacséri és tavankuti lakosokat is.

A kivégzésekre Pedro Dulic ügyvéd a falutól nem messze lévő földjén került sor. A tömegsírokat két napon át ásták a helyi cigányok. Mészáros Sándor könyvéből idézzük:

"1944. november 2-án este zuhogó esőben a megkínzott, összevert és halálraítélt embereket felsorakoztatták a községháza udvarán, erős partizánfelügyelet alatt. Négyes sorokban kellett felsorakozniuk és egymáshoz drótozták vagy láncolták őket. Így indult el az ártatlanok menete, a Zombori úti vesztőhelyre. Amerre elhaladtak, partizánőrségek voltak felállítva. (…) A gépfegyver-sortüzek este fél tíz tájban kezdődtek és hosszan tartottak. Ezután a bajmoki aktivisták és kivégző osztag tagjai vékonyan földet dobtak a három sírgödörre és mint akik jól végezték dolgukat, visszatértek a faluba. Soha sem tudódott ki, hogy az áldozatok közül sikerült-e valakinek megmenekülnie.

Minden elcsendesedett, a gyilkosok visszatérésük után kisebb fajta ünneplést tartottak. Volt lakmározás, eszem-iszom, pálinka, bor és paprikás.

A lakoma után másnap a partizánok vonatra ültek, és elhagyták a falut." (54-55. o.)

Ennek a vérengzésnek kb. 100 olyan magyar áldozata volt, akiknek tudjuk a nevét.




Pacsér

1941. április 11-én a bevonuló magyar katonaság állítólag 16 vagy 82 helybeli szerb polgárt legyilkolt. Később a háborús bűnöket kivizsgáló bizottság 11 helyi magyar polgárt talált bűnösnek ebben, akiket rögtönítélő bírósággal halálra ítéltek. Az ítéleteket végrehajtották.

1944 őszén a partizánok bejövetele után megkezdték az emberek összegyűjtését, helybelieket és vendégmunkásokat egyaránt. Tömegesen hurcolták őket Bajmokra. A pacsériakat egy iskolában tartották fogva. 15-ös csoportokban vitték őket kihallgatásra, akiket később kivégeztek, azok neveit feljegyezték. A tömeges kivégzéseket a Bajmok felé vezető úton hajtották végre a 8.Vajdasági Brigád 3. zászlóaljának katonái. A  három tömegsírt később akácerdő telepítésével leplezték.

A pacséri áldozatok száma kb. 200.




Tavankut

A háborús bűnöket kivizsgáló bizottság Tavankutat meg sem említi jelentésében, a háborús bűnösök között egyetlen helyi polgár sem szerepel.

A tavankuti 1944. évi őszi eseményekről egyetlen tanu nyilatkozott eddig (Fejfer Ilona szabadkai lakos), de részletek nem tudhatók. A szabadkai történelmi bizottság 40 áldozat nevét tudta összegyűjteni.




Nagyfény

Az 1941-ben bevonuló magyar hadsereg vérengzésétől Kiss Antal bátor fellépése mentette meg a falut. A háborús bűnöket kivizsgáló bizottság feljegyzéseiben nincs említés a nagyfényi eseményekről.

1944-ben titkos lista készült a kivégzendőkről. A listára Kiss Antal is felkerült, de egy általa megmentett szerb lakos tanácsára el tudott menekülni. Az áldozatokat a Csantavéri út melletti kiásott tankcsapdához vitték és ott végeztek velük. Néhányat agyonlőttek, másokat vasdorongokkal vertek halálra.

A szabadkai történelmi bizottság 13 magyar áldozat nevét tudta összegyűjteni.




Horgos

A háborús bűnöket kivizsgáló bizottság által készített jelentésben Horgosról nem esik szó. Ennek ellenére 11 magyar helybéli magyar polgár neve felkerült a háborús bűnösök listájára.

A partizánok 1944. október 10-én vonultak be a faluba. Virág János plébánossal együtt kb. 60 embert gyűjtöttek össze kivégzésre. A letartóztatottakat kegyetlenül megkínozták. A kivégzésekre 1944. november 20-án került sor. Az áldozatokat párosával összekötözve a nemzetközi úton a 7-es kilóméterkőig hajtották, majd a közelben kivégezték őket. Mivel a tetemeket nem hantolták el teljesen, ezért újra temették őket. A helyszín sokáig ismeretlen volt. 1964-ben a horgosi csárda közelében bukkantak rá a tömegsírra.

A horgosi áldozatok száma 200-on felül lehetett.




Csantavér

A csantavéri eseményekről alig maradt fenn adat. Az áldozatokat a községtől kb. 2 km-re taláták meg a hozzátartozók, elföldeletlenül.

A tíz áldozatból nyolc nevét a szabadkai történelmi bizottságnak sikerült kiderítenie.