Kaslik Péter

Megint jönnek, kitüntetnek

Adalékok Tom Lantos jellemrajzához

 

Kóka János, az SZDSZ delnöke  2008. janučr 9-én levélben hívta fel Göncz Kinga külügyminiszter figyelmét arra, hogy Tom Lantos 2008. február 1-jén tölti be nyolcvanadik életévét. Az amerikai külügyi bizottság elnöke nemrégiben jelentette be, hogy súlyos betegsége miatt nem kívánja jelöltetni magát újabb képviselői ciklusra. Mindezek alapján Kóka János arra kéri a külügyminisztert: javasolja a miniszterelnöknek Tom Lantos előterjesztését a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjére. Hírtv

Emlékezzünk. 2003. augusztus 11 – én, Medgyessy Péter, Magyarország, kommunista titkosügynökből lett miniszterelnöke, a   Magyar Köztársaság Érdemrend Nagykeresztjével tüntette ki Tom Lantos amerikai kongresszusi képviselőt. Közreadott életrajza szerint, Tom Lantos  1928. február 1- én született Budapesten és tizenhat éves volt, amikor a náci Németország megszállta Magyarországot. A megszállás alatt tagja volt az illegális  fasiszta - ellenes mozgalomnak, és később  a kommunista - ellenes diákmozgalomnak. Raul Wallenberg, svéd diplomata mentő akciójának köszönheti életét. 1947. – ben, akadémiai ösztöndíjjal jutott ki az Egyesült Államokba.

Ne firtassuk az illegális antifasiszta aknamunka, és az ezt nyomon kövező antikommunista diáktagság valószerűségét. Az életrajz az amerikai választók számára készült: A fasizmus rossz, az antifaszizmus jó. Lantos antifasiszta. Lantos jó. A kommunizmus rossz. Az antikommunizmus jó. Lantos antikommunista. Lantos jó. Méltató beszédében Medgyessy Péter kiemelte: „Tom Lantos már a rendszerváltás előtt sokat tett a szabad Magyarország újjászületése érdekében…” Tehát: Magyarországon, a volt kommunista rendszer, még mindig hatalmon lévő emberei, és azoknak titkos poroszlóból lett milliomos, de szegénységpárti miniszterelnöke, kitünteti az amerikai képviselőt, mert az sikeresen harcolt ellenük. A „Látogató” pedig kenetteljesen, elfogadja a volt kommunista titkos ügynök  kitüntetését. Hamvas Béla szerint, aki a volt rabtartóival szövetségre lép, az nemcsak a szabadságot árulja el, hanem a jövő szabadságvágyat is. Hamvas Béla szerint, ez olyan parancs, amelyre  nincs bocsánat. Lantos azonban elfogadja az ország volt rabtartóinak a hódolatát, és országa nevében együtt ünnepel velük.

Mr. Lantos, hol van az ötvenezer munkahely

„A kitüntetési ünnepség után Tom Lantos újságíróknak nyilatkozva elmondta: mindent megtesz annak érdekében, hogy amerikai segítséggel sikerüljön Magyarországon egy Szilícium-völgyet kialakítani, és ennek érdekében tárgyalásokat is folytatott.   A Szilícium-völgy a tervek szerint a fővároshoz közeli Zsámbéki-medencében jönne létre a Talentis Program keretében: 20 év alatt mintegy 12 milliárd euróból csaknem 300 innovációs és technológiai fejlesztési program indulhat, 50 ezer új munkahely létesülhet. A programot a tervek szerint 75-80 százalékban magántőkéből finanszíroznák. Tom Lantos elmondta, hogy kíséretében van a befektetést tervező amerikai cég képviselője”. MNO (2003-08-11)

  Ki ez az ember? Ami az életrajzból kimaradt

Saját hazájában így írnak róla: „Kétszínű, álnok, és képmutató. Állandóan arra hivatkozik, hogy áldozat. Először mint Holokaust túlélő a náci megszállás alatt lévő Magyarországon, és a kommunista hatalom átvétel után pedig menekültként állítja be magát. A Capitol Hill emberjogi szakértőjének tartja magát.  Ez a gyűlöletes, úgynevezett demokrata, az álnokság nagymestere, aki a korrupt módon összeharácsolt kampány pénzekben dúskál….”

Tom Lantos, aki a kaliforniai 12. San Mateo Körzetet képviseli közönséges hazugságairól hírhedt, és arról, hogy a saját aljas céljainak megvalósítása érdekében nem riad vissza mások zsarolásától és ellenfeleinek megfélemlítésétől sem. Lantos kiegyensúlyozatlan  és kegyetlenkedésre hajlamos. Ő a Ház Lugosi Bélája. Clinton elnöksége idején, egy hivatalos vizsgáló bizottság tagjaként azt ajánlotta  a  kivizsgálás alatt álló a Fehér Ház biztonsági főnökének, Craig Livingstonnak, hogy ideje lenne hogy az öngyilkosságot kövessen el.

Lantos, a háborús uszító

  1990. október 10- én, az amerikai  kongresszus emberjogi  testületének keretében megtartott ülésén egy tizenöt éves kuvaiti lány tanúskodott. Az ülést Lantos vezette. A Nayirah néven szereplő tanú, a könnyező hallgatóság előtt elmondta, hogy mint korházi önkéntes, személyesen látta, amint az iraki katonák kirángatták az újszülötteket az inkubátorokból, és azokat a hideg padlón magukra hagyták. Lantos arra hivatkozott, hogy a tanú teljes nevét titokban kell tartani, annak Kuvaitban élő családtagjai biztonságának érdekében. Később kiderült, hogy a fenti vizsgálatokat a  Hill and Knowlton” közkapcsolati magáncég rendezte meg és bonyolította le. A „Kongresszus Emberjogi Alapítványát, (Congressional Human Rights Foundation), mind a „Polgárok a Szabad Kuvaitért” (Citizens for Free Kuwait) nevű szervezetet a „Hill and Nolton” cég külön erre a célra hozta létre.  A hivatalosnak hangzó „kongresszusi” jelzőket Lantos személyes elnöklése biztosította. A fentiekkel kapcsolatban az is kiderült, hogy  Nayirah, a kuvaiti nagykövetnek a leánya. Lantos ezt is tudta, de elhallgatta. Az idősb. Bush, elnöknek, az Irak elleni háborús beszédeiben az inkubátorokból kirángatott csecsemők szív facsaró története igen hatásos propagandának bizonyult.

Adalékok Tom Lantos jellemrajzához

-A saját újra (meg újra) megválasztásához szükséges pénzt Lantosnak, a San Francisko- i repülőtér korrupt szakszervezete szolgáltatja.  Lantos türelmetlen és arrogáns azokkal szemben, akik nem egyeznek vele és felelőtlenül antiszemitáknak nevez mindenkit, aki megkérdőjelezi az Egyesült Államoknak Izrael iránti külpolitikáját.

-A háború mellett való agitálás mellett, Lantos a saját lányának, Katrina Swett-nek a New Hampshirben való  megválasztási kampányát is serényen támogatja és egyengeti. A saját újraválasztási kampányát New Hampsirben is regisztrálta és ez idáig több mint $34, 000 dollárt utalt át a neki adományozott pénzekből leánya megválasztási kampányának javára. Forrás: (Roll Call)

-Tom Lantos fenntartás nélkül , és teljes odaadással támogatja Izraelnek, a palesztinok elleni politikáját. A hírhedt jenini vérengzések idején azt kérte, hogy az Amerikai Egyesült Államok engedjenek szabad kezet Izraelnek,  hogy az  „befejezzék a munkát.” Meggondolatlanul antiszemitának nevezi azokat a képviselőket, akik nem támogatják Izrael háborús politikáját.

-Türelmetlen és ellenszenves a kongresszus afrikai-ameriai képviselői iránt, akik a nemzetközi gyémántkereskedőket okolják az Afrikában történő vérengzésekért.

Mit kell, Lantos  „ajándékért” , illetve üres ígéretéért adni, illetve feladni?  

Szeretni kell Amerikát. Az afganisztáni, de különösen az iraki háború után az Amerikai Egyesült államok kormánya léptem nyomon „Amerikai ellenességről” beszél. Az Amerika ellenesség fogalma lassan külön ideológiai jelleget nyer. Annak  bélyegét, arra is rásütik aki nem „szereti” Amerikát, de arra is akit az amerikaiak nem „szeretnek.” Saul Ralston, kanadai író figyelmeztet, hogy a személyes viszonyokat meghatározó jelzők és fogalmak, nem alkalmasak az államok közötti viszonyok meghatározására. Arundhati Roy, indiai író szerint: „Mit jelent  az „Amerika-ellenes” kifejezés? Azt, hogy jazz-ellenes valaki? Vagy azt, hogy a szólásszabadság ellen vagy? Netalán azt, hogy Toni Morrison, vagy John Updike ellen vagy? Nézeteltérésem van az óriás  sequoia fákkal?… Ha nem vagy Bush híve, akkor Talibán vagy. Ha, nem vagy velünk, akkor a terroristákkal vagy.”

Tom Lantos üdvözöli, hogy az Egyesült Államok és Magyarország szövetségesként vesz részt a terrorizmus elleni harcban. Ez a kijelentés így nem állja meg a helyét. A szövetségesek, vagy  a saját költségükön háborúznak, vagy közösen viselik a háború költségeit. Az Amerikai Egyesült Államoknak, és „szövetségeseinek” iraki tartózkodása 3.9 milliárd US dollárba kerül havonta. Ez Magyarország  évi katonai költségvetésének majdnem az ötszöröse. A tényleges kérdés nem is az, hogy ki fizet kinek, és mennyit, hanem az, hogy mit keres egyetlen magyar katona is egy megszálló hadsereg kötelékeiben?

Tom Lantos egy olyan Amerikát képvisel, amelynek nincs sem üzenete, sem hajlandósága a magyarok tényleges problémáinak megoldására, és emiatt Tom Lantosnak semilen beleszólása sincs a magyarok viselt dolgaiba.

A fenti írás hosszabb változata olvasható Kaslik Péter Honlapján 

Kaslik Péter

 

Források:

A Magyar Nemzet  néhány kitűnő cikket közöl az eseményről:
Keresztes Lajos:
Egy kitüntetés margójára” c. jegyzetében ezt írja: Lantos nem az 1990. márciusi marosvásárhelyi pogromban, vagy a délvidéki magyar falvak szétlövésében látta meg a Kárpát-medence békéjét fenyegető veszélyt, hanem Csurka István 1992. augusztusában publikált dolgozatában. tovább...

Czirják Imre: "Ünnepi éremeső baloldaliaknak" c. írása az eddigi kitüntetettek politikai hovatartozásáról számol be.
MNO Összeállítás az ünnepségen elhangzott kijelentésről.

Wayne Madsen: The Lies of Tom Lantos - The Bela Lugosi of the House, (Tom Lantos hazugságai -  a Ház Lugosi Bélája),  Counterpunch, February 15, 2003

Ben Terrall: Lantos' Big Lie:The Pro-War Congressman Calls for Replacing Saddam with a Pro-West "Dictator(Lantos nagy hazugsága) – CounterPunch October 25, 2002