Kedves Péter
részlet egy magánlevélből

"Ezek mind-mind kétéves gyorstalpalón szerezték meg a DR. címet valamikor a 90-es évek elején, ill. közepén, ill. 2002 után a századrangú kihelyezett tagozatos 4 szemeszteres "kiegészítő egyetemen", a régebbiek a "FOXI-MAXI" egyetemen, így hívtuk mi örök ellenzékiek (Marxista Egyetem, ahol a kádereket, párttitkárokat, KISZ titkárokat és egyéb pártkatonákat képeztek) okították tudományos szocializmusból, politikai gazdaságtanból, dialektikus logikából szereztek dr-t!!!!

Most leírok egy példát: a mi iskolánkban, ami egy gimnázium és feltétel az EGYETEMI VÉGZETTSÉG adott szakból, a 90-es évek közepe táján föltöltötték általános iskolai tanárokkal, akik eleve már kontraszelektáltak voltak, mert az ment oda, aki hűséges volt a párthoz, plecsnije a papának ő maga meg SÍK HÜLYE és 90 IQ alatti! Na már most ezeknek Magyar Bálinték az ELTE-n, Kossuth Lajos Tudomány Egyetemen, József Attila Tud. Egyetemen a marxista és tudományos szocializmus tanszékek helyén úgynevezett " vezetőképzőt" nyitottak, ahol az újkori "demokratikus" ámerikai neoliberális zagyvaságokat nyomták a fejükbe + lebutított pszichológiát, amit jobb esetben csak destrukcióra lehet használni.  Ebből lett az EGYETEMI DIPLOMA, amit megfejeltek egy kéthónapos tanfolyammal, s megadták automatikusan a DR címet!!!! Természetesen csak ezek után vezették be az úgynevezett bolognai folyamatot, azaz a 2 + 3 éves egyetemi képzést roppant sok pénzért....azok vezették be ezt, akik a fenti módon már megszerezték a doktori diplomát. FOLYTASSAM????"