Kóka János gazdasági miniszter bocsánatot kért kijelentéseiért. Ezt a Hír Televíziónak mondta el Vízi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke.
A gazdasági tárcavezető a fiatal közgazdászok találkozóján többek között azt mondta: a földdel kell egyenlővé tenni a Magyar Tudományos Akadémiának azon területeit, amelyek nem szolgálják közvetlenül a versenyképességet. Később azt is kijelentette: Nobel-díjasaink aktuális teljesítőképességét jelentősen korlátozza, hogy zömük már nem él.
http://www.hirtv.hu/?tPath=/belfold&article_id=44055&highlight_text=szilveszter
Kóka mégiselnézést kért a tudósoktól
2005. május 3. (1. oldal)
Farkas Melinda
Kóka János elnézést kért a kutatásokat és a tudósokat
érintő kijelentései miatt – mondta lapunknak Vizi E. Szilveszter, a
Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke az Akadémia tegnap kezdődött közgyűlésének
szünetében.
| Vizi E. tájékoztatása szerint a gazdasági
miniszter telefonon hívta, és személyesen is találkoztak. Kóka azt
mondta, elnézést kér, ha félreérthetően fejezte ki magát. Az
MTA elnöke kijelentette: fontosnak érezte, hogy ő maga is megszólaljon
ebben a témában, ugyanis Magyarország felemelkedésének egyetlen esélye
az alkotó értelmiség tudásának kihasználása. A miniszter
visszakozása azért meglepő, mert a tárca lapunkhoz eljuttatott
levelében az áll: Kóka János következetesen képviseli álláspontját
számos nyilvános helyen és nyilatkozatban. Lapunk korábban egy közgazdásztól úgy értesült, hogy a miniszter a Fiatal közgazdászok országos találkozóján Gyöngyösön kijelentette: az MTA-nak azon területeit, amelyek nem szolgálják közvetlenül a versenyképességet, a földdel kell egyenlővé tenni, mert csak porosodó iratokat gyártanak. Azt is megjegyezte, hogy a magyar tudósokkal az a gond, hogy azok, akik valami maradandót alkottak, már nem élnek. * A tárca kommunikációs igazgatója korrigálta a mondatokat, mert szerinte azok pontatlanok. Lapunkhoz eljuttatott levele szerint Kóka azt mondta, hogy felesleges az MTA kutatói hálózatának azon részeit finanszírozni, amelyek nem hoznak valódi hozzáadott értéket a társadalom szereplői számára. Másik mondata így hangzott: Nobel-díjasainak aktuális teljesítőképességét jelentősen korlátozza, hogy zömük már nem él. Vizi E. Szilveszter – az idén már másodízben Nobel-díjra jelölt orvosprofesszor – az előbbi mondatra reagálva az MTI-nek kifejtette: nem ért egyet a miniszter kijelentésével, és Albert Einsteint hozta fel ellenpéldának, a német fizikus éppen száz éve publikálta felfedezéseit. Szerencsétlen mondatok hangozhattak el – mondta az MTA elnöke, aki reményét fejezte ki, hogy a kormányzat tagjai közt nincs olyan, aki a kutatás-fejlesztést, az alapkutatást feleslegesnek tartja, vagy nem tartja fontosnak. Leszögezte: minden olyan kérdésben, amelyben akár tudatosan, akár véletlenül az ország gazdasági növekedését károsító nézetek jelennek meg, mint például ebben az esetben, akkor fölemelik a szavukat. Szerinte a félreérthető megnyilatkozások rendkívüli módon zavarják azt a közmegegyezésen alapuló elképzelést, hogy a magyar szürkeállományra, a magyar ember innovatív képességére, a magyar szakemberek ötletességére, ügyességére akarunk támaszkodni az Európai Unióban. – Azért, hogy ne az olcsó munkabéreinkkel legyünk kívánatosak, hanem azért, mert a magyar szoftverkészítő, a mérnök vagy a kutató európai színvonalú terméket tud előállítani – tette hozzá az MTA elnöke. Az MDF közleményben szólította fel a minisztert bocsánatkérésre. A párt szerint Kóka János sértő megjegyzései súlyos hozzá nem értésről tanúskodnak, a tudományos kutatás eredményeit ugyanis nem lehet összehasonlítani egy internetes szolgáltatócég felhasználóinak számával. Az ellenzéki párt a sértő szavak helyett növekvő állami támogatást és adókedvezményt vár el a kutatás-fejlesztési szektorban beruházni szándékozó gazdasági szereplők és a kutatóintézetek számára. |