Horváth Ágnes magával vitte a férjét Afganisztánba
2007. november 06. 17:43:01
Magyarázatot vár Gyurcsány Ferenctől a Fidesz, hogy miért utazott közpénzen Afganisztánba Horváth Ágnes egészségügyi miniszter férje. Horváth Ágnes azzal magyarázta, hogy magával vitte a férjét, hogy ezt egyeztették a honvédelmi minisztériummal, és nem is kellett fizetni. A Fidesz azt is mondta, hogy Horváth Ágnes rózsaszín retikülje olyan feltűnő volt, hogy veszélyeztette a magyar tábor biztonságát.Horváth Ágnes miniszterasszony egy magyar egészségügyi beruházás alapkőletételére ment Afganisztánba a honvédelmi minisztérium meghívására. Szekeres Imre honvédelmi minisztert nemcsak az egészségügyminiszter és férje hanem - ahogy már korábban is - több újságíró és tv-stáb, így a Tények is elkísérte.
A Fidesz szerint, ha a minisztérium kapta a meghívást, akkor az vonatkozhat például államitkárra vagy osztályvezetőre, de semmiképpen nem a miniszter férjére. "Itt szólítanánk föl Gyurcsány Ferencet, hogy nyilatkozzon abban a kérdésben, hogy hogyan történhet ma meg az, hogy a Magyar Köztársaság kormányának egy minisztere a férjét utaztatja ki közpénzen" - mondta Csampa Zsolt, a Fidesz országgyűlési képviselője.
A honvédelmi miniszter azt mondta, a meghívás tényleg a minisztériumnak szólt, de hogy ki utazzon Horváth Ágnessel, abba nem szóltak bele.
Horváth Ágnes szerint az egészségügyi minisztériumnak szóló meghívás nemcsak minisztériumi dolgozóra, hanem hozzátartozóra is vonatkozhat. "A két főben természetesen lehet hozzátartozó, ez egy olyan utazás volt, amin nem volt költség, így nem kellett semmit térítenünk, ha olyan utazás lett volna, ahol van költség, akkor is volt már rá példa, hogy elkísért a férjem, de természetesen akkor a saját költségünkre." - fogalmazott Horváth Ágnes.
Görög Ibolya protokollszakértő a Tényeknek azt mondta, ha a meghívást a minisztérium kapta, akkor az minisztériumi dolgozókra vonatkozik.
A Fidesz honvédelmi munkacsoportjának vezetőjének a miniszterasszony Afganisztánban viselt táskájának színével is gondja van. Csampa Zsolt szerint a rózsaszín feltűnő, ezért veszélyes. Hogy szabad-e háborús övezetben rózsaszín retikült viselni, arról nem tudtuk megkérdezni a honvédelmi minisztert
http://tv2.hu/2007-11-06/Horvath_agnes_magaval_vitte_a_ferjet_Afganisztanba/