Kaslik Péter

Látkép csata után 2004.

„Ha pedig a trombita bizonytalan hangot ad, ki fog a harcra készülni?”

Pál első levele a Korinthusiakhoz 14:8.

A magyarországi szavazópolgárok megfogadták Kis János, Tamás Gáspár Miklós, Gyurcsányi, a Hiller Pisti, meg a Bangóné - a plakátasszony tanácsát és nemet mondtak nemzettestvéreik kérelmére, a kettős állampolgárságra.  A választópolgárok hatvan százaléka el sem ment szavazni. Hogy mindez mit jelent azt  egyszerre nem lehet kimondani. Határon túli nemzettestvéreink kérelmének a visszautasítása olyan elemi rendellenesség, amely ellenkezik a közösségi lét legalapvetőbb reflexeivel. Vigasztalásul nem mondhatjuk dacosan, mint máskor, hogy azért bántanak bennünket, mert idegenek vagyunk. Nem lehet a hazáért hozott áldozatra, vagy a  „jó ügyre” hivatkozni, mert a népszavazás, a jelképes hazatérést, magát a  „jó ügyet” jelenti.  

Mi történt?

George Orwell szerint: „Olyan mélyre süllyedtünk, hogy az értelmes emberek első kötelessége, a szemmel láthatónak az azonnali megkérdőjelezése.” Nincs azonban idő módszeres és kiegyensúlyozott elemzésekre és ezekre talán nem is lesz szükség, mert a népszavazás eredménye arról is tanúskodik, hogy a legújabb kor magyar történelmét már is mások írják.

A magyarországi népszavazás lesújtó kimenetele a hatalmas túlsúlyú baloldali média összpontosított romboló munkájának az eredménye. A náci korszak alapelveire épülő amerikai jobboldali propaganda módszereinek a magyarországi viszonyokra való alkalmazása ijesztően sikeresnek bizonyult Magyarországon.  

A jobboldali (Magyarországon baloldali)   propaganda, zavartkeltésre, elbizonytalanításra és megfélemlítésre épül, és a mind nagyobb számú, elszegényedő, és megélhetési gondokkal küszködő választópolgárok mindennapos aggodalmait, meghatározatlan előítéleteit, gyanakvásait, és megélhetési félelmeit használja ki. Módszere egyszerű, de rendkívül hatásos: a szóban forgó tárgykörbe iktass be néhány kulcsszót, és meghatározatlan tartalmú kifejezést, amely megváltoztatja a tárgy lényegét, és az egész problémakört az érzelmek, a bizonytalanság, a rejtett aggodalmak, és a legelemibb egzisztenciális félelmek síkjára tereli. 

A határon túli magyarok kérelme elleni kampányt a Szabad Demokraták Szövetségének szószólója, Bauer Tamás, budapesti ügyvéd nyitotta meg,  a Népszabadság, 2004. január 8. megjelent  „Kettős kapituláció” című írásával. A Népszabadságban ugyanakkor kiegészítésül megjelenik egy testre szabott, túlságosan is egybehangzó „olvasói levél”, melynek címe: „Kell ez nekünk?”   Bauer Tamás írása meghatározta az alaphangot, felkeltette a félelmet, és megadta a zavart keltő kulcsszavakat, a baloldali média malmai pedig tették a dolgukat.

 A  magyarországi baloldali média, a fenti célját az erkölcsileg devalválódott baloldali értelmiség, és a magyar társadalom legmélyebbre süllyedt tagjainak a szerepeltetésével valósította meg. Tamás Gáspár Miklóst, Eörsi Istvánt, Kis Jánost, és Bangónét, a plakátasszonyt  vonultatták fel a határon túli magyar nemzeti közösségek kérelmei ellen, és a miniszterelnök szerint, győztek.  

Kis János: „Miért megyek el szavazni” című írása (Népszabadság 2004. november 20.) a szélsőjobboldali propaganda  (Magyarországon baloldali) iskolapéldája. Az írás önkényesen összeválogatott történelmi eseményekre hivatkozva igyekszik megokolni a nemmel való szavazás ésszerűségét. Kis János írása olyan alapvető logikai ellentmondásokat tartalmaz, amelyeket ma egy kanadai középiskola tizedik osztályában nem fogadnának el:  „Ez az állam 1914-ben igazságtalan háborút indított, 1920-ban pedig igazságtalan békét kellett kötnie. Ennek következtében az egykori magyar állampolgárok magyar ajkú leszármazottainak legalább az ötöde Magyarország határain kívül él.” Miért mondja Kis János,  hogy nagyszüleim, szüleim, és én nem vagyunk magyarok, csak az egykori magyar állampolgárok magyar ajkú leszármazottjai? Nyolcvan öt évig azt hittük, hogy magyarok vagyunk. 

A kettős állampolgárság a visszatérés jogához hasonlatos. Kis Jánosnak, a határon túli magyarok kérelme iránti állásfoglalása azonos, Izrael államnak, a palesztin menekültek visszatérési jogára vonatkozó hivatalos álláspontjával, mely szerint a palesztin menekültek többek között azért nem térhetnek vissza ősi szülőföldjükre, mert a jelenlegi menekültek már nem az „eredeti menekültek”, hanem az (Izrael által elűzött) menekültek leszármazottjai. A fenti érvelés alapján, azonban az ötezer év után Izraelbe visszatérő zsidók is, „csak” az eredeti zsidó állampolgárok leszármazottai. Szerencsémre, választott hazámban Kanadában, hivatalosan, nem magyar ajkú kanadai, „Hungarian Speaking Canadian”, hanem  kanadai magyar, Hungarian Canadian vagyok. Thank you, Canada!

A kanadai gimnázium tizedik osztályának történelem tanára bizonyosan megkérdezné Kis Jánost, hogy ha „Magyarország igazságtalan háborút indított, akkor nem igazságtalan békét érdemel, hanem igazságosat, vagyis az igazságos béke az, amely arányban áll Magyarország „igazságtalanságaival.”  

Igazságos, vagy igazságtalan háborúról, különben is csak akkor beszélhetünk, ha az igazságosság szempontjait egyetemesen alkalmazzuk.  A magyar katonák jelenlegi iraki szereplésével kapcsolatban felvetődik a kérdés, hogy ha az irakiak az amerikai trónörököst sem lőtték le, és Irakban a mai napig sem találtak tömegpusztító fegyvereket, és terrorista kapcsolatokat sem derítettek fel, akkor mitől igazságos az iraki háború, ha pedig igazságtalan, akkor mit keresnek a magyar katonák ismét egy igazságtalan háborúban?  Tamás Gáspár Miklós, egyik írásában arra hivatkozik, hogy Kis Jánost a „legokosabb magyarnak” tarják.

Kis János, írásában kínosan ügyel, a „megfelelő” szóhasználatra. (Lásd, „magyar ajkú leszármazottak, „igazságtalan háború”) A határon túlra került magyarok számát, például nem abszolút számban jelöli meg, hanem egy meghatározatlan, és a felszínen kisebbnek tűnő, de értelmetlen  arányszámban  fejezi ki: „legalább egy ötöde.”  Ízléstelen, és sértő Kis János leereszkedően pártfogoló, és jó szándékot mímelő stílusa is.   

A Magyar Szocialista Párt óriásplakátján szereplő Bangóné büszkén mondta, hogy amikor állapotos volt, Gyurcsány Ferenc a hasára tette a kezét, és még az este megindult a szülés. A Mária országát gyalázó Gyurcsány Ferenc, mint a Bangó bébi eljövetelét meghirdető „Istenangyala” külön pszichiáteri konzultációt igényel.

A „vezéreknek”, ez a „néphez” való leereszkedése a Hitler bébikre emlékeztet. A német megszállás idején, vagyis „német időben”, a falunkban, a helyi kondásnak a tizedik gyermekét, a családapa kérésére, Hitler „keresztelte” meg.  Ezért kaptak egy kisebb összeg pénzt, és egy „Bezugsejnt”, amivel azt vehettek a falu boltjában, ami éppen volt. A Hitler bébi második elemibe járt, amikor a németek „bevagonérozták” a lovakat, vonatra szálltak és elmentek. Egy hétre rá jöttek a partizánok. Mi történt a Hitler bébivel? Semmi. Az édesapja felcsapott  partizánnak. Vörös csillagot varrt báránybőr sapkájára  és csatlakozott a „helyi kommunistákhoz”, akik zászlóval és nótaszóval járták a falut , és söpörték le a magyar és a német gazdák padlásait.

A Romániából áttelepült Tamás Gáspár Miklós: „Tartózkodunk a szavazástól” c. írásában (Népszabadság 2004. november 13.) arra szólítja fel a választópolgárokat, hogy azok ne gyakorolják állampolgári kötelességeiket. Tamás Gáspár Miklós írásai, és egész gondolkodásmódja zavaros és nehezen érthető. A szerkesztők tudják, a legrosszabbak is, hogy társadalmilag érzékeny kérdésekben olyan embereket kell megszólaltatni, akik világosan és félreérthetetlenül képesek megfogalmazni gondolataikat. Miért szerepelteti a Népszabadság egy ilyen érzékeny kérdésben mint a népszavazás egy olyan személyt, aki a legegyszerűbb kérdésre sem képes egyértelmű, és érthető választ adni? Tamás Gáspár Miklós szerepeltetésének a célja tudatos zavartkeltés, és a kérdés további elhomályosítását szolgálja.   

Tamás Gáspár Miklós legtöbb írását az antiszemita veszélytől való vélt, vagy valódi félelem hatja át. A magyarországi zsidó közösség azt veti a magyar társadalom szemére, hogy annak tagjai, annakidején nem emeltek szót a zsidótörvények ellen, és közönyösen  szemlélte zsidó honfitársaik elhurcolását. Tamás Gáspár Miklós "Tartózkodunk a szavazástól" című  írása , a nyilvános értekezés közlekedő edényein lefelé haladva, és felhígítva végső üzenetként ugyanazt a társadalmi réteget szólítja fel tétlenségre, amely annakidején a zsidótörvények ellen sem tett semmit, és végül a zsidók elhurcolását is tétlenül szemlélte. Szélesebb értelemben mire buzdítja, tehát a filozófus Tamás Gáspár Miklós  a választópolgárokat? Arra amire Gyurcsány Ferenc: a "felelős hazafiasságra."  Arra, hogy  az állampolgárok nézzenek félre és ne menjenek el szavazni. És a sokaság félrenézett. Ha, netalán  Gyurcsány Ferenc a Népszabadság hasábjain holnap azt mondja Bangónénak, hogy álljon oda családjával modellnek, a Romániából áttelepült kopaszodó szemüvegesek ellen kampányolni, Bangóné lesz az első, aki ezt megteszi.  

Feltűnő, hogy a népszavazással fogalmilag és történetileg  szorosan összefüggő Trianont,  sem Bauer Tamás, sem Kis János, sem Tamás Gáspár Miklós nem említi. Ez olyan mintha a nemzetközi bűnözésről beszélnénk és a Maffiát nem említenénk. Nemzetközi síkon ugyanez észlelhető: Tom Kennedy: „The Rise and Fall of the Great Powers” (A nagyhatalmak kialakulása és bukása) c. 900 oldalas nemzetközi sikert aratott könyve egyetlen címszót, vagy lábjegyzetet  sem tartalmaz Trianonról. Az 1100 oldalas kanadai középiskolás történelmi forrásműként használt: „A History of the Modern World” (R.R. Palmer, Joel Colton, Alfred Knopf, kiadó New York)  sem említi Trianont. Nem azért, mert nem lenne fontos, hiszen a fenti munkák, aránytalanul jelentéktelenebb eseményeket is részletesen tárgyalnak. Trianon a huszadik század legnagyobb nemzetközi segédlettel elkövetett sikkasztása, és a tanúk még élnek. Minden Trianonnal kapcsolatos, vagy Trianonra való utalás, vagy kezdeményezés, azonnal a legnagyobb ellenállásba ütközik.

A trianoni nagyhatalmaknak soha sem volt, és ma sincs terve, hogy mi történjen a határon túli magyarokkal. Illetve, a terv az, hogy éljenek magukra hagyatva ahogy tudnak, és majd elválik, hogy mindez hova vezet. A jelenlegi kormány, és a baloldali sajtó pedig azért nem támogatta a határon túli magyarok kérelmét, mert azok elsősorban nem a magyar népet képviselik, hanem azokat, akik ma már az országot ténylegesen birtokolják.

Mi történt, tehát?

A népszavazást a Magyarországon aránytalan túlsúllyal rendelkező baloldali média nyerte meg. A  államhatalommal összefonódott média alapvető érdekeit, és célkitűzéseit nem a főszerkesztő határozza meg, hanem a tulajdonosok. Magától értetődő igazság, hogy a szerkesztők a média tulajdonosok, tehát a nagytőke általános érdekeit szolgálják. A kis országok kül, és belpolitikája ma a nagytőkének az ország közéletére vetett árnyéka.  A helyi „megmondó emberek”, a Bangók és Bangónék, s a saját pénze után futó Gyurcsány Ferenc is, csak a „kenőcs” ebben a  hatalmas anyagi fölénnyel, és kegyetlen szigorral levezényelt drámában.

Illyés Gyula írja: „…pénz dolga, hogy akár a rossz, akár a jó vélemény holnap négyszer annyi legyen, vagy negyedannyi.” Noam Chomsky megállapítása érvényesült, mely szerint a tömegtájékoztató eszközök kiegyensúlyozott, és arányos támogatása nélkül minden jó ügy bohózatba, vagy tragédiába fullad. Bíbó István szavai érvényesültek, melyek szerint demokraták lenni, annyit jelent mint nem félni. Ezeket a szavakat, azonban úgy kell értelmezni, hogy, nem csak a titkos rendőrségtől nem kell félni, hanem attól sem, hogy valaki esetleg elveszi tőlünk azt, ami már különben sem a miénk. Félni kell azonban, ha egy országban a szavazók hatvan százalékát úgy el lehet bizonytalanítani, és úgy meg lehet félemlíteni, hogy azok sem igent, sem nemet nem mernek mondani nemzettestvéreik kérésére.

A sikertelen népszavazás okainak mérlegelésénél az ellenünk szegezett akadályok összesített súlyát is tekintetbe kell venni. Az aránytalan túlerővel szemben, csupán erőfeszítéseink minősége a döntő. Ne feledjük azt sem, hogy a határon túli magyarokat nem a magyarországi választópolgárok szavazatainak számaránya avatja magyarrá, és eddig sem Magyarország irántunk tanúsított tényleges segítőkészsége, vagy meggondolt, és felelős politikája segített döntő módon  megmaradásunkban, hanem az, hogy az elmúlt nyolcvan öt évben, annyi megpróbáltatás után mi magunk hűek maradtunk magyarságunkhoz. A népszavazás eredménye többet mond a magyarországi választópolgárok sebezhetőségéről, mint a határon túli magyarok önmeghatározásáról. Ehhez kell igazodni, és talpra kell állni mégis!

Cambridge, Ontario, 2004. december 15.  

 

Hozzászólások:

Kedves Péter!

Csak késő este tudtam meg, hogy ma munkanapunk van (a karácsony előtti pénteket dolgozzuk le, ma 18-án, szombaton), így bejöttem hát, de a maradék munkám rendezgetése előtt inkább Neked írok, annál is inkább mert elolvastam közben komoly, nagyon igaz és tisztességes cikked is a neten.

Véleményem szerint azonban egy lehetséges  szempontot, amelyet  Te is figyelmen kívül hagysz: nevezetesen a több mint 60% szavazó távolmaradására ugyanis én nemcsak az itt is, és  általad is  kézzelfoghatónak tartott indokokat tartom elfogadhatónak magyarázatként, hanem beleérzem azt a  magyar magatartási negatívumot is, mely szerint (különösen az elmúlt 40-50 év kommunizmusa után) a magyarok többsége még ma is inkább (gyarló, aljas módon) megbúvik a dolgok kimenetelének eldöntéséig, s csak azután csatlakozik ide vagy oda (hiszen ha színt vall, s nem úgy alakulnak a dolgok, akkor abból még baj lehet!). Magyarán fél, nyíltan nehezen vall színt, vállal, hisz nem tudja mire számíthat ilyen vagy olyan esetben. 

Persze meg is van erre minden oka, mert itt még egyelőre hiába harsogjuk a demokráciát, semmilyen garanciája nincs még a szerencsétlen polgárnak arra, hogy a szabad véleményílvánítást retorziók nélkül megúszhatja, ha másként alakulnak a társ.-politikai események, sőt!

1. Állítom, hogy nem volt magyar (állam)polgár, aki ne hallott (tudott)
volna arról, hogy népszavazás lesz.

2. A referendumon megjelentek x százaléka igennel x százaléka pedig nemmel szavazott (ezek jelen pillanatban sajnos a valós számok e téren). Ez a magyar megosztottság Szt. István óta ismert.

3. Viszont a távolmaradóknak csak egy (szerintem elenyészo) részét
befolyásolta a mindkét oldalról jól-rosszul kommunikált politika. A többség csak egyszeruen félt, kivárt (biztos, ami biztos): ne hozzunk nagyobb bajt magunkra. ki tudja mi lesz még itt?- alapon. Azaz: egyszeruen nem mert színt vallani.

A tragédia lényegét, azt, hogy Trianont kívülrol kellett elszenvedni - amikor még a kitaszítottak hihették, hogy egyformán fáj mindenkinek -, most pedig kinek-kinek személyesen kellett volna hitet tennie magyarsága mellett, és az arról való godnolkodásáról, egyszeruen vagy nem ismerték fel, mert igyekeztek ennek még a gondolatától is szabadulni - egyébként reflexszerűen,és ha a kegyetlen idoket figyelembe vesszük, akár jogos félelemből,  vagy nem is akarták tudomásul venni (az utóbbi 15 év fogyasztói társadalom begyuruzésének bódulata azért eszement értékválságot hozott itt!), hisz azt tapasztalják (persze tévesen, de hiába), hogy a világ az ilyen kérdésektol teljesen függetlenül múködik.

És döntött a nép, ahogy (egyébként máig nem hiszi, nem érti, nem fogadja el a NÉP, hogy alapveto kérdésben nyilvánult meg, hogy egyszeri, visszahozhatatlan esélyt szalasztott el, illetve helyrehozhatatlan hibát vétett. Hiszen itt és most a 80 évvel ezelőtti, döntésről döntött maga is.

Trianon után maga a MAGYAR NÉP 2004. december 5-én deklarálta az akkori fájdalmas döntés helyességét. És ezen már semmiféle EU, vagy bármilyen egysülés (majdan hozott bármilyen állampolgárság) sem változtathat.

Nemcsak megosztott nép a magyar, hanem a szó eredeti értelmében: magatehetetlen, máig. (Cigonya, …erről mesélt nekem a hetvenes évek végén, az önállóságát éppen visszakapott dél-afrikai négerekkel kapcsolatban, amikor egy jó évet ott lehetett.)

Péterem, nem tudom értelmes-e (s egyáltalán értehtő-e) amit írtam, de hidd el nehezn tudok megfogalmazni bármit is ezzel kapcsolatban. Túlteng bennem a fájdalom, nehezen tudom ép ésszel kontroll alatt tartani mondandóm.

Áldott karácsonyi ünnepeket és békés új Esztendot kívánok Mindötöknek,

- vajdmagy-