Kaslik Péter

Kubikusok és urbánusok 2.
Az én kopogtató cédulám

Varázsszer továbbra sem terem ott fönn a bűvös Budapesten.  A Magyar Szocialista Párt, és a Szabad Demokraták Szövetsége nyíltan követeli, hogy a magyar választópolgárokat, hogy azok  2004. december 5 – én mondjanak nemet nemzettestvéreik kérelmére, a kettős állampolgárságra.  Gyurcsány Ferenc, Hiller István és Lendvai Ildikó, hatalmi pozícióból, és közpénzből buzdítják a „nem” beikszelésére a választópolgárokat. A  kormánynak ez az elvetemült lépése az egyetemes magyar nemzet ellen elkövetett tudatos hazaárulás. Talán nics a világon egyetlen ország sem, ahol a kormány következmények nélkül felszólíthatná állampolgárait, hogy azok utasítsák vissza nemzettestvéreik segélykiáltását.  

Ez a „buzdítás” leginkább ijesztgetésekből, hazugságokból, és értelmetlen mellébeszélésből áll. Lendvai Ildikó például kijelentette, hogy azért kell a nemmel szavazni, mert a szavazóknak nincsenek megfelelő ismeretei a tárgyról – szavazzanak tehát, úgy, ahogy azt a kormány kívánja. De, hiszen a szavazás éppen arra vonatkozik, hogy a szavazók döntsenek arról, hogy mit tegyen a kormány. Azt, amit a kormány mond. „Árkádiában éltem én is.”

A jelenlegi, Gyurcsány Ferenc vezette kampány, a határon túli magyarok budapesti kálváriájának a második felvonása. Az első felvonás 2004. januárjában játszódott le, amikor ugyanis, a Rákosi korszak kommunista pártjának központi lapja, a Népszabadság ügyvédet fogadott, hogy a magyarországiakat megvédje a magyaroktól. A cikk szerzője Bauer Tamás, az SZDSZ Országos Tanácsának tagja. A cikket követően, a Népszabadság 2004. január 16-i számában kiegészítésül megjelent, egy testre szabott, túlságosan is egybehangzó „olvasói levél", melynek címe: „Kell ez nekünk?” Kétségtelen, hogy a „nekünk" megjelölés nem az egyetemes magyar nemzetet jelenti.

Úgy tűnik azonban, hogy ennek a nemzetellenes drámának a második felvonásában az SZDSZ harcát a nyilvánosság előtt most Gyurcsány Ferenc és pártja vállalta magára.

Lehet, hogy ennek a kockázatos népszavazásnak a kezdeményezése nem volt szerencsés elgondolás. Talán a kettős állampolgársági törvény sem a legjobb megoldás a határon túli magyarok számára, de a jelenlegi kényszerhelyet, a kormány semmittevésének a következménye, mert az  még mindig a kommunista diktatúrák stílusában politizál. A kormány még mindig nem ébredt rá, hogy a spontán társadalmi szervezkedés ma már "megengedett" és annak társadalmi következményei is lehetnek.

A kormány semmittevésének árnyékában egy ilyen, kormányon kívüli, alulról jövő indítvány ma már megengedett, és várható is volt. Egy létező kérdésre maga a társadalom keresett választ. A kormánynak, azonban a mai napig sincs olyan érdembeli indítványa, amely a fenti megoldást helyettesítené. Somogyi Ferenc külügyminiszter 2004. november 4-i kétértelmű kijelentése, mely szerint a kormány „csomagot” készít a határon túli magyaroknak, a szülőföldjükön való megmaradása érdekében, - üres szólam, amely a valóságban ez azt jelenti, hogy „megígérjük, hogy nem ígérünk semmit.” „Majd a Magyar Állandó Értekezlet”, „majd az EU”, „majd a FUEV”, „majd a szerb, a román, vagy a szlovák demokratikus erőkkel egyetemben megvalósul az autonómia.” Majd ha fagy.

Ezzel az elvetemedett, és a nemzet egészére is szégyenletes fellépéssel Gyurcsány Ferenc kormánya arra buzdít, hogy az ország népe, egyszer és mindenkorra utasítsa vissza a határon túli magyarokkal való sorsközösséget. Most már nem csak a magyar történelmet és a nemzet értékrendjét igyekeznek megváltoztatni, hanem a nemzet fogalmát is újra értelmezik, lehet, hogy végzetesen.  A népszavazáson leadott „nem” azt is meghatározza, hogy a jövőben ki lesz magyar, és ki a „külhoni.”

A Népszabadság 2004. november 4. száma: „Jogos kérés, rossz időzítés - külhoni állampolgárság” címen közöl összeállítást a tárgyról. A Népszabadság cikkének a címe önmagában is külön vitadélutánt érdemelne. Rossz időzítés? Több mint nyolcvan éve, hogy a „szerbek, a (cseh) szlovákok, a románok „kézhez vettek minket”, és nem történt semmi.  Nyolcvan éve, hogy “valahol aláírtak valamit, valahol megalkudtak valamit, valahol elosztottak valamit; valahol egy nyitott ajtót becsaptak.” Több, mint nyolcvan éve, hogy a mezsgyekarók elvándoroltak, a budapesti Népszabadság pedig „külhoniaknak” nevez bennünket. Budapesten talán fel sem tűnik, hogy az anyaországtól elszigetelve nyolcvan évig csak tudatos közösségi, családi, és egyéni erőfeszítés, és áldozatok árán maradhattak meg magyarnak azok, akik most az anyaország segítségét kérik. 

Gyurcsány Ferenc szerint azért kell a magyarországi választópolgároknak nemmel szavazni, mert „a rövidtávú politikai haszonszerzésnek az árát később az egész nemzeti közösség fogja megfizetni.” Tehát, sokba kerül, ha a falusi rokonok feljönnek arra a Budapestre, amelyet őseik építettek évszázadokon át.

Az ilyen kijelentések ellen nehéz ésszerűen érvelni. Kós Károly nyomán mondjuk azt, hogy a kettős állampolgárság annak a tragikus ténynek megkésett elismerése (lenne), hogy a határon túli magyarok nem az egységes magyarságból elszakított egyszerű lélekszám csupán, hanem az egyetemes magyarság szerves része, - egy szilánk a keresztre feszített ország keresztjéből?  Mondjuk ezt Gyurcsány Ferencnek?

Mondjuk azt, hogy a kettős állampolgárság nemzetközi kiterjedést, egy fajta, talán jelképes nemzetközi védelmet jelentene a még megmaradt határon túli magyarok számára? Mondjuk azt, hogy, ha a magyar kormány aktív kampányának következményeként, a szavazók többsége nemet mond a kettős állampolgársági törvény megalkotására, ezt az utódállamokban úgy értelmezhetik, hogy a határon túli magyarok nem kellenek az anyaországnak. „Madzsarok hova mentek, ha Madzsarországon se kelletek?" Falfirka Temerinben 2004.

Számoljunk: Magyarország lakosságának száma negyvenezer lélekkel csökken évente. Ez nyolcvan év alatt 3, 200, 000. magyar. Ugyanakkor nagy a valószínűsége annak is, hogy egy sürgősen foganatosított védelmi rendszer nélkül, a határon túli magyar nemzeti közösségek sem érik meg az elkövetkező nyolcvan évet. A magyar kormány pedig attól fél, hogy a „külhoni” magyarok feljönnek Pestre.

Magyarországnak, éppen Trianon következtében, nincsenek természeti kincsei. Az ország jövője a magyarok tehetségében, szorgalmában, és odaadásában rejlik. Magától értetődő igazság tehát, hogy a nemzet érdeke azt kívánja, hogy ez az intellektuális és kulturális tőke minél nagyobb legyen, minél több embert öleljen fel. Egyetlen tehetséges határon túli magyar fiatal megmentése a magyarság számára, százszorosan megtéríti az esetleges anyagi kiadásokat.

 B.K. 18 éves vajdasági magyar fiatal festő. A budapesti képzőművészeti egyetemen, a felvételi vizsgán a száz szálalléknak számító 120 pontból 125. öt valósított meg, de „adminisztratív okokból” a külföldiekre szabott tandíjat kellett volna fizetnie, ami a magyar állampolgárok által fizetett összeg tízszerese. Ezt természetesen nem tudja megengedni, és most nem tanul a budapesti főiskolán. Ez a kirekesztő, merev hozzáállás nem csak nemzetellenes, hanem ellentétes az egyetemek humanitárius és tehetségápoló elhivatottságával is.

Lehet, hogy a magyarországi baloldali elit kirekesztő magatartását éppen ez a szélesebb nemzeti viszonylatban való megmérettetéstől való félelem diktálja. A baloldali magyar elit magatartása a veleszületett jogokra, a falakkal körülzárt városállamok értékrendjét tükrözi. A szabad verseny, a nyitott társadalom és az esélyegyenlőség is otthon, Magyarországon kezdődik.

Meglehet, hogy a kettős állampolgárság a határon túli magyarok számára nem a legjobb megoldás, de van rá példa világszerte, rendszerint a visszatérés jogával összekapcsolva.  A helyváltoztatás szabadsága az egyetemes emberi szabadság velejárója. Ha van haza, amely előlegezi ezt, a feltételes „hazatérést”, akkor a helyben maradás, vagy a helyváltoztatás nem kényszer, hanem szabad akarat kérdése. 

Trianon külön tragédiája, hogy a nagyhatalmak anélkül rendelkeztek a területekről, hogy az ott élő magyarok létéről tudomást vettek volna. Az elszakított területek magyarsága, így tehertételként éli az életét a saját szülőföldjén. Aki nem élt magyarként a trianoni határokon túl, az nem képes felfogni, mit jelent ebben a „senkinek sem kellünk” meghatározatlan kitaszítottságában élni. Trianon igazi, demográfiai értelemben vett tragédiája akkor következik be, amikor Magyarország azt mondja a határon túli magyaroknak: „Lemondok rólatok.” 

Trianon tragédiáját többek között a magyar baloldali radikális körök külföldön kifejtett magyarellenes propagandája is elősegítette. A jelenlegi magyar kormány, ezt az ég és föld közötti lebegést, ezt a kitaszítottság érzését igyekszik véglegesíteni. Hiller István és Gyurcsány Ferenc újonnan felfedezett elődeiknek, Károlyi Mihálynak és Ságvári Endrének a munkáját folytatják.

A határon túli magyarok számára a kettős állampolgárság a megmaradást, a nemzethez való szerves tartozás folytonosságát hivatott biztosítani. Tehát nem is annyira az „állampolgárságból eredő jogok és kötelezettségek” szempontjai kerülnek előtérbe, hanem a nemzethez való tartozás formális meghatározásáról van szó. Arról, hogy a határon túli magyarok is magyarok.

A sikeres népszavazást követően az országgyűlés meghozhat, tehát egy, a határon túli magyarokra is kiterjedő, - külön kiadások és anyagi juttatások kilátásba helyezése nélküli, - befogadó jellegű, általánosabb állampolgársági törvényt. Rosszhiszeműség tehát a kormány részéről a magyarországi választópolgárokat a gazdaság összeomlásával riogatni. Ha a jelenlegi javaslatot tényleg károsnak és megvalósíthatatlannak ítéli meg a kormány, akkor cselekedjen, és az alkotmány idevonatkozó rendelkezései alapján valósítsa meg a maga elgondolásait ezen a téren. A puszta tagadás és ellenpropaganda nem helyettesítheti a cselekvést. 

A szélesebben értelmezett kettős állampolgárság a visszatérés jogához hasonlatos. A visszatérés joga a nemzetközi törvényekben gyökeredzik, azt az Egyetemes Emberi Jogok Nyilatkozata is biztosítja. A visszatérés joga nem évül el az idegen megszállás, a felségjogi változások, vagy az idő elteltével sem. Nyolcvan év után a határon túli magyarok eljutottak arra a pontra, hogy magyarságukat csak az anyaországhoz fűződő formális kapcsolat árán őrizhetik meg. Semmilyen békediktátum nem rendelkezhet a népek önazonossága felett. Kettős állampolgárság, vagy más formában, a határon túli magyaroknak joguk van visszatérni a nemzethez, ahova mindig tartoztak. A jelenlegi magyar kormány a visszatérés egyetemes joga ellen kampányol a saját hazájában, a saját népe ellen.

Az ésszerű érvek hatástalanok az ideológiákkal és a propagandával szemben.  Elvont erkölcsi törvényekre, és a lábbal tiport egyetemes emberi igazságtalanságok ösvényein bolyongva keressük a magunk igazát. Távoli összefüggések tükrében vizsgáljuk sorsunkat. Ma háromszáz magyar katona állomásozik Irakban, nem a tömegpusztító fegyvereket keresik, nem is a terrorista kapcsolatokat. Most már bevallottan az olaj, és közép–kelet stabilitása érdekében vannak a magyar katonák Irakban.  Mit jelent ez? Távoli összefüggéseiben a közép–keleti stabilitás többek között a palesztin menekültek visszatérési jogának a tagadását jelenti. A „magyarbarát” Tom Lantos, a CNN „Late Edition” c. műsorában egy lekicsinylő kézlegyintés  kíséretében megtagadta a palesztin menekültek visszatérési jogát. Emlékezzünk: az Amerikai Egyesült Államokhoz intézett magyar kisebbségi kérelmekhez fűzött remények legtöbbször Tom Lantos jóakaratára épülnek.

Mi a megoldás, hol van ebben az írásban a remény? Talán erőfeszítéseink minőségében, talán a magyar a megmaradásban való hit erejében. A világ sokkal összetettebb, mint Gyurcsány Ferencék gátlástalan törtetése. Ne felejtsük: minden mozgásban van. Hiszünk abban, hogy a magyar sors Madách Imre és Ady Endre irracionális, de bizakodó hitvallásának alapján teljesedik be, nem pedig Hiller Pisti vulgárkapitalista elvei alapján válik valóra.