Kaslik Péter: Magyar nyár 2009

A nyár a békés és rendezett társadalmakban a gyér és előrelátható hírek ideje. Magyarországon azonban „uborkaszezonban” is minden napra jut valami őrület. Az elmúlt két és fél hónap (május 1-től, július 15-ig) Wass Albert: „Magyar cirkusz” című verse a jelenlegi közéleti viszonyaihoz képest csupán egy intő jellegű romantikus leírás: „Mindenki küzdött ott mindenki ellen és ezer bohóc röhögött!” Wass Albertnek igaza van abban, hogy a véget nem érő dulakodás közepette „… Európa cirkusz porondján fogyott a magyar.” A Magyar Hírlap 2009. május 5-i számában „Magyar halál” címen többek között ezt olvassuk: „Az unió népesedési helyzetéről szóló összeállításból ugyanis kiderül: továbbra is a legalacsonyabbak közé tartozik a magyarországi természetes szaporodás – csupán Bulgáriát sikerült megelőznünk.”¹

Nem csak arról van szó, hogy Magyarországon a hatalom mindennel kapcsolatban és állandóan hazudik, mint a „rendes” Kádár korszakban, ahol ezt, ha részleteiben csak kevesen, de annak egészében mindenki tudta, és a kormány is tudta, hogy a nép tudja, de azért mégis hazudtak, hiszen az egész rendszer hazugságra épült. A neoliberális politika képviselőinek megbotránkoztató, emberellenes rendelkezései, az emberek iránti teljes érzéketlenség, a beteges bosszúvágy és az öncélú sanyargatási szándék sarkalati között mozognak. A jelenlegi neoliberális politika szereplőinek zaklatott megnyilvánulásaival a tömegtájékoztatási eszközök alig tudnak lépést tartani. A fentiek alapján úgy tűnik, hogy az ország nyilvánvaló kifosztása mellett a neoliberális országirányítás célja a társadalom legalapvetőbb értékrendjének szétzilálása és a közélet bohózattá züllesztése.

Az emberek előrelátható és ösztönös védekezése erre a szűnni nem akaró, józan ésszel alig felfogható közéleti zörejre a válasz a közöny és az ösztönös, azonnali felejtés. A hírözön túltengése lehetetlenné teszi a fontos és a fölösleges értesülések különválasztását, és az események közötti összefüggések felismerését. Szakadozik a mennyezet, leesik a csillár, és mégsem történik semmi. De, történik. Minden, sorsunkat érintő határozat, az a határozat is, hogy ne tegyünk semmit, messzemenő következményekkel jár. Arról ne is beszéljünk, hogy a jelenlegi magyarországi állapotok már a múltban elmulasztott cselekvések és rossz határozatok következményei.

A jelenlegi írás a továbbiakban fent említett két és fél hónap (május 1. és július 15. közötti időszak) néhány különlegesen kiütköző, de talán a fentiek miatt elfeledett, vagy mellőzött hír, illetve esemény tényleges jelentését és távoli összefüggéseit vizsgálja.

„A párt tagjai nem ítélhetőek meg a kispolgári sznobizmus értékrendje alapján. Néha egy gazember éppen amiatt hasznos a párt számára, mert az gazember.” Lenin

Az MSZP hagyományos május 1-i majálisáról készült videofelvételen láttam Gyurcsány anyját. Azt hittem álmodom. Hogy a „Magyar cirkusz” költői képeinél maradjunk: „Emberek, az álom szörnyű volt!” A miniszterelnök anyja hadonászva, rikácsoló hangon nyilatkozott az ország dolgairól a Hír Televíziónak. Azt mondta, hogy „nincs mese”, a megszorításokat „meg kell csinálni,” mert az ország vezetői tudják a legjobban mi a teendő… A „megszorítások” emberi szempontból többek között arra vonatkoznak, hogy a nyereség érdekében, vagy a már elsikkasztott pénzek hiányában a súlyos betegeket sorsukra hagyják, az óvodás gyerekeket és a kisiskolásokat („kismagyarokat”) pedig életük legérzékenyebb szakaszában hangzatos újítások ígéretei árán elárulják.

A most már volt miniszterelnök anyjától nem messze állt Kádár János Baráti Körének egyik standja. Kádár és korának mentegetői szerint a Kádár korszak nem is volt olyan rossz, mert javult az életszínvonal, megtörtént a „konszolidáció”, és Kádár idejében Magyarország volt a legvidámabb barakk.

A jelenlegi írás Kádárra, és a Kádár korszakra vonatkozó megállapításai Herczegh Géza, volt alkotmánybíró, 1993-tól az ENSZ Hágai Nemzetközi Bíróságának tagja 2001-ben írt: „Kádár és kora”² c. leleplező és ma is időszerű tanulmányának fő pontjait idézi, és azoknak a mai magyarországi vonatkozásait tárgyalja.

Herczegh Géza többek között azt írja, hogy egy politikus érdemeit nem a hatalom élén eltöltött idő tartalma határozza meg, hanem azok a döntések és megvalósított eredmények, amelyet az illető vezető hosszú távon megvalósított népe számára. Kádár azt valósította meg, ami Magyarországon most van. Ami pedig a „legvidámabb barakkot” illeti, ne feledjük, hogy a „Kádár korszakban” az embereket kinyilvánított akaratuk ellenére, illetve éppen szabadságvágyuk kinyilvánításának következményeként, tehát szabad akaratuk ellenére zárták ezekbe a barakkokba, ahol Kádár nem a móka mester volt, hanem az élet és halál felett rendelkező táborparancsnok. Herczegh Géza fenti tanulmányában sorra veszi Kádár tetteit, amelyek a következőképpen összegezhetőek:

- Kádár ipari tanonc kora óta nem dolgozott. Kitanult szakmáját nem gyakorolta, és semmihez sem értett. Sakkozott, és a politikából élt. (Mindig is ismeretes volt, de a legújabb kutatások eredményei szerint a magyar kommunistákat is évtizedeken át az akkori Szovjetunió fizette.)

- A Magyarországon közzétett magnófelvételek alapján ma már bebizonyosodott, hogy Kádár (és Farkas Mihály) személyesen kényszeríttette Rajk Lászlót a beismerő, biztost halált jelentő vallomásra. A fenti magnószalag azt is bizonyítja, hogy Kádár különös örömet lelt Rajk László megkínzatásában és megaláztatásában.

- A később Kádár ellen indított koncepciós perben, Kádár minden ellene felsorolt hamis vádat azonnal gyáván bevallott. Kádár viselkedését még Rákosi is „nyálasnak” minősítette.

- 1956-ban a szintén kommunista, moszkovita és a népellenes begyűjtési miniszteri tárca egykori minisztere, Nagy Imre, a magyar nép spontán forradalmának időszakában a magyar nép mellé állt, és a nép spontánul és lelkesen el is fogadta Nagy Imrét vezetőjének. Ez volt, illetve lett volna az igazi nemzeti megbékélés, amelyre éppen Kádár árulása miatt nem kerülhetett sor, és amelynek a következményei a magyarokat napjainkban sújtják igazán.

- Kádár írta alá az első szovjet intervenciót kérő levelet, amelyet nagy Imre nem volt hajlandó aláírni. Ismeretes, hogy Kádár úgynevezett forradalmi munkás-paraszt kormányának állítólagos szolnoki felhívását, amelyet maga Kádár olvasott fel, szintén oroszból fordították.

- Nagy Imre nem volt hajlandó ezt az ország vezetésére való jogosultságát, illetve legitimitását átruházni a szovjet tankokra támaszkodó Kádárra. Ezért kellet meghalnia annak ellenére, hogy Kádár személyes ígéretet tett arra, hogy nem lesz bántódása.

- Ma is hivatkoznak arra, hogy Nagy Imrét Moszkva, (Hruscsov) sürgetésére végezték ki. „Mi vetettük fel”- mondta Kádár, mert ő maga, Münich, Marosán, Biszku tudták a legjobban, hogy Magyarországon csak Nagy Imrének és kormányának van legitimitása. Az MSZP-nek a hatalomra való jogosultságának kérdésében a fentieknek a mai napig érvényes jelentősége van.

A fentiek alapján Kádár nevéhez fűződő MSZMP és annak egyenes utódpártja, a mai MSZP és vezetői jogilag és erkölcsileg is a hatalom bitorlóinak minősülnek. „Kádárnak nem volt kire, nem volt mire hivatkoznia szovjet tankokon kívül. Mitől volt kormánya forradalmi, mennyiben képviselte a magyar munkásokat és parasztokat? Ahány szó, annyi hazugság”-írja Herczegh Géza. A hatalom bitorlóira és a szélsőséges ideológiák képviselőire jellemző, hogy álláspontjukat nem ésszerű érvekkel támasztják alá, hanem azt hiszik, hogy az ellenfél megbélyegzése helyettesíti az ésszerű érveket. A hatalom gyakorlásához szükséges hivatkozási alapot, illetve a legitimitás hiányát Kádár számára a magyar ötvenhatnak „ellenforradalommá” minősítése pótolta. A Rákosi korszakból ismert „reakciósokra” való állandó hivatkozás, valamint napjainkban a „terjed a fasizmus Magyarországon” világgá kürtölése is ennek a valós okokat elkendőző módszernek a posztkommunista változata.

Kádár áruló volt. Magáról az árulásról annyit lehet tudni, hogy Kádár 1956. november 1-én a parlamentből a belügyminisztériumba ment, majd onnan autóval a szovjet nagykövetségre, ahol egy másik gépkocsiba szálltak át, amelyben két orosz ült. Herczegh Géza szerint: „Ha ő akkor beült két orosz tiszt mellé egy szovjet gépkocsiba, tudhatta, és nyilván tudta is, hogy ennek messzemenő, és megmásíthatatlan következményei lesznek.. Döntött.” Hogy idegen hatalomra támaszkodó zsarnok lehessen elárulta népének igazi forradalmát és szabadságvágyát, a reményt, és az óhajt. Hamvas Béla szerint, erre megbocsátás nincs.

“Neved ki diccsel ejtené…”

Kádár halálának huszadik évfordulóján (július 6.) a baloldali sajtó néhány cikke büszkén hivatkozott arra, hogy Kádárról az újabb kori magyar történelemben egy korszakot neveztek el. A „Kádár évforduló” kapcsán 2009. július 5-én Rainer M. János, az 1956-os Intézet főigazgatója, többek között a következőket nyilatkozta³: „Kádár János a XX. századi politika egyik legkiemelkedőbb és legfontosabb egyénisége volt, akiről már életében korszakot neveztek el.” Az 1956-os intézet főigazgatójának ez a kijelentése majdnem szó szerint megegyezik Gyurkó László, a Kádár korszak „hivatalos” történészének, a Rubicon történelmi folyóirat 100-ik számában (2001) megjelent cikkének szövegével. Gyurkó kilenc évvel ezelőtt többek között következőket írja: „Kádár János a huszadik század legjelentősebb magyar államférfija… Véleményemet az ország közvéleménye is osztja.” Erről talán csak annyit, hogy Haynauról és Bachról is egy korszakot neveztek el, holott Haynau kevesebb embert végeztetett ki mint Kádár, és azok nem is a saját honfitársaik soraiból kerültek ki.

Nyilvánvaló, hogy Rainer is a jelenlegi kenyéradó kormányának hivatalos álláspontját visszhangozza Kádár Jánosról. Ebben az esetben azonban a következetesség kedvéért az 1956-os Intézetet át kellene keresztelni 1956-os Ellenforradalmi Intézetre. A Kádár korszakban kiépített ügynökvilágról Rainer M. János a továbbiakban a következőket mondja: „Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy kizárólag az ügynökök munkájának eredményeként nem indultak perek a rendszer ellenségének kikiáltott emberekkel szemben. Az ügynöki jelentések inkább csak a megelőzésben játszottak szerepet.” Elképesztő, hogy Rainer elhiszi, hogy a titkos ügynökök jelentőségének ezt a másodlagos és majdnem hasznos szerepét elhitetheti a gondolkodó és lelkiismeretes emberekkel. Nincs szükség sem a Kádár korszak, sem a mai magyarországi viszonyok behatóbb ismeretére ahhoz, hogy a fenti kijelentés alapján Rainer M. János gondolkodási szintjét és erkölcsi értékrendjét felmérjük.

Rainer önmagának adja fel a labdát, amikor azt állítja, hogy a titkos ügynökök jelentése alapján indultak perek. A titkos ügynökök rendszerének védelmezésén kívül Rainer kijelentésének semmi értelme nincs. Természetes, hogy a perek nem a titkos ügynökök közvetlen jelentései alapján kezdődtek el, hanem a titkos ügynökök jelentései alapján letartóztatott személyek kierőszakolt vallomásai és a törvénytelen házkutatások, hamis bizonyítékok nyomán „indultak.” A titkos ügynökök kilétének a perekben való említése nem is lenne célszerű, mert ezzel még a titkos tárgyalások eseteiben is előbb-utóbb nyilvánosságra kerülne a titkos ügynökök kiléte. Ilyen szerepet nagyon kevesen vállalnának. Továbbá, a hatalom, még a legzsarnokabb is, igyekszik a törvényesség látszatát kelteni. Az ismeretlen tömeg közegében a hatalmi erőszak eszközei használhatatlanok. A hatalomnak az egyének elleni megtorlás hiányában csak a tömeges megtorlás eszközei állnak rendelkezésére. Az elnyomó hatalom tapasztalt gyakorlói azonban tudják, hogy a tömeges megtorlások fokozása mind elszántabb és elszántabb ellenállást vált ki. A besúgó kulcsot ad a hatalom kezébe, s azáltal tudja hova kell bekopogtatni, kire kell hálóját kivetnie, kit, és kiket, és miért kell bíróság elé állítania.

A titkos ügynök, illetve az áruló szerepének működési elvét az Új Testamentum Júdásról szóló története példázza. Jézus elárulása, annak vallási vonatkozásától eltekintve, pontról pontra leírja az árulás szerkezeti összetevőit és működési formáját. Júdás hozzájárulása nélkül sem a helyi, sem a római hatalom nem képes mozdulni Jézus ellen. Hol keressék? Kit? Jézus sem a tömegben, sem tanítványai között nem különböztethető meg a többi tanítványtól. Júdás bennfentes, barát, egy a tanítványok közül. Ha valaki a tanítványok közül titokban elhatározza, hogy elárulja Jézust, az ellen lehetetlen védekezni.

A barát, a másnak mutatkozó, a titkos hallgatódzó, aki jól ismeri a szűkebb helyi viszonyokat és hajlandó titkoltan közreműködni az elnyomó hatalommal, annak a közösségben, illetve a szűkebb baráti körben való jelenléte mézbe vagy gyógyitalba kevert halálos méreg. Júdás nem áll fel, és nem mutat rá ujjal Jézusra, hanem a megbeszélt jel alapján, az akkori szokások szerint megcsókolja Jézust. – Ez a jel az áruló. Jézust sem Júdás jelentésére hivatkozva ítélték el, hanem a saját beismerő vallomása alapján. Így történik ez már kétezer éve. A magyar ötvenhatot követő sötét időszakban különösen fájóak voltak ezek a júdási csókok, s ezt szépíteni, vagy további hazugságokkal tisztára mosni nem lehet. Különösen visszataszító, hogy a magyar titkos ügynökök a mai napig is görcsösen szorongatják markukban a júdáspénzt és ami vele járt.

A nyugati magyarok számára különös jelentősége van annak is, hogy a nyugatról Magyarországra érkező nyomtatványokat maga Kádár felesége ellenőrizte. Ha tehát valaki olyasmit írt nyugaton, ami a rendszert sértette, azt hazautazáskor letartóztathatták, vagy magyarországi hozzátartozóit megfenyegethették, kitehették állásukból stb. Ezért nemcsak a gyilkosokat, de a titkos poroszlókat is meg kellene már nevezNI.

A Kádár korszak a mai napig észlelhető nyomokat hagyott a magyar közéletben. Nevezzük ezt „kádárizmusnak.” Nem csak arról van szó, hogy a jelenlegi magyar közélet és magyarországi honfitársaink rossz szokásait és jellembeli hiányosságait a Kádár korszak rovására írjuk, hacsak annyiban nem, hogy a Kádár korszakban fejlődőképes magyar politikai kultúráról nem is beszélhettünk. Magyarország bel- és külpolitikája a szovjet politikai döntéseknek volt alárendelve, s emiatt az emberi viszonyok minőségének fejlődése megragad a puszta túlélést szolgáló kicsinyes önzés és találékonyság fokán.

- Három évvel ezelőtt, 2006. május 26-án mondta el hírhedt hazugságbeszédét Balatonőszödön Gyurcsány Ferenc. Az a tény, hogy az őszödi beszédet az MSZP jelenlevő tagjai hallgatással fogadták, a kádári politikai viselkedésnek tudható be. Amikor Sztálin, Rákosi, Brezsnyev, Kádár beszéltek, utána már cak (vas)taps következhetett, s másnak már életveszélyes lett volan beszélnie.

- A jelenlegi, hatalmas államadósság első, tetemes tételei is már a Kádár korszak téves döntéseinek következtében jöttek létre. 1973 és 1978 között Magyarországon már 8 milliárd dollártartozás halmozódott fel. Az államadósság további növekedése a Kádár korszakbeli államirányítási módszerek eredménye:

„Kialakult a mindenre „alkalmas” vezető típusa, aki, ha valamely poszton akár látványos alkalmatosságot is bizonyított, hosszú ideig helyén maradhatott, vagy más hasonló vezető beosztást kapott. E zárt, egymást jól ismerő és segítő vezetőgarnitúra a demokratikus választás és kontroll hiánya következtében nemegyszer törvényen felül állónak is érezhette magát. Néhány kirívó esetben az átlag állampolgárnak börtönbüntetéssel járó vétséget is elnézték nekik, a törvényesség önkényes kezelésével.” 4

Magyarországnak ma már új, méghozzá skót nevű miniszterelnöke van, aki nem a szovjet tankok árnyékában jött be az országba, és nem is az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetasszony kívánságára lett miniszterelnök. Magyarország pillanatnyi miniszterelnöke úgy került hatalomra, hogy az előző, senki által meg nem választott miniszterelnök foci kollegája volt, akinek az úgy adta át a hatalmat, ahogy az utcai tolvajok egymásnak adják a közösen lopott biciklit, hogy nesze, hajtsad már te is. Az új miniszterelnök keresztneve skótul fellegvárat, hegycsúcson lévő bástyát jelent. Ez a névadás a miniszterelnök szülei részéről teljesen logikus határozat volt, hiszen a miniszterelnök a zordon Kárpátoknak fenyvesekkel vadregényes táján született – Szegeden.

A fenti leírás komoly változata azonban még ennél is képtelenebb: az előző miniszterelnöknek azért kellett már végre távoznia, mert irányítása alatt tönkrement a gazdaság. Ezért a baj orvoslására a regnáló miniszterelnök átadja a hatalmat a saját gazdasági miniszterének, aki az ő nevében irányította és tette tönkre a gazdaságot. Arról nem is beszélve, hogy a legújabb miniszterelnök az általa vezetett tragikus következményekkel végződő libafelvásárlási ügylet bukása után lett gazdasági miniszter. (Lásd a fenti idézetet Kádár káderpolitikájáról.) Magyarország pillanatnyi, skót nevű miniszterelnöke külföldön adózik, ami azt jelenti, hogy annyi adót fizet, amennyit akar. A jelenlegi miniszterelnök erkölcsileg méltatlan az ország vezetésére. Aki személyesen megélte, vagy képes azonosulni azzal, hogy mit jelent, amikor a család hiába várja a megkeresett pénz kifizetését, nem azt kérdezi, hogy mit keres ez az egyén a magyar kormány élén, hanem azt, hogy miért van még mindig szabadlábon. Minőségi változás hiányában Magyarország következő miniszterelnökét legjobb lenne egyenesen a jogerősen elítélt sikkasztók és adócsalók soraiból kinevezni. Tanulmánya befejező részében Herczegh Géza a következőket írja:

A fenti megállapítás arra utal, hogy Magyarországon tényleges változás nem is volt, mindössze az új, mérvadó nagyhatalom kilétének újbóli megítéléséről van szó, magához a nagyhatalomhoz való szoros kötődésük mardt ugyanaz. Vagyis, a jelenlegi vezetők a saját hatalmuk megőrzése érdekében ismét az ország önálóságát, áldozták fel cserébe. Minőségi változás? Ez lenne a jó hír.