Kanizsa
A háborús bűnöket kivizsgáló bizottság 16 helybéli magyar polgár bűnösségét állapította meg az 1941-es magyar csapatok bevonulásával és az akkor történt gyilkosságokkal kapcsolatban. A bűnösök neve rákerült a háborús bűnösök jegyzékére.
Kanizsát 1944. október 8-án "szabadították" fel a szovjetek, és azonnal megalakult a kizárólag szerb nemzetiségiekből álló első helyi Népfelszabadító Bizottság. Az embereket rögtönzött listák alapján október végén és november elején kezdték összegyűjteni. A kivégzések több időpontban történtek. "Állítólag három kivégzési hullám volt, a harmadik 1944. november 22-re esett, akkor 22 emberrel végeztek, és a hóhérok jó tréfának tartották, hogy valamilyen pravoszláv ünnepet tartva a kivégzettek számát ehhez a dátumhoz igazították." (Mészáros 66. o.)
A letartóztatottak egyik részét a városháza pincéjébe vitték, ahol kínozták és verték őket, legtöbbjüket agyonverték. A tetemeket éjjelente szekéren vitték a Szigetre, ahol napokig temetetlenül hevertek mésszel leöntve. Később néhány helybéli lakost kényszerítettek a tömegsírok megásására, akik közül sokan szintén áldozattá váltak, nehogy a "temetés" részletei napvilágra kerüljenek.
Az áldozatok másik csoportját a Tiszához hajtották, akik egyik részét a vízbe lőtték, míg a másik részét a Tisza és a töltés közötti szakaszon lőtték le és földelték el. Itt két tömegsír található.
A kanizsai áldozatok száma 300-ra tehető.
Adorján
Az adorjáni vérengzés előzményeinek egyik oka a helybéliek szerint 1918 őszére nyúlnak vissza. 1941 áprilisában magyar katonák a falu határában elfogtak két szerb telepest és egy zsidó orvost, akiket egy helybéli magyar meg akart menteni, - sikertelenül. A foglyokat a helyszínen agyonlőtték.
Az első partizáncsoport 1944. október végén érkezett Adorjánba. Október 31-én Kanizsa felől megérkezett egy fegyveres partizán szakasz, akiknek vezetője az a Nikola Radovic volt, akinek apját 1941-ben a magyar katonák megölték. A partizánok a falu férfi lakosságát a templom előtti térre terelte, ahol minden névsor nélkül kiválasztották azokat, akiket még aznap délután vagy estefelé a Tiszába öltek. A többi áldozatot, akik feltehetően rejtőzködtek, november első napjaiban végezték ki.
Az adorjáni áldozatok száma 56.
Oromhegyes
Oromhegyesen sem 1941 áprilisában, sem később nem történt semmilyen bántódása a szerb lakosságnak. Egyetelen név sem került fel a háborús bűnösök listájára.
Az oromhegyesi áldozatok száma 14.
Zenta
A háborús bűnösök listáján 32 ember neve szerepel, akik feltehetően nem mind zentai lakosok voltak.
Zentán az addig illegalitásban lévő helyi Népfelszabadító Bizottság 1944. október 8-án kezdte meg munkáját. Itt a Bizottság figyelembe vette a lakosság összetételét, tehát tagjai között magyarok is voltak. A néhány nappal később megalakult háborús bűnöket kivizsgáló albizottság annak ellenére, hogy a valódi bűnösök jórészt már elmenekültek, sok feljelentést kapott. A letartóztatott 80-90 foglyot hozzátartozóik rendszeresen látogathatta és élelemmel elláthatta. 1944. október 17-én bevezették a katonai közigazgatást, aminek következtében a Bizottságból a magyar tagokat eltávolították. Október 31-én a zentai városi parancsnokság betiltotta hivatalosan a magyar nyelv használatát, majd ezt követően különböző korlátozások láttak napvilágot a magyarokkal szemben.
A kivégzésekre 1944. november 9-én került sor. Az áldozatokat kettesével összedrótozva fegyveres kísérettel a Tisza partra terelték, a vasúti töltés közelébe. Kivégzőhelynek az árvízédelmi árkokat használták. Az áldozatoknak kivégzés előtt az árok szélére kellett feküdniük. Egyenként végeztek velük. A kivégzés után vékony földréteget borítottak rájuk. Az elkövetkezendő napokban a hozzátartozók néhányat kiástak közüllük és a temetőben jeltelen sírokban helyezték őket örök nyugalomra. Ez után is tűntek el magyar polgárok, de tömegesen többet nem végeztek ki. Jugoszlávia népfelszabadító antifasiszta tanácsa 1944. november 21-én a jugoszláviai németeket megfosztotta állampolgárságuktól. A magyarok valószínűleg külpolitikai okokból elkerülték ezt a sorsot.
A zentai magyar áldozatok száma 70 és 90 között van.
Mohol
A háborús bűnöket kivizsgáló bizottság feljegyzéseiben Mohol községről nem találni semmit. Ennek ellenére 12 helybéli magyar polgár neve került föl a háborús bűnösök listájára.
Mohol 1944. október 8-án "szabadult" fel, de a helyi Népfelszabadító Bizottság csak október 14-én alakult meg, melynek egyetlen magyar tagja sem volt. Az egyhetes hatalom nélküli állapotban már megkezdődtek a gyilkosságok. A közigazgatás bevezetése után pedig "elszabadult a pokol". Több száz embert hurcoltak az iskola és a zárda épületeibe, ahol kegyetlenül kínozták őket. "Moholon nem alakítottak semmilyen bíróságot vagy különbizottságot, az emberek sorsáról hatalmaskodó személyek döntöttek, minden formai eljárás nélkül. Ez lehetett az egyik oka a vérengzések teljes elfajulásának." (80.o.) - írja Mészáros Sándor.
Mohol lakosságát szinte megtizedelték. A legnagyobb mészárlás 1944. november 9-én volt a homokbányában.
A moholi áldozatok száma 300 fő körül lehetett.
Martonos
1941-ben és 1942-ben Martonoson nem történt semmilyen megtorlás a szerb lakosság ellen a magyar csapatok részéről. Voltak ugyan elvétve internálások, akiket munkásegységekbe kényszerítettek, de a háborús bűnösök listáján szereplő tíz helybéli lakos bűne többnyire vitatható.
A Vörös Hadsereg 1944. október 8-án foglalta el Martonost. A fosztogatások nyomban megkezdődtek, feldúlták a katolikus plébánia épületét és megsemmisítették az iratokat, valamint a könyvtár anyagát. A katolikus plébánossal, Werner Mihállyal együtt 23 embert tartóztatott le az újonnan alakult helyi népfelszabadító bizottság. Voltak foglyok, akiket nem bántalmaztak, - másokat kegyetlenül megkínoztak. A Jugoszláv Népfelszabadító Hadsereg 13. rohamzászlóaljának első és második százada két napon át házkutatásokat tartott, majd kivégzett 25 magyart. "Tanúvallomások vannak arról is, hogy a lemészároltak között voltak olyanok, akiket nem ölt meg mindjárt a golyó, és sírva könyörögtek hóhéraiknak, hogy lőjék őket agyon, ne temessék el őket élve." (Mészáros 85.o.) Az oroszok közbelépésének köszönhető, hogy elmaradt egy még nagyobb számú kivégzés.
A martonosi áldozatok száma tehát 25.
Becse
A háborús bűnöket kivizsgáló vajdasági bizottság összesen 90 magyar lakost talált bűnösnek az 1941-es, 1942-es eseményekkel és a zsidók deportálásával kapcsolatban. Az adat hitelessége megkérdőjelezhető, de az ok mindenképpen az előzményekben keresendő. A listán az 1941-es bevonulást követően 11 személyt találtak bűnösnek annak ellenére, hogy semmilyen gyilkosságról nem számolnak be a krónikák.
Becse városa 1944. október 8-án "szabadult" fel, a megtorlás azonnal megkezdődött, s hosszabb ideig tartott, mint más városokban. Elsők között tartóztatták le és kínozták halálra Petrányi Ferenc plébánost, aki az 1941-es bevonulás idején tábori misét mondott a magyar katonáknak és beszédében üdvözölte bevonulásukat. A foglyokat a Centrál Szálló épületébe hurcolták, akiket a civil és katonai őrök állandóan vertek. A legtöbb áldozat holttestét a szálló emésztőgödrébe dobták, míg másokat az udvaron ástak el. Becsén nyilvános kivégzések is voltak. A magyarokra a katonai közigazgatás ideje alatt kötelező volt a munkaszolgálat, az anyaországból is visszahozták a becsei illetőségűeket.
A becsei áldozatok száma 200-250 fő.
Péterréve
A háborús bűnöket kivizsgáló vajdasági bizottság 3 embert talált bűnösnek az 1941-es eseményekkel kapcsolatban, valamint további 5-öt az 1942-es események miatt annak ellenére, hogy nincs adat sem a bevonulás körül sem pedig az 1942-es megtorlással kapcsolatban számottevő péterrévei bűnökről a magyarok részéről.
A Vörös Hadsereg 1944. október 8-án "szabadította" fel Péterrévét és két nappal később megalakult a helyi Ideiglenes Népfelszabadító Bizottság. Október 13-án albizottság alakult a háborús bűnök és károk kivizsgálására. 1944. október 17-én bevezették a katonai közigazgatást, így megkezdődhetett Péterrévén is a megtorlás. Két nyilvános kivégzés volt, sokan munkatáborba kerültek. Ezt követte1945-ben a magyarok többségének vagyonelkobzása. 1954-ben partszakadás következtében a Tisza parton sok ember holtteste került elő, akiket tarkón lőttek. A hozzátarozók többet felismertek, de a rendőrség szétzavarta a népet, majd az éjszaka folyamán a cigányokkal elásatta a tetemeket.
A péterrévei áldozatok száma 360 fő körül lehet.
Bácsföldvár
Bácsföldvárról semmilyen adat nem maradt arra nézve, hogy 1941-ben hogyan történt a magyar csapatok bevonulása, csupán az 1918-as betelepítettek kiutasítása történt meg, akik közül egy sem fizetett életével az intézkedések hatására. A háborús bűnöket kivizsgáló bizottság mégis 5 embert talált felelősnek az 1941-es eseményekért.
Az 1944-es becsei gyilkosságok rögtön megkezdődtek a település október 23-i "felszabadulása" után, bár ezek eleinte szórványosak voltak. A foglyok legtöbbjét a községi zárkába vitték, ahol verések és kínzások közepette kb. egy hétig tartották őket fogva. Számukat emelte, hogy november vége felé megtalálták a helyi Nyilaskeresztes Párt tagnévsorát. A kivégzések éjjel történtek a Csonthalom nevű hely közelében. Egy terhes anya is volt a kivégzettek között, akinek ugyanúgy nem kegyelmeztek, mint többi sorstársának.
A bácsföldvári áldozatok 600 fő körül lehettek.
Ada
A háborús bűnöket kivizsgáló bizottság 11 adai polgárt talált bűnösnek az 1941-es bevonulással kapcsolatban annak ellenére, hogy semmilyen adat nem szerepel a községről a kivégzéseket illetően.
Adát 1944. október 8-án "szabadította" fel a Vörös Hadsereg. Itt is megalakult a Népfelszabadító Bizottság helyi szervezete. Az oroszok megérkezése előtt azonban már 200 embert foglyul ejtettek, akik közül 16-ot rögtön kivégeztek, a megmaradottakat éheztették és kínozták.
Az adai áldozatok száma kb. 30 fő lehetett.