Kertész Ákos nyílt levele az Amerikai Népszavához
hétfő, augusztus 29th

Kedves Bartus Laci!
Ez látszólag magánlevél, de én író
vagyok, a magánleveleim (nagyon kevés kivétellel) is mind nyílt levelek,
az én életformám az, hogy hangosan gondolkodom.
Nem léptem be a Kohányi Társaságba,
és a tagdíjaimmal nem járultam hozzá – anyagilag is – az Amerikai Népszava
online fennmaradásához; azt hittem elég, ha cikkeimet ingyen küldöm el a
lapnak. Tévedtem. Ma már tudom, belátom, és igyekszem jóvátenni.
Aki egy kicsit is odafigyelt a
publicisztikámra, tudja, hogy nem-igen foglalkozom a Fidesszel, egyszerűen
nem érdekel. Unom, mert tudom. Két-három éve tudom, és hiába ordítoztam,
hogy vigyázat, közeledik, figyelmeztetésem hatásfoka minimális volt.
Már az se nagyon érdekel, milyen a
magyar. Egy ideig kerestem a mentségeket, de föladtam: nincs mentség. „Ezért
a népért úgyis mindegy. Ebsorsot akar, hát akarja!”
Ami engem még érdekel, az a baloldal.
Mert bár az én testre-szabott, morális alapú szocializmusom – aminek a lényege,
hogy mindig az eltaposottak, a kifosztottak, a cserbenhagyottak, a nehézsorsúak
mellett állok –, nem azonos soha az éppen aktuális „pártszocializmussal”,
mégis ez az a közösség, amelyik hozzám legközelebb áll. És engem ennek
a közösségnek a folyamatos árulása érdekel, mert ha nincs ez az árulás,
Fidesz sincs.
Ezen a jobboldal röhög, a baloldal
elereszti a füle mellett, mert pillanatnyi érdeke, hogy ne hallja meg. Amúgy
persze létérdeke volna, hogy odafigyeljen, de addig ez a banda nem bír fölemelkedni,
ezek is magyarok. Percemberkék. A jelenben élnek, akár az állatok.
A valóságos állatokra gondolok, vagyis ez nem erkölcsi ítélet, egyszerű
ténymegállapítás.
Ezért vagyok rémült, hogy ha még Te
is berekeszted a szolgáltatást, végleg megszűnik számomra minden felület,
és te tudod, hogy ez nem egzisztenciális kérdés. Nem ebből élek. Lassan
semmiből se élek.
Én nem vagyok a kapitalizmus híve, de
azt tudom, hogy olyan üzenetet kár föltenni a társdalom kommunikációs
csatorna hálózatára, ami senki érdeklődését nem bírja fölkelteni.
Amire semmilyen kereslet nincs. (Ettől még nem abszolutizálom a piacot.) De
kétségbeesve látom, hogy be vagyok zárva az anyanyelv börtönébe, és
amit én tudok, az nem kell senkinek, arra nincs vevő. Itt, ebben az országban,
semmi nem történik, ha megjelenek, és akkor sem történik semmi, ha nem
jelenek meg.
Szabad országokban a szabad embereket
pedig meg sem érinti az a problémakör, amin én nem bírok keresztüllépni,
amibe én beledöglök.
A magyar genetikusan alattvaló. József
Attila talált mentséget: „ezer éve magával kötve, mint a kéve sunyít,
vagy parancsot követ.” De ez nem mentség arra, hogy a magyar a legsúlyosabb
történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret furdalást,
hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik
a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar
tudni róla, hogy le fogják szúrni. Hogy se tanulni, se dolgozni nem tud és
nem akar, csak irigyelni, és ha módja van legyilkolni azt, aki munkával,
tanulással, innovációval viszi valamire.
Ma már a második világháború
borzalmaiért, a Holocaustért egyedül a magyar a felelős, mert a magyar nép
az (a német néppel ellentétben), amelyik se be nem vallotta, meg nem gyónta
a bűneit, se töredelmes bűnbánatot nem tanúsított, se meg nem fogadta,
hogy soha többé, se bűnbocsánatért nem esdekelt.
Így aztán nem is kapott soha föloldozást!
Mivel mindez a magyar jobboldal hitvallása,
ideológiája, éthosza, csak a baloldal szelleme lenne képes változtatni
rajta, csak a progresszív, haladó, demokrata baloldal volna képes megváltoztatni,
és ezzel megváltani a magyart, méltóvá tenni arra, hogy az európai közösségnek
(kis áttétellel: a szabad világ közösségének) egyenrangú tagja
lehessen. A nyolcvanas évek közepétől, Gorbacsov föllépésétől kezdve
nem lehet a szovjet-bolsevista elnyomásra hivatkozni. Azóta a baloldal már
önmaga felelős önmagáért, a magyarságért, az országért. Önmaga felelős
azért, mert elherdálta minden pozitív szellemi vagyonát, teljes történelmi
örökségét Dózsa Györgytől Petőfin és Adyn át Károlyi Mihályig, Bibó
Istvánig, Nyers Rezsőig, a kelet-német turisták előtt a határt megnyitó
Horn Gyuláig, az örökölt médiahálózatával és infrastruktúrájával
együtt, hogy teljes tudatzavarban, szervezetileg lerobbanva, kifosztva, védtelenül
áll a diktatúra támadásával szemben. De közben az egész baloldali elit
és tisztikar, beállt a harácsolók, a korruptak, a tolvajok közé, elárulva
nemcsak az eszmét, de konkréten a baloldal közkatonáit is, mert sebesülten
és haldokolva hátrahagyta őket a vesztett ütközetek után a harcmezőn,
és sorsára hagyta a védelmére szoruló civil lakosságot is. És ahelyett,
hogy az utolsó töltényig harcolna a diktatúra ellen, a kiskapukon át
menti a rablott vagyonát és az irháját.
Mert belőlük is hiányzik az a négy
alaptulajdonság, ami emberré tesz minket: az empátia, a szolidaritás, a
tolerancia és a lelkiismeret.
Magyarországot vajon nem határozza-e
meg a Simicska & Puch Co. működése? Természetesen bizonyítékom
nincs, de lidérces álmaim, véresen logikus következtetéseim vannak, mint
sok társamnak, barátomnak, elvbarátomnak is.
Mindezekről hol beszéljek, ha már
nincs Amerikai Népszava sem?!
Én várom az AN online visszatérését,
énrám számíthatsz te is minden olvasóddal – olvasóinkkal – együtt,
és hiszem, hogy találtok megoldást, és ha csak egy kicsi is múlik rajtam,
és képes vagyok rá, segítek, ameddig bírok.
Őszinte híved
Kertész Ákos
.
Kedves Ákos,
megtiszteltetés a leveled, ahogyan a
cikkeid is azok, a barátságod is. Amint azt korábban is jeleztem, kizárólag
a hírszolgáltatás áll le, vagyis az, ami pénzbe kerül. A híroldalak nem
frissülnek a továbbiakban, amíg nem lesz rá fedezet, illetve csak olyan mértékben,
amilyen mértékben én vagy néhány önkéntes munkatársunk ezt meg tudjuk
tenni. A website online hírújság funkcióját kell felfüggesztenünk,
minden más marad. Így maradnak a publicisztikák is, ezért ha bármikor írást
küldesz nekünk, az meg tud jelenni, és megtiszteltetés lesz számunkra.
Egyébként pedig tudod, hogy mennyire
egyetértünk a leveledben írtakkal.
Baráti üdvözlettel, Bartus László
http://nepszava.com/2011/08/velemeny/kertesz-akos-nyilt-levele-az-amerikai-nepszavahoz.html