Magyar Nemzet:
Kóka János a földdel tenné egyenlővé az Akadémia egyes területeit
Bealkonyulhat a kutatásnak
2005. április 29.
10:56
Farkas Melinda
A gazdasági miniszter szerint felesleges a Magyar Tudományos Akadémia kutatói
hálózatának azon területeit finanszírozni, amelyek nem hoznak valódi hozzáadott
értéket a társadalom számára. Kóka János a fiatal közgazdászok országos
találkozóján beszélt erről. Álláspontja több szakember megdöbbenését
váltotta ki.
Lapunk
az április 2-i fórumon részt vevő Bisoff Zsolt közgazdásztól értesült a
történtekről. Az egyik vidéki főiskolán tanító szakember szerint Kóka János
- aki meghívott előadóként vett részt a találkozón - beszédében
kijelentette: „Az MTA-nak azon területeit, amelyek nem szolgálják közvetlenül
a versenyképességet, a földdel kell egyenlővé tenni, mert csak porosodó
iratokat gyártanak”. Ezenkívül még azt is megjegyezte, hogy „a magyar
tudósokkal az a gond, hogy akik meghatározók, vagy alkottak valami marandót,
már nem élnek”. Bisoff szerint szavait több közgazdász kollégája is
megerősíti. Merényi Miklós,
a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium kommunikációs igazgatója
megkeresésünkre azt írta: a közgazdász idézetei pontatlanok és félreértésen
alapulhatnak. Bár nem készítettek magnófelvételt a beszédről, fel tudják
idézni az elhangzottakat. A tárca szerint a miniszter arról beszélt, hogy
felesleges finanszírozni az MTA kutatói hálózatának azon részeit, amelyek
nem hoznak valódi hozzáadott értéket a gazdaság és a társadalom szereplői
számára, ezért a forrásokat át kell csoportosítani a versenyképességet
jobban szolgáló műhelyek számára. Ugyanakkor például a társadalomtudományok
területén közvetlen versenyképességi elvárásokat nem lehet alkalmazni. A
második mondat így hangzott: Nobel-díjasaink aktuális teljesítőképességét
jelentősen korlátozza, hogy zömük már nem él. Merényi szerint a miniszter
viccelődésének lényege az volt, hogy nem lehet mindig hajdani nagyjainkra
hivatkozni, szükség van a mai tudósok menedzselésére is. Vizi E.
Szilveszter, az MTA elnöke lapunknak azt mondta: a napokban reagálni fog a
miniszter szavaira.
Az eredeti írás elérhető: http://www.mno.hu/index.mno?cikk=281334&rvt=2