Kaslik Péter

Az öreg hölgy látogatása

2003. augusztus 11 – én, Medgyessy Péter miniszterelnök, a Magyar Köztársaság Érdemrend Nagykeresztjével tüntette ki Tom Lantos amerikai kongresszusi képviselőt.1 Közreadott életrajza szerint, Tom Lantos  1928. február 1- én született Budapesten és tizenhat éves volt, amikor a náci Németország megszállta Magyarországot. A megszállás alatt tagja volt az illegális  fasiszta - ellenes mozgalomnak, és később  a kommunista - ellenes diákmozgalomnak. Raul Wallenberg, svéd diplomata mentő akciójának köszönheti életét. 1947. – ben, akadémiai ösztöndíjjal jutott ki az Egyesült Államokba.

Ne firtassuk az illegális antifasiszta aknamunka, és az ezt nyomon kövező antikommunista diáktagság valószerűségét. Az életrajz az amerikai választók számára készült: A fasizmus rossz. Lantos antifasiszta. Lantos jó. A kommunizmus rossz. Lantos antikommunista. Lantos jó. Méltató beszédében Medgyessy Péter kiemelte: „Tom Lantos már a rendszerváltás előtt sokat tett a szabad Magyarország újjászületése érdekében…” Tehát: Magyarországon, a volt kommunista rendszer, még mindig hatalmon lévő emberei, és azoknak titkos poroszlóból lett milliomos, de szegénységpárti miniszterelnöke, kitünteti az amerikai képviselőt, mert az sikeresen  harcolt ellenük. A „Látogató” pedig kenetteljesen, elfogadja ezt a kitüntetést, és így nyilatkozik: „Amikor 10-15 év múlva befejezzük ezt a háborút, akkor egy sokkal élhetőbb világot kapunk, ahonnan a terroristák, fasiszták, sztálinisták eltűnnek majd.” A jelenlegi magyar kormánynak még ma is van legalább egy olyan (volt sztálinista) tagja, akinek a "mély meggyőződése" szerint, Lantos 10-15 évvel ezelőtt még terroristának számított volna. A terrorizmus ma azonban csak akkor terrorizmus, ha azt most és mi ellenünk követik el. Amit mi követünk el mások ellen, az terrorizmus ellenei harc. 

Nem valószínű, hogy a száz hatvan főnyi fogadáson valaki félrevonta volna a „Látogatót” és a magyar irodalom gyöngyszemeinek ismertetése kapcsán felhívta volna figyelmét arra, hogy „Ahol zsarnokság van, ott zsarnokság van”, illetve, aki a volt rabtartóival szövetségre lép, az nemcsak a szabadságot árulja el, hanem a jövő szabadságvágyat is. Hamvas Béla szerint, ez olyan parancs, amelyre  nincs bocsánat. Lantos azonban elfogadja az ország volt rabtartóinak a hódolatát, és országa nevében együtt ünnepel velük.

 A nagy fellendülés vígjátéka

Fridrich Dürrenmatt (1921 – 1990), svájci drámaíró, „Az öreg hölgy látogatása” (1956) című darabjának eredeti címe: „A nagy fellendülés vígjátéka” („Komödie der Hochkonjunktur”) Ez a világszerte ismert színdarab több síkon is példázza Tom Lantos magyarországi látogatását. Dürrenmatt drámája a következő két alapfeltevésre épül: A valóság nem tárható fel pusztán logikai eszközökkel, nem fogható fel józan ésszel. Az atomfegyverek korszakában pedig az egyéni tragédia elveszti jelentését, a tragikum napjainkban csak a komikumban jeleníthető meg.

„Az öreg hölgy látogatása” egy valamikor virágzó, de jelenleg  elszegényedett, jelentéktelen városban, Guellen-ben játszódik le., valahol közép Európában. A városban nagy a munkanélküliség és  eluralkodott kilátástalanság. Az elnyűtt helyi lakosság reménykedve várja  Clair Zachanassian, a város egykoron kirekesztett, de azóta a nagyvilágban meggazdagodott szülöttjének hazatérését. Azt remélik, hogy a város jelenlegi polgármesterének, Clair egykori udvarlójának, és elcsábítójának ismét sikerül, a dúsgazdagon visszatérő  Clair kegyeibe férkőznie, hogy pénzt szerezzen tőle a város fellendítésére.  A Látogató meg is érkezik, illetve, úgy hozzák egy trónszerű hordozható székben, mert lábait és kezeit is mű végtagok helyettesítik. Kíséretében van , jelenlegi, immár hetedig  férje,  inasa aki egyben személyes ügyvédje is, továbbá két vak és kiherélt média, és közkapcsolati szakértő, és néhány marcona bandita testőr.

A régi szerelemre alapozott fejlesztési segély, illetve az adomány terve egyelőre kilátástalannak tűnik. Az öreg hölgy azonban önmagától egy milliárd márkát ígér egy múltbeli rossz cselekedett jóvátétele ellenében. Ugyanis, Anton Shill, a jelenlegi polgármester, annakidején elcsábította, és teherbe ejtette a fiatal és hiszékeny Clairt, utána pedig hamis tanúkkal és a hatóság megvesztegetésével elűzte a megszégyenített leányt a városból. Clair a számüzetésben, prostituált lett, majd bőségesen meggazdagodott. Jelenlegi jánlata alapján, a város megkapja a bőséges jutalmat, ha valaki megöli a volt csábítót. Erre az eshetőségre, Claire kíséréte egy üres koporsót is hozott magával.  „Ez Európa – te elfelejted, hogy mi nem vagyunk barbárok” – kiált fel a polgármester, és ezzel mintha minden be is fejeződött volna.

Az öreg hölgy türelmesen vár (közben két új férjet vált)  A helybeliek  az általános pénzhiány ellenére, csakhamar  felesleges költekezésbe kezdenek. Drága cigarettákat szívnak, könnyelmű kölcsönöket vesznek fel. Mi több, a polgármester családtagjai is elkezdenek meggondolatlanul költekezni.  Az öreg hölgy türelmesen várja, hogy az immár pazarul öltözködő lakosság eleget tegyen kívánságának. A polgármester érzi, hogy a város polgárai követik minden mozdulatát. Félelmében megbánja bűnét, míg  város lakói  elmerülnek az öreg hölgy iránti képmutató sajnálkozásba. Dürrenmatt drámája, a nagytőkének a társadalomra vetített árnyékát, tárja elénk és  a fasizmus kelléktárába nyújt bepillantást.

  Keveri ez, vagy nem keveri?

  „A kitüntetési ünnepség után Tom Lantos újságíróknak nyilatkozva elmondta: mindent megtesz annak érdekében, hogy amerikai segítséggel sikerüljön Magyarországon egy Szilícium-völgyet kialakítani, és ennek érdekében tárgyalásokat is folytatott.   A Szilícium-völgy a tervek szerint a fővároshoz közeli Zsámbéki-medencében jönne létre a Talentis Program keretében: 20 év alatt mintegy 12 milliárd euróból csaknem 300 innovációs és technológiai fejlesztési program indulhat, 50 ezer új munkahely létesülhet.   A programot a tervek szerint 75-80 százalékban magántőkéből finanszíroznák. Tom Lantos elmondta, hogy kíséretében van a befektetést tervező amerikai cég képviselője”. MNO (2003-08-11)

  A fenti nnagylelkű ígéretek kapcsán vizsgáljuk meg közelebről a következőket:
1. Ki ez az ember, aki „csak úgy” 50 ezer új munkahelyet, és 12 milliárd Eurót igér?
2. Mi ennek a ajándéknak a tényleges jelentése?
3. Mit kell  ezért az „ajándékért” adni, illetve feladni?

  Ki ez az ember? Ami az életrajzból kimaradt

  Saját hazájában így írnak róla: „Kétszínű, álnok, és képmutató. Állandóan arra hivatkozik, hogy áldozat. Először mint Holokaust túlélő a náci megszállás alatt lévő Magyarországon, és a kommunista hatalom átvétel után pedig menekültként állítja be magát. A Capitol Hill emberjogi szakértőjének tartja magát.  Ez a gyűlöletes, úgynevezett demokrata, az álnokság nagymestere, aki a korrupt módon összeharácsolt kampány pénzekben dúskál….” 2

Tom Lantos, aki a kaliforniai 12. San Mateo Körzetet képviseli közönséges hazugságairól hírhedt, és arról, hogy a saját aljas céljainak megvalósítása érdekében nem riad vissza mások zsarolásától és ellenfeleinek megfélemlítésétől sem. Lantos kiegyensúlyozatlan  és kegyetlenkedésre hajlamos. Ő a Ház Lugosi Bélája. Clinton elnöksége idején, egy hivatalos vizsgáló bizottság tagjaként azt ajánlotta  a  kivizsgálás alatt álló a Fehér Ház biztonsági főnökének, Craig Livingstonnak, hogy ideje lenne hogy az öngyilkosságot kövessen el.3

Lantos szenvedélyesen támogatja  az Egyesült Államok háborús politikáját. 1990. október 10- én, az amerikai  kongresszus emberjogi  testületének keretében megtartott ülésén egy tizenöt éves kuvaiti lány tanúskodott. Az ülést Lantos vezette. A Nayirah néven szereplő tanú, a könnyező hallgatóság előtt elmondta, hogy mint korházi önkéntes, személyesen látta, amint az iraki katonák kirángatták az újszülötteket az inkubátorokból, és azokat a hideg padlón magukra hagyták. Lantos arra hivatkozott, hogy a tanú teljes nevét titokban kell tartani, annak Kuvaitban élő családtagjai biztonságának érdekében. Később kiderült, hogy a fenti vizsgálatokat a  Hill and Knowlton” közkapcsolati magáncég rendezte meg és bonyolította le. A „Kongresszus Emberjogi Alapítványát, (Congressional Human Rights Foundation), mind a „Polgárok a Szabad Kuvaitért” (Citizens for Free Kuwait) nevű szervezetet a „Hill and Nolton” cég külön erre a célra hozta létre.  A hivatalosnak hangzó „kongresszusi” jelzőket Lantos személyes elnöklése biztosította. A fentiekkel kapcsolatban az is kiderült, hogy  Nayirah, a kuvaiti nagykövetnek a leánya. Lantos ezt is tudta, de elhallgatta. Az idősb. Bush, elnöknek, az Irak elleni háborús beszédeiben az inkubátorokból kirángatott csecsemők szív facsaró története igen hatásos propagandának bizonyult.

A „megelőző” jellegű háború híveként szinte naponta hivatkozik a hitleri Németország példájára. Az Amerikai Egyesült Államok kiszemelt ellenségét nyíltan, vagy burkolt utalások formájában Hitlerhez hasonlítja.

A második világháborúval való párhuzamok emlegetésével és a hálátlanságra, és cserben hagyásra való utalásokkal felrója Franciaországnak, Németországnak, Belgiumnak, hogy azok az Irak elleni háború kapcsán nem ugrottak az Amerikai Egyesült Államok ölébe, mint Tony Blair, vagy Ausztrália miniszterelnöke, John Howard.

Ismeretesek Tom Lantosnak, a Hill and Knowlton közkapcsolati céggel való közeli viszonya. Ez a cég Törökország és Indonézia, volt diktátorainak szolgálatában állott. Hogy ez a megrendezett „kongresszusi kivizsgálás” egyáltalán megtörténhetett,  arra utal, hogy   az Egyesült Államokban a védtelen és sokszor végveszélyben levő népcsoportok megmaradásának kérdéseit, nem veszik komolyan. Szomorú, hogy Tom Lantos, aki lépten nyomon Holokauszt túlélőnek minősíti önmagát, személyesen is hozzájárul az emberi jogok intézményének lealacsonyításához, és ezzel egykori üldözőinek ideológiájával azonosítja magát.

  A saját újra (meg újra) megválasztásához szükséges pénzt Lantosnak, a San Francisko- i repülőtér korrupt szakszervezete szolgáltatja.  Lantos türelmetlen és arrogáns azokkal szemben, akik nem egyeznek vele és felelőtlenül antiszemitáknak nevez mindenkit, aki megkérdőjelezi az Egyesült Államoknak Izrael iránti külpolitikáját.

A háború mellett való agitálás mellett, Lantos a saját lányának, Katrina Swett-nek a New Hampshirben való  megválasztási kampányát is serényen támogatja és egyengeti. A saját újraválasztási kampányát New Hampsirben is regisztrálta és ez idáig több mint $34, 000 dollárt utalt át a neki adományozott pénzekből leánya megválasztási kampányának javára. Forrás: (Roll Call)

Tom Lantos fenntartás nélkül , és teljes odaadással támogatja Izraelnek, a palesztinok elleni politikáját. A hírhedt jenini vérengzések idején azt kérte, hogy az Amerikai Egyesült Államok engedjenek szabad kezet Izraelnek,  hogy az  „befejezzék a munkát.” Meggondolatlanul antiszemitának nevezi azokat a képviselőket, akik nem támogatják Izrael háborús politikáját.

Türelmetlen és ellenszenves a kongresszus afrikai-ameriai képviselői iránt, akik a nemzetközi gyémántkereskedőket okolják az Afrikában történő vérengzésekért.

Egy másik kitüntetés

Az Izraeli Nemzeti Alap (Israeli National Fund), amely „Izrael gondnokának” nevezi magát, és amelynek kulcs szerepe volt annakidején az őshonos arab lakosságnak Palesztinából való kiűzetésében  2001. szeptember 9 – én (szintén) kitüntette Tom Lantost, „az Izraeli Nemzeti Alap céljainak megvalósításában való kkiemelkedő erőfeszítései elismerésének jeléül.” A kitüntetés  ellen a különböző háború ellenes, és emberjogi szervezetek tüntetést szerveztek.

2002. szeptember 30 – án az izraeli Ha’aretz arról tudósít, hogy Tom Lantos a következő szavakkal igyekszik megnyugtatni  a Knesset miniszterét, Colette Avital-t: „Kedves Colette, semmi bajotok sem lesz  Saddammal. Mi hamarosan kiebrudaljuk a fattyút, és helyébe egy nyugat-barát diktátort állítunk, aki nektek is és nekünk is megfelel.” Lantos később letagadta, hogy ezeket mondta volna: „Én a demokrácia szilárd támogatója vagyok.” Colette Avital, írásban megerősítette eredeti állítását4.

A fentiekben, Lantos életrajzának csak ellentmondás nélküli adatait egészítettük ki. Az illegális  fegyverkereskedelemre és a különböző kétes jellemű nemzetközi egyéniségekkel való kapcsolatait nem említettük – tisztelvén az aggkort.

„Óvakodjatok a görögöktől, akik ajándékot hoznak.”

Mi ennek az „ajándéknak” a tényleges jelentése? Miért éppen Magyarországot ajándékozza meg kegyeivel az öreg hölgy, amikor itt egykoron megalázták,  és életét is csak  egy külföldi diplomatának  köszönheti? A trójai fa ló metaforája , a mai napig elevenen él az európai kultúrában. Vizsgáljuk meg közelebbről  mi van az újságíróknak előadott „fellendülési csomagban”?

Lantos mintha megfeledkezne, a globalizmus és a szabad piac kötelező szóhasználatáról, amikor arra utal, hogy a Zsámbéki-medencében létesítendő Szilícium völgy létesítéseéhez az ő közbenjárására van szükség. Vajon, egy ilyen vállalkozás nem a kereslet és kínálat, illetve a szabad piac „láthatatlan keze” által jön létre? Szembetűnő, az is, hogy a neoliberálisok nyereségről soha sem beszélnek, csak munkahelyekről. A magyar gazdák elmehetnek majd  gyöngyöt fűzni a Zsámbéki-medencébe, mert Indonéziában, és másutt már túl magasak a bérek. Ilyen áron fehérbőrű, és meglehetős számban kék szemű, és (egyelőre még) jól képzett munkaerőt ma már csak a Zsámbéki medencében lehet találni. Miért utazik egy magáncég cég képviselője egy állami kitüntetés várományosának a kíséretében? Miért nem áll sorban, és miért nem kér bebocsátást a szabad piac és a demokrácia szabályai szerint? A Közös Európához való csatlakozás küszöbén, miért az Amerikai Egyesült Államok létesít Szilícium völgyet Maygarországon?

„…csaknem 300 innovációs és technológiai fejlesztési program indulhat”-  Ez azt jelenti, hogy a  magyar kutatók ezután a hatalmas nemzetközi cégeknek, és a magántámogatásból fenntartott egyetemeknek dolgoznak majd. A találmányok és a bejegyzett szabadalmak az intézetek tulajdonát képezik, és a  kutatók a későbbi  haszonból nem részesülnek. Nem kívánatos eredmények esetén a nagyvállatok által fenntartott intézetek eltitkolhatják, illetve mellőzhetik a káros következményeket előrelátó kutatások, illetve kísérletek eredményeit.

Keveri ez, vagy nem keveri?

 „A programot 75-80 százalékban magántőkéből finanszírozzák.” Az Öreg Hölgy ismét megfeledkezik a piac láthatatlan kezéről. Ha,  a  75 – 80 százalékot magántőkéből finanszírozzák, akkor nyilvánvaló, hogy a hiányzó 20-25 százalékot állami tőkéből finanszírozzák. Miért kell azonban az ország másnemű javait erőltetett ütemben  magánkézre juttatni, ha a második ciklusban újból megkezdődik a javaknak az állami  finanszírozása.? Milyen tanulság vonható le abból, hogy a  hadiipar, az űrkutatás (hadiipar) vegyipar állami támogatása  indokolt, a villanytelepek, és kórházak állami támogatása azonban nem kívánatos.

  Az állami szabályozástól mentesített, de a maga javára mind fokozottabb állami védettséget igénylő nagytőke itt van a kapuk előtt. A trójai fa ló hátsó fertályában ott sunyít az öreg hölgy képében Tom Lantos.

 Ígéret és valóság

A komputer chipek előállítása jelenleg a világ egyik legfontosabb iparága. A fenti tárgykör legáltalánosabb ismerete teljes egészében ellent mond Tom Lantos ígéreteinek. Noam Chomsky, akit jelenleg a világ legjelentősebb intellektuálisának tartanak, megállapítja, hogy ebben, a hadiiparral olyan szoros kapcsolatban lévő iparágban nem a gazdasági törvények érvényesülnek, hanem az Amerikai Egyesült Államok  külpolitikája és katonai érdekei jutnak kifejezésre.  A félvezetők előállításában, ugyanis  1985. –ig az USA vezetett, majd Japán került az első helyre. Mi történt valójában? A 80-as években, a Bush, és Reagan adminisztráció arra kényszerítette Japánt, hogy emelje fel a komputer chippek árát, és  engedje át a hazai piac egy részét az amerikai árúnak. Ugyanakkor az USA kormánya rengeteg pénzt fektetett  a saját komputer iparába a katonai költségvetés forrásainak igénybevételében . Ez a beavatkozás a Sematec, közös állami, és egy magánvállalkozási konzorcium megteremtésével jött létre. A  konzorciumban való részvételre csak amerikai cégek pályázhattak. Japán erre bejelentette, hogy a félvezetők gyártásának fejlesztésére egy  új állami és magán konzorciumot létesít, amelyben pályázhatnak az amerikai vállalatok is. A gazdasági szakértők ezt „szövetségi kapitalizmusnak” nevezik („alliance capitalism” Természetesen egyik vállalkozásnak sincs semmi köze a szabad piac törvényeihez5. A fentiek alapján nyilvánvaló, hogy Lantos ígéretei valótlanok és meggondolatlanok. Egy ilyen amerikai félkatonai üzem létesítése Magyarország területén, különben sem szolgálja a független és demokratikus Magyarország érdekeit.

„Adj király katonát!”

Mit kell az Öreg Hölgy „ajándékért” adni, illetve feladni? Szeretni kell Amerikát. Az afganisztáni, de különösen az iraki háború után az Amerikai Egyesült államok kormánya léptem nyomon „Amerikai ellenességről” beszél. Az Amerika ellenesség fogalma lassan külön ideológiai jelleget nyer. Annak  bélyegét, arra is rásütik aki nem „szereti” Amerikát, de arra is akit az amerikaiak nem „szeretnek.” Saul Ralston, kanadai író figyelmeztet, hogy a személyes viszonyokat meghatározó jelzők és fogalmak, nem alkalmasak az államok közötti viszonyok meghatározására. Arundhati Roy, indiai író szerint: „Mit jelent  az „Amerika-ellenes” kifejezés? Azt, hogy jazz-ellenes valaki? Vagy azt, hogy a szólásszabadság ellen vagy? Netalán azt, hogy Toni Morrison, vagy John Updike ellen vagy? Nézeteltérésem van az óriás  sequoia fákkal?… Ha nem vagy Bush híve, akkor Talibán vagy. Ha, nem vagy velünk, akkor a terroristákkal vagy6.”

Tom Lantos üdvözöli, hogy az Egyesült Államok és Magyarország szövetségesként vesz részt a terrorizmus elleni harcban. Ez a kijelentés így nem állja meg a helyét. A szövetségesek, vagy  a saját költségükön háborúznak, vagy közösen viselik a háború költségeit. Az Amerikai Egyesült Államoknak, és „szövetségeseinek” iraki tartózkodása 3.9 milliárd US dollárba kerül havonta. Ez Magyarország  évi katonai költségvetésének majdnem az ötszöröse. A tényleges kérdés nem is az, hogy ki fizet kinek, és mennyit, hanem az, hogy mit keres egyetlen magyar katona is egy megszálló hadsereg kötelékeiben?

"Elsőrangúak a magyar-amerikai kapcsolatok"- folytatja Lantos. Az arab világnak viszont roppant hosszú az emlékezete, és  nagyon, de nagyon sokan vannak…
2002 novemberében tett amerikai látogatásakor Medgyessy Péter kijelentette: „Magyarország az értékek és érdekek közössége alapján vesz részt a terrorellenes összefogásban.” A magyar, amerikai kapcsolatoknak szinte semmilyen történelmi háttere nincs. Az Amerikai Egyesült Államok, történelmünk minden állomásánál közönyösen viseltettek sorsunk iránt, ellenünk fordultak, vagy cserben hagytak minden érdemleges magyar ügyet. Miért olyan fontos most ez a „barátság”, és ki barátkozik kivel? Az újkeletű  magyar amerikai jó viszonynak több köze van a hatalmon lévő politikai elit egyéni érdekeihez , és magánkapcsolataihoz, mint az országok közötti tényleges politikai viszony kiépítéséhez.  A jelenlegi magyar kormány, mint annak idején Tisza István, utána pedig  Franco és Horthy kormánya is, hisz a feltétlen lojalitás erkölcsi parancsában. E miatt lettünk egykor az „utolsó csatlós",  most pedig az első.
Irak a magyaroknak soha sem ártott, a magyar katonáknak, ott a megszálló hatalom oldalán semmi keresnivalójuk nincs.
Noam Chomsky szerint a „megelőző jellegű” háború a mindenek feletti bűncselekmény.

Ma már világosan levonható annak a tanulsága, hogy az  Osztrák Magyar Monarchia, is csak a azoknak volt jó, akire a Birodalomnak különleges szüksége volt. A Birodalom nem az ország népével, köt társadalmi szerződést, hanem csak azzal a réteggel, illetve csoporttal köt külön alkut, amelyre a Birodalomnak szüksége van, illetve akik erre az előző pozíciójuk megtartása érdekében hajlandóak az ország rabtartóival szövetkezni. A Birodalom lényege, hogy az ország lakóinak segítségével fosztja ki az országot. India példája, és a „tizenhárom millió koldús” egykori Magyarországa ezt világosan bizonyítja. 

Tom Lantos egy olyan Amerikát képvisel, amelynek nincs sem üzenete, sem hajlandósága a magyarok tényleges problémáinak megoldására. Ez a kirívóan hamis, és rosszul koreografált,látogatás, az új Birodalom térhódításának első stációja Magyarországon.

A látogatás véget ért. A Guelleni polgárok utolsó, megmaradt filléreikből kifizetik a látogatás költségeit. Az öreg hölgy és a polgármester, egy pezsgős vacsorán, rájönnek, hogy ami az öreg hölggyel itt történt évekkel ezelőtt, csak félreértés volt. A régi szerelmesek egymás karjába borulnak. Az égen léglökéses repülők húznak piros és kék csíkokat és a távolban kirajzolódik Bush elnök alakja fehér lovon, pilótának öltözve, karddal az oldalán.  Az öreg hölgy ettől úgy elérzékenyül, hogy az egykori gyűlölt ellenségének fejére kitűzött díjat  nemzetközi segély formájában kölcsön adja Guellen városának, és a polgárok azt még ma is fizetik, ha meg nem haltak.  

Kaslik Péter

 

Lábjegyzetek és Források:

1. A Magyar Nemzet  néhány kitűnő cikket közöl az eseményről:

Keresztes Lajos: Egy kitüntetés margójára c. jegyzetében ezt írja: Lantos nem az 1990. márciusi marosvásárhelyi pogromban, vagy a délvidéki magyar falvak szétlövésében látta meg a Kárpát-medence békéjét fenyegető veszélyt, hanem Csurka István 1992. augusztusában publikált dolgozatában. tovább...

Czirják Imre: "Ünnepi éremeső baloldaliaknak" c. írása az eddigi kitüntetettek politikai hovatartozásáról számol be.
MNO Összeállítás az ünnepségen elhangzott kijelentésről.

 2. Wayne Madsen: The Lies of Tom Lantos - The Bela Lugosi of the House, (Tom Lantos hazugságai -  a Ház Lugosi Bélája),  Counterpunch, February 15, 2003

3. Ibid.

4. Ben Terrall: Lantos' Big Lie:The Pro-War Congressman Calls for Replacing Saddam with a Pro-West "Dictator (Lantos nagy hazugsága) – CounterPunch October 25, 2002

5. Noam Chomsky: The Common Good. Odonia Press, 1998. Library of Congress Cat. N. 98-36584. 15. o.

 6. Arundhati Roy: Come September”  (Szeptemberi megemlékezés )