Kaslik Péter

Az én kopogtató cédulám

Varázsszer továbbra sem terem ott fönn a bűvös Budapesten.  A Magyar Szocialista Párt, és a Szabad Demokraták Szövetsége nyíltan követeli, hogy a magyar választópolgárokat, hogy azok  2004. december 5 – én mondjanak nemet nemzettestvéreik kérelmére, a kettős állampolgárságra.  Gyurcsány Ferenc, Hiller István és Lendvai Ildikó, hatalmi pozícióból, és közpénzből buzdítják a „nem” beikszelésére a választópolgárokat. Ez a „buzdítás” leginkább ijesztgetésekből, hazugságokból, és értelmetlen mellébeszélésből áll. A jelenlegi magyar kormánynak ez az elvetemült lépése az egyetemes magyar nemzet ellen elkövetett tudatos hazaárulás. Talán nics a világon egyetlen ország sem, ahol a kormány következmények nélkül   felszólíthatná állampolgárait, hogy azok utasítsák vissza nemzettestvéreik segélykiáltását.

A jelenlegi, Gyurcsány Ferenc vezette kampány, a határon túli magyarok budapesti kálváriájának a második felvonása. Az első felvonás 2004. januárjában játszódott le, amikor, ugyanis a Népszabadság ügyvédet fogadott, hogy a magyarországiakat a magyaroktól megvédje. A cikk szerzője Bauer Tamás, az SZDSZ Országos Tanácsának tagja.

Lehet, hogy ennek a kockázatos népszavazásnak a kezdeményezése nem volt szerencsés elgondolás. Talán a kettős állampolgársági törvény sem a legjobb megoldás a határon túli magyarok számára, de a jelenlegi kényszerhelyet, a kormány semmittevésének a következménye, mert az még mindig a kommunista diktatúrák stílusában politizál. A kormány még mindig nem ébredt rá, hogy ha ő maga nem cselekszik, a dolgok nem maradnak annyiban. Ma már a spontán társadalmi szervezkedés „megengedett” és annak tényleges politikai következményei is vannak.

A kormánynak a mai napig sincs olyan érdembeli indítványa, amely a fenti megoldást helyettesítené. Somogyi Ferenc, külügyminiszter 2004. november 4. kétértelmű kijelentette, mely szerint a kormány „csomagot” készít a határon túli magyaroknak, a szülőföldjükön való megmaradása érdekében üres szólam. A valóságban ez azt jelenti, hogy „megígérjük, hogy nem ígérünk semmit.

A népszavazáson leadott „nem” azt is meghatározza, hogy a jövőben ki lesz magyar, és ki lesz a “külhoni.” Gyurcsány Ferenc kormánya ezzel nem csak a magyar történelmet, és a nemzet értékrendjét igyekszik megváltoztatni, hanem a nemzet fogalmát is újra értelmezik, lehet, hogy végzetesen. 

Maga az a tény, hogy az MSZP, SZDSZ szemében az úgynevezett „szalonképes” határon túli magyar pártok, és vezetői is mélységes felháborodással vették tudomásul a Gyurcsány Ferenc, és a körülötte levők fellépését, az anyaország kormányának példátlan nemzetellenességéről tanúskodik.

A „Népszabadság” 2004. november 4. száma: „Jogos kérés, rossz időzítés - külhoni állampolgárság” címen közöl összeállítást a tárgyról. A Népszabadság cikkének a címe önmagában is külön vitadélutánt érdemelne. Rossz időzítés?

Több mint nyolcvan éve, hogy a „szerbek, a (cseh) szlovákok, a románok „kézhez vettek minket”, és nem történt semmi.  Nyolcvan éve, hogy “valahol aláírtak valamit, valahol megalkudtak valamit, valahol elosztottak valamit; valahol egy nyitott ajtót becsaptak.” Nyolcvan éve, hogy a mezsgyekarók elvándoroltak, a budapesti Népszabadság pedig „külhoniaknak” nevez bennünket. Budapesten talán fel sem tűnik, hogy az anyaországtól elszakítva, nyolcvan évig csak tudatos közösségi, családi, és egyéni erőfeszítés, és áldozatok árán maradhattak meg magyarnak azok, akik most az anyaország segítségét kérik. 

Kós Károly nyomán mondjuk, hogy a kettős állampolgárság annak a tragikus ténynek a megkésett beismerése, (lenne) hogy a határon túli magyarok nem az egységes magyarságból elszakított egyszerű lélekszám csupán, hanem az egyetemes magyarság szerves része - egy szilánk a keresztre feszített ország keresztjéből?  Mondjuk ezt Gyurcsány Ferencnek?

Mondjuk azt, hogy a kettős állampolgárság nemzetközi kiterjedést, egy fajta, talán jelképes nemzetközi védelmet jelentene a még megmaradt határon túli magyarok számára? Mondjuk azt, hogy, ha a magyar kormány aktív kampányának következményeként, a szavazók többsége nemet mond a kettős állampolgársági törvény megalkotására, ezt az utódállamokban úgy értelmezhetik, hogy a határon túli magyarok nem kellenek Magyarországnak. Kinek mondjuk?

Számoljunk: Magyarország lakosságának száma negyvenezer lélekkel csökken évente. Ez nyolcvan év alatt 3,200, 000. magyar. Ugyanakkor nagy a valószínűsége annak is, hogy egy sürgősen foganatosított védelmi rendszer nélkül, a határon túli magyar nemzeti közösségek sem érik meg az elkövetkező nyolcvan évet. A magyar kormány pedig attól fél, hogy a „külhoni” magyarok feljönnek Pestre.

Magyarországnak, éppen Trianon következtében, nincsenek természeti kincsei. Az ország jövője a magyarok tehetségében, szorgalmában, és odaadásában rejlik. Magától értetődő igazság, tehát, hogy a nemzet érdeke azt kívánja, hogy ez az intellektuális, és kulturális tőke minél nagyobb legyen, minél több embert öleljen fel. Egyetlen tehetséges határon túli magyar fiatal megmentése a magyarság számára, százszorosan megtéríti az esetleges anyagi kiadásokat.

 B.K 18 éves vajdasági magyar fiatal festő. A budapesti képzőművészeti egyetemen, a felvételi vizsgán a lehető 120 pontot követelő száz százalékos teljesítmény mellett még öt külön pontot is megvalósított, de „adminisztratív okokból” a külföldiekre szabott tandíjat kellett volna fizetnie, ami a magyar állampolgárok által fizetett összeg tízszerese. Ezt természetesen nem tudja megengedni, és most nem tanul a budapesti főiskolán. Ez a kirekesztő, merev hozzáállás nem csak nemzetellenes, hanem ellentétes az egyetemek humanitárius és tehetségápoló hivatottságával is.

Lehet, hogy a magyarországi baloldali elit kirekesztő magatartását éppen ez a nemzet egészével való megmérettetéstől való félelem diktálja. A szabad verseny, a nyitott társadalom, és az esélyegyenlőség is otthon, Magyarországon kezdődik.

A határon túli magyarok számára a kettős állampolgárság a megmaradást, a nemzethez való szerves tartozás folytonosságát hivatott biztosítani. Tehát nem is annyira az „állampolgárságból eredő  jogok és kötelezettségek szempontjai kerülnek előtérbe, hanem a nemzethez való tartozás formális meghatározásáról van szó. Arról, hogy a határon túli magyarok is magyarok.

A szélesebben értelmezett kettős állampolgárság a visszatérés jogához hasonlatos. A visszatérés joga a nemzetközi törvényekben gyökeredzik, és azt az Egyetemes Emberi Jogok Nyilatkozata is biztosítja. A viasztérés joga nem évül el az idegen megszállás, a felségjogi változások, vagy az idő elteltével sem. Nyolcvan év után a határon túli magyarok eljutottak arra a pontra, hogy magyarságukat csak az anyaországhoz fűződő formális kapcsolat árán őrizhetik meg. Semmilyen békediktátum nem rendelkezhetik a népek önazonossága felett. Kettős állampolgárság, vagy más formában, a határon túli magyaroknak joguk van visszatérni a nemzethez, ahova mindig tartoztak. A jelenlegi magyar kormány, pedig a visszatérés egyetemes joga ellen kampányol a saját hazájában, a saját népe ellen.

Az ésszerű érvek azonban hatástalanok az ideológiákkal, és a propagandával szemben.  Elvont erkölcsi törvényekre, és a lábbal tiport egyetemes emberi igazságtalanságok ösvényein bolyongva keressük a magunk igazát. Távoli összefüggések tükrében vizsgáljuk sorsunkat. Ma háromszáz magyar katona állomásozik Irakban, nem a tömegpusztító fegyvereket keresik, nem is a terrorista kapcsolatokat. Most már bevallottan az olaj, és közép – kelet stabilitása érdekében vannak a magyar katonák Irakban.  Mit jelent ez? Távoli összefüggéseiben a közép – keleti stabilitás többek között a palesztin menekültek visszatérési jogának a tagadását jelent. A „magyarbarát” Tom Lantos, a CNN „Late Edition” c. műsorában egy lekicsinylő kézlegyintés kíséretében megtagadta a palesztin menekültek visszatérési jogát. Emlékezzünk: Az Amerikai Egyesült Államokhoz intézett magyar kisebbségi kérelmekhez fűzött remények legtöbbször Tom Lantos jóakaratára épülnek.

Mi a megoldás, hol van ebben az írásban a remény? Talán erőfeszítéseink minőségében, talán a magyar a megmaradásban való hit erejében. A világ sokkal összetettebb, mint Gyurcsány Ferencék gátlástalan törtetése. Ne felejtsük: Minden mozgásban van. Hiszünk abban, hogy a magyar sors Madách Imre, és Ady Endre irracionális, de bizakodó hitvallásának alapján teljesedik be, nem pedig Hiller Pisti vulgárkapitalista elvei alapján válik valóra.