„Az én tragédiám. A te tragédiád. Az ember tragédiája. Tisztelt megemlékező közösség, mélyen tisztelt gyülekezet, köztársasági elnök úr, házelnök asszony, miniszterelnök urak! Mi végre vagyunk itt a földön? Mi a dolgunk? Mire rendelt a Megváltó, a sors milyen utat szabott nekünk? A jó útját? A gonosz útját?

A jó és a rossz egyaránt ott lakozik lelkünkben. Miénk a felelősség, melyiknek engedünk utat. Az ember jó, és az ember gyarló. Gyarló, mert önző, mert hiú, mely nagyravágyásában időnként elvéti a mértéket. A gyarlóság bűne bocsánatos bűn. S ahogy lenni kell, bocsánatot is nyernek. S a gonoszság bűne, ami az ember lelkének, az ember életének legfontosabbikával, magával a szeretettel, a megbecsüléssel, a tisztelettel helyezkedik szembe, az élet, a méltóság védelmével helyezkedett szembe, a gonoszság bűne nem bocsánatos bűn. Nem is kell megbocsátani. Miénk a felelősség: a jó vagy a rossz útját engedjük-e magunknak. A holocaust nem egy a bűnök közül, hanem a bűn. A legősibb bűn modern megismétlése. Nincs rá bocsánat. A gettó az élet bezárása. Emberek - mint önök és mint én -, gyermekek - mint a mi gyermekeink -, unokák, rokonok mind ott éltek. Egyszerűen, egyszerű problémákkal. Szerettek, gyűlöltek, sírtak és néha talán még nevetni is tudtak. Készültek a gyertyagyújtásra, készültek a sabbátra, imádkoztak Megváltóhoz egy jobb sors, egy befogadóbb közösség érdekében. Reménykedtek. Szerelmek szövődtek, és csalódások alakultak ki. Úgy éltek, mint mi. A hétköznapjaikban ugyanazzal szembesültek, mint mi. Boldogok szerettek volna lenni. Nem lehettek. Mert másként, máshogyan hittek saját istenükben, mást gondoltak vallásukról. Nem engedték őket hinni.

Az ember nem rossz, az ember jó. Képes volt, képes volt felszabadítani önmagát, később, sok áldozattal. Áldozatokkal, férfiakkal és nőkkel, gyermekekkel és idősekkel, akik olyanok voltak, mint mi. Lehettünk volna mi is közöttük. Hála az égnek, megmenekültünk. És tele van szomorúsággal és fájdalommal a szívünk, hogy ott maradtak testvéreink. Akit megsebeznek, az a mi testvérünk. Akit megaláznak, az a mi testvérünk. Akit méltóságában bántalom ér, az a mi testvérünk. Higgyen bármilyenként istenében, legyen hite olyan, mint a miénk vagy legyen más.

Tisztelt Gyülekezet! A Magyar Köztársaság megértette, hogy csak egy elvre épülhet közös nemzeti létezésünk. Egymás megbecsülése, a jóhiszeműség, a jóravalóság elfogadása, a becsület és a tisztesség útja. Ez vezérelhet bennünket. És mert tudjuk, hogy akként védhetjük meg magunkat a rossztól, ha nem engedjük felejteni, hogy mit okozott, mikor tobzódhatott, hát nem engedünk felejteni. És nem engedjük, hogy átírják a történelmet. És nem engedjük, hogy megkérdőjelezzék fájdalmunk jogosságát, hogy megkérdőjelezzék, hogy létezett a bűn, és nekünk van bátorságunk nem bűnt követni el többé. Megóvjuk önmagunkat, megóvjuk nemzeti közösségünket, oltalmat nyújtunk valamennyi vallásos közösségnek. Mert ezt követeli meg a közös emberségünk, közös magyarságunk.

Áldott legyen mindazoknak a tevékenysége, áldott legyen mindazoknak a neve, áldott legyen mindazoknak az akarata, akik segítettek, hogy Magyarország, hogy Budapest lakói győzedelmeskedjenek a rossz fölött, és lehetőséget adjanak neki, hogy a nagyszerűségben, a jóban, a jóravalóságban találják meg azt, ami közös benne.”

http://www.hirtv.hu/modules.php?op=modload&name=News&file=article&sid=38074