ILLYÉS GYULA IGAZSÁGA

Magyar Szó
Újvidék, 1983. február 20. (Tito halála után három évvel )

Bori Imre:

Még Illyés Gyulától sem!

E sorok írója még  egy-két héttel ezelőtt is abban a hitben ringatta magát, hogy a nyolcvan esztendős Illyés Gyulát köszöntő cikkeinek sorát egy olyan tisztelgő írással zárhatja, amelyet az alkalom követelte emelkedettséggel bélelhet ki a költészetével való több évtizedes foglalkozás élményéről számot adó módon. Ez az esedékesnek hitt írás már nem készült és nem is készül el. Időközben ugyanis kiderült, hogy a költő, „költői lényéből politikai eszméket fejlesztett” nem pedig verseket csalt elő. Ezeket a politikai eszméket pedig el kell utasítanunk. Nem ez az első vitatkozó-elutasító megnyilatkozásunk Illyés Gyula nézeteivel kapcsolatban: annak idején az ő „ötágú síp” modelljét sem fogadtuk el.

Ne köntörfalazzunk hát, hanem közöljük, hogy Illyés Gyula 1982. december 21 – én Harry Schleicher nyugatnémet újságíró közvetítésével a Frankfurter Rundschau című napilapban nemcsak a jugoszláviai magyarság és Jugoszlávia rossz hírét költi és terjeszti a nagyvilágban önkényes állításaival, hanem bele is avatkozik a jugoszláviai magyarság életébe és országunk bel-és külügyeibe. A nyugatnémet  lap újságírója szerint „Illyésnek úgy tűnik, hogy a magyar honfitársainak helyzete veszélyeztetve van Csehszlovákiában s még Jugoszláviában is.” Az is kiolvasható a szövegből, hogy Illyés gyula a jugoszláviai magyar értelmiséget megalkuvónak a maga magyar nemzetiségével mit sem törődőnek tartja, olyannak, amely nemzetiségi tudata híjával van, képtelen tehát a „hatékony önvédelemre” is. Jugoszláviát többek között azzal is vádolja, hogy véghezvitte a „városi központok „magyartalanításának” folyamatát.” Kétségtelenül olyan ember beszélhet csak így , akinek nincsenek alapvető ismeretei a nemzetek és nemzetiségek egyenjogúságának és együttélésének jugoszláviai gyakorlatáról, mert másképpen nyilván nem szüntelen konfrontációban képzelné az életet, de nem sugallaná az illegális szervezkedés szükségességének az eszméjét sem. Közben nagyon riasztó, ahogy egy délelőtti másfél órás csevegése  során (az újságíró információja szerint ennyi ideig tartott beszélgetése Illyéssel) kiszabadítja az irredentizmus szellemét a múlt palackjából és európai körútra  indítja, amikor kijelenti, hogy a trianoni határok „igazságtalanok”, éppen azért a mai országhatárok sem sérthetetlenek. Felszólítja tehát Franciaországot és Nagy-Britániát, hogy avatkozzanak bele többek között Jugoszlávia belügyeibe is a nemzetiségek védelmében, minthogy  - Illyés  Gyula állítása szerint  - az övéké a „politikai felelősség” a történtek miatt. Szemmel látható, hogy a mai politikai helyzet alapvető posztulátumait (ezek között van –Helsinki óta –a jelenlegi országhatárok sérthetetlenségének, az egymás életébe, belügyeibe való be nem avatkozásnak az elve is) tagadja az európai közvélemény szeme előtt revíziós nézeteivel.

A maga bevallása szerint a költő jogán mondja mindazt amit Harry Schleicherrel folytatott beszélgetése során mondott. Felettébb kényes, korántsem ártatlan mandátummal ruházza fel és olyan jogokkal ajándékozza meg  önmagát, amilyeneket a múlt század nagy  romantikusai sem követeltek maguknak. De Illyés még tovább megy: a költő tévedhetetlenségének az elvére is esküdni akar. Azt hiszi, hogy költőként joga van, mint nyilatkozta, hogy a politikusoknak (de a politikusok helyett is), és a világnak a szemébe mondja, „mi a téves és a rossz.” Azt talán még el lehetne hinni, hogy a költő a remekművekben, esetleg sebezhetetlen, és „tévedhetetlen”, de nem az amikor azokat a kijelentéseket teszi, amelyeket a Frankfurter Rundschau közölt. Ilyenekhez még a „magyar irodalom doyenjének” , ..idős nagyjának” (ezek a német újságíró minősítései) sincs joga!

S ha már idejutottunk, hadd jegyezzük meg azt is, hogy  a valamikori szürrealista költő hatvan év után „irrealista” politikai receptíróvá vált:  a közép - és kelet-európai európai országoknak  a maga „svájci modelljét” kínálja fel, és teszi, ebben bizonyosak vagyunk minden reális történelmi-politikai valóságalap nélkül. Nincs hát szükség bizonygatni sem, hogy mennyire elrugaszkodott a realitásoktól Illyés Gyula. Ezt, végezetül az is bizonyítja, hogy a jugoszláviai magyarságnak is fogadatlan prókátora akar lenni Nyugat-Európában, hogy így annak létét a világpolitika, a nagyhatalmak játékszerévé tegye. A nyugatnémet újságíró szó szerint idézi cikke utolsó bekezdésében Illyést, aki azt mondta, hogy „kijelentéseimet teljesen szabadon adom…”, mi ellenben annak örültünk volna, ha ezzel a szabadságával” nem él vissza, mint ahogy visszaélt, amikor a Frankfurter Rundschau újságírójának nyilatkozott.