Kaslik Péter
Állati gazdaság

 

I.

Ki ölte meg Hungáriát?

 
A háború utáni műkedvelő színtársulatokról azt mondták, hogy ott az játszhatta a János Vitézt, akinek volt  magyaros csizmája. A jelenlegi magyar kormány állambölcselete alapján, ma Kóka János alakítja a gazdasági minisztert, mert ő gazdag. A „gazdag” kifejezésnek azonban csak a kevésbé gazdag, illetve a szegényekhez mérten van értelme. Magyarország színpadán ma nem a János vitézt adják, és nem is a Piros bugyellárist, hanem a Tetemre hívást.
Ki ölte meg Hungáriát, és hol? Vagyis, mitől Kókadozik a magyar gazdaság?

Az ifjú Hungáriát nem a radványi sötét erdőben érte a balsors. Hol van már Radvány? Hol van már Zólyom vármegye?  Ó, Trianon! Radvány emlékét a magyar örökség számára ma már csak Barcsay Ábrahám: “Szerelmes vitéz egy tudós asszonyságnak” írt gyönyörű sorai, valamint Arany János „Tetemre hívás” c. balladája idézi.

Hungária testén  a szabad  piac láthatatlan, de jól irányított keze nyomai ejtettek súlyos sebeket. A  rövid és egyenlőtlen globális harc  hevében a lokális keselyűk is  leszálltak, hogy a maradékon osztozkodjanak. Ha Kóka János ma nem lenne gazdasági miniszter  nyilván  felvonultatnák gyanúsítottként az ifjú Hungária ravatala előtt.  Így azonban „Marad a tört vér – fekete folt.” És marad Kóka János.  Meddig?

Kóka János nem visel magyaros csizmát, de interjút ad a Playboynak, cikket ír a Népszabadságban, és nyilatkozik. Ilyeneket: „A Magyar Tudományos Akadémiának azon területeit, amelyek nem szolgálják közvetlenül a versenyképességet, a földdel kell egyenlővé tenni, mert csak porosodó iratokat gyártanak.”¹  Kóka János irodája később tagadta, hogy a miniszter a fentieket mondta volna, majd beismerte, hogy mégis mondta, de nem úgy gondolta. A miniszter  kijelentésének a hivatalosan, megerősített változata tartalmában, és szellemében azonos a fenti idézettel.²  A Magyar Tudományos Akadémia elnöke szerint Kóka később “elnézést kért, ha félreérthetően fejezte ki magát.”

Ki, illetve mi az oka annak, hogy Magyarország gazdasági minisztere félreérthetően fejezi ki magát? Talán Kossuth Lajos, Deák Ferenc, s Bíbó István nyelve nem alkalmas Kóka János szárnyaló gondolatainak kifejezésére? Milyen nyelven képes Kóka János szabatosan és félreérthetetlenül kifejezni gondolatait. George Orwell szerint a politikában a zavaros nyelvhasználat a becsületesség hiányának a jele. Ezt jelenti az a magától értetődő igazság, hogy  a stílus maga az ember. Dr. Fodor András, a MTA Köztestületének  tagja egy kitűnő cikket írt Kóka János jelleméről.³

Mi az amit Kóka János a földdel szándékozik egyenlővé tenni, és miért?

A Magyar Tudományos Akadémia megalapításának gondolata az 1807-i országgyűlésen elhangzott beszédek ihlették meg és indították útjára. 1825,  november 3-án a pozsonyi országgyűlésen, egy másik, és másként gazdag ember, gróf Széchenyi István felajánlotta birtokainak egy évi jövedelmét, 60 ezer forintot a Magyar Tudós társaság – a mai Tudományos Akadémia megalapítására, Kóka János, kétszáz év erőfeszítéseit és eredményeit szándékozik a földdel egyenlővé tenni mert azok nem szolgálják a “közvetlen versenyképességet.”

A  “közvetlen versenyképesség, illetve „valódi hozzáadott értékek” szempontjai  alapján ma Bólyai János nem lehetne a magyar Tudományos Akadémia tagja, mert, aki a semmiből teremt új világot az nem segítheti elő a közvetlen versenyképességet. (Bólyai  nevezetes műve, a nagy tudósokra általában jellemző módon  majdnem száz évig nem nyújtott „valódi hozzáadott értéket a társadalom szereplői számára”- mert az , a nagy tudósokra általában jellemző módon majdnem száz évvel  megelőzte korát.

Eötvös Lórándnak sem lenne helye  Magyar Tudományos Akadémián, mert: “Eötvös Lóránd tudományos kutatásaiban nem a kor divatos és zajos sikereket ígérő kérdései érdekelték, hanem úgyszólván állandóan az õ nagy problémái,…Egyik akadémiai beszédében, önmaga pedig  önmaga ezt mondja: «Miért nem elégszik meg a tudós azzal a néki adott leírhatatlan gyönyörséggel, amelyet minden, még a legcsekélyebb igazságnak felfedezése is nyújt?»... ⁴

Valójában nem is arra kellene ügyelni, amit Kóka János mond, hanem a kezét kell figyelni. Jelenleg a magyar tudományos intézmények privatizációján van a sor, és Kóka János, gazdasági miniszterként, a privatizációs ügynök szerepét tölti be.  Először “elszólásaival” előkészíti a talajt. Ezzel azt szándékozik elérni, hogy a közvélemény belenyugodjon abba, hogy az állam a meglevő tudományos intézményektől megvonja a támogatásokat. Az állami támogatások hiányában ezek az intézmények elértéktelenednek, majd az így tönkretett intézményeket  a (külföldi) magán vállalkozók  potom pénzért megveszik. Az állam ezt a pénzt a folyó költségekre véglegesen elkölti, a magán kézre juttatott tudományos és kutatási intézmények, pedig az olcsó, de még mindig kitűnő  magyar munkaerőt kihasználva, a jövőben roppant drágán végzik majd ugyanazokat a szolgáltatásokat, amelyekhez  a polgárok annak előtte méltányos áron hozzá juthattak. Ide sorolhatóak a gyógyszerek, a műszerek ára stb.  A magyar szabadalmak kiárusításáról ne is beszéljünk.  A neokonzervazív politika, az egyes országok javainak kisajátításában, Argentínától, Oroszországig világszerte ugyanezt a módszert követte.

A neoliberalista kormányok mindezt tudatosan végzik, tehát nem hozzá nem értő vezetésről van szó, hanem az állam szervezett kirablásáról. „Kontárkormányról” csak a kormány ideálisan meghatározott céljainak  szempontjából beszélhetünk. A jelenlegi  kormány, a saját tényleges céljainak megvalósítása szempontjából kitűnően végzi feladatát.

 Az egyik olasz napilap szerint Kóka János, a magyar Bill Gates. Helyesebb lenne azt mondani, hogy Kóka János, és társai az Oroszországot kifosztott oligarcháknak a kormányszinten működő szabadlábon lévő magyar utánzatai.

Kóka Jánosnak a magyar tudományi  intézkedések feladataira vonatkozó lekicsinylő kijelentései  nincsenek összhangban a Magyarországra is vonatkozó Európai Unió előírásaival sem.  Az EU 5. tudomány és kutatási keretpropramjaban ugyan előtérbe kerül az alkalmazott tudományok segélyezése, de az „alkalmazott tudományok” kifejezés nem azonos, és nem is mindig jár együtt a közvetlen versenyképességgel, vagy a „valódi hozzáadott értékekkel.”  Az alkalmazott tudományok mindössze az egyes  tudományágak tárgykörét határozzák meg, függetlenül attól, hogy azok egy meghatározott időben, vagy egy országon belül versenyképesek e vagy sem.  A fenti keretprogram alapján az alkalmazott tudományágak körébe a következők tartoznak: 1. Az életminőség javítása, 2. Kommunikációs és információs technológiák, 3. Környezetvédelmi és anyagtudományi kutatások, 4. Agrárgazdasági és biotechnológiai kutatások, 5. A nemzeti örökség.⁵

A fenti tervezet értelmében, tehát ezek a tudományágak előnybe részesülnek, függetlenül attól, hogy azok “közvetlen versenyképesek” e, illetve hoznak e , és mikor hoznak „valódi hozzáadott értékeket” a társadalom számára. A Magyarországra is  vonatkozó EU 5. keretprogram nem említi a meglevő tudományos intézmények megszüntetését, vagy az egyes tudományos intézmények lerombolását: Kóka János fenti kijelentése  önmagában is „európaiatlan.”

II.

1920 – 1985

„Nyugaton a helyzet változatlan”
 

A tudósok, s a tudományos  intézetek egyetemes célkitűzése az igazság felderítése, s a közgondolkodásban a tudósközpontú értékrend kialakítása. Igazság nélkül nincs mérce és nincsenek társadalmi értékek sem. Kóka János elhallgatja, hogy az EU 5. keretterv előrelátja a nemzeti örökségünk fájó kérdéseivel foglalkozó tudományágak támogatását is.  A magyarok nemzeti örökségének egy része nyolcvanöt éve “mint oldott kéve” szétszóródva hever a Kárpát medencében. Thomas Mann: A Varázshegy c. regényének bevezetője nyomán, mi magyarok azt mondhatjuk, hogy a „Nagy Háborút” követő Trianoni békediktátum következményei alig, hogy elkezdődtek.

A Kóka János által elhallgatott EU 5. Tudományos keretterv lehetővé tenné, és anyagi támogatást is kilátásba helyez például egy olyan tudományos munka támogatására is, amely  rámutatna arra, hogy az  EU keretein belül működő Velencei Bizottságban Franciaország, a saját államnemzeti koncepcióját igyekszik érvényesíteni, s ennek alapján nem ismeri el az etnikai alapú nemzeteket. Franciaország erre hivatkozva  nem hajlandó támogatni azokat a törekvéseket, amelyek egy országon belül a más nemzetiségű honpolgárok külön jogait biztosítaná. Franciaország a velencei Bizottság tagjaként ma ezzel az érvvel állja útját a határon túli magyar nemzeti közösségek autonómia törekvéseinek. A határon túli magyarokat, tudvalevőleg éppen Franciaország támogatásával csatolták akaratuk ellenére az “új” etnikai államokhoz, és éppen Franciaország valamelyik palotájában.  Hacsek: Most már érti? Sajó: Most már nem!

 Ugyanez az „államnemzeti koncepció” azonban nem gátolta Franciaországot abban, hogy évtizedek óta tevékenyen támogassa a kanadai Quebec tartományban önszántukból élő franciák szuverenitási követelményeit, illetve Kanadától való elszakadási törekvéseit.  Amikor a Kanadától való elszakadás esélyei valótlanná váltak, akkor Franciaország évek hosszú során át roppant politikai nyomást fejtett ki Quebec különleges státusának kiharcolásáért. (Teljes szövetségi szintű, az egész országra kiterjedő kétnyelvűség, kiemelt kulturális védettség,  (Distinct Society) kiemelt, a többi tartományt megillető támogatást meghaladó kulturális támogatás. A québeci franciáknak,  Franciaország segítségével, illetve nyomására  megvalósított külön jogai ma jóval meghaladják a határon túli magyarok autonómia törekvéseiben foglaltatott kérelmeket. A Velencei Bizottságban jelenleg ugyanez a  francia “államnemzeti koncepció” továbbra is útját állja a határon túli magyarok autonómia törekvéseinek. Egy olyan tudományos munka, amely a fenti kettős mércét a megfelelő módon feltárná és alátámasztaná , önálló, és jól támogatott, s tekintélyes tudományos intézményeket követel.

Nemzeti örökségünk felderítéséhez tartozik az is, hogy nyolcvan öt év után ne a mások véleményét fogadjuk el  arról, hogy mi történt Trianonban. Illyés Gyula írja a „Hírünk a világban c. vitairatában: (Trianonban) …benyomás, hallomás, indulat után ítéltek, maguk sem tagadták.”⁶  Ez az „ítélkezés” a „többségi lakosság feletti önkényuralomra, az „erőszakos magyarosításra”, és végső megfogalmazásban a „bűnös nép” súlyos vádjának a mai napig való felemlegetésére vonatkozik. Igazak ezek a vádak, és vajon kinek az ítélete a döntő? Nemzeti örökségünk megőrzése szoros kapcsolatban van a nemzeti önismeretünk és önmegbecsülésünk kérdéseivel is. Mielőtt a „versenyképesség”, a „szabad” piac” nevében lemondanánk  tudományos intézményeinkről vizsgáljuk meg, hogyan látnak bennünket egykori ellenségeink.

Mi történt Trianonban? A nyugati történelemkönyvekből Trianon alapvető eseménysorozatait nyolcvan öt év után sem lehet összefüggően megérteni.  A számottevő nyugati történelmi források a legtöbb esetben le sem írják a Trianon szót, hanem körülírják az eseményeket. Az alapműveknek számító nyugati történelmi munkákból  csak elvétve és hosszas keresgélés, után állapítható meg az akaratukon kívül  az  utódállamok fennhatósága alá került magyarok száma. 

A különben igen tisztán és világosan fogalmazó angol nyelvű történészek a trianoni békediktátum kérdésében olyan lazán és homályosan írnak, hogy előzőleges ismeretek, vagy közvetlen tapasztalatok nélkül az olvasó képtelen megérteni, hogy mi történt velünk Trianonban.

 

Észak Amerikában, de szélesebb értelemben az egész angol nyelvterületen,  a jelenlegi történelem tanárok tanárai, a jövendő történészek, politikusok, újságírók, közírók, jogászok, három, vagy négy alapműnek számító forrásból, vagy ezek alapján íródott művekből tájékozódnak, vagy azok alapján írják a további történelem könyveket:

1. R. R Palmer, Lloyd S. Kramer, Joel G. Colton: A History of the Modern World” Alfred a Knopf Inc ISBN: 0375413987

2. Paul Kennedy: “The Rise and fall of the Great Powers” Világsikert aratott könyv. Fontana Press An Imprint of Harper Collins Publishers 1989
 ISBN 0 00 686052 4  692.o

3. Enciklopédiák

4. Legújab kiadások: David Fromkin: Europe’s Last Summer
Who Started the Great War in 1914?
Vintage Books, a division of random House Inc. New York, 2005
Vintage ISBN: 0-375-72575-X

1. A Palmer, Colton féle „History of the Modern World” alapmű, és a legtöbb helyen középiskolai tankönyv is. Az amerikai és kanadai  középiskolákban ennek a  könyvnek, alapján tanulják, és tanítják tovább a történelmet. A nyugati világ mai vezető réteg történelemszemléletét is ennek, a ma már kilencedik kiadást megért műnek a  szellemi beállítottsága határozza meg. Mit tanulnak nyugaton a magyarokról, és hogyan viszonyulnak ezek az ismeretek a magunkról vallott igazsághoz? 

A majdnem 1000. oldalas könyv csaknem 400 oldalon tárgyalja  az első és második világháború eseményeit. Ennek az alapműnek a névmutatójában egyetlen bejegyzés van Trianonról, amely így szól: „Trianon, Treaty of (1919) (tree-a-noN’, 681” A könyv első, és ötödik kiadása között eltelt huszonnyolc év.  Kezdetnek jó lenne legalább az évszámban megegyezni.

A könyv 681. oldalán egy mondatba sűrítve ez áll: 1919.- ben a Szövetségesek öt békeszerződést írtak alá, amelyeket  egy egy  a párizsi külvárosról neveztek el – az Ausztriával  kötött szerződést St.-Germainről nevezték el, a Magyarországgal, Trianonról, a Bulgáriával valót Neuilly, a Törökországgal (1920.) kötött szerződést Sèvresről nevezték el, s a Németekkel kötött legfontosabb szerződést Versaillei szerződésnek nevezték.”⁷

A “Hungary” címszó alatt kiegyezéstől az első világháborúig  összesen 1. (egy) bejegyzés van, amely az általános szavazati jog hiányát kifogásolja az első világháború előtti Magyarországon.  A szerző Svájcot és Belgiumot említi követendő példaként, és megjegyzi, hogy a Magyarok (Magyars) azért akadályozták meg az általános szavazati jog bevezetését,  mert féltek, hogy a szlávokkal szemben (Magyarországon) elveszítik  elsőbbségüket. A fenti kijelentés nem tér ki Belga Kongó lakosainak polgárjogaira, és főleg nem említi azt sem, hogy az első világháborút megelőzőleg az Angol Birodalom indiai alattvalóinak száz meg száz milliói  szavazhattak e az angol parlament valamelyik házában. Arról sem esik szó, hogy a “History of the Modern World” első kiadásának idejében (1950) az afrikai-amerikaiak utazhattak e ugyanazon a villamoson, amelyen a fehérek. A nemzetiségekkel kapcsolatban azt olvashatjuk, hogy az első világháborút megelőzően a szerbeknek, szlovákoknak, horvátoknak nem volt saját nemzeti elitje, csak a magyaroknak.

A Kiegyezéssel kapcsolatban azt olvashatjuk, hogy 1948 –1849 után   Magyarországon csak egy maroknyi radikális álmodott egy teljesen független Magyarországról.⁸  A könyv nem említi, hogy  az 1868 kiegyezés  annak a belátásnak a következménye volt, hogy a magyarokat  függetlenségi harcaikban az európai nagyhatalmak soha nem támogatták. Amikor 1848.-ban Respublicát akartunk, akkor azért büntettek bennünket, mert a monarchiákat veszélyeztettük, illetev Respublicát óhajtottunk,  Trianonban, pedig állítólag azért, mert ragaszkodtunk a Monarchiához és nem voltunk eléggé  demokratikusak. 

A könyv kihangsúlyozza, hogy az első világháborút követő békeszerződés a népek önrendelkezési jogának elveire épül, de nem említi, hogy összesen hány magyar került akarata ellenére más országok fennhatósága alá.

A szerzők  szerint a kiegyezés korabeli  Magyarország egy fajta magyar nemzeti állam volt, ahol a magyarok száma az ország lakosságának a felét sem érte el. A szerzők szerint a Kiegyezés a Monarchia szláv eredetű lakosságának a kárára történt, mert a germánok és a magyarok is úgy tekintették a szlávokat, ahogy az Egyesült Államok tekintette az Amerikába hurcolt feketéket.

A Versailli békeszerződésről szóló részben a szerzők Magyarországot az újonnan megalakult nemzeti államok közé sorolják.⁹

A könyv szerint, magyarokat csak Csehszlovákiához csatoltak. A Jugoszláviához, illetve az akkori nevén Szerb, Horvát Szlovén Királysághoz csatolt több mint fél millió magyart a könyv sehol sem említi.  A Romániához csatolt területeken  a könyv szerint “transzilvánok” (Transzlvanians) élnek,  akik alapjában véve románok.¹⁰  A fenti állítás bizonyítására a szöveg  egy térképre utal, amely azt ábrázolja, hogy az egész Romániában a román nyelvet beszélik. Tehát, a “transylvánok” azért románok, mert a térképen az van berajzolva.
Ennek hallatán, Ábel felballag a Hargitára és leveszi onnan azt az amerikai zászlót, amelyet a székelyek rejtett szabadságvágyának jelképeként tűzött oda.

A fenti megállapítások az első világháború időszakából ismert  magyarellenes agitáció fő pontjainak történelemtudományi köntösbe bújtatott formája:
a. Délvidék - Ahol lehetséges, el kell hallgatni a magyarok létezését.
b.  Felvidék: Ahol a magyarok számarány túl magas, hogy azt elhallgassák, ott arra a háború előtti magyar statisztikák adatait kell kétségbe vonni.
c. Erdély: Ahol a magyarok arányszáma túl magas ahhoz, hogy a hamis statisztikákra hivatkozzanak, ott mindenestől le kell tagadni a magyarok létezését. Lásd: transzilvánok, “akik lényegében románok.” A dákó Román elméletnek, és annak az állításnak több alapja van a nyugati történelemszemléletnek, mint gondolnánk.

2. Paul Kennedy: “The Rise and fall of the Great Powers” Fontana Press An Imprint of Harper Collins Publishers 1989
 ISBN 0 00 686052 4

Paul Kennedy a szokványos magyarellenes közhelyek ismétlésén semmit  sem  mond a magyarokról. Ez a 692. oldalas nemzetközi sikerkönyv Trianon nevű címszót nem tartalmaz. A könyv magyarokról szóló megállapításai a Trianoni békediktátum igazolására szokványosan felhozott közhelyek ismétlései: demokrácia hiánya, erőszakos magyarosítás, a magyarok különleges státusának minden áron való megőrzése, a nemzetiségek elnyomása,  magyar nyelv erőszakos terjesztése, stb. Egy másik helyen, azonban a szerző azt írja, hogy 1914.-ben a Monarchia területén a meglevő törvények értelmében a Mozgósítási parancsot tizenöt különböző nyelven nyomtatták ki.¹¹ 

Paul Kennedy világsikert aratott könyve alapján, a magyar nemzetet  a (nemzetiségeket elnyomó) magyar uralkodó osztály képezte, a nemzetiségek pedig a szerb, szlovák, román “nép” volt.  A szerző szerint magyar nép nem létezett.  Paul Kennedy még a Monarchia hadsereg erejének és a hagyományos horvát tiszti kar odaadásának a hanyatlásáért is a magyarokat okolja.¹² 

 A szerző a Trianon utáni Csonka Magyarországot szintén az “új” nemzeti államok közé sorolja, de az elcsatolt magyar lakta területekkel megnövekedett, most már a számottevő magyar kisebbséggel rendelkező Romániát, Jugoszláviát, Csehszlovákiát  is nemzeti államokká minősíti. (Csehszlovákia elnevezése, és a Szerb, Horvát, Szlovén Királyság)   neve önmagában is ellentmond annak, hogy homogén nemzeti államokról lenne szó. Az utódállamoknak nemzeti államokká való minősítésével a Trianoni békediktátum egyszerűen nem létezővé tette a határon túli magyarokat. Azok  Csehszlovákok, Románok, Jugoszlávok lettek. Csehszlovákia felbomlása, valamint a Szerb Horvát Szlovén Királyság Jugoszláviává alakulása, majd annak felbomlása világosan mutatja ennek a minősítésnek az értelmetlenségét.

3. Enciklopédiák. Egy példa: A Columbia Encyclopedia 2001-2005  kiadása¹³ 251 szóban ismerteti Trianon eseményeit. Megtudjuk, hogy azt a Nagy (?)Trianoni Palotában írták alá,  továbbá azt, hogy a Szerződést az Amerikai Egyesült Államok, és Oroszország nem írták alá. Továbbá azt olvashatjuk, hogy Magyarország elvesztette lakosságának két harmadát, és “majdnem mind azokat a területeit, melyeknek lakossága nem volt színtiszta magyar. Az Encyclopedia szerint a Trianoni békeszerződést követően „szinte azonnal kezdetét vette a Békeszerződés felülvizsgálatára irányuló magyar agitáció, amelyet a Romániába, Csehszlovákiába, és Jugoszláviába áttelepített (transferred) három millió magyar legnagyobb része támogatott.  Az angol szöveg a jelen esetben sem nyelvtanilag, sem értelmileg nem a tényleges helyzetet fejezi ki. (population transfer)  A „transfer” szó és annak minden rokon jelentésű szava a fizikai elmozdítást, helycserét fejezi ki, a lakosságra vonatkoztatva, pedig egyértelműen és határozottan a lakosság áttelepítését fejezi ki. (population transfer)  A fenti szöveg a trianoni eseményeknek a tudatosan zavaros és érthetetlen leírásának a jellemző példája. A Trianoni békediktátum rendelkezései ötszáz szóban elmondhatóak¹⁴  A meghatározó angol nyelvű forrásokban egy ilyen érthető és összefüggő összegezés nem található.

4. David Fromkin: Europe’s Last Summer- Who Started the Great War in 1914? Vintage Books, a Division of Random House Inc. New York, 2005
Vintage ISBN: 0-375-72575-X

David Fromkin a bosztoni egyetem tanára. Az  „Európa utolsó nyara – Ki kezdte a Nagy Háborút 1914 – ben?”  c. 2005. ben megjelent könyve a szerző állítása szerint a legújabb kutatás eredményeire épül, amelyek  lehetővé teszik az első világháborúval kapcsolatos előzőleges megállapítások felülvizsgálását. Fromkin könyve jórészt Fritz Fischer kutatásainak módszereire és eredményeire épül. A könyv  stílusa csiszolt, s a szerző izgalmasan, történet formában ismerteti az eseményeket. A könyv a magyarok szerepéről semmi újat nem mond. Elismétli, hogy a magyar kisebbség nyomta el a többségben lévő szlávokat, de azt is megtudjuk, hogy ha az angolok nem lépnek be az Első világháborúba a magyarok által  elnyomott szlávok védelmében, akkor 1914 nyarán az angol csapatok az írek szabadságmozgalmának a letörésében vettek volna részt. Vagyis, az írek  megleckéztetése a népelnyomó Osztrák Magyar Monarchia elleni harc miatt elmaradt. Nem az Osztrák Magyar Monarchia nemzetiségi politikájának a védelmezéséről, vagy a magyar vezető réteg magatartásának a mentegetéséről van szó, hanem arról a kettős mércéről, amelytől a nyugati történelemszemlélet a mai napig sem hajlandó megszabadulni.

Fromkin megállapítja, hogy Szerbia részben felelős a háború kitöréséért (partially culpable) mert befogadta és menhelyet adott, és talán segélyezte is  a terrorista csoportokat. A szerző szerint: A trónörökös elleni merényletet Szerbiából irányították. Mi több, a szerb nép egyértelműen kifejezte örömét  a trónörökös meggyilkolásában. Fromkin megállapítja, hogy a szerb hadsereg magas rangú tisztjei, az ország vezető politikusainak tudtával és hozzájárulásával részt vettek a merénylők felkészítésében, a merénylet megszervezésében és ténylegesen is hozzásegítették a merénylőket a megfelelő fegyverekhez, és egyéb kellékekhez. A szerző azonban nem ért egyet azzal, hogy emiatt ultimátumot kellett volna küldeni Szerbiának.

A szerző szerint, az Osztrák Magyar Monarchia határozata, hogy a terroristák pártfogolása miatt megtámadja Szerbiát, hasonlatos a napjainkban kialakult nemzetközi gyakorlathoz. A fenti állítás alátámasztására, a szerző két példát idéz: 1916.-ban Az Amerikai Egyesült Államok megtámadta Mexikót, mert Pancho Villa csapatai megsértették az Amerikai Egyesült Államok területi szuverenitását. A NATO  2001. –ben a terroristák pártfogolása miatt megtámadta meg, és vonult be  Afganisztánba.¹⁵

Fromkin megállapítja, hogy a trónörökös, Ferenc Ferdinánd ádázan gyűlölte a magyarokat, és ellenezte, hogy azok a Kiegyezés alkalmával  külön jogokat biztosítottak maguknak Ausztria rovására. A szerző szerint Ferenc Ferdinánd, a magyarok helyett szívesebben lépett volna kettős szövetségre Romániával, mint Magyarországgal, és azt fontolgatta, hogy esetleges trónra lépésével, a Monarchián belül a történelmi Magyarország minden népének megadja ugyanazokat a jogokat, amelyeket a Monarchián belül a magyarok élveznek.¹⁶  Megtudjuk azt is, hogy Vilmos császár jobban kedvelte Tisza Istvánt, mint a magyar trónörökös.

Fromkin, a nyugati történészekre jellemző módon, mellékesen megemlíti, hogy a „Dualista Monarchiában Magyarország és Románia között áthidalhatatlan (irreconcilable)  ellentétek  voltak, de egyetlen szóban sem említi, és nem is utal az ellentét mivoltára. Kiütköző, hogy Fromkin részletesen leírja, hogy Churchill éppen kártyázott, és azt is, hogy kivel, és milyen színű dobozban adták át neki az értesítést arról, hogy Németország hadat üzent Oroszországnak, de ebben az Első világháborúról szóló könyvben nem említi, sem Erdélyt, sem az erdélyi magyarokat. A névmutatóban, sem  „Transzylvania”, vagy Erdély neve nem szerepel.

  A szerző szerint Tisza Istvánt, annak tanácsadói, és Berchtolt, osztrák kabinet miniszter győzték meg, hogy Tisza egy hét ellenkezés után változtassa meg véleményét, és egyezzen bele, hogy az Osztrák Magyar Monarchia ultimátumot küldjön Szerbiának.¹⁷

Fromkin megállapítja, hogy sem az osztrák, sem a magyar nép nem hibáztatható a háborúért, csupán az osztrák, illetve a magyar vezető réteg egy csoportja (governing cliques)

Fromkin szerint, a Szerbiának küldött ultimátum, és az azt követő háború kitöréséért végső fokon Németország a felelős, mert feltétlen támogatásáról biztosította  az Osztrák Magyar Monarchiát.¹⁸ 

  Fromkin szerint 1914. –ben két külön háborúról van szó. Az Osztrák Magyar Monarchia  a Szerbia ellen háborút egyértelműen elvesztette, és annak ma nem is lenne semmi jelentősége, ha Németország ezt nem használja ki a saját háborús céljaira. Fromkin könyvének fő mondanivalója, hogy az első világháborút Németország kezdte. Trianon azonban nem a Monarchia és Szerbia közötti háború következménye, hanem a Németország által kezdeményezett totális háború végkimeneteléhez fűződik.  A fenti megállapítások  egyértelműen megcáfolják azt, a Magyarországon, a mai napig is érvényben lévő és gyakran hangoztatott  liberális álláspontot, mely szerint „Ez az állam 1914-ben igazságtalan háborút indított, 1920-ban pedig igazságtalan békét kellett kötnie. Ennek következtében az egykori magyar állampolgárok magyar ajkú leszármazottainak legalább az ötöde Magyarország határain kívül él.”  A fenti megfogalmazás Kis János magyarországi „filozófus” nevéhez fűződik... ¹⁹

Kis János állításával ellentétben,  David Fromkin egyértelműen kimondja, hogy a magyar nép nem hibáztatható az első világháborúért, s érveléséből az is leszűrhető, hogy Trianon nem az Osztrák Magyar Monarchia és Szerbia közötti  háború következménye. Megdöbbentő, hogy a magyar liberális ellenzék „filozófusai” ma kevesebb hajlandóságot mutatnak Trianon  tényleges okainak feltárása iránt, mint az egykor ellenünk harcoló hatalmak egyes történészei.    

Fromkin szerint a háborút nem is az imperializmus idézte elő, hanem fordítva, a háború teremtette meg az imperialista érdekeket: „Amit a harcoló felek a béketárgyalásokon követeltek, annak nagyon kevés köze volt ahhoz, ami miatt eredetileg háborúba léptek.”²⁰  A fenti megállapítás alátámasztja azt a feltételezést, hogy  Magyarországot nem az elnyomott népek felszabadítása érdekében darabolták fel, hanem  a háború folyamán kialakult imperialista érdekek miatt fosztották meg természeti kincseitől., s ebben a folyamatban a magyar nemzet egy jelentős része akaratán kívül más országok fennhatósága alá került.

III.

Mi történt Trianonban?

A Versaillesi békekötéssel kapcsolatban , a fenti szerzők kitérnek a hadikárpótlás körüli túlzott vitákra, és megjegyzik, hogy azokat részben az Amerikai Egyesült Államoknak való hatalmas tartozásoktól való félelem fűtötte. A fenti források, azonban csak mellékesen és  kihangsúlyozatlanul említik azt a tényt, hogy a béketárgyalások  tényleges központját nem a népek önrendelkezési joga, vagy az igazságos határok kérdés képezte, hanem a hadi kárpótlások kérdése.

A mindent behálózó háborús propaganda elhomályosította azt a tényt, hogy az Amerikai Egyesült Államok nem tényleges szövetségesként vett részt az Első Világháborúban, hanem a szövetségesek nagyhatalmak: Anglia és Franciaország hitelező bankáraként.  Az Amerikai Egyesült Államok hatalmas kölcsönöket folyósított Angliának és Franciaországnak, amelyeken azok  az Amerikai Egyesült Államokban élelmet, fegyvert és felszerelést vásárolhattak, háborús árakon. Ezeknek a kölcsönöknek, illetve a kölcsönökön vásárolt felszerelésnek, élelemnek egy  részét Anglia és Franciaország  a saját szövetségeseiknek továbbította, hogy azok harci képességét növelje.²¹

 A fenti történelmi források nem említik, hogy, hogy Wilson, amerikai elnök pacifista beszédei ellenére, az Amerikai Egyesült Államok, a háború befejezése után az Angliának és Franciaországnak folyósított kölcsönök feltétel nélküli, és annak kamatos kamattal való visszafizetését követelte. A Szövetségesek, főlek Anglia, és Franciaország kamatok nélküli  tartozása  7.5 milliárd dollár.²²

Nem történik említés arról sem, hogy az európai szövetségeseknek folyósított kölcsönök visszafizetését  az amerikaiak függetlenítették attól, hogy a szövetséges hatalmak mennyi hadi kártérítést kapnak majd ténylegesen Németországtól, vagy a Németország oldalán harcoló államoktól.

Azt,  hogy az Amerikai Egyesült Államok milyen kamatot követeltek, és milyen pontosan számon tartották az európai szövetségeseknek folyósított kölcsönöket, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az amerikaiak még 1971. - ben is számon kérik az első világháborús kölcsönök elmaradott  kamatainak kifizetését  (A hátralévő kamatok összege 1971. ben összesen $17,155,745,768.68 )²³   

A franciák kényszerhelyzetét súlyosbította az is, hogy a háború előtt és a háború időszakában Franciaország hatalmas összegeket fektetett be a cári  Oroszország gazdaságába. Ezeknek a megtérítését a forradalom utáni Szovjet hatalom egyszerűen megtagadta. A fenti adatok részletes és pontos felderítése roppant  fontos lehet éppen a Trianoni békediktátum igazi okainak megértése szempontjából.

Az Amerikai Egyesült Államok csak akkor lépett be a háborúba, amikor Oroszország a Bolsevik forradalom következtében kiszállt a háborúból, és a szövetségesek győzelmének esélyei meginogtak. Az Amerikaiak, tehát azért harcoltak, hogy az európai  Szövetségesek elveszítsék a háborút, és ezáltal nehogy fizetés képtelenekké váljanak.

Anglia és  Franciaország a háború kezdete óta, és egyes esetekben, már a háború előtt is hatalmas kölcsönöket folyósított, Szerbiának, és Romániának azok harci felkészültségének növelésére, és a későbbekben amiatt, hogy azok hadseregei a harctéren megállják a helyüket.²⁴ 

Trianon tragédiájához  minden bizonnyal hozzájárult az Amerikai Egyesült Államoknak, az első világháborút követő  meggondolatlan, és önző gazdaságpolitikája is.  Ez a gazdaságpolitika  következőkben nyilvánult meg:²⁵

1. Az Amerikai Egyesült Államok a szövetségeseknek, elsősorban Angliának, és Franciaországnak folyósított kölcsönök hiánytalan visszafizetését függetlenítette a Németország és szövetségeseinek fizetőképességétől, és a megvalósított összegek nagyságától. 

2. Az Amerikai Egyesült Államok, Franciaország és Anglia kölcsöneinek visszafizetésének megkönnyítése érdekében nem volt hajlandó lemondani a saját szigorú vámpolitikájáról. Ez azt jelentette, hogy az Amerikai Egyesült Államoknak való tartozás törlesztésének, illetve visszafizetésének összegeit az  amerikai piac igénybe vétele nélkül voltak kénytelenek megvalósítani. Tehát, ahelyett, hogy az Amerikai Egyesült Államok lehetővé tették volna Anglia és Franciaország számára, hogy azok az Amerikai Egyesült Államokban értékesített kiviteleik jövedelméből törlesszék tartozásukat, azt ajánlották ezeknek az országoknak, hogy azok a nemzetközi tartozások törlesztése érdekében csökkentsék az államháztartási költségeiket. Ezt a nézetet Bertil Ohlin, valamint Jacques Rueff képviselte. Michael Hudson szerint ez a  felfogás és chicagói gazdasági iskola közötti különbség visszataszítóan hasonlatos.

 A hatalmon lévő magyar kormány ma, a Nemzeti Valuta Alap, valamint a Világbank nyomására ugyanennek a gazdaságpolitikának kibontakozott formáját követi.  A hírhedt chicagói iskola előfutárai az Első Világháború után azt állították, hogy Németország, és a többi háború utáni ország is képes lesznek visszafizetni az Amerikai Egyesült Államnak való tarozásait, ha azok „megfelelő megszorítási intézkedéseket vezetnek be.” Mindezt anélkül, hogy az Amerikai Egyesült Államok megkönnyítették volna az európai árúk  forgalmazását az Amerikai Egyesült Államokban.

Amikor az  Amerikai Egyesült Államok függetlenítette a Szövetségeseknek folyósított kölcsönök visszafizetését a azoknak a német hadikárpótlás nevében megvalósított összegeitől, Franciaország arra kényszerült, hogy a Szerbiának, Romániának folyósított kölcsönök visszafizetését biztosítsa, és ezzel enyhítse a saját tartozásait.. Ezt csak úgy érhette el, ha ezeknek az országoknak a fizetőképességét növeli. A háború utáni gazdasági állapotok közepette ezt csak az egyes országok természeti kincseinek növelésével érhette el. Ha, tehát a Délvidéket  Szerbiához csatolják, akkor Szerbiának nagyobb lesz a lehetősége, hogy a franciáknak való tartozását törlessze. Ha viszont a délvidék marad Magyarország része, akkor a Délvidék jövedelme, a tengely hatalmak tartozásának részeként megoszlik a Szövetséges hatalmak között. A Trianoni békediktátum eredményeként létrejött Csonka Magyarország  egy természeti kincseitől stratégikusan megfosztott terület képét mutatja²⁶, s ez arra utal, hogy a Trianoni békediktátum megalkotásában a gazdasági tényezők voltak a döntők. A népek önrendelkezési jogával, vagy az akaratukon kívül az  utódállamok fennhatósága alá került magyarok jogainak biztosításával, vagy azok státusával senki sem törődött, és ma sem törődik.²⁷

Michael Hudson szerint: Minden egyes amerikai kormány, 1917. - től  Roosevelt-ig, ezeknek a kölcsönöknek a visszafizetésére alapozta (európai) politikáját, különösen Anglia esetében.  Ennek a következményeként, Európa szétforgácsolódott, s politikailag készen áll arra, hogy az Amerikai Egyesült Államok, valamelyik tartománya legyen.”²⁸  

Epilógus

 Amit ma neoliberális politikának nevezünk az lényegében ugyanazt a képletet követi, amelyet az Amerikai Egyesült Államok alkalmazott a Szövetségeseknek folyósított kölcsönök visszafizetésének kérdésében. Ez a képlet azzal bővült, hogy napjainkban az Amerikai Egyesült Államok, hatalmára támaszkodva egyoldalúan jogot formál a saját árucikkeinek a külföldi országokban való forgalmazására, és az egyes országok javainak önkényes felvásárlására. A neoliberalizmusnak ezt az utóbbi elemét nevezik „szabad kereskedelemnek.” Az egyoldali vámkedvezmények kikényszerítése, illetve az erősebb országok hazai piacának védelme értelmetlenné teszi a Kóka János által emlegetett „versenyképességet.”

Kóka János egy igen nehezen érthető, és rossz magyarsággal megfogalmazott cikkében ezt írja: „Miközben a nemzeti jövedelem felét költi el az állam, durván tízezermilliárd forintot évente, mintha genetikusan hiányozna belőle a spórolás képessége.” (Népszabadság, 2005. június 30.)    Hogyan lehet azonban “megspórolni” azt ami nincs, és hogyan mutatható ki, egy állam esetében a “spórolás képessége, vagy annak hiánya? DNA mintát vesznek az alkotmánytól?

Tom Lantos, az igazmondó amerikai szenátor, pedig az idén is  megígéri az idei miniszterelnök idei gazdasági miniszterének, hogy az ősszel ismét egy amerikai gazdasági küldöttség érkezik majd Magyarországra, amely arról tárgyal majd, hogy egy Ungarische Szilikon völgyet létesítenek a pusztában.  Egy trójai falovat állítanak oda, ahol eddig a magyar  ménesek legeltek. Óvakodjunk az ősz hajú amerikai szenátoroktól, akik azt mondják, hogy Magyarország fontos az Amerikai Egyesült Államok számára. 

Amíg az angolok, történelmük válságos pillanataiban azt éneklik, hogy „There will always be an England” (Anglia mindig lesz- Anglia örök) a magyarországi liberálisok az “új köztársaság építenek. Ismeretes Medgyessy Péter, volt miniszterelnök jelszava: „Modern köztársaságot építünk.” Kóka János a Népszabadságban ezt írja: „Mindig ugyanazt a kérdést tesszük fel: vajon egy adott szolgáltatást az állam vagy valamely piaci szereplő végez el jobban és olcsóbban. Ha erre a kérdésre helyes választ merünk és tudunk adni, akkor megszületik az új Magyarország.” Miért kell azonban emiatt a meglevőt keresztre feszíteni?

Ezek a jelszavak, a szebb jövő (szebbjövő) üres ígéretei mellett a trianoni nagyhatalmaknak azt a ránk erőszakolt felfogását visszhangozzák, mely szerint az ezer éves Magyarország nem létezett, és Trianonban a Szövetségesek új államot létesítettek. Kinek a boldogulására? A jelenlegi írás nem arról szól, hogy a Kiegyezés rendelkezései alapján valójában létezett e egy független (Nagy) Magyarország, vagy azt csak a magyarok látták annak, vagy szerették volna annak látni. Nem is arról, hogy a nemzetiségek, és a hazai liberális ellenzék vádaskodásai igazak voltak e vagy sem. Trianon általános igazságtalansága abban nyilvánul meg, hogy a Trianon előtti Magyarország nemzetiségeinek önrendelkezési jogait, a Trianoni Békediktátum a magyarok önrendelkezési jogainak kárára valósította meg. Az utódállamok ma szintén a Nagy Szerbia, Nagy Románia nemzeti államának eszméje alapján tagadják meg mások jogait.

Az „anyaországban”, pedig Kóka János és társai  a Trianon utáni sivárságban tovább privatizálnak. Lejönnek a dombtetőről és szolgálati revolvereikkel lelövöldözik a sebesülteket.
Üdvözlet a győzőnek!

 

Források:

Bíbó István: Eltorzult magyar alkat, zsákutcás magyar történelem
Bíbó István összegyűjtött munkái 1.  (255 – 286. o.)
Az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem (Bern), kiadása, 1981.
ISBN 3-85421-003-5

David Fromkin: Europe’s Last Summer
Who Started the Great war in 1914?
Vintage Books, a Division of Random House Inc. New York, 2005
Vintage ISBN: 0-375-72575-X

Michael Hudson: Super Imperialism  The Origins and Fundamentals of U.S World Dominance –Second edition
Pluto Press, London. Sterling Virginia 2003 ISBN 07453 1989 0

Illyés Gyula:Hírünk a világban II. Gondolkodó Magyarok - Magvető Kiadó, Budapest 1985, ISBN 963 14 0448 X

Paul Kennedy: “The Rise and fall of the Great Powers” Világsikert aratott könyv.
Fontana Press An Imprint of Harper Collins Publishers 1989
 ISBN 0 00 686052 4  692.o

R. R Palmer, Lloyd S. Kramer, Joel G. Colton: A History of the Modern World” Alfred A. Knopf Inc ISBN: 0375413987

The Columbia Encyclopedia, Sixth Edition.  2001-05. http://www.bartleby.com/65/tr/TrianonTr.html

 

Jegyzet: Dr. Fodor András írása megtalálható:
http://www.gondola.hu/cikk.php?szal=41871

 

  

 

 

 

 

http://www.mkogy.hu/naplo37/091/n091_161.htm