AZ MTI-hez eljuttatott közlemény:
Az Országos Sajtószolgálat az alábbi közlemény kiadására
kapott felkérést:
Mi, magyar művészek és értelmiségiek értetlenül és
döbbenten tapasztaljuk immár évek óta, hogy az adófizető állampolgárok
pénzén fenntartott közszolgálatinak nevezett Magyar Rádióra nem
vonatkoznak a Magyarországon egyébként minden személyre és intézményre kötelező
jogállami normák. A Magyar Rádió az elmúlt évek során rendszeresen megsértette
az alkotmányt, illetve az intézmény működésével összefüggő hatályos
jogszabályok sorát, az egymást követő magyar kormányok pedig - az egyébként
általuk is használhatatlannak tartott médiatörvény paragrafusai mögé bújva
- hol kifejezetten támogatták ebben, hol pedig szótlanul asszisztáltak
ehhez.
A rádió egyes műsoraiban hétről hétre visszatérő
útszéli demagógia, a heccújságírás legprimitívebb módszereinek alkalmazása,
a nyilvánvaló hazugságok ismételgetése a demokratikus választások eredményeképpen
hatalomra került kormány legitimitásának folyamatos megkérdőjelezése,
mindehhez pedig a nyílt antiszemita, rasszista, más embercsoportokkal, népekkel
szemben kirekesztő nézetek visszatérő hangoztatása a demokratikus
jogállam legalapvetőbb normáival helyezkedik szembe. Mindeközben a műsorok
szakmai színvonala hétről hétre romlik, a tájékoztatás gyakran
egyoldalú és elfogult, az intézmény falain belül a félelem légköre
uralkodik, a rádió elnöke pedig viselkedésével nemcsak a reá vonatkozó
szakmai-etikai normákat szegi meg rendszeresen, hanem az intézmény presztizsét
is folyamatosan rombolja.
Szomorúan tapasztaltuk az elmúlt egy év során, hogy a
magyar kormány nem érzi kötelességének, hogy e közintézményt a magyar állam
hatályos jogszabályainak betartására kényszerítse. Mi azonban, szemben az
ország felelős vezetőivel, tűrhetetlennek tartjuk azt a
szellemiséget és hangnemet, ami a Magyar Rádió egyes műsoraiból - elsősorban
a Vasárnapi újságból - árad. Mindezek ismeretében egyetlen megoldási
lehetőségnek azt látjuk, ha a Magyar Rádió vezetősége, amely immár
sokszorosan bizonyította alkalmatlanságát egy közszolgálati intézmény
vezetésére, haladéktalanul lemond.
Ascher Tamás, Bacsó Béla, Bojár Iván András, Csányi
Vilmos, Darvas Iván, Dés László, Fodor Géza, Galkó Balázs, Gothár Péter,
Grunwalsky Ferenc, Hajdú Szabolcs, Haraszty István, Haumann Péter, Heller Ágnes,
Jancsó Miklós, Jovánovics György, Kántor Péter, Kenedi János, Konrád György,
Kornis Mihály, Kovács János, (karmester), Kukorelly Endre, Litván György,
Lukáts Andor, Makk Károly, Müller Péter Sziámi, Parti Nagy Lajos, Presser Gábor,
Ráday Mihály, Radnóti Sándor, Török Ferenc, Vásárhelyi Mária