2004. június 15., kedd
A huszéves HÍD jubileuma
„Két évtized előtt, 1934 májusában jelent meg a HÍD című folyóirat első száma.
A vajdasági haladó ifjúság által indított folyóirat az 1936 és az 1941 közötti időszakban egyre inkább a munkásosztály lapja lett. A marxi-lenini eszmék jegyében küzdött a munkásosztály igazságáért. Éles antifasiszta hangja s a haladásért vívott harca miatt a megszállók 1941-ben betiltották, szerkesztőit, munkatársait és terjeszőit kivégezték, bebörtönözték, táborokba hurcolták, alig egypáran kerülték el ezt a sorsot.
A felszabadulás óta a HÍD újjáéledt, s azóta Tito Jugoszláviájában a megvalósított forradalom nagy vívmányainak zászlóvivője: a szocialista társadalomért küzd, népeink testvériségért és egységéért. Húszéves emlékkiállításán megtett útjának két évtizedét mutatja be a HÍD.” Ezt a szöveget olvashatjuk azon a plakáton, amelyet a jubiláló HÍD emlékkiállításán tesznek közzé.
A HÍD jubiláris ünnepsége ugyanis az emlékkiállítás megnyitásával kezdődik. A kiállítást június 20-án délelőtt 10 órai kezdettel nyitják meg Noviszádon a Szocialista Szövetség állandó kiállító-termében (Tito marsal út 1). Az előkészületek már befejezéshez közelednek. Összegyűjtötték mindazt az anyagot, ami fényt vet a folyóirat két évtized alatti működésére, fejlődésére. A kiállítás hét napig lesz nyitva, utána az anyagot Szuboticára viszik.
Szuboticán június 30-án nyílik meg a HÍD emlékkiállítása. A kiállítást a Népszínház előcsarnokában helyezik el. Este 7 órakor nyitják meg. A megnyitó után 8 órai kezdettel irodalmi estet tartanak a Népszínház kistermében. Az ünnepi irodalmi esten fellép: Csépe Imre, Fehér Ferenc, Gál László, Herceg János, Laták István, Lévai Endre, Lukács Gyula, Majtényi Mihály és Németh István. Közereműködnek még: Ferenci Ibi, Szabó Cs. Mária a szuboticai Népszínház tagjai. Az emlékünnepély alkalmából a HÍD ünnepi, kettős száma jelenik meg. Az ünnepi szám felöleli a folyóirat egész történetét. Kivonatokat, szemelvényeket közöl a HÍD régi számaiból, ugyanakkor jelentős helyet ad a mai írógárdának. A gazdag kettősszám bevezető cikkét Farkas Nándor, a Vajdasági Magyar Kultúrtanács elnöke írja. A folyóirat útjára visszatekintést Zsáki József, Laták István, Gál László, Lévai Endre, Saffer Pál és Kiss Flórián írnak.
Június 30-án Szuboticán sor kerül a HÍD régi munkatársainak, terjesztőinek és barátainak találkozójára is.
http://www.hhrf.org/magyarszo/arhiva/2004/jun/15/main.php?l=mozaik.htm