I.
Az angliai Prospect, s a
washingtoni Foreign Policy c. folyóirat által megtartott szavazás
alapján, ma a világ legfontosabb értelmiségi személyisége Noam Chomsky,
nyelvészprofesszor és író. A második
helyezett, pedig Umberto Eco, író és filozófus. Chomsky: A „Hegemony Or
Survival” (Hegemónia, vagy túlélés) c. könyvében „néhány alapvető
igazságot” említ, melyek következetes alkalmazása nélkül, sem a nyilvános
kijelentéseknek, sem a megfogalmazott személyes véleményeknek, vagy vitának
nincs értelme.
Ezeknek egyike szerint, az ellentmondásokat
tartalmazó kérdéseket, azoknak előrelátható következményik alapján
kell mérlegelni. (Meggondolt és felelősségteljes
hozzáállás) A következő alapigazság, pedig az, hogy magunkra is
ugyanazokat, vagy még szigorúbb szempontokat alkalmazzunk mint másokra.
(Igazságosság, egyetemesség)
A fentiek alapján vizsgáljuk
meg a mai magyarországi irodalmi élet egyik nagyra tartott képviselőjének,
Nádas Péternek, a közelmúltban az ausztriai Die Presse
napilapban, 2005. november 2005.
elhangzott kijelentéseit:
„Veszélyes különböző ideológiákat
összehasonlítani, egymással szemben mérlegelni, pl. a fasizmust és a
kommunizmust – fejti ki Nádas. „Ez csak arra szolgál, hogy egy ideológiát
tisztára mossanak. De
minden
ideológia embertelen,
nincs összehasonlításukra lehetőség. ”Mindenesetre a fasizmus,
ellentétben a kommunizmussal a demokratikus kereteken kívül található.
Mindkét oldal elméletileg veszélyes lehet a demokráciára: a kommunisták
minden embernek jót akarnak, ez azonban nagyon veszélyes. A fasiszták egy
kis körnek, egy fajnak, egy néppel kívánnak valami jót tenni, ez önzés,
és ez nagyon veszélyes. De a kommunisták nem szándékoztak embereket ölni
és őket kirabolni.”
Nádas először megállapítja,
hogy veszélyes különböző ideológiákat összehasonlítani, és hogy
nincs is lehetőség az ideológiák összehasonlítására, mert minden
ideológia embertelen, utána pedig azonnal összehasonlítja a fasizmust a
kommunizmussal, mégpedig a kommunizmus javára.
Nádas Péter
kijelentései ellenkeznek a történelmi
tényekkel, és a magyar nép kollektív emlékezetével is. A feltárt irattárak adatai, és a rendelkezésre álló bizonyítékok
alapján a kommunizmus áldozatainak száma a következő:
A Szovjetunióban 20. millió, Kínában 45.
és 72. millió között, Kambodzsában Vietnámban, Észak Koreában
4.3. és 5 millió között, Afrikában 1.7 millió, Afganisztánban 1.5 millió,
kelet Európában 1. millió, Latin Amerikában 150, 000. A fentiek alapján a
kommunizmus áldozatainak összesített létszáma 73. millió lélek. A
kommunizmus áldozatainak számát, azonban sokan száz millióra becsülik. A
fenti számok nem a háborúkban elesettek számára vonatkoznak. Az áldozatok
túlnyomó többsége a módszeresen megszervezett Gulág típusú haláltáborokban,
és az úgynevezett ideológiai átnevelési gyűjtőtáborokban
vesztette életét. Ezek közül nagyon sokat készakarva halálra éheztettek.
(A Kommunizmus Fekete Könyve, Nagyvilág
Kiadó, 2000)
A magyarok, és egész
közép – kelet Európa népe, a kommunizmust, annak ellenkezőjeként
élte meg mint ahogy azt Nádas Péter állítja. Ismét azzal találjuk
magunkat szemben, hogy „Ti nem
azt látjátok, amit valóban láttok, hanem azt amit mi mondunk - ideológiai
erőszakkal találjuk magunkat
szemben.
„ A kommunisták
nem szándékoztak embereket ölni és őket kirabolni” – jelenti ki
egy magyar író a Vörös hadsereg Magyarországra való beözönlésének
hatvanadik évfordulóján. Miért?
Nádas Péter a Die
Presse cikkében elmondja azt is, hogy Magyarországon a holokauszt vita
„deficit” jellegű, és
emiatt ő már tíz éve csak a holokauszttal foglalkozik, s éppen most készült
el az erről szóló könyve. A könyv címét Nádas maga tudatja a Die
Presse olvasóival. A Népszabadság is szerét ejtette, hogy Nádas
Péter újonnan megjelenő könyvét ingyenesen hirdesse: A Népszabadság
2005. szeptember 2. száma arról tudósít, hogy Nádas Péter hamarosan
megjelenő könyvének egy részét kalózkiadásban terjesztik, ugyanúgy
mint a világsikert aratott Harry Potter szövegeit. A Nádas Péter fényképét
tartalmazó hír egyedüli forrása Nádas Péter. A Die Presse cikkében Nádas
Péter, a saját könyvének hírverése érdekében meggyalázza a
kommunizmus áldozatainak emlékét is.
A Népszabadság, 2004.
november 30. száma, „A holokausztról másképpen” címen cikket közöl
arról, hogy a közrádióban "Vonzások és taszítások"
című konferencián az a nézet kristályosodott
ki, mely szerint a holokausztról a tudományos megközelítésen kívül, szépirodalmi
alkotásokban is kell foglalkozni. A fenti újságcikk Lichtmann Tamás irodalomtörténészt idézi, aki
szerint: „A művészet, ezen belül is az irodalom feladata beszámolni
róla, hogyan látták és mit éltek át az áldozatok a világégés
alatt.” Vagyis,
pontosan úgy „kell” írni,
ahogy Nádas Péter azt a Die Presse újságírójának a saját könyvéről
elmondta.
Az irodalom „feladatának”
hallatán a szocialista realizmus atyja, Zsdanov, és annak magyarországi
helytartója, Révai József is büszke lehet a magyarországi baloldali értelmiség
rendíthetetlen hűségére, és túlélési ösztönére. Nádas
Péter írói integritását nem az ássa alá, amiről esetleg úgy érzi,
hogy írnia kellene, hanem az, hogy a saját érvényesülése érdekében
megtagadja az emberi szenvedés egyetemes mivoltát, és a saját könyvének
hírverése érdekében meggyalázza a kommunizmus áldozatainak emlékét is.
Ha elfogadjuk Nádasnak azt az
állítását, hogy a kommunisták
mindenkinek jót akartak és nem
szándékoztak embereket ölni és őket kirabolni, akkor a kommunizmus áldozatai
nem is áldozatok, hanem a „történelmi szükségszerűség” , a
„tisztító vihar” beteljesülésének egyedei, akik „csak úgy meghaltak.” Nádas Péter
kijelentése túltesz a Chomsky – Herman propaganda modell „méltó” és
„méltatlan” áldozatok meghatározásán is. A
kommunista ideológia „tisztára
mosásával” az áldozatok milliói,
nem csak az átellenes ideológia áldozataihoz viszonyítva, de a saját
jogukon sem nevezhetőek áldozatoknak többé. Ehhez csak azt kell
elfogadni, (elfogadtatni) hogy „a kommunisták nem szándékoztak embereket ölni
és őket kirabolni.”
Csontos János: „Jóakaratú diktatúra?”
című kitűnő cikkében (Magyar Nemzet, 2005. november 10.)
rámutat
Nádas Péter kijelentéseinek sértő mivoltára, és
felszólítja Nádas Pétert, hogy kérjen bocsánatot a kommunista
diktatúra áldozataitól. A
jelenlegi írás a továbbiakban azt vizsgálja, hogy megfelel e valóságnak
az a napjainkban ismét nagy nyomatékossággal hangoztatott vélemény, mely
szerint maga a kommunista eszme, a Tan eredentően jó, de az valahol,
valakiknek a kezében eltorzult, és amit „kommunizmusnak” neveztünk, az
nem is volt kommunizmus. A fenti érvelés alapján kommunizmus áldozatairól
nem is beszélhetünk. Százmillió ember csak úgy meghalt. „Na, és?”
II. A Tan
Igaz e, hogy a kommunizmus
nem akar embereket ölni és minden embernek jót akar?
Marx 1847.
decemberében Londonban részt vett a
Kommunista liga központi bizottságának ülésén, ahol elhatározták,
hogy a szervezet célja az osztályellentéteken alapuló
burzsoá hatalom megdöntése, a magántulajdon megszüntetése, és az
új társadalmi rend, a proletár uralom megvalósítása. Hazajövet, Marx
munkához látott, és Engelsnek, a „Kommunizmus
elvei” c. írása nyomán hat hét alatt megírta a Kommunista kiáltványt,
amely tizenkét ezer szóban összegezi a kommunista ideológia alapelveit.
Marx és Engels nézetei mindvégig azonosak voltak. A Marx
nevével ellátott újságcikkek egy jó részét Engels írta. Engels hosszú
éveken át anyagilag támogatta Marxot és családját. Engels volt talán az
egyedüli baloldali író, akit Marx soha sem bírált. A kommunizmus eszmei
alapját képező irodalom zárt és következetes. Marx
és Engels minden további írása, maga a „Tan” a
Kommunista kiáltvány kitételeire alapszik. Minden kommunista ország a
Kommunista kiáltvány második szakaszának (Proletárok és kommunisták) tíz
pontjára alapozta uralmát. Ez a tíz pont a magántulajdon eltörlésével
kapcsolatos további teendőkre vonatkozik. Mai politikai szóhasználattal
élve, a Kommunista kiáltvány, a kommunizmus megvalósításának a térképe.
A „létező” kommunizmus a Szovjetuniótól,
Kambodzsáig, és Etiópiáig Marx
és Engels Marx alapfogalmai és szóhasználatának segítségével
gyakorolta hatalmát. A „...-marxista-leninista politika, szilárd elvi
alapokon nyugvó kommunista politika.”(Kádár János, 1972. 97.o. Jurij
Anropov, Kádár Jánosnak, írt levelében még 1983. - ban is a marxizmus
elveire hivatkozik: „Szeretném remélni, hogy az Ön, az Önre jellemző
Internacionalista – leninista elviséggel és a tapasztalt pártvezetői
bölcsességgel, megfelelő intézkedéseket tesz....”
Marx, Engels, és Lenin tanításai teljesen egészében az
erőszakra épülnek. A következőkben vizsgáljuk meg közelebbről
a Kommunista kiáltvány egyes alapfeltevéseiben rejlő veszélyt:
1. A kommunista kiáltvány, első
mondatában hadat üzen a pápának, a cárnak, Metternichnek, Guizotnak, a
francia radikálisoknak és a német rendőrség kémjeinek. Maga a kiáltvány
a jó és rossz kettősségére épül, módszerében
pedig az egyetlen lehetséges megoldást szorgalmazza. „A történelem
az osztályharcok története.”
2. Marx forradalmi ideológiája
arra a feltevésre épül, hogy az uralkodó osztály önként nem mond le
hatalmáról. A hatalmat forradalom által kell megszerezni. Marx szerint a történelmi
szükségszerűség alapján a forradalom a végén győzedelmeskedik.
A végső győzelem alapfeltétele, pedig a folyamatos harc. A
forradalom mindenekfölött igazsága és
proletárdiktatúra történelmi hivatásának hiedelme
lehetővé tette Lenin számára a folyamatos harc fogalmának
kidolgozását és annak alkalmazását. Az ellenfélből ellenség lett,
amelyet meg kell semmisíteni:
„Azt, hogy az országban ki uralkodik, illetve a burzsoázia élet, vagy halálának
kérdését egyik oldalon sem az alkotmány paragrafusai döntik
el, hanem az erőszak.” (Kommunizmus fekete könyve, 743. o. idézete
alapján)
3. A marxizmus maga, a folyamatos
ellenség keresés és az ellenségnek minősített csoportok megsemmisítésének
az eszméje. A totalitárius rendszereknek szükségük van az ellenségre, ha
az nincs ,akkor egy embercsoportot ellenségnek kell minősíteni, és könyörtelenül
meg kell semmisíteni. Marx szerint az „osztályokat”, az embereknek
a termelő eszközökhöz való viszonya határozza meg. A
kapitalista osztály rossz, mert kizsákmányolja a
proletariátust. A proletariátus jó, mert a történelmi szükségszerűség
alapján a proletariátus forradalom útján legyőzi a kapitalistákat és
véglegesen megszünteti a kizsákmányolást.
4. A társadalomnak az eleve „jó”
és „rosszra” való megkülönböztetése
törvényen kívül helyezi azokat, akik (a termelő eszközökhöz való
viszonyuk alapján) a „rosszaknak” , illetve az ellenségnek minősített
csoportok megsemmisítését. A „létező” kommunizmus mindenütt
a világon az ellenségkép megteremtése, és a különböző
embercsoportok elleni kegyetlenkedések árán tartotta fenn hatalmát: „Létfontosságú
a tömegek rémuralmában rejlő energia kihasználása” – mondta
Lenin Zinovjevnek. Zinovjev szerint:
„ Meg kell teremteni a
szocialista rémuralmat. Ennek érdekében ki kell képezni kilencven, vagy száz
millió oroszt és a saját oldalunkra kell állítani őket. A másik tíz
millió számára semmi mondanivalónk nincs. Meg kell semmisíteni őket.”
„Senkit sem kímélve, könyörület
nélkül öljük meg ellenségeinket, százakat, ezreket. Fulladjanak meg a
saját vérükbe...folyjon a vér patakokban, a burzsoázia vére! Amennyi
csak lehetséges! (Krasnaya
Gazeta, Sept. 1, 1918).
5. A Kommunista kiáltvány
szerint, a kizsákmányolás ténye miatt, a proletár mint egyén nem létezik:
„..be kell vallanod, hogy az „egyén”
nem jelent mást mint a burzsoá középosztályhoz tartozó magántulajdonost.
Ezt a személyt valóban el kell söpörni az útból, lehetetlenné kell
tenni.” (You
must, therefore, confess that by "individual" you mean no other
person than the bourgeois, than the middle-class owner of property. This
person must, indeed, be swept out of the way, and made impossible.)
Marx
és Lenin ide vonatkozó tanításainak
a magyarországi megnyilvánulása a következőképpen nyilvánult meg:
„1950
októberben felhívott Rákosi Mátyás: „Bevallotta már ez a rohadék Szűcs,
hogy provokátor volt?” „Nem”- mondtam. Erre rendkívül dühös hangon
mondta: „A tűz égesse meg azt a rohadék Szűcsöt! Két napig éjjel-nappal
úgy veress, hogy ropogjanak a csontjai!” Továbbadtam Farkas Vladimirnek, Károlyi
Mártonnak. Ők úgy megverték, hogy Szűcs Ernő belehalt.”
28.o.
Vagy: „Ítélet előtt egy nappal Rákosi Mátyás
áthívott a pártba. Szobájában, kabátjának belső zsebéből
kivette pénztárcáját. Belőle egy 10 cm hosszú, és 5 cm széles papírlapot.
A papírlapra rá volt írva Rajk Lászlónak és társainak neve. Ítélete!
– Rákosi Mátyás kézírásával.
Ez
ilyen kommunista ügyintézés ma is él és virul Magyarországon:
„A szocialista
politikus nőismerőse a Magyar Hírlapnak azt mondta, Kovács saját
kezűleg írta le és faxolta át neki, mit kell mondania.” MNO
2005. december 16
http://www.mno.hu/index.mno?cikk=325365&rvt=2
6. Homályos fogalmazás, és kétértelműségek.
Marx tanítása a dialektikus gondolkodásra épül. A „tézis, antitézis,
szintézis” érvelési mód roppantul megkönnyíti a jelenségeknek és az
eseményeknek a tetszés szerinti értelmezését, valamint a balsikerek utólagos
magyarázatát és a felelőség áthárítását. A Kommunista kiáltvány
több logikai értelmetlenséget is tartalmaz, amelyek szintén hozzájárultak
az önkény és törvénytelenség kialakulásához: „Előzőleg láthattuk,
hogy a munkásosztály, forradalmának első lépéseként, a demokráciáért
vívott háború győzedelmessége érdekében
a proletariátust uralkodó
osztállyá emeli.” („We have seen above that the first step in the
revolution by the working class is to raise the proletariat to the position of
ruling class to win the battle of democracy.) Arról a logikai ellentmondásról
ne is beszéljünk, hogy a hatalom
megszerzésének pillanatában a proletariátus többé nem a kiszákmányolt
osztály, és ezzel a hatalom kizárólagos birtoklására való
joga is megszűnik. A magántulajdon megszüntetésével viszont, a
(volt) burzsoázia is proletár lett.
7.
Marxnak, a proletariátus nemzetközi szolidaritásáról való megállapításai
tévesnek bizonyulta: Marx szerint a proletariátus
érdekei mindenütt közösek: „A munkásoknak nincs hazája. Nem vehetjük
el tőlük, ami nincs.” „...a szabad kereskedelem és a világpiac
nemzetközi jellegének következtében a népek közötti nemzeti különbségek
és ellentétek eltűnőben vannak”- írja a Kommunista kiáltványban.
Hatvan hat év múlva, pedig a világ proletárjainak milliói
felsorakoztak a saját nemzetük zászlója alá, hogy négy évig a világ
legvéresebb háborújában a végkimerülésig harcoljanak egymás ellen.
Lenin, a fentiekből azt a következtetést vonta le, hogy Marx tanításai
alapján, a cári Oroszországban meg kell valósítani a proletariátus
forradalmát, és létre kell hozni a világ első kommunista államát. A
kommunizmus további története, a nemzeti, és nemzetiségi kérdés
véres „megoldásaira” tett kísérletek
sorozata. A Szovjetuniónak, a fennhatósága alá került államokhoz való
viszonyát a katonai megszállás, a satrafa uralom, és a gyarmati viszony
jellemezte.
8. Marxnak, a proletárdiktatúráról és a kommunista párt vezető
szerepéről való meghatározásai szükségszerűen
az önkényuralomhoz vezetnek. Marx, a fenti
ellentmondást az „átmeneti időszak” végtelenségig nyújtható
fogalmával igyekezett áthidalni,
a későbbi rendszerek pedig a „visszarendeződés”, a burzsoá és
más visszatérő veszély elhárítása érdekében való „éberséggel”
igyekeztek megmagyarázni. A kommunista párt Marx szerint nem képez a
proletariátustól különálló osztályt, hanem a proletariátus
legtudatosabb elemeiből tevődik össze.
A proletariátus „tudatosságának”
a különböző fokozatait megállapítani képtelenség. Miben nyilvánul
meg ez a „tudatosság” és,
hogyan egyeztethető össze az egyenlőség elvével?
Ki a jó kommunista, és ki halad a kijelölt úton, és ki nem?
Rákosi Mátyás, a tudatosság
ezt az ellentmondást úgy oldotta meg, hogy a szerinte
a jó kommunista szereti az életet és vidám. A jó kommunista, tehát
köpcös és jókedvű: „ Tudja, az ilyen hosszú, sovány, „mefisztószerű”
, mint ez a Rajk , rosszindulatúak, sötét lelkűek, gonoszak. Ezt már
rég megírta egy görög filozófus, Arisztotelesz.” 25. o.
9. A Kommunista kiáltvány
minden
magyarázat nélkül a következő kitételt is tartalmazza: „A bevándorlók
(emigrants) és a lázadók vagyonának elkobzása.” Mi történik azokkal,
akiknek a magántulajdon általános eltörlését követően mindenét
elkobozzák? A fenti rendelkezés a törzsből való kitaszítással, a
pusztába való üldözéssel azonos. Félve gondolhatunk, csak arra, hogy
Hitlernek milyen ötletei támadhattak, amikor a fenti rendelkezést olvasta.
A gazdasági javaknak, a tömegtájékoztatási
eszközöknek, és az államapparátus
erőszak eszközeinek egy önjelölt csoport kezében való tömörítése
elkerülhetetlenül tragédiához vezet. Pontosan az történt, aminek történnie
kellett.
A fentiek alapján megállapítható,
hogy a kommunizmus bűnei nem a marxi és lenini tanítás elhajlásainak
következménye, hanem a tanban rejlő emberellenes tartalom megvalósításának
az eredménye. A térkép rossz volt, a végeredmény ismeretes.
III.
Öljétek! Öljétek! Öljetek!
Krausz Tamás, magyarországi történész,
a „Nem csak a hazáért harcoltak” c. igen vonalas, a Vörös hadsereget
dicsőítő cikkében (Népszabadság, 2005. május 7.) a következőket
írja: „Ilyenformán a Szovjetunió nagy honvédő háborúja,
a náci Németországgal és csatlósaival szembeni nemzetközi összefogás
győzelme az emberi civilizáció megmentése történelmi előfeltételének
bizonyult.”
Krausz Tamás, vonakodva ugyan, de
bevallja, hogy Ilja Ehrenburg, a hírhedt
"Öld a németet!" harci jelszó formájában, a hivatalos szovjet népirtó
politikát tolmácsolja, azonban nem utal Ehrenburg írásának embertelen, és
a legalacsonyabb gyilkolási ösztönök féktelen
elszabadítására irányuló
tartalmára:
” A német nőstényét és kölykeit hadizsákmány-csomagokkal
táplálja… A Gretchenek… vérszomjasak és undorítóak, mint férjeik:
hiénák ezek a sakálok mellett…Gyakran mondják, hogy a németek vadállatok.
Kár az állatokat sértegetni. A vadállat széttépi az embert. A német
pedig sokáig és ravaszul kínozza. A vadállat öl, hogy jóllakjon. A német
azért gyilkol, hogy élvezzen. A német mindig kegyetlen volt, de azelőtt
nem engedhette meg magának azt a fényűzést, hogy lányokat gyilkoljon
és gyerekeket verjen agyon. Békeidőben csak ábrándozott erről…
Németország a perverz szadisták hazája …A német gonosz lény. Mindenkit
gyűlöl… Csak egy gondolatunk van: németet ölni. Falánk hasába
szuronyt! Lecsukni kapzsi szemét! Szétütni buta, szögletes fejét!
Pusztuljon ez a kígyó! HALÁL A NÉMETEKRE (nagybetűvel az eredetiben) «Красная
звезда», 24 июля
1942 г (№173 [5236])
http://forum.skadi.net/showthread.php?t=15756
Amikor a szovjet csapatok
Danzinghoz közeledtek, a repülők több millió szórólapot dobtak le,
amelyeken a következő volt olvasható:
„ Vörös hadsereg katonái! Öljétek a németeket! Öljetek! Öljétek!
Öljétek! A röpcédulák szövegét Ilja Ehrenburg írta, és azokon Sztálin
aláírása is olvasható volt.
(Christopher Duffy: „Red Storm on the Reich” (Vörös
vihar a Reich ellen) ,
New York
: Maxwell Macmillan
International, 1991.
A
fenti dokumentum önmagában is
elegendő Nádas Péter állításainak egyértelmű megcáfolására.
A kommunizmus igenis „akarattal”, írásbeli parancsra gyilkolt és követett
el erőszakot. Lovas István szerint Ilja Ehrenburg: „Öld a németet”
c. írása 1945. óta magyar nyelven is elérhető. (Szikra kiadó, 1945.)
Ilja Ehrenburg nem csak egyetlen ilyen cikket
írt, hanem folyamatosan „gyártotta” azokat. A harctéren külön
rendeletet született arról, hogy Ehrenburg cikkeit tartalmazó újságpapírba
tilos cigarettát csavarni.
A
szovjet katonák által elkövetett és hírhedté vált nemi erőszakolások
elterjedése Ilja Ehrenburg buzdításainak az egyenes következménye. Pető Andrea: „Átvonuló hadsereg, maradandó trauma,
Az 1945-ös budapesti nemi erőszak esetek emlékezete” c írásában
(Történelmi Szemle 1999. 1-2. szám) a következőket írja: „A
szovjet katonák által elkövetett nemi erőszak mindenképpen hozzájárult
az abortuszpolitika liberalizálásához.”
A
túlélés géniuszai
Krausz
Tamás arra hivatkozik, hogy Ehrenburg a németek kegyetlenkedésein való
felháborodásában folyamodott a
fenti ádáz német ellenes propagandához. Ehrenburg életrajza, azonban ezt
nem igazolja, hiszen Sztálin rémtettei és tömeggyilkosságai már 1937.
ben ismeretesek voltak, és Ehrenburg ezeken nem háborodik fel. Nem háborodik
fel az ukrán parasztok millióinak erőszakos, és előre kitervezett
halálán sem. Gereben Ágnes: „Ilja Ehrenburg és a szovjet állami
antiszemitizmus” c. írásában alapos
részletességgel bizonyítja, hogy Ehrenburg nem háborodott fel a szovjet állami
antiszemitizmuson sem, és írói státusának megőrzését fontosabbnak
tartotta üldözött zsidók védelmezésénél. (Kortárs, 2000-6-94 http://www.kortarsonline.hu/0006/gereben.htm
)
Maga
Lukács György a marxizmus nyilvánvaló bukásának ellenére haláláig
megmaradt marxistának, de még ő sem állítja, hogy „a kommunisták nem szándékoztak embereket ölni
és őket kirabolni.” Eörsi István: „Az utolsó szó jogán”
c. könyvében, Lukácsra
hivatkozva azt írja, Kun Bélának az volt a „szándéka”, hogy Lukács
Györgyöt és Corvin Ottót a biztos halálba küldje. Lukács magától értetődőnek
tartja azt is, hogy az NKVD már egy jobb lakásért is megölte annak lakóit,
és ő maga többek között annak köszönheti életét, hogy nagyon
rossz lakása volt. (5)
Elképesztő, hogy Nádas Péter, író létére nem veszi tudomásul, sem
a kommunizmus áldozatainak emberi ésszel alig felfogható számának
nagyságát, sem pedig az embermilliók módszeres elpusztítására vonatkozó
adatokat és irodalmat.
E helyett a magyar író - a NATO
csapatok európai jelenlétében, beleértve az Amerikai Egyesült Államok
hadseregének roppant erejét is, valamint az atomfegyverekkel rendelkező,
és a világ negyedik legerősebb hadseregének számító izraeli
hadsereg védelmének árnyékában egy színházi kelléktárba illő ruházatban
le föl menetelő nő magyarországi magamutogásaitól retteg.
Titokban, pedig abban reménykedik, hogy az osztrákok megsajnálják, vagy
puszta lelkiismeret furdalásból megveszik a könyvét.
Nádas Péternek az emberi
szenvedés iránti részrehajló magatartása pontosan megegyezik Ilja
Ehrenburg önző és egyoldalú magatartásával. Ilja Ehrenburgot, aki műveinek
nagy részét szintén külföldön népszerűsítette, ma a túlélés géniuszának
nevezik.
III. Az élelem
fegyver.
Voltak azonban írók, akik nem
tévesztették szem elől az emberi szenvedés egyetemes mivoltát, s akik
ugyanazokat a szempontokat alkalmazták, mind a fasizmus, mind a kommunizmus
áldozatainak megítélésében. Voltak
írók, akik nem tettek különbséget a méltó és a méltatlan áldozatok között.
Vasily Grossman, (1905 – 1964.), a második
világháborúban szintén szovjet hadi tudósító volt, akinek a treblinkai
haláltábor működéséről szóló egyik írását a nürnbergi
perben hivatalos bizonyítékként használták. Grossman, azonban a második
világháború eseményeit, és a kommunizmust
is a valóságnak megfelelően igyekszik leírni: „Grossman a háborúnak
egy tisztán látó és igazságos szemtanúja volt. Az elveszett nőket
és a megtört férfiakat mindkét oldalról egyformán szemlélte, az áldozatokat
és hősöket is ugyanazzal a becsületességgel tárta olvasói elé.”
(Daily Telegraph)
Vasily Grossmann könyvei soha
sem jelenhettek meg a Szovjetunióban, mert Grossman nem látott lényeges különbséget
a kommunizmust, és a nemzeti szocializmus között. Grossman szerint a
kommunizmus, a humanizmus megsemmisítésének
a szervezett formája.
1932. és 1933.-ban hét millió ukrán halt éhen a Szovjetunióban. Ez
a tömegpusztítást a szovjet hatalom előre kitervezte és szervezetten
és módszeresen hajtotta végre.
Az ukrán lakosság köreiben végrehajtott pusztítás az
ukrán társadalom alapjaiban való lerombolását szolgálta. Az éhség tetőfokának
időszakában tizenheten haltak meg percenként. Egy óra alatt, pedig
ezren, naponta, pedig huszonöt ezren.
„Képzeljük el, hogy egy Titanic elsüllyed minden nap - tizenhárom éven
keresztül” hangzott el a torontói City TV. Műsorában 1998. október
4.
A Szovjetunió ugyanakkor 1.7 millió tonna gabonát szállított
nyugatra.
Vasily Grossman, a „Forever
Flowing” , New York: Harper & Row, 1972.) c. angol nyelven
megjelent könyvének XIV. fejezetében a következőket írja:
1930 elején megkezdődött a
kulákok likvidálása. Ennek a tetőfoka februárban és márciusban
volt. Kitiltották őket a saját környékükről, úgyhogy amikor a
vetések ideje elérkezett nem volt több kulák. Ez volt az első kollektív
gazdasági évad...Az éhhalál általi kivégzés ideje elérkezett...Moszkva
meghatározta a köztársaságokra kivetett beszolgáltatási mennyiséget, a
köztársaságok pedig megállapították a körzetekre eső részeket. A
mi falunkra egy olyan mennyiséget írtak elő, amelyet tíz év alatt sem
lett volna képes teljesíteni... Vetőmag hiányában, pedig a
következő évben még kevesebbet vetettek, és ezáltal még kevesebb
termett. Felmerült a kérdés honnan teremtsék elő a hiányzó termékeket?
Hol van az állami gazdaságok beígért bőséges termése?
A hatalom a fentiekből azt szűrte le,
hogy a kulákok, akiket még nem likvidáltak elrejtették a gabonát... Ki
volt az, aki a halálos ítéletet aláírta? Mert a beszolgáltatási
rendelet az ukrán, a doni, és a kubáni parasztok, és apró gyermekeik
halálos ítéletét jelentette. Elrendelték az egész magállomány
beszolgáltatását. A hatóságok úgy kutattak a gabona után mintha
eldugott bombákat és gépfegyvereket kerestek volna. A földet össze vissza
szurkálták szuronyaikkal és puskavesszőkkel. A pincéket felásták, a
padlókat felszaggatták, és a konyhakerteket feltúrták. Néhol találtak
gabonát, de azt nem volt hova tárolni és a puszta földre öntözték és
őröket állítottak a gabonarakások köré. Mire a tél elérkezett a
gabona leázott és ott rohadt --- a szovjet kormánynak nem volt elég sátorlapja,
hogy azt betakarja.
A lakosok, mielőtt erejük teljesen elhagyta
volna őket elgyalogoltak a vasúti sínekhez a nyit pályára, mert az állomásokra
az őrség nem engedte őket. A nyit pályán azután megvárták a
Kiev – Odessza gyorsvonatot és térdre borulva könyörögtek: „Kenyeret,
kenyeret” Éhező gyermekeiket a magasba emelték, hogy az utasok megszánják
őket. Néha az utasok egy egy darab kenyeret, vagy hulladékot dobtak
nekik. Amikor a vonat elrobogott, az éhezők serege
négykézláb keresgélt az esetleg eldobott élelemhulladékok után.
Később rendeletet hoztak, hogy amikor a vonatok az
éhhalálra ítélt területeken áthaladnak, a vonatkísérőknek
le kell húzniuk a vonatablak redőnyeit.
„Láttátok a gyermekek fényképeit a német gyűjtő
táborokban? Ezek is olyanok voltak. A fejük mint egy hatalmas gömb az elvékonyodott
nyakukon, mint a gólyák, és karjaikon s lábaikon minden csont látható
volt...” A parasztok megkíséreltek a falukból a városba jutni, de mindenütt
úttorlaszok és az NKVD fegyveres őrei voltak. Mindennek ellenére
voltak olyanok, akik mászva és hason csúszva elérték a várost.
Mindenki megrémült. Az anyák nézték
gyermekeiket és úgy őrjöngtek. És a munkások és parasztok kormánya
egy szem élelmet sem hagyott a számukra. Mindenütt úttorlaszok és ellenőrző
állomások voltak. Minden vasútmegállónál az NKVD emberei voltak. A kenyérkeresők
nem kaptak kenyeret. És a paraszt gyerekek a faluban egy gramm élelmet sem
nem kaptak. A nácik pontoson ugyanígy vitték a zsidó gyerekeket a gázkamrákba.
„Neked nincs jogod élni, ti mindannyian zsidók vagytok.” (Mindezt nagyon
nehéz volt megérteni és felfogni. Hiszen ezek a gyerekek szovjet gyerekek
voltak, és azok akik meggyilkolták őket szintén szovjetek voltak...
A halál beköltözött a falvakba. Előbb a gyermekek és öregek, utána
pedig a középkorúk. Kezdetben sírokat ástak és eltemették őket, később
azonban már arra sem volt erejük. A halottak az udvaron feküdtek, és a vége
felé a házakban maradtak. A táj elcsöndesedett. Az egész falu lakossága
meghalt. Bennünket, akik a termelő szövetkezet irodáiban dolgoztunk
elszállítottak a városba.
Később arról értesültem, hogy a falunkban
minden elcsendesült. Azt hallottam, hogy a téli vetés betakarítására a
hadsereget vezényelték ki. A katonák, azonban nem mehettek be a faluba. A
falun kívül, sátorokban tanyáztak. Azt mondták nekik, hogy a faluban járvány
pusztít.”
Grossman könyvében
a következő mondat is olvasható: Vajon megtalálhatóak e az igazi bűnösök?
Ha megkérdezed, azt fogják mondani, hogy amit tettek maga az erény, és
azt, hogy mindenkinek jót akartak. Jó
lenne ha Nádas Péter is elolvasná ezeket a sorokat.
Vasily
Grossman, a második világháborúban a három leghíresebb szovjet haditudósítójának
egyike volt. A másik kettő Ilja Ehrenburg, és Konstantin Simonov.
Ehrenburg, és Simonov, a szovjet irodalom ünnepelt írói közé tornázták
fel magukat. Grossman műveit azonban a Szovjetunióban soha nem adták
ki. A fenti idézet világosan bizonyítja, hogy miért. http://www.tomgpalmer.com/archives/022228.php
Lev Kopelev, (1912 – 1997) Sokáig
a szovjet rendszer híve, a kötelező
beszolgáltatások tevékeny részvevője, később pedig
ellenzéki író. Kopelev, a „The
Education of a True Believer” (New
York: Harper & Row, 1980) könyvének IX. fejezetében a következőket
írja:
A mi feladatunk a lefoglalt termék jegyzőkönyvbe
vétele volt. Hallottam a gyermekek sivalkodását. Öklendeztek, fulladtak. Láttam
a férfiak tekintetét: félelem, könyörgés, gyűlölet, beletörődés...
Elhitettem magammal, hogy nincs helye a szánakozásnak. A
történelmi szükségszerűséget valósítjuk meg. Forradalmi
feladatainkat teljesítjük. Gabonát gyűjtünk a szocialista haza számára,
az ötéves terv számára...
Hogyan történhetett ez meg? Ki a felelős azért, hogy milliók éhen
haltak? Hogyan vehettem részt benne?... 1933.
februárjában beteg voltam. Apám hazaérkezett a terepről, ahol a
cukorrépa vetés előkészületeit ellenőrizte. Komor volt és meggörnyedt.
Sötét arccal ült, szemei gyulladásosak voltak mintha maláriában
szenvedne, de nem volt sovány. A cukorgyárban az emberek nem éheztek. Apám
mogorván maga elé nézett és megszólalt: „Mindennek vége! Érted? Nincs
gabona a falvakban! Nem a Központ munkásairól, nem a városi élelmiszerüzletekről
beszélek. A gabona megtermelői halnak éhen! Nem valamely magányos
csavargó, nem egy munkanélküli amerikai, hanem az ukrán gabonatermelők
halnak éhen! És a saját fiam segített abban, hogy a mindennapi kenyerüket
elvegyék tőlük.”
Arthur Koestler:
„Az elbukott isten” (The God that Failed) c. könyvében ezt írja:
„Láttam az 1932. - 1933. éhínség pusztítását
Ukrajnában – családok egész csoportja rongyokban, amint a vasútállomásokon
koldulnak, az asszonyok felemelik gyermekeiket a vonatablakhoz. A gyermekek végtagjai
olyanok vékonyak voltak mint a dobverők, hatalmas hullaszerű fejükkel,
és felpuffadt hasukkal úgy néztek ki mint az embriók az alkohol
palackokban.” (68.o)
George Orwell:
„Az angoloknak, az oroszok iránti magatartásáról” c. írásában a következőket
írja:
„Az
olyan súlyos események mint a milliók halálát okozó 1933 ukrajnai éhség
elkerülte az angliai oroszbarátok figyelmét.
A fenti idézetek, és a világirodalom
legkiemelkedőbb művei is egyértelműen az emberi
szenvedés egyetemességét bizonyítják. Az a meggyőződés, hogy
testvérekként élünk a földön az emberi lét magától értetődő
axiómája. Ennek a ténynek a felismerése, az a minimum, amit az írói névre
való jogosultság megkövetel. Plató, a Gorgias c. művében az átfogó
emberszeretetet nélkülöző írók tudását egyszerű fortélynak
nevezi. Nádas Péter esetében ez a fortély abban nyilvánul
meg, hogy a siker érdekében arról kell írni „ami megy.”
IV.
A létező kommunizmus
Magyarországon, tegnap és ma
A
magyarországi anti – antikommunizmus képviselői a Magyar Szocialista
Párt Baloldali Tömörülés Platformja keretein belül igyekszenek
nem létezőkké minősíteni a kommunista bűnöket, és
kommunista eszmét ártalmatlannak nyilvánítani. A Tömörülés elnöke Kis
Péter kancelláriaminiszter. Kis Péter és
Krausz Tamás történész, tanszékvezető többek között azon fáradoznak,
hogy „a magyar társadalom
felszabadulásként értékelje május 9-ét, a második világháború európai
befejezésének napját.” http://www.nol.hu/cikk/361504/
Az
MSZP Baloldali Tömörülés Platformja szerint: aki megkérdőjelezi a
felszabadítást, az többek között megkérdőjelezi a nyugati szövetséges
hatalmak progresszív politikáját is.
A
szövetségeseknek, ez a „progresszív” politikája a határon túli
magyarok számára a trianoni békediktátumot megpecsételő párizsi békeszerződést
jelentette, az összmagyarság számára, pedig a jaltai egyezményt – a
negyven évig tartó szovjet világot.
Az
Európa Tanács politikai bizottsága, a totalitárius kommunista rezsimek által
elkövetett bűnök nemzetközi elítélésének szükségességéről
fogadott el jelentéstervezetet. A
tanács parlamenti közgyűlése januárban vitatja meg a tervezetet,
azzal a céllal, hogy az Európa Tanács elősegítse a kommunizmus bűneinek
tudatosítását és a még létező ilyen rendszerek, mozgalmak bukását,
visszaszorulását (radio.hu) 2005. dec. 14.
Gondola: http://www.gondola.hu/hir.php?hir_id=24334
A
fentiek alapján a kommunizmus bűneinek semmi köze a nyugati szövetségesek
progressziv politikájához.
A
kommunizmus bűneinek elutasítói,
többek között attól tartanak, hogy a kommunizmus igazi arcának feltárása
árnyákot vet a Sztálin, Roosevelt, és Churchill találkozó világot
bejárta idillikus fényképére, és kiderül, hogy az amerikaiak és az
angolok a gonosz elleni háborúban egy másik gonosztevővel szövetkeztek.
A baloldal attól is fél , hogy a kommunista bűnök elismerésének következményeként
az egész baloldaliság elveszti létjogosultságát. A baloldal tagjai féltik
eddig megszerzett, és a poszt kommunista rendszerekbe átmentett előjogaikat
is.
Krausz
Tamás a náci beszéd törvényes betiltását szorgalmazza, de csak a náci
beszéd szankcionálását tartja indokoltnak és hevesen tiltakozik a
kommunizmus áldozatai emlékének a törvényes védelmezése ellen:
„Ha törvény születik a sztálinizmus politikai tömeggyilkosságainak
és a nácizmus rasszista népirtásának tagadásának büntethetőségéről,
akkor a kapitalista népirtás tagadását is büntetni kell.” (Krausz Tamás,
ezt az állítását a Kádár
rendszer, és a nyugati hatalmak által támogatott Pinochet
rendszer áldozatainak számának az összehasonlítására alapozza.) Keresik a hiányzó
konszenzust a holokauszt történetét oktatók, Népszabadság 2005. december 5. http://www.nol.hu/cikk/361504/
„Nem
jó fogalmat használ, aki kommunista bűnöket emleget...”
A
Kommunizmus áldozatainak kérdésében Krausz Tamás a következőképpen
nyilatkozik: „Nem jó fogalmat
használ, aki kommunista bűnöket emleget, hiszen az SZKP XX.
kongresszusa is kommunista volt, amely feltárta a bűnöket. Ismétlem,
szigorúan a sztálinizmus tömeggyilkosságairól lehet ebben az értelemben
beszélni, és nem vonatkoztatható az államszocializmus megvalósításának
egészére.” (Magyar Nemzet, 2005. december 8.)
Mit
mond valójában Krausz Tamás? Azt, hogy, ha valaki beismeri az általa elkövetett
bűncselekményt, azzal ártatlannak minősül. Az önkéntes
vallomást a bíróság csak az ítélet meghatározásában veszi tekintetbe.
Krausz
Tamás érvelése alapján, ha azzal találjuk magunkat szemben, hogy
a kommunisták világszerte
meggyilkoltak száz millió embert, értsd száz millió, de ezt 1956. ban
bevallják, ebből az következik, hogy
sem kommunista, sem államszocialista bűnökről nem lehet
beszélni. A kommunista bűnöket nem a SZKP XX. Kongresszusa tárta fel,
az csak bevallotta, illetve Sztálinra hárította a már nyilvánosságra
jutott bűnöket. A Szovjetunió börtönrendszere és Sztálin vérengzései
már 1927.-ben ismertek voltak.
Raymond
Duguet: „Un bagne en Russia
Rouge” („Egy börtön a vörös Oroszországban”)
című könyve tényszerűen leírja a Solovetyky szigeteken
levő haláltáborokat. A SZKP
XX. Kongresszusának „vallomásait” megelőzően több világsikert
aratott könyv foglalkozik a kommunizmus brutalitásaival, és a kommunista
ideológia embertelen mivoltával. (Arthur Koestler: Sötétség délben”,
1940, „Az isten, amely elbukott” , 1949.
George Orwell: „Állatgazdaság” ,1945, „Ezer kilencszáz
nyolcvan négy”, 1949. A magyarországi baloldal és a történelmi tanszék
vezetője még ma is a Szovjetunió pártkongresszusának adatai alapján
határozza meg a valóságot.
Félve
gondolhatunk csak arra, hogy Magyarországon a leendő történelemtanárok
milyen színtű gondolkodást tanulnak meg a Krausz Tamás vezette történelmi
tanszéken. A tanagyag tartalmáról ne is beszéljünk.
Krausz
Tamás igen ügyesen elhallgatja, hogy személy szerint ki volt az, aki a SZKP
XX. Kongresszusán „feltárta” a kommunista bűnöket. Az
Amerikai Egyesült Államok kongresszusának ide vonatkozó adatai alapján Nikita
Kruscsev bűnlajstroma, a
Kruscsev vezette 1930 – 1932. ukrajnai
lakosság tömeges népirtásától, az 1945. „Sztálin gyermekei” kivégző
osztagok megszervezésén kereszül, a magyar 56. véres elfojtásáig terjed.
Amint ismeretes, Hruscsov felelős az 1956.
magyar forradalom és szabadságharc leveretéséért, és az ezt követő
megtorlásokért. Magyarországi
„látogatása” alkalmából,
Hruscsov barbár kijelentéseivel
ismételten meggyalázta a magyar forradalmat, és védelmébe veszi a
gyilkosokat. (Handbook for
"Summit," on the basis of House Committee on Un-American
Activities Reports, 1-6, entitled, The
Crimes of Khrushchev - http://www.ukrweekly.com/Archive/1960/1796002.shtml
)
Jó lenne, ha Magyarországon, a
kommunizmus védelmezésének érdekében nem éppen Kruscsev erényeire
hivatkoznának.
Krausz Tamásnak, az az állítása,
mely szerint csak a „sztálinizmus
tömeggyilkosságairól lehet „ebben az értelemben” (a kommunizmus áldozataiként)
beszélni, és nem vonatkoztatható az államszocializmus megvalósításának
egészére” arra utal, hogy a baloldal szerint a kommunista eszme eredendően
jó, de megvalósulásában valahol eltért az eredeti eszmétől. Anne
Applebaum, a kommunista áldozatok kérdésének kiváló ismerője, a
„Gulág története” c. könyv szerzője
(Európa
Kiadó, 2005. ISBN 963 07 7656 1)
Anne
Applebaum, a „Holt lelkek” c.
írásában kiemeli a marxista elvekre alapuló rendszerek azonosságát és
megállapítja, hogy a világ különböző tájain, a legkülönbözőbb
országokban, és eltérő körülmények között kibontakozott marxista
ideológiára épülő rendszerek lényegében azonosak: „ végső
fokon a hasonlatosságok sokkal fontosabbak mint a különbségek.” http://www.anneapplebaum.com/communism/1999/12_16_weekst_blackbook.html
A
különböző kommunista rendszerek közötti alapvető azonosság
abban nyilvánul meg, hogy minden kommunista államban voltak rendszeres és
kitervezett tömeggyilkosságok. A haláltáborok a Szovjetuniótól Kínáig
és Észak Koreáig terjedtek. Mesterséges éhhalállal való népirtás, történt
a Szovjetunióban (Ukrajna), Kínában, Kambodzsában,
Etiópiában, és Észak Koreában.
A titkosrendőrség a legtöbb kommunista országban a Szovjetunió
mintájára alakult meg.
A
lakosságnak a különböző rétegekre és csoportokra való felosztása
és megsemmisítése szintén minden kommunista rendszerben megtalálható. A
Szovjetunióban a „burzsoázia”, a Kulákok”, a „nép ellenségei.”
Kínában a „feketék” az úgynevezett „vörösekkel” szemben. (Fekete
rossz, vörös jó) Kambodzsában a „hetvenötösök.” Magyarországon
szintén a „kulák”, az „osztályidegen”, vagy egyszerűen
„ellenség”, (akinek a keze csak arra vár, hogy betegye a lábát)
Applebaum szerint ez annak a következménye, hogy a kommunisták nem csupán
„rendszerváltozásra” és a hatalom megszerzésére törekedtek, hanem
Marx tanai alapján a társadalom teljes és végső átalakításának
– a jövő társadalmának a megvalósításában látták hivatásukat,
és ezzel igazolták hatalmukat és tetteiket is. (Történelmi szükségszerűség)
A népirtás, tehát nem a kommunizmus elferdülésének a
következménye, hanem magának az eszmének a meghatározó eleme.
Az
eddig zárolt okiratok és a haláltáborok tényleges helyeinek a beigazolása
ma már lehetővé teszi azt, amit néhány évvel ezelőtt
lehetetlen volt bizonyítani: A kommunizmus történetében nincs egy pont,
amelyről megállapítható, hogy az elferdülés, itt és ezen a pontont
történt. Ma már nem tartható
fenn sem a kommunizmus kezdeti fázisainak
a tisztasága, sem pedig az eszme elferdítésének a kifogásai sem.
A
Kommunista kiáltványban leszögezett alapelvek, a magántulajdon megszüntetése,
az egypárt rendszer, a párt vezető szerepe, minden kommunista
rendszerben, ugyanúgy felelhetőek a Szovjetuniótól, Kínáig, valamint
Kubától és Mozambikig. Ugyanez
vonatkozik Lenin szólamaira és jelszavaira
is.
Anne
Applebaum szerint, valójában nincs szükség a kommunizmusnak a más ideológiákkal
való összehasonlítására – a kommunizmus elég borzalmas önmagában is:
„A modern Kelet-Európa problémája,
azonban nem a harmincas évek, hanem a kommunizmus öröksége, legyen az
korrupció, szegénység, környezetszennyezés, rossz egészségügyi helyzet
vagy megrendült értékek. A demokráciára és a kapitalizmusra leselkedő
igazi veszély Lengyelországban és Oroszországban egyaránt a kommunista
eszmeiségben, a kommunista gazdasági örökségben, s maguknak az egykori
kommunistáknak a korrupt magatartásában keresendő, nem pedig valamiféle
túlmelegített fasizmusban.” (Anne
Applebaum: Érzelmi féloldaliság. Balázs Zoltán fordítása
http://www.c3.hu/scripta/nagyvilag/99/0708/16apple.htm)
A
feltárt adatok és bizonyítékok birtokában, a baloldal ma már jóhiszeműen
nem hivatkozhat arra, hogy a kommunizmus meghirdetett eszméi, az egyenlőség,
összetartás, társadalmi igazság, a nyomor megszüntetése, a „hatalom az
elnyomottaknak” jelszavak önmagukban
nemesek voltak. A kommunizmus különböző szakaszainak megfelelő
tudományos minősítése nem támaszt fel senkit.
Az áldozatok szempontjából, a
kommunizmus, sztálinizmus, vagy államszocializmus egyaránt a halált
jelentette.
Képtelenség,
tehát azt állítani, hogy a kommunista
ideológia alapvetően embertelen mivoltának feltárása
veszélyezteti egy másik embertelen ideológia áldozatainak az emlékét,
vagy hozzájárul a nácizmus visszatéréséhez a mai Európába.
A
magyar baloldalnak a kommunista eszmék tisztaságához való további
ragaszkodása önző és kicsinyes célokat szolgál és nincs tényleges
köze a nácizmus áldozatainak
emlékéhez. A jogtalanul megszerzett népi vagyont és a saját
előjogaikat védik.
Számít
e?
Számít
e, a múltra való megfelelő emlékezés, és a kommunista múlt feltárása?
Számít e, hogy az ország ismert, írói
újságírói, a szellemi élet képviselő folyamatosan támadják,
és lekicsinylően viszonyulnak a kommunizmus bűneinek feltárásához,
és a kommunista ideológia tényleges mibenlétének
meghatározásához? A fenti kérdésekre
van egy rövid, és egy hosszú válasz. A rövid válasz az, hogy számít,
mert különben az következik be ami Magyarországon most van.
A
hosszú választ, egy helyen és összegzésszerűen Anne Applebaum
1996.-ban „Érzelmi féloldalúság” c. tanulmányában
olyan pontosan és tartalmasan fogalmazta meg, hogy az ma is megállja
a helyét. Azt is mondhatnánk, hogy 1996.
óta Magyarországon a fenti kérdések megoldása terén nem történt semmi.
Anne Applebaum a tényleges rendszerváltás, és az átvilágítás hiányának
veszélyét a következőkben látja:
1.
A kommunista vezetők
hatalmának folytonossága, és a kommunista korszak hatalmi módszereinek
a mindennapokban való további megnyilvánulása.
2.
A társadalmi értékek további hanyatlása.
Az igazságosság, a személyes és társadalmi felelőség
és a közerkölcs további hanyatlása.
A felelőségre vonás elmaradásának az általános
tanúsága, hogy „nem érdemes becsületesnek lenni.” Mások igazságtalan
meggazdagodása, láttán, a kitartó munka, a felelőség , igazságosság,
lelkiismeretesség elveszti értelmét és helyette
a személyes érdekek, a külön boldogulás kerül előtérbe. Mi
történik azonban hosszú távon, ha a korrupt gazdasági elit, és a korrupt
politikai elit érdekei tökéletesen kiegészítik egymást, vagy éppenséggel
személyes síkon is egybeesnek? Az, ami Magyarországon most van!
Összegezés
A
kommunizmus embertelenségeinek feltárása, és az áldozatokra való emlékezés,
magyarázkodás nélküli lehetősége nem a náci ideológia áldozatainak
kárára történik, hanem az emberi élet tiszteletének az egyetemességére
épül. A magyarországi baloldal igen készségesen hivatkozik a társadalmi
pluralizmusra. A pluralizmusnak, azonban csak a következetesség alapján van
értelme.
A
jelenlegi írás „mindössze” a méltó, és méltatlan áldozatok felfogása
ellen érvel, és azt igyekszik bizonyítani, hogy a kommunizmus áldozataira
való emlékezés, és a kommunista múlt feltárásának alanyi joga nem
vitatja el a fasizmus áldozataira való emlékezés jogát. Ne legyen Adolf
Hitler, vagy Herman Goering utca
Magyarországon, és ne legyen,
sem Kun Béla, sem Marx Károly utca az országban.
Ne énekeljék a „Die Fahne hoch!” c. dalt Magyarországon, és a
magyar parlamenti pártok képviselői ne énekeljék az internacionálét
sem. E két dal szövege, különben jobban hasonlít egymáshoz, mint gondolnánk.
Érthetetlen, hogy a magyar baloldal, hogyan kapcsolhatja össze a kommunizmus
áldozataira való emlékezés jogát a
fasiszta veszély terjedésével.
Mit
jelent a kommunista ideológia további, és mindenek feletti
védelmezése, mit jelent a kommunizmus áldozataira való emlékezés
szándékának tudatos elferdítése? Azt, hogy egyik embernek a fájdalmai és
sérelmei indokoltak, a másik emberé pedig
indokolatlanok. A saját fájdalmaink és megbántottságunk
semmibevétele, létünk értelmét vonja kétségbe. A történelem, az önmeghatározás,
a kreatív kifejezés értelmetlensége – maga a halál, és ezzel ismét a
kommunizmushoz érkeztünk. Magyarországon azért nem lehet tisztességesen
emlékezni a kommunizmus embertelenségeire, mert a kommunizmus ma sem ért véget.
Magyarországon
ma sincs egy meghatározott időpont,
vagy egy ünnep, amely jelképesen a kommunista uralom végét, és az új
korszak kezdetét jelentené. A
kommunizmus nem is ér véget Magyarországon addig amíg az egyetemi katedrák
vezetői a szovjet megszállás, és a kommunista hatalom kezdetének a
megünneplésén fáradoznak, és íróink külföldön a jóságos
kommunizmusról nyilatkoznak. Mindez
annak a következménye, hogy Magyarországon továbbra is egy kiváltságos,
és a választók mindennapi gondjaitól mentes
csoport, a régi kommunista beidegződések alapján gyakorolja hatalmát.
Források
1. Nádas
P. nyilatkozata németül, Die
Presse
2. Csontos János:
„Jóakaratú
diktatúra?” Magyar
Nemzet,
2005. november 10.)
írása MNO
3. A
kommunizmus hosszú árnyéka Schmidt Mária:
Valamilyen formában
minden
magyar család
megszenvedte ezt a rendszert, 2003. február 21. (5.
oldal)
4. Anne Applebaum: Érzelmi
féloldalúság, Eredeti,
angol nyelvű szöveg
angolul
5. A
Kommunista kiáltvány egy részének
magyarul közreadott szövege
6. A
Kommunista kiáltvány 1988. angol kiadásának teljes szövege
7. További
források Népszabadság,
konferenciák, Krausz T. etc.