Kaslik Péter

 

Kormányeltörésben

 

„Te soha semmire sem viszed a politikában, Lenny, mert egyszerűen nem tudod, hogyan kell hazudni”
                          Richard Nixon, volt amerikai elnök, barátjának, és tanácsadójának, Leonard Garmentnek.

 

Tegnap lemondott Gyurcsány Ferenc, Magyarország miniszterelnöke. Lehet azonban, hogy ez tegnapelőtt történt, és holnap már nem emlékszik rá senki, mert nem is történt semmi. Magyarország a  Gyurcsán kormány idején csak tévelygett "a széllel kétségben, mint vasmacska nélkül a gálya a tengeren, kormányeltörésben." (Balassi Bálint)  Gyurcsány Ferenc 2007. májusában valóban a nagy hajóshoz,  Kolumbuszhoz hasonlította magát, akinek  annakidején szintén sokan nem hittek, de ő hitt a maga igazában, és célba ért. Gyurcsány Kolumbusz meséje egy fonák módon megfelel a valóságnak. Kolumbusz is kincstári pénzen kelt kalandos útjára, és tévelygett az ismeretlen tengeri utakon, amíg a legénység éhezett, és lázadozott. Kolumbusz is eltévesztette az irányt.  India mesés kincseit kereste, és Kubában kötött ki. 

Igaz ugyan, hogy Gyurcsány Ferenc volt Magyarország leghazudozóbb miniszterelnöke, és Gyurcsány Ferenc neve a “pszeudologia, lásd Gyurcsány” címszó alatt kerül majd be az idegen szavak szótárába. Gyurcsány, infantilis jelleméből eredő, és műveletlen ostobaságáról tanúskodó, kényszeredett, ám egyáltalán nem ártalmatlan hazudozásai, azonban nem azonosak azokkal a „nagy hazugságokkal”, amelyekre a Trianon utáni Magyarország úgynevezett „baloldali” politikája épül, és amelyeknek végösszege többek között maga Gyurcsány Ferenc. Magyarország jelenlegi válságos gazdasági helyzete, és a gyűlöletre, és félelemre alapuló társadalmi viszonyai ma  Bíbó István tételét bizonyítja, mely szerint „Az általánosan elterjedt nézettel szemben le kell szögeznünk, hogy a politikában hazudni nem lehet. Pontosabban: lehet itt-ott hazugságokat mondani, de nem lehet hazugságokra politikai konstrukciókat, politikai programot építeni.” (Bíbó István: „Eltorzult magyar alkat, zsákutcás magyar történelem”) A tényleges kérdés, tehát nem az, hogy mikor, mit, és miért hazudozott Gyurcsány Ferenc, hanem az, hogy hogyan jutott egy ország odáig, ahol egy Gyurcsány Ferencből is miniszterelnök lehetett. A „hova jutott az ország” kérdései szorosan összefüggnek a „honnan jönnek az ország vezetői” kérdéseivel is. A következőkben vizsgáljuk meg röviden azokat a „nagy hazugságokat”, illetve a Bíbó István értelmezése szerinti „hamis konstrukciókat, amelyre a Trianon utáni Magyarország liberális, és úgynevezett „baloldali” politikája épül.

Hamis nemzetfelfogás 

A magyar kül, és belpolitikában Trianon óta roppant fontos a magyar nemzet meghatározásának kérdése is, illetve a magyar nemzet, úgynevezett szélesebb, vagy szűkebb értelmezésének kérdése. Ernst Renan (1823– 1892): „Mi a nemzet” c. Írásában meggyőzően bizonyítja, hogy a nemzet nem határozható meg csupán földrajzi, nyelvi, és más külső szempontok alapján. Renan szerint, a nemzet meghatározásánál a belső összetartozás szándéka a döntő. Renan szerint, a nemzet olyan közösség, amely együtt óhajt élni: „A nemzet azoknak a közössége „akik közösen nagy dolgokat műveltek a múltban, és a jövőben is még többet szeretnének közösen megtenni.” ("… avoir fait de grandes choses ensemble, vouloir en faire encore".  Renan szerint: „A nemzet: „folyamatos népszavazás.” A nemzet, Kós Károly szerint is közös akarattal rendelkező, és közös erőfeszítésekre hajlandó életforma: „Ahová a magunk erejével, ezer esztendő munkájával kapaszkodtunk és minden lépcsőfokot a magunk izmaival, és eszével vágtunk a magunk vérével öntözött irdatlan sziklába: onnan dobtak le minket. (Kós Károly: Kiáltó szó)  Renan, és Kós Károly megállapításai szerint, a nemzet kulturális, történelmi közösség, amely együtt szándékozik élni, és sorsáról önmaga szándékozik dönteni. Amit a magyarországi baloldal a határon túli magyarok kérdésében folyamatosan „nacionalizmusnak” bélyegez, az a „nemcsak kenyéren él az ember” parancsának tagadása. A „Zollferein” nem azonos a nemzettel. Nem lehet huzamosabb ideig a nemzet egészének létét tagadni, és a másik része felett pedig a „nemzet” nevében uralkodni.

Rendi társadalom, és függőség 

“Aki behódol, beszennyezi az életet.”
                                            Hamvas Béla

A baloldal következő nagy hazugsága a saját forradalmi múltjára, és forradalmi gondolkodásmódjára való hivatkozás. Az úgynevezett „őszirózsás forradalom” idején Károlyi Mihályt a király nevezte ki miniszterelnökké, a Szovjetunióból érkező Kun Bélának, pedig a versaillesi békekonferencia előzetes büntető jellegű ultimátumának (Vix jegyzék) kapcsán a Károlyi kormány engedte át a hatalmat. Magyarország Trianon utáni történelme azt bizonyítja, hogy Magyarországot az elmúlt, majdnem kilencven évben is az idegen hatalmak megbízottjai, vagy közvetlen kiszolgálói kormányozták Rákosi hatalmát a „hazánkban ideiglenesen állomásozó” szovjet hadsereg biztosította. Kádár hatalmát, a szovjet tankok, a jelenlegi neoliberális elit hatalmát, pedig a szabad piac láthatatlan keze irányítja, amely mögött az amerikai hadsereg igen látható ökle van. Az ország helytartó jellegű irányítói Magyarországon a Trianont követő korszakokban minden egyes esetben különálló társadalmi érdekcsoportot képeztek, és külön kiváltságokat élveztek, és a saját rendjükhöz voltak hűek, nem pedig a néphez, amely felett uralkodtak. A fentiekből, az következik, hogy Magyarországon ténylegesen nem szűnt meg a rendi társadalom. Magyarországon, ma a kis támogatottságú, nemzetközi kötődésű Szabad Demokraták Szövetsége, a rendi társadalmakra jellemző Felső Házként működik, és aránytalan, s meghatározó szerepe van az ország legfontosabb ügyeinek irányításában.  

Kun Béla uralma óta minden magyar baloldali kormány valamelyik nagyhatalom vállán állt, és nem a magyar választópolgárok iránti felelőségre, hanem a kívülről jövő világforradalom győzelmének reményére, vagy közvetlenül a szovjet tankok erejére építette hatalmát. A messiás eljövetelének reményét, ma a Nemzetközi Valuta Alap, és a Világbank kölcsönei iránti áhítat fejezi ki.  A külső hatalom, illetve ideológia iránti behódolás mellet, Magyarországon ma a hisztérikus jellegű baloldali sajtónak a belső behódolása az ízléstelenség határait érinti. Ilyen körülmények között demokráciáról hazugság beszélni.

„Nincs itt ország” 

  Az első világháború utáni baloldali magyar államirányítás legalapvetőbb, átfogó „nagy hazugsága”, maga a Trianon utáni Magyarország mibenlétének téves megítélése, illetve az a feltételezés, hogy a trianoni békediktátum csupán elcsatolt négyzetkilométerek, és lecsökkent számú lakosság kérdése, az „új Magyarország”, pedig a réginek csupán az arányosan lekicsinyített mása. Csonka Magyarország a valóságban egy gazdasági erőforrásaitól, történelmi emlékhelyeitől, kulturális központjaitól, és népességének tetemes hányadától megfosztott - “másik ország.” Ezen a kényszerhelyzeten nem változtat az, hogy a meghagyott országot, Első, vagy Második Magyar Köztársaságnak, vagy Magyar Népköztársaságnak, illetve Magyarországnak nevezik-e, vagy sem. Ide tartozik a Kovács László nevéhez fűződő: „Tanuljunk meg kicsinek lenni” kijelentés egyoldalú hazugsága.  (Kovács László pontosan a következőket mondta: Nekünk is meg kellett tanulni akkorának, lenni, amekkorák vagyunk…) Kovács fenti kijelentésében az árulkodó hang a “nekünk”, és a vagyunk” szavak használatában rejlik. Kovács László nem mondja, hogy ki tartozik a “mi”, és a “ti” csoportjába. A “tanuljunk meg kicsinek lenni” szólamának külön ellentmondása, hogy a jelenlegi baloldali elit maga nem tanult meg kicsinek lenni. Gyurcsány Ferenc, és köre folyamatos nagyzási mániában szenved, és, harsogó egysoros kijelentéseikkel igyekeznek mindenkit túlkiabálni: a “Dübörög a Gazdaság”, és “Magyarország tőkeerős” kifejezések, a Szovjet világot dicsőítő óriásplakátok szellemét idézik.  Ez a túlbuzgó megalománia a helytartó jellegű elit egyik meghatározó tulajdonsága.

Szólamok, és a valóságos helyzet tagadása 

Az idegen érdekeket, és eszméket szolgáló csoport (helytartói) elit tagjainak meg van a saját belső nyelve, és kötelező szólamai. Az ideológia iránt elkötelezett helyi elit mindig tudja, hogy mire mit kell mondani, és erre másokat is igyekszik kioktatni. Ebből következik, hogy a helytartó jellegű elit ténykedése a látszatra, a helyes szóhasználatra, a szólamokra, nem pedig a lényegre irányul. Krausz Tamás, például azt mondja, hogy „Nem jó fogalmat használ, aki kommunista bűnöket emleget, hiszen az SZKP XX. Kongresszusa is kommunista volt, amely feltárta a bűnöket.” (Magyar Nemzet, 2005. december 8.) Mohácsi Viktória, a magyarországi „cigánykérdéssel” kapcsolatban folyamatosan a nyelvhasználat helyességére helyezi a hangsúlyt, ahelyett, hogy legalább a saját véleményét ismertetné a kérdésről, tehát azt, hogy „mi van”, és nem azt, hogy mit kell mondani. Az emberek többségét – a népet, azonban nem az ideológia köti, hanem a közösségi kapcsolatok minősége. A hazugság megalázza, és megmérgezi a közösséget. 

A magyarországi baloldal, a valóság folytonos elferdítésének kérdésében ellentmond a baloldali forradalmár, Rosa Luxemburg megállapításának is, mely szerint: „Az első forradalmi tett, a dolgok valódi megnevezése.” A valóságnak erre az állandó tagadására nem lehet eredményes politikát építeni, és valóságot nem lehet napi apró hazugságokkal leplezi. A valóságot csak, addig lehet tagadni, amíg le nem szakad a csillár. Leszakadt! 

Kontraszelekció 

“ Mert úgy van, úgy lesz, nem kell ám ide
Valaki ember, igazán nagy, gazdag,
Hagyjuk szabadon, simán a teret,
Úrnak, nemesnek, hitványnak, pimasznak.”

Ady Endre: Néhai Vajda János

Ady Endre költészetét átszövi a magyar vezetők fordított kiválogatódási módszerének tragikuma.  A “Néhai Vajda János” c. költeménytől a „Hortobágy Poétája” c. versig, ennek a fordított kiválogatódásnak a nemzetre vonatkozó végzetes tragédiájának ad hangot.  Németh László írja: „… ha egy hamis konstrukció akármilyen területen épül is ki egyszer, ha egyszer… beépül az illető közösség szerkezetébe, akkor ebben megindít egy fordított kiválasztást.” Magyarországon a fordított kiválasztódás nem is a kiegyezéssel kezdődött. 1848 előtt. Metternich ugyanolyan elvek alapján kormányozta Magyarországot, amint azt a  a Szovjetunió tette a Rákosi, és a Kádár korszakban,  és ugyanezt tapasztaljuk a megszorításokra alapuló neoliberális politika magyarországi letéteményeseinek soraiban is. Az idegen érdekeket, és eszméket szolgáló (helytartói) elit tagjainak megvan a saját belső nyelve, és megvannak a kötelező szólamai.  Az ideológia elkötelezetjei mindig tudjèk, hogy mire mit kell mondani, és erre másokat is igyekszik kioktatni. Ebből következik, hogy a helytartó jellegű elit nem a valóságra, hanem az utasításokk pontos követésére, a  betanult szövegre, a helyes szóhasználatra, helyezi a hangsúlyt. Az emberek többségét – a népet, azonban nem az ideológia köti, hanem a valóság, és a közösségi kapcsolatok minősége. A hazugság megalázza, és megmérgezi a közösséget. 

Tekintettel arra, hogy a függő állapotban lévő országokban mindig az előre meghatározott utasùtèsokat kell teljesíteni, az igazán tehetséges emberekkel, sem Metternich, sem a következő birodalmak „személyzeti főnökei” nem tudtak, és ma sem tudnak mit kezdeni.  Metternich, tehetségtelenekre, vagy középszerűségre alapozott politikájában őrlődött fel Széchenyi István, és  Nagy Imrének is azért kellet meghalnia, mert  a jellemtelen, és tehetságtelen Kádár János jobban megfelelt a Birodalom érdekeinek.  A fordított kiválogatódásnak ez a jelenleg mértéken felül elterjedt rendszere külön tanulmányt érdemel, amelyben Gyurcsány Ferenc lenne a “Szürkék hegedűsének” hegedűse.

Belső csoportok, haverok 

„Tehetségtelen vagyok, politikai pályára lépek.”
                                             
                              Karinthy Frigyes: A bűvös szék

Jászi Oszkár, aki nyilvánvalóan nem volt a magyar nemzeti oldal barátja, sőt ő maga is nagymértékben kivette részét abból a kampányból, amely Trianont elősegítette, a „Magyar Kálvária, Magyar Feltámadás” c. könyvében a következőket írja Kun Bála követőiről:

 „Ezt az egész embertípust úgy merném jellemezni, hogy ez az embertípus kizárólagosan városi produktum, mely minden kontaktust elvesztett a földdel és a természettel. Ez a típus nemcsak nem ismerte a falut,…. de ezt a világot ösztönösen gyűlölte is, mint ostobát, elmaradottat…”

Jászi a továbbiakban a következő jelzőkkel illeti a magyarországi bolsevistákat: „az ösztönélettől, és a természettől való elváltság”, „a tradíciók hiánya”, „a gőgös exkluzivitás”, „a messianisztikus hivatás”, „az ellenvéleményekkel szembeni türelmetlenség”,  „a materialista hedonika túltengése.”  Ide sorolható még ennek a csoportnak a felfokozott hevessége, (felhajtás, rajzás, nyüzsgés), és a belső kapcsolatokra épülő ügyintézés, valamint a „Haver, hoz egy havert” alapú káderpolitika.

 A helyzet fonákságát növeli az a visszataszító látvány, hogy a fordított kiválogatódás által hatalomra jutott, átlagon aluli képességekkel rendelkező uralkodó réteg nem képes betelni a saját fensőrendűségével. Magyarországon a „szakértelemre” való hivatkozás, ma a legnagyobb társadalmi hazugságok egyike, s ehhez hozzájárul még a “haveri” alapon történő hivatalos ügyintézés. A fenti nagy hazugságok, illetve hamis konstrukciók mérgezik a magyar közéletet majdnem kilencven éve..

Ellenségkép, vallásellenesség 

A vallás az emberi fejlődés hajnala óta jelen van minden emberi közösségben, és az  része a közösség önmeghatározásának. A marxizmus - a magyarországi baloldal elsődleges ideológiája, maga is több szempontból vallási jellegű, de tényleges vallások, békére, és szeretetre vonatkozó tanításaival ellentétben, a marxizmus a „forradalom”, a „harc”, az „ellenség” iránti könyörtelenség tana. 

Magyarországon, a baloldal vallás elleni kampánya Kun Béla uralmával kezdődött, és már megjelenésekor  kiütközően támadó jellegű, sértő, és goromba volt. Kun Béla hadainak vallás ellenes kampánya a vidék elleni, tehát a magyarok többsége elleni kampányának keretében vette kezdetét, és csakhamar elfajult. A Tanácsköztársaság Szovjetének 1919. június 16. ülésén maguk a kommunista küldöttek szólalnak fel a tanácsköztársaság káros valláspolitikája ellen. Jankovics Lajos, veszprémi kiküldött szerint: „Lehetetlen emberek kerültek a vidékre… Kijöttek, mint a sáskahad a vidékre, és felborították a rendet... Az agitátorok kimentek a vidékre, és mindegyik azzal kezdte, hogy a templomból mozit csinálunk.” Maga Nyisztor György, földművelésügyi népbiztos helyettes, a június 16. ülésen a következő esetről számol be: „Kérem, tegnap Úrnapja volt és az történt, hogy egy Reisz Leó nevű egyén egyenesen berohant a templomba, és leköpte az oltári szentséget.”

A napjainkban tapasztalt, baloldali vallás ellenes kirohanásokra ugyanez a kihívó, és sértő indulat jellemző. Ismeretes a Tilos Rádióban a Szentestén elhangzott: „… kiirtanám az összes keresztényt b…zd meg” kijelentés., a magyarok önmeghatározása, és a magyar kultúra ellen irámyul.  Az egyházat, és a vallást lehet bírálni, és ennek a tárgykörnek napjainkban hatalmas, és igen értékes irodalma van. A magyarországi baloldal fenti vallás ellenességének, azonban semmi köze a véget nem érő „Van Isten, nincs Isten” vitákhoz, sem az egyház tényleges bírálatához, vagy a hit mibenlétének komoly, és tárgyilagos elemzéséhez. A magyar nemzet egyik összetartó erejének a folzamatos rombolásáról, és az ellenségkép kialakításáról van szó. Az egyén, és a közösség spirituális megnyilvánulásának ez a goromba tagadása az ellenségkép kialakításának egyik leghatásosabb módszere. A törvény,  és az erkölcs, is  a vallásban gyökeredzik (Isten a saját képére teremtette az embert.) 

A magyarországi baloldal támadó jellegű vallásellenessége, az ellenségkép kialakításának eszköze.  Az „ellenség” vallásának folyamatos semmibevétele megfosztja az ellenséget annak emberi tulajdonságaitól, a támadót pedig feloldja minden erkölcsi kötelezettség alól. Ezt az ellenséggel szembeni embertelen gyűlöletet maga Kun Béla fogalmazta meg a magyar baloldal számára. Kun Béla a munkástanács 1919. május 3-i ülésén így nyilatkozott: “Nem ismerek erkölcsöst, vagy erkölcstelent, csak egyet ismerek, ami a proletáriátusnak használ, és ami a proletáriátusnak árt.” A fenti képletbe, a „proletáriátus” tetszés szerint behelyettesíthető.

A vallásgyűlölet ideológiai alátámasztását a hatalom, az úgynevezett „egyérvű” filozófusokra bízza, akiknek mindenre egy érvük van: „Terjedafasizmusmagyarországon.” Az ügy kreatív oldalát, tehát a munka kilencven százalékát, pedig a „lélek mérnökei”, végzik, vagyis azok az írók, és költők, akik, ha megfizetik - ma is hajlandóak azt írni „amit kell.”   A mai magyar írók, és költők soraiban a vallásellenesség a baloldalhoz való tartozás bizonyításának egyik formája – egy fajta hűségeskü.  Vagyis, aki úgy szidja a magyarokat, vagy a keresztényeket, hogy a „felégetett hidak” elve alapján a többségi társadalom soraiba többi nem térhet vissza, az belépést nyer a baloldal szentélyébe, és részesül a baloldalhoz tartozás áldásaiban. Ezekben az esetekben szó sincs személyes meggyőződésről, vagy kreativitásról,  kimondottan lealacsonyító szándékról, és kihívó becsmérlésről van szó. (Például, Petri György, költő, és SZDSZ-es képviselőjelölt verse, amelyben „Isten tömi Máriát”) Petri Györgynek ezek után kapukulcsos bejárata volt minden baloldali irodalmi laphoz. 
Napjainkban Nádas Péter, többszörösen kidíjazott magyar író, a Magyar Narancs 2002, június 27. számában írásában rója fel a magyaroknak, hogy azok a vallás, és az erkölcs kérdéseiben még mindig nem követik az Elnökök, és Vezérek parancsát:

„Erkölcsi elvek alapján viszont nem tudok demokráciát csinálni, mert a demokratikus politika a választási elv alapján működik. Erkölcsi törvény nincs, az erkölcsi felfogás nem lehet a politikai törvénykezés tárgya, ezt, tessék megérteni. Erkölcsi törvény a templomban van, az etika tankönyvben van, sok helyen van vagy nincs, de bíróság előtt nem lehet érvényesíteni.”

Ide sorolható Gyurcsány Ferencnek az a csúfondáros kijelentése is, mely szerint Mária levette kezét Magyarországról. A vallásgyűlölet ellenkezik az „Élni, és élni hagyni” liberális elvével. Az államilag serkentett  vallásgyűlölet, pedig  ellenkezik az állam, és az egyház  szétválasztásának elvével is, amelyre a liberálisok olyan nagy hévvel hivatkoznak. Vagyis, ha az államnak nincs semmi kapcsolata a vallással, akkor a vallásgyűlölet sem támogatható államilag.

A vallás, a társadalom egyik fontos összetartó eleme. A magyar baloldal támadó jellegű vallásellenessége, nem a vallás érdembeli bírálatára, vonatkozik, hanem a magyar társadalom lebecsülésére, és annak kohéziója ellen irányul. A baloldal vallásellenessége, a magyar kultúra elleni általános támadás része. Ez a szűnni nem akaró, becsmérlő, és lekicsinylő támadás nemcsak a magyar társadalom vallásos tagjai, a hívők ellen irányul, hanem mindenki ellen, aki a magyar kultúrával, és a magyar közösségi léttel azonosul. 

A vallási szövegeknek, azok vallási vonatkozásai mellett, egyetemes, világi jelentésük is van: „Ha az ÚR nem építi a házat, hiába dolgoznak azon, annak építői. Ha az ÚR nem őrzi a várost, hiába vigyáznak rá az őrök…” (Zsolt 127, 1-2)  Az írás, ime annak világi értelmezése alapján is  beteljesedett.  A magyar feltámadáshoz, azonban nem elég csak a miniszterelnököt lecserélni. Fel kéne szabadulni már. Aki mást mond: hazudik, aki másban reménykedik, délibábot kerget.