Kaslik Péter

 

Néhány alapvető igazság

A kommunizmus áldozataira való emlékezés joga és kötelessége

 

„nemcsak a szögesdrótban,
nemcsak a könyvsorokban:
szögesdrótnál jobban
butító szólamokban;

Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról

 

Az angliai Prospect, s a washingtoni Foreign Policy c. folyóirat által megtartott  szavazás alapján, ma a világ legfontosabb értelmiségi személyisége Noam Chomsky, nyelvészprofesszor és író. Chomsky: A „Hegemony Or Survival” (Hegemónia, vagy túlélés) c. könyvében „néhány alapvető igazságot” említ, amelyek következetes alkalmazása nélkül, a saját állításainknak, és kijelentéseinknek  semmi  értelme nincs.
A fenti igazságok egyike szerint, az  ellentmondásokat tartalmazó kérdéseket, azoknak előrelátható következményeik alapján kell mérlegelni. (Meggondolt  és felelősségteljes hozzáállás) A következő alapigazság, pedig az, hogy magunkra is ugyanazokat, vagy még szigorúbb szempontokat alkalmazzunk mint másokra. (Igazságosság, egyetemesség)

A fentiek alapján vizsgáljuk meg a mai magyarországi irodalmi élet egyik nagyra tartott képviselőjének, Nádas Péternek, a közelmúltban az ausztriai Die Presse  napilapban, 2005. november 2005. elhangzott kijelentéseit:

„Veszélyes különböző ideológiákat összehasonlítani, egymással szemben mérlegelni, pl. a fasizmust és a kommunizmust – fejti ki Nádas. „Ez csak arra szolgál, hogy egy ideológiát tisztára mossanak. De minden ideológia embertelen, nincs összehasonlításukra lehetőség. ”Mindenesetre a fasizmus, ellentétben a kommunizmussal a demokratikus kereteken kívül található. Mindkét oldal elméletileg veszélyes lehet a demokráciára: a kommunisták minden embernek jót akarnak, ez azonban nagyon veszélyes. A fasiszták egy kis körnek, egy fajnak, egy néppel kívánnak valami jót tenni, ez önzés, és ez nagyon veszélyes. De a kommunisták nem szándékoztak embereket ölni és őket kirabolni.”1

Nádas először megállapítja, hogy veszélyes különböző ideológiákat összehasonlítani, és hogy nincs is lehetőség az ideológiák összehasonlítására, mert minden ideológia embertelen, utána pedig összehasonlítja a fasizmust a kommunizmussal, s megállapítja, hogy a kommunista ideológia nem embertelen.

A nyilvánvaló értelmi zavarosság mellet, Nádas Péter kijelentései ellenkeznek a  történelmi tényekkel, és a magyar nép kollektív emlékezetével is. A magyarok, és egész közép – kelet Európa népe, a kommunizmust, annak ellenkezőjeként élte meg mint ahogy azt Nádas Péter állítja.

Nádas Péter a Die Presse cikkében elmondja azt is, hogy Magyarországon a holokauszt vita „deficit” jellegű,  és emiatt ő már tíz éve csak a holokauszttal foglalkozik, s éppen most készült el az erről szóló könyve. A könyv címét Nádas maga tudatja a Die Presse olvasóival.  Ha elfogadjuk, hogy  „a kommunisták nem szándékoztak embereket ölni és őket kirabolni”, akkor a kommunizmus áldozatokról nem is beszélhetünk.  Százmillió ember csak úgy meghalt. Ezek szerint a  kommunista ideológia  áldozatainak milliói, nem csak az átellenes ideológia áldozataihoz viszonyítva, de a saját jogukon sem minősülnek áldozatokká többé. Továbbra is a  „méltó” és „méltatlan” áldozatok fogalmával találjuk magunkat szemben.

Az a meggyőződés, hogy testvérekként élünk a földön az emberi lét magától értetődő axiómája. Ennek a ténynek a felismerése, az a minimum, amit az írói névre való jogosultság megkövetel. Elképesztő, hogy Nádas Péter, író létére nem veszi tudomásul, sem a kommunizmus áldozatainak emberi ésszel alig felfogható  számának nagyságát, sem pedig az embermilliók módszeres elpusztítására vonatkozó adatokat és irodalmat sem. Plató, a Gorgias c. művében az átfogó emberszeretetet nélkülöző írók tudását egyszerű fortélynak nevezi.  Nádas Péter írói integritását nem az ássa alá, hogy kiáll amellet amiről esetleg úgy érzi, hogy írnia kellene, hanem az, hogy a saját érvényesülése érdekében megtagadja az emberi szenvedés egyetemes mivoltát, és a saját könyvének hírverése érdekében meggyalázza a kommunizmus áldozatainak emlékét is.

A túlélés géniuszai

Krausz Tamás, magyarországi történész, és történelmi tanszékvezető  a „Nem csak a hazáért harcoltak” c. cikkében (Népszabadság, 2005. május 7.) vonakodva ugyan, de bevallja, hogy Ilja Ehrenburg, a hírhedt "Öld a németet!" harci jelszó formájában, a hivatalos szovjet népirtó politikát tolmácsolja, azonban nem utal Ehrenburg írásának embertelen, és a legalacsonyabb gyilkolási ösztönök  féktelen elszabadítására  irányuló tartalmára:

  ” A német nőstényét és kölykeit hadizsákmány-csomagokkal táplálja… A Gretchenek… vérszomjasak és undorítóak, mint férjeik: hiénák ezek a sakálok mellett…Gyakran mondják, hogy a németek vadállatok. Kár az állatokat sértegetni. A vadállat széttépi az embert. A német pedig sokáig és ravaszul kínozza. A vadállat öl, hogy jóllakjon. A német azért gyilkol, hogy élvezzen. A német mindig kegyetlen volt, de azelőtt nem engedhette meg magának azt a fényűzést, hogy lányokat gyilkoljon és gyerekeket verjen agyon. Békeidőben csak ábrándozott erről… Németország a perverz szadisták hazája …A német gonosz lény. Mindenkit gyűlöl… Csak egy gondolatunk van: németet ölni. Falánk hasába szuronyt! Lecsukni kapzsi szemét! Szétütni buta, szögletes fejét! Pusztuljon ez a kígyó! HALÁL A NÉMETEKRE (nagybetűvel az eredetiben) «Красная звезда», 24 июля 1942 г (№173 [5236])

A fenti dokumentum  önmagában is elegendő Nádas Péter állításainak egyértelmű megcáfolására. A kommunizmus igenis „akarattal”, írásbeli parancsra gyilkolt és követett el erőszakot.  Ilja Ehrenburg: „Öld a németet” c. írása 1945. óta magyar nyelven is elérhető. (Szikra kiadó, 1945.) Ilja Ehrenburg nem csak egyetlen ilyen  cikket írt, hanem folyamatosan „gyártotta” azokat.

A szovjet katonák által elkövetett, és hírhedté vált nemi erőszakolások elterjedése Ilja Ehrenburg buzdításainak az egyenes következménye.  Pető Andrea: „Átvonuló hadsereg, maradandó trauma,  Az 1945-ös budapesti nemi erőszak esetek emlékezete”2 c írásában a következőket írja: „A szovjet katonák által elkövetett nemi erőszak mindenképpen hozzájárult az abortuszpolitika liberalizálásához.”

Krausz Tamás, fenti írásában arra hivatkozik, hogy Ehrenburg a németek kegyetlenkedésein való felháborodásában  folyamodott a fenti ádáz német ellenes propagandához. Ehrenburg életrajza, azonban nem igazolja Krausz tamás állítását, hiszen Sztálin rémtettei és tömeggyilkosságai már 1937. ben ismeretesek voltak, és Ehrenburg ezeken nem háborodik fel, sem 1937.-ben, sem később. Ehrenburg nem háborodik fel az ukrán parasztok millióinak erőszakos, és előre kitervezett éhhalálán sem.

Gereben Ágnes: „Ilja Ehrenburg és a szovjet állami antiszemitizmus”3 c. írásában  alapos részletességgel bizonyítja, hogy Ehrenburg nem háborodott fel a szovjet állami antiszemitizmuson sem, és írói státusának megőrzését fontosabbnak tartotta üldözött zsidók védelmezésénél.

Az Európa Tanács politikai bizottsága, a totalitárius kommunista rezsimek által elkövetett bűnök nemzetközi elítélésének szükségességéről fogadott el jelentéstervezetet.  A tanács parlamenti közgyűlése januárban vitatja meg a tervezetet, azzal a céllal, hogy az Európa Tanács elősegítse a kommunizmus bűneinek tudatosítását és a még létező ilyen rendszerek, mozgalmak bukását, visszaszorulását.4  

Ennek ellenére, a különben mindenestül Európába törekvő magyarországi baloldal, azonban nem igazodik az európai normákhoz, amikor a saját érdekeiről, és a saját múltjának szentesítéséről van szó. A magyarországi anti – antikommunizmus képviselői a Magyar Szocialista Párt Baloldali Tömörülés Platformja keretein belül igyekszenek  nem létezőkké minősíteni a kommunista bűnöket, és kommunista eszmét ártalmatlannak nyilvánítani. A Tömörülés elnöke Kis Péter kancelláriaminiszter. Kis Péter és  Krausz Tamás történész, tanszékvezető többek között azon fáradoznak, hogy  „a magyar társadalom felszabadulásként értékelje május 9-ét, a második világháború európai befejezésének napját.”5

 Az MSZP Baloldali Tömörülés Platformja szerint, aki megkérdőjelezi a felszabadítást, az többek között megkérdőjelezi a nyugati szövetséges hatalmak progresszív politikáját is.”  A szövetségeseknek, ez a „progresszív” politikája a határon túli magyarok számára a trianoni békediktátumot megpecsételő párizsi békeszerződést jelentette, az összmagyarság számára, pedig a jaltai egyezményt – a negyven évig tartó szovjet világot. 

A kommunizmus bűneinek  elutasítói, többek között attól tartanak, hogy a kommunizmus igazi arcának feltárása  árnyákot vet a Sztálin, Roosevelt, és Churchill találkozó világot bejárta idillikus fényképére, és kiderül, hogy az amerikaiak és az angolok a gonosz elleni háborúban egy másik gonosztevővel szövetkeztek.

„Nem jó fogalmat használ, aki kommunista bűnöket emleget...”

A Kommunizmus áldozatainak kérdésében Krausz Tamás a következőképpen nyilatkozik:  „Nem jó fogalmat használ, aki kommunista bűnöket emleget, hiszen az SZKP XX. kongresszusa is kommunista volt, amely feltárta a bűnöket. Ismétlem, szigorúan a sztálinizmus tömeggyilkosságairól lehet ebben az értelemben beszélni, és nem vonatkoztatható az államszocializmus megvalósításának egészére.” (Magyar Nemzet, 2005. december 8.) 

Mit mond valójában Krausz Tamás? Ugyanazt, amit Nádas Péter, hogy  a kommunizmus mindenkinek jót akart.  Krausz Tamás, azonban megkísérli érvekkel is alátámasztani állításait. A bűncselekmény puszta bevallása, azonban nem azonos az ártatlansággal.

A kommunista bűnöket nem is a SZKP XX. Kongresszusa tárta fel, az csak bevallotta, illetve Sztálinra hárította a már nyilvánosságra jutott bűnöket. A Szovjetunió börtönrendszere és Sztálin vérengzései már 1927.-ben ismertek voltak. Raymond Duguet: „Un bagne  en Russia Rouge” („Egy börtön a vörös Oroszországban”)  című könyve tényszerűen leírja a Solovetyky szigeteken levő haláltáborokat.  A SZKP XX. Kongresszusának „vallomásait” megelőzően több világsikert aratott könyv foglalkozik a kommunizmus brutalitásaival, és a kommunista ideológia embertelen mivoltával. (Arthur Koestler: Sötétség délben”, 1940, „Az isten, amely elbukott” , 1949.  George Orwell: „Állatgazdaság” ,1945, „Ezer kilencszáz nyolcvan négy”, 1949. A magyarországi baloldal és a történelmi tanszék vezetője még ma is a Szovjetunió pártkongresszusának adatai alapján határozza meg a valóságot.

Krausz Tamás elhallgatja, hogy személy szerint ki volt az, aki a SZKP XX. Kongresszusán „feltárta” a kommunista bűnöket.  Az Amerikai Egyesült Államok kongresszusának ide vonatkozó adatai alapján  Nikita Kruscsev  bűnlajstroma 6,  a Kruscsev vezette 1930 – 1932.  ukrajnai lakosság tömeges népirtásától, az 1945. „Sztálin gyermekei” kivégző osztagok megszervezésén keresztül, a magyar ‘56. véres elfojtásáig terjed. Magyarországi „látogatása”  alkalmából, Kruscsev , barbár kijelentéseivel ismételten meggyalázta a magyar forradalmat, és védelmébe veszi a gyilkosokat.
Jó lenne, ha Magyarországon, a kommunizmus védelmében  nem éppen Kruscsev erényeire hivatkoznának. Félve gondolhatunk csak arra, hogy Magyarországon a leendő történelemtanárok milyen színtű gondolkodást sajátítanak el a Krausz Tamás vezette történelmi tanszéken. A tanagyag tartalmáról ne is beszéljünk.

Roppant veszélyes és félrevezető az a felfogás, mely szerint nem kell törődni azzal amit egy Nádas Péter, vagy egy Krausz Tamás mond. A fenti személyiségek azonban nem a saját véleményüket hangoztatják, hanem azt mondják, amit mondani „kell.” Ők az „ügy” szószólói csupán, és az „ügy”, a kommunista bűnök további takargatása egyáltalán nem ártalmatlan.   A külföldi újságok Nádas Péternek adnak hangot. A jövendő magyar történelem tanárok Krausz Tamás katedráján szerzik meg képesítésüket. A kommunizmus védelmezői pedig külön országgyűlési csoportba tömörülnek.  

 Az eddig zárolt okiratok és a haláltáborok tényleges helyeinek a beigazolása  ma már lehetővé teszi azt, amit néhány évvel ezelőtt lehetetlen volt bizonyítani: A kommunizmus történetében nincs egy pont, amelyről megállapítható, hogy az elferdülés, itt és ezen a pontont történt.  Ma már nem tartható fenn  sem a kommunizmus kezdeti fázisainak a tisztasága, sem pedig az eszme elferdítésének a kifogásai sem.

Anne Applebaum, amerikai író, és újságíró, a kommunista áldozatok kérdésének kiváló ismerője, a „Gulág története” c. könyv szerzője, 
, a  „Dead Souls” („Holt lelkek”) c. írásában megállapítja, hogy a világ különböző tájain, a legkülönbözőbb országokban, és eltérő körülmények között kibontakozott marxista ideológiára épülő rendszerek lényegében azonosak voltak: „ végső fokon a hasonlatosságok sokkal fontosabbak mint a különbségek.”7

Minden kommunista államban voltak rendszeres és kitervezett tömeggyilkosságok. A haláltáborok a Szovjetuniótól Kínáig és Észak Koreáig terjedtek. Mesterséges éhhalállal való népirtás, történt a Szovjetunióban (Ukrajna), Kínában, Kambodzsában,  Etiópiában, és Észak Koreában.  A titkosrendőrség a legtöbb kommunista országban a Szovjetunió mintájára alakult meg.  A lakosságnak a különböző rétegekre és csoportokra való felosztása és megsemmisítése szintén minden kommunista rendszerben megtalálható. A Szovjetunióban a „burzsoázia”, a Kulákok”, a „nép ellenségei.” Kínában a „feketék”, az úgynevezett „vörösekkel” szemben. (Fekete rossz, vörös jó), Kambodzsában a „hetvenötösök.”

Magyarországon szintén a „kulák”, az „osztályidegen”, vagy egyszerűen „ellenség”, (akinek a keze csak arra vár, hogy betegye a lábát) Applebaum szerint ez annak a következménye, hogy a kommunisták nem csupán „rendszerváltozásra” és a hatalom megszerzésére törekedtek, hanem Marx tanai alapján a társadalom teljes és végső átalakításának – a jövő társadalmának a megvalósításában látták hivatásukat, és ezzel igazolták hatalmukat és tetteiket is. (Történelmi szükségszerűség) A népirtás, tehát nem a kommunizmus elferdülésének a  következménye, hanem magának az eszmének a meghatározó eleme.

Anne Applebaum szerint, valójában nincs szükség a kommunizmusnak a más ideológiákkal való összehasonlítására – a kommunizmus elég borzalmas önmagában is:  „A modern Kelet-Európa nehézségeit , nem a harmincas évek eszmei maradványai képezik, hanem a kommunizmus fel nem számolt öröksége, legyen az korrupció, szegénység, környezetszennyezés, rossz egészségügyi helyzet vagy megrendült értékek.”  A demokráciára és a kapitalizmusra leselkedő igazi veszély Lengyelországban és Oroszországban egyaránt a kommunista eszmeiségben, a kommunista gazdasági örökségben, s maguknak az egykori kommunistáknak a korrupt magatartásában keresendő, nem pedig valamiféle túlmelegített fasizmusban.”8 

Számít e?

Számít e, a múltra való emlékezés, és a kommunista múlt feltárása? Számít e, hogy az ország ismert írói, újságírói, s a baloldali szellemi élet képviselő folyamatosan támadják, és lekicsinylően viszonyulnak a kommunizmus bűneinek feltárásához, és a kommunista ideológia tényleges  mibenlétének meghatározásához?  A fenti kérdésekre van egy rövid, és egy hosszú válasz. A rövid válasz az, hogy számít, mert különben az következik be ami Magyarországon most van.

A hosszú választ, egy helyen, és összegzésszerűen Anne Applebaum 1996.-ban „Érzelmi féloldalúság” c. tanulmányában9 olyan pontosan és tartalmasan fogalmazta meg, hogy az ma is megállja a helyét. Azt is mondhatnánk, hogy  1996. óta Magyarországon a fenti kérdések megoldása terén nem történt semmi. Anne Applebaum a tényleges rendszerváltás, és az átvilágítás hiányának veszélyét a következőkben látja:

1. A  kommunista vezetők  hatalmának folytonossága, és a kommunista korszak hatalmi módszereinek a mindennapokban való további megnyilvánulása.

2. A társadalmi értékek további hanyatlása.  Az igazságosság, a személyes és társadalmi felelőség  és a közerkölcs további hanyatlása.   A felelőségre vonás elmaradásának az általános  tanúsága, hogy „nem érdemes becsületesnek lenni.” Mások igazságtalan meggazdagodása, láttán, a kitartó munka, a felelőség , igazságosság, lelkiismeretesség elveszti értelmét és helyette  a személyes érdekek, a külön boldogulás kerül előtérbe. Mi történik azonban hosszú távon, ha a korrupt gazdasági elit, és a korrupt politikai elit érdekei tökéletesen kiegészítik egymást, vagy éppenséggel személyes síkon is egybeesnek?

Összegezés

A kommunizmus embertelenségeinek feltárása, és az áldozatokra való emlékezés nem a náci ideológia áldozatainak kárára történik, hanem az emberi élet tiszteletének az egyetemességére épül. A magyarországi baloldal igen készségesen hivatkozik a társadalmi pluralizmusra. A pluralizmusnak, azonban csak a következetesség alapján van értelme.  Az áldozatok szempontjából,  a kommunizmus, sztálinizmus, vagy államszocializmus egyaránt a halált jelentette. 

Érthetetlen, hogy a magyar baloldal, hogyan kapcsolhatja össze a kommunizmus áldozataira való emlékezés jogát  a fasiszta veszély terjedésével. Képtelenség azt állítani, hogy a  kommunista ideológia alapvetően embertelen mivoltának feltárása  veszélyezteti egy másik embertelen ideológia áldozatainak az emlékét, vagy hozzájárul a nácizmus visszatéréséhez a mai Európába. 

A jelenlegi írás „mindössze” a méltó, és méltatlan áldozatok felfogása ellen érvel, és azt igyekszik bizonyítani, hogy a kommunizmus áldozataira való emlékezés, és a kommunista múlt feltárásának alanyi joga nem vitatja el a fasizmus áldozataira való emlékezés jogát. Ne legyen Adolf Hitler, vagy  Herman Goering utca Magyarországon, és  ne legyen, sem Kun Béla, sem Marx Károly utca az országban.  Ne énekeljék a „Die Fahne hoch!” c. dalt, de a magyar parlamenti pártok képviselői ne énekeljék az internacionálét sem. E két dal szövege, különben jobban hasonlít egymáshoz, mint gondolnánk.

Mit jelent a kommunista ideológia további, és mindenek feletti  védelmezése, mit jelent a kommunizmus áldozataira való emlékezés jogának intézményes tagadása? Azt, hogy az egyik ember fájdalmai és sérelmei indokoltak, a másiké pedig  indokolatlanok.  A saját fájdalmaink és megbántottságunk semmibevétele, létünk értelmét vonja kétségbe. Egy nemzet történelmi tapasztalatának a semmibe vétele, az önmeghatározás, a kreatív kifejezés értelmetlensége – maga a halál.  Magyarországon azért nem lehet tisztességesen emlékezni a kommunizmus embertelenségeire, mert a kommunizmus ma sem ért véget. Magyarországon a naptárban ma sincs egy meghatározott  időpont, vagy egy ünnep, amely jelképesen a kommunista uralom végét, és az új korszak kezdetét  jelentené.  A kommunizmus nem is ér véget Magyarországon addig amíg az egyetemi katedrák vezetői a szovjet megszállás, és a kommunista hatalom kezdetének a nemzeti ünneppé való nyilvánításán fáradoznak, íróink, pedig a magyar ’56. ötvenedik évfordulóján külföldön a jóságos kommunizmusról nyilatkoznak.   

Küldje tovább ismerősének Nyomtatás