Kaslik Péter: Piszkos Fred besegít - Várkonyi Tibor és az újságírás

Kaslik Péter

Piszkos Fred besegít

Várkonyi Tibor és az újságírás

I.

Várkonyi Tibor, „Felsült Júdások” (Népszava, december 11.) című írásában „zajos budapesti napoknak” minősíti a rendőrség 2006. október 23-i brutális fellépését. Ha, azonban a rendőrök nem a demokratikusan meghozott törvények alapján lépnek fel, hanem a rendőrfőkapitány kivételes és személyes parancsát teljesítik, s nem viselnek azonosító jelvényt, símaszkot azonban igen, akkor azok felbérelt ütlegelőknek és magánhadseregnek minősülnek, nem pedig a rend őreinek. Várkonyi továbbá nem említi azt sem, hogy a „zajos budapesti napokban” az ország polgárai a kormány nyilvánosságra került hazugságai ellen tüntettek. Ez a hazug, ellenséges beállítottságú és személyeskedő írás sértő minden jóérzésű ember számára.

Várkonyi felfogása szerint, ha a Magyar Ötvenhat ötvenedik évfordulójának megünneplésére összegyűlt állampolgárokat az országos rendőrfőkapitány egyéni parancsára a saját hazájukban lövetik, ütlegelik, bebörtönzik, és a börtönben is ütlegelik, ez ellen csak belföldön illik panaszt emelni,- azoknál, akik a brutalitásokat elkövették. Vagyis Várkonyi ellenzi, hogy az ország demokratikus ellenzéke igénybe vegye azokat a törvényes lehetőségeket, amelyeket a magyar állampolgárok által is megszavazott Európai Unió alkotmánya, a magyar alkotmány és az Egyesült Nemzetek rendelkezései is biztosítanak a számára.

Várkonyi az embereket védelemre méltóaknak és védelemre méltatlanokra osztja. Ez a gondolkodásmód a fensőrendűség felfogására épül, amely csak a saját biztonságával és jólétével törődik, s emiatt képtelen különbséget tenni az ellenzék és az ellenség között. A fentiek következtében Várkonyi cikke az egyéni szabadságjogok, és a demokrácia intézményei ellen való fellépés. A rendőri erőszakot védelmező Várkonyi Tibor nem csak a Magyar Ötvenhat megünneplésének a jogát árulja el, amikor a hatalmon lévők feltétlen biztonságát félti, hanem az 1848-as forradalom Tizenkét Pontjának a cenzúra eltörlésére vonatkozó követeléseit is elvitatja, amikor ő mondja meg, mit és hol szabad mondani. Várkonyi ezzel nem is a magyar szabadságot árulja el, mert az ma sincsen, hanem a nemzet szabadságvágyát, az eszményt, a remény életben tartásának ünnepét. Hamvas Béla szerint erre megbocsátás nincs.

Várkonyi, úságíróként, a kormány álláspontját visszhangozza: Göncz Kinga, Magyaroszág külügzminisztere, országértékelő interjújában kijelentette, hogy "a Fidesz az ország presztízsét rontja, amikor a belföldi vitákat kiviszi külföldre."
A jelenlegi magyar kormány, és Várkonyi kifogásainak, melyek szerint belső vitáinkat ne vigyük külföldre, csak akkor lenne értelme, ha a politikai baloldal a maga külföldi kapcsolataira is ugyanazokat az elbírálási szempontokat alkalmazná, amelyeket az a jelenlegi esetre alkalmaz. A magyarországi magyar baloldal azonban a saját érdekében a múltban, és a jelenben is legtöbbször külföldön, és külföldi hátszéllel igyekszik érvényt szerezni a maga igazságának. Azt is mondhatnánk, hogy a magyarországi baloldal története a külföldön terjesztett magyarellenes vádaskodás és feljelentések története. A fentiek igazolására csak néhány példát említünk:

- Keresztury Dezső, és Illyés Gyula szerint is, Trianon tragédiájához nagymértékben hozzájárultak az első világháború előtti magyar radikális körök külföldön kikiáltott folyamatos vádaskodásai.

- A magyar emigráció tagjai előtt ismeretes, hogy a „rendszerváltást” követő tizenöt évben, amikor Magyarországon nem a baloldal van hatalmon, akkor a Magyarországról szóló cikkek nyugaton arról szólnak, hogy „terjed a fasizmus Magyarországon.”

- A közelmúltban Várkonyi Tibor kortársa, Fejtő Ferenc panaszolta fel a magyarokat a francia sajtóban, mert nem szeretik Gyurcsány Ferencet. Hegyi Gyula, az Európai parlament szocialista képviselője pedig az angliai Guardian c. napilapban „helyezett” el egy cikket arról, hogy terjed a fasizmus Magyarországon, és, arról, hogy a magyarok nagyobbra tartják Nagy Imrét, mint Gyurcsány Ferencet.

- A jelenlegi hatalmi elit a mai napig annak köszönheti hatalmát, hogy annakidején egy küldöttség ment külföldre, és egy hadsereg jött Magyarországra. Várkonyi Tibor pedig éppen ennek az árulással hatalomra jutott rétegnek a kiváltságait védelmezi, az Európai Unió nyújtotta törvényes lehetőségeivel szemben.

Várkonyi írása a kommunista uralom “külfölddel” szembeni negatív ellenségképére épül. Ez a tekintélyelvű, fölényeskedő, tudálékos, kioktató, szellemtelen, száraz, fenyegető, burkoltan személyeskedő és cinikus hangú írása a kommunista korszak félelmeinek legsötétebb emlékeit idézi.

Várkonyi cikke a (volt) Szovjetunióban a múlt század harmincas éveinek elején foganatosított, valamint a Rákosi és Kádár rendszer kontraszelektált magyarországi újságírói stílusának szocialista realista hagyományait követi. A szocialista realizmus formálisan Zsdanov nevéhez fűződik, de annak alapelvei levezethetőek bármelyik „működő” diktatúra gyakorlatából is. Kuczka Péter, a magyarországi szocialista realizmus egykori művelője és Várkonyi Tibor kortársak. Kuczka Péter a Rákosi időkben írt egy verset az észak-koreai haditengerészet egyik Amerika-ellenes támadásáról, amelynek címe: „Ballada Kim Gun Ok kapitányról,” amelynek egyik szakasza így hangzik:

„Nem voltam ott, de megesküszöm rá,
hogy mielőtt a célnak indították,
-a koreai elvtársaink a naszádon-
a torpedókat megsimogatták.”

(Forrás: Czigány Lóránt: „A magyar irodalom államosítása)

A szocialista-realista Kuczka Péter arról ír, ahol nem volt jelen, de megesküszik rá, hogy úgy történt, ahogy leírja, mert úgy tipikus. Várkonyi sem a helyszínről tudósít. Nem volt jelen a brüsszeli találkozón, nem beszélt a jelenlevőkkel, és mégis jobban tudja, hogy mi történt, mint maguk a jelenlevők, mert így kell lennie, így tipikus. Várkonyi, írásának szereplőis is a primitív szocialista realista tanmesék tipikusan negatív hőseiként áb rázolja: ..”az ájtatos szavú lelkész, az egyéni sérelmeit megemészteni nem tudó, pulykamérgű jogásznő, és természetesen a hivatásos strasbourgi stáb: Szájer, az ideológus, az aranyszájú Gál Kinga képviselőnő…”) Ők a , a „nép” ellenségei.
Az írás címében foglaltatott passiói utalás alapján a kopasz és marcona kinézésű Gergényi főkapitány lenne Jézus Krisztus, akit a Fidesz küldöttségének tagjai harminc Euróért egy csókkal elárulnak? A szavak képeket idéznek. Képzeljük el…

II.

A 2006. október 23-i rendőri brutalitások Magyarországon az önkényuralom kezdetét jelentik. Budapest rendőrfőkapitányának egyéni intézkedései, valamint a kormányfő hazugságai a neofasizmus térhódításának az első jelei Magyarországon. Magyarország második világháború korabeli történetének ismeretében ez ellen mindenkinek kötelessége küzdeni. Főleg Brüsszelben, mert Bíbó István szerint a magyarországi zsidótörvények is arra épültek, hogy az állampolgársági jogokat az úri Magyarországon soha nem vették komolyan. Várkonyi Tiborpedig, ma azokat védelmezi, akik nemcsak az állampolgársági jogokat, de magukat az államplogárokat is, a szó szoros értelmnében lábukkal tiporják.

Tracy B. Strong, a kaliforniai egyetem tanára, Carl Schmitt: “Politikai teológia” c. angol fordításban megjelent könyvének előszavában megállapítja, hogy a Carl Schmitt által meghatározott hatalmi „kivételek” a fasizmus elemeinek újraéledését jelentik. Tracy B. Strong szerint az Amerikai Egyesült Államokban a különböző kivételes, illetve egyéni hatalmi döntések alapján, a terrorizmussal gyanúsított személyekre például még a bűncselekménnyel vádolt egyéneket megillető jogok sem vonatkoznak. Az amerikai hatóságok 2007. január 18-án közzétett határozata alapján a Guantanamo Bay foglyainak bűnügyi tárgyalásán a zsarolással kierőszakolt terhelő vallomások is elfogadhatóak, és a be nem bizonyított feljelentések és vádak is megengedettek. Az Amerikai Egyesült Államokban ma a különböző „kivételekre” vonatkozó rendeletek és más antidemokratikus módon meghozott előírások alapján megvannak a feltételei annak, hogy az országot a demokratikus törvényhozás teljes semmibe vétele alapján irányítsák.

A 2006. október 23-i rendőri brutalitások körülményei Magyarországon is ennek a törvényen kívüli kormányzásnak az árnyékát vetítik elő, mert a magyarországi rendszerváltók ma már nem az észak koreai elvtársakhoz igazodnak, hanem az amerikai torpedókat simogatják. A budapesti Kossuth Térnek a "kivételes" rendelkezések alapján történt műveleti területté való nyilvánítása az újfasiszta önkényuralom megvalósulásának első szemmel látható példája Magyarországon. Valaki azt javasolta, hogy a hatalom nyilvánítsa az egész országot műveleti területté. Ne mondjuk kétszer...

(Észak)„koreai elvtársaink”, ma George W. Bush, amerikai elnök szerint a “gonosz tengelyének” a tagjai, az „amerikai imperialisták” pedig a magyar imperialisták barátai. Így forog a világ, Várkonyi Tibor pedig örök. Ő most is a győzteseket dicséri, és ebben a folyamatban elárulja hazája népének szabadságvágyát, becsmérli azokat, akik ebben az országban még hisznek abban, hogy a szavak érvényesek, és abban, hogy a törvény erejével el lehet érni valamit. Várkonyi Tibor azok közé tartozik, akiknek számára rendszerváltás nem is volt, csak a hatalom forrásának az újbóli megítéléséről volt szó. Most Amerika „megy”, Várkonyi, pedig megy a győztesekkel.

Nem mindenki, és főleg nem minden újságíró menetel, és menetelt mindig a győztesekkel. Az újságírói etika az írástudók felelősségének tárgykörébe tartozik. Ma általánosan elfogadott, hogy az írástudók felelőssége abban nyilvánul meg, hogy a hatalommal szemben az igazságot képviselik. (STTOP – Speak Truth To Power) A magyar irodalom és kultúrtörténet ma senkit sem tart számon, aki ezt az egyetemes parancsot megszegte volna. Az újságírók felelősségét Joseph Pulitzer, a St. Louis Dispatch alapítója fogalmazta meg leghatározottabban nyugdíjazásakor, 1907. áprilisában: "Mindig és mindenben a kiváltságosokat és a nép fosztogatóit bíráljátok. Legyetek érzékenyek a szegények érdekei iránt, és mindig a közös jó érdekében cselekedjetek." (Pierre Ribert: "Libération and the Evolution of Neoliberalism in France" Counterpunch, November 16-30, 2006)

A 2007. január 18-án, nyolcvankét éves korában elhunyt Arthur Buchwald a Washington Post hírneves publicistája, kétszeres Pulitzer-díjas amerikai újságíró és legalább tíz könyv szerzője. Élete egyik utolsó interjújában Buchwald kijelentette, hogy úgy érzi, újságíróként betöltötte hivatását, mert mindig a hatalmon lévőket bírálta.

A fentiekkel ellentétben Várkonyi Tibor véleményét soha sem az igazsághoz, hanem az érdekhez szabta, és emiatt a szó valódi értelmében nem is nevezhető újságírónak. Várkonyi Tibor azok közé tartozik, akik a magyar közelmúlt fordulópontjain mindig úgy határoztak, hogy még idejáben minden áron a győztesek, és nem feltétlenül az igazság oldalára állnak. A nyugati államrend civilizációs értékrendszere azonban arra a több mint kétezer éves plátói ideálra épül, mely szerint az igazságtalanságot jobb elszenvedni, mint elkövetni, mert a közös jó eszménye nélkül az ember visszazuhan a barbárságba. Erre az újabbkori történelemben is volt példa, és napjainkban is ennek a veszélye fenyeget. Thomas Mann , „A törvény” c. írásában azt írja, hogy lesznek olyanok, akik a törvényt semmibe veszik és az erősebb jogára esküsznek. Thomas Mann szerinazonban, aki csak azt tudja, hogy az ember szívének törekvése kezdettől fogva gonosz, az buta, mint a sötét éjszaka, és jobb lett volna, ha meg sem született volna, mert a Törvény szorosan összefügg az ember meghatározásával.

Az újabbkori magyar történelemben a győztesekkel való azonosulás legtöbbször a nemzet többsége fölötti uralkodást jelentette, és nem járt együtt a társadalmi igazsággal. De a „sósabbak itt a könnyek” elve alapján: Magyarországon nem csak a hatalommal azonosulók kiváltságairól, nem csak a társadalmi igazságtalanságról, a paloták tövében burjánzó nyomorról van szó, hanem mélyebb erkölcsi szempontok is felmerülnek. A jelenlegi viszonyokra alkalmazva ez azt jelenti, hogy Magyarországon voltak, akik a tömegbe lövettek, voltak, akik lőttek, és voltak, akik védelmében lövettek. E felett kellene napirendre térni. A nemrég elhunyt Nagy Gáspár költő szavainak teljes valóra váltása ma is várat magára:

„egyszer majd el kell temetNI
és nekünk nem szabad feledNI
a gyilkosokat néven nevezNI „

2006. október 23-án közös gondjaink rendezése helyett ismét lövettek, s a felelősöket meg kel nevezNI.

Várkonyi Tibor maga is azok közé tartozik, akiknek védelmében az eljövendő rendőrállam budapesti főpróbáján lövettek. Így oszlik meg a világ és a magyar társadalom MAGUKFAJTÁJÁRA és MAGUNKFAJTÁJÁRA –mégpedig egyéni döntés, cselekedett, vagy jellem alapján, nem, pedig faj, illetve eredet, vagy születés alapján. Béke poraidra, Nagy Gáspár. Isten veled! Nyugodj békében, Art Buchwald. Shalom! MAGUNKFAJTA emberek.

III.

Várkonyi Tibor írásában minden bizonyíték és közvetlen ok nélkül nyilvánosan “pulykamérgű jogásznak” nevezi Morvai Krisztinát. Nyilvánvaló, hogy Várkonyi Tibor ezzel durván megsértette Morvai Krisztina személyét, jellemét és szakmai felkészültségét is, csupán azért mert az vele szemben, nem ugyanazon az oldalon áll. Várkonyi Tibor tehát azért sértegeti Morvai Krisztinát és a brüsszeli küldöttség többi tagjait, mert Morvai Krisztina és társai MÁSFAJTÁK. Ezen ellen tiltakozik Morvai Krisztina. Meglepő lett volna azonban, ha Várkonyi Tibor, személyes felelősségének tudatában, és az újságírói etika demokratikus szabályai alapján, mely szerint az újságírók is egyenként nyerik meg olvasóikat, érdemben válaszolt volna Morvai Krisztina levelére. Ezt Morvai Krisztina, mint olvasó és, mint érintett személy is megérdemelte volna. E helyett Várkonyi Tibor egy felületes és cinikus megjegyzés formájában kitér az érdembeli válasz elől. A Népszava egyszerre közli Morvai Krisztina eredeti levelét és Várkonyi kitérő válaszát, jelezve, hogy a Népszabadság ezzel átadta az ügyet a modern önkényuralmi iroda gondolatrendőrsége lejárató osztályának. Vagyis, Morvai Krisztina „ügye” az új inkvizíció kezébe kerül. A Wesley János Lelkészképző Főiskola theológus és lelkész-szak vezetői, oktatói és vendégoktatói aláírásgyűjtő akciót kezdenek Morvai Krisztina Várkonyi Tibornak írt levele ellen, és antiszemita vágányra terelik az ügyet, mert Morvai Krisztina Várkonyi Tibornak címzett válaszlevelében azt találta mondani, hogy Izrael. Ezzel Morvai Krisztina feketelistára kerül, s a rendőri brutalitások kérdése be van fejezve, mert „nincs kivel tárgyalni.” Teszi ezt a modern inkvizíció magyarországi kirendeltsége adómentesen, és fizetett munkaidőben. Morvai Krisztina esetében az antiszemitizmus önkényes vádjának több köze van a kormány erőszakos neoliberalista reformpolitikája teljes csődjének az elkendőzéséhez, mint a tényleges antiszemitizmushoz.

Mi köze egy lelkészképző főiskolának Morvai Krisztina levelének nyelvi értelmezéséhez, illetve egy kijelentés antiszemita tartalmának a megítéléséhez? Mi köze a Wesley János lelkészképző főiskolának a lelkészképzéshez? A magyarországi Wesley János Lelkészképző Főiskola a metodista felekezet megalapítójának nevét viseli, tehát minden bizonnyal metodistákról van szó, amely az Amerikai Egyesült Államokban virágzó úgynevezett keresztény jobboldal egyik tagegyháza. A Wesley János Lelkészképző Főiskola rektora, Ivánzi Gábor aktív politikus- az SZDSZ egykori országgyűlési képviselője, aki az elmúlt választásokon is az SZDSZ jelöltje volt, de nem jutott be a második fordulóba. Ennyit talán az egyház és az állam különválasztásáról. Nem tudjuk elképzelni, hogy a lélektagadó és különben kihívóan istenhit-ellenes SZDSZ-es politikai képviselet hogyan egyeztethető össze a lelkészképzéssel. Hogyan és mire oktatják a jövendő lelkészeket azok, akik a magyar közéletben az istentagadást hirdetik? Ez lenne az úgynevezett politikai teológia, a hitvallás nélküli, vallás alapú államirányítás? A Wesley János Lelkészképző Főiskola rektorának, Iványi Gábornak a magyar pártpolitikával, a különböző pénzintézetek adományaival, és a külpolitikával való szoros kapcsolata külön tanulmányt érdemelne.

A hatalommal összefonódott elit túlélési reflexeit, és a hatalmi elit tagjainak azt a jellegzetességét, hogy azok mindig a győztesek oldalán állnak, mi sem bizonyítja jobban, mint a Wesley János lelkészképző főiskola megjelenése Magyarországon. George W. Bush, az Amerikai Egyesült Államok elnöke és annak alelnöke, Dick Cheney is metodista. Metodista továbbá Hillary Clinton is, az Amerikai Egyesült Államok esetleges következő elnöke. A politikai színskálának minden árnyalatát megjárt magyarországi baloldali elit jövője ilyen módon biztosítva van. A jelenlegi írás azonban annak az aggodalomnak a jegyében íródott, hogy a magyarországi hatalmi elit jövője nem azonos a magyar nemzet jövőjével, mert a hatalmi elit országhatárokon innen és országhatárokon túl a saját osztályához hű, nem pedig a nemzet egészéhez. Ők a MAGUKFAJTÁK, éspedig annak alapján, amint a közösség egészéhez, a nemzeti értékek ápolásának fontosságához és a közös jó eszményéhez viszonyulnak, nem pedig eredet alapján. Szomorú, hogy a hatalmi elit Magyarországon is a vallási intézményrendszer felhasználásával és az antiszemitizmus súlyos vádjának fedezéke mögül támogatja az erősebb jogára alapuló államrend megvalósítását. Ez ellen tiltakozik Morvai Krisztina.

Kapcsolódó anyag:
CIVIL JOGÁSZ BIZOTTSÁG, a 2006. október 23.-i erőszakos budapesti események kivizsgálására