A népszavazás kudarca
Népszabadság • Nagy N. Péter • 2004. december 6.
Szombaton két mélybarna börü lány, a Miss Afro Hungary szépségversenyre készülve
Angyalföldön a müvház elött beszélt, mennyire más a pultosok és a táncosok
munkája. Választékos magyarsággal ecsetelték a különbségeket.
Nem tudom, magyar állampolgárok voltak-e, és persze, hogy magyarok-e, de tény,
hogy a kampánycsendbe tisztán artikulált magyarsággal olvasták be puszta
létükkel, hogy ez az ügy enyhén szólva bonyolult. A kórház-privatizációról nem
váltottak szót, de arról - gondolom - egyébként sem beszél élö és szavait is
uraló ember magától, ha meg nem kérdezik, csatába nem hívják. Erröl fölösleges
többet szólni, az ügyben leadott szavazatokat úgy lehet értékelni, mintha
népszavazással írnánk fel receptet egy többé-kevésbé ismeretlen betegségre.
Nincs mit tenni, meglátjuk, mi történik.
Az afrikai lányok Angyalföldön viszont valódi világpolitikai tendenciákat is
megtestesítettek, ezen belül a baloldali problémafelvetést. Általában ez az az
oldal, amely Nyugat-Európában azért hozza fel a kettös állampolgárság ügyét,
hogy a volt gyarmatokról érkezöket, vagy a vendégmunkások gyerekeit tisztességes
jogi keretek között lehessen tudni. A konzervatív és jobboldali pártok az
anyaországon kívül - többnyire igen távol, mondjuk az egykori gyarmatokon - élök
javára vetik fel ugyanezt a kérdést. Mindkét helyzet jól áttekinthetö,
értelmezhetö. Nem úgy, mint az a szituáció, amelybe a magyar választók és a
határon túli magyarok sodródtak.
A népszavazást a Magyarok Világszövetsége kezdeményezte, amely szervezet elnöke,
Patrubány Miklós reményei szerint "ugyanazt a szerepet töltheti be a magyar
emberek világméretü szabad szervezödésében, mint a himnusz, vagy a nemzeti színü
zászló a szimbólumok világában, és a Szent Korona a magyar államiság
megjelenítésében". Ehhez képest a magyarországi magyar emberek, kik a himnuszt
és a nemzeti zászlót jól ismerik, semmit nem tudnak arról, hogy kik alkotják ezt
a szövetséget, csak arról értesülhettek, hogy minden komoly politikai erö
felmondta velük az együttmüködést, de Tökés Lászlóval és Duray Miklóssal is hol
perben, hol haragban voltak, és mégis, most arra a kérdésre kellett felelnünk,
amit ök tettek fel: akarjuk-e hogy a határon túli magyarok� de mit is? A témára
fokozatosan ráhangolódó Fidesz-érvelés szerint csak azt, hogy miközben mindenki
marad, ahol van, a kitaszítottság XX. századi érzése múljon el a "kívül rekedt"
magyarságról. A kormányoldal olvasatában éppen az a kérdés, hogy ott maradnak-e.
Ha jönnek, ha tovább mennek, az kezelhetetlen helyzeteket okozhat, de talán
mégsem, nem tudjuk biztosan, mint ahogy semmit sem, azonkívül, hogy a határon
túli magyarok a könnyen felvehetö hazai szavazólapokkal jobbra boríthatják az
itteni politikai egyensúlyt.
Ezek azok a szempontok, így együtt, amellyel egy jóérzésü választó nem tud mit
kezdeni. Aligha véletlen, hogy a világ úgy alakította kultúráját, hogy csak
kivételesen hívja népszavazásra az embereket, egyébként politikusokra bízza a
döntéseket. Ök természetszerüen bomlanak egymással szemben álló csoportokra, s a
választópolgár viszonylag könnyen választhat közöttük. De arról dönteni
egymagunkban egy kiáltó igennel vagy egy elforduló nemmel, hogy mi jó egy
általunk bizony nem ismert embercsoportnak, ha már mérlegelni kell, ha nem hitre
pattanunk, kegyetlenül nehéz. Nem csoda, hogy a választók túlnyomó többsége
elmenekült elöle. Kíméletlenség volna ezt más magyarok iránti közömbösségnek
tekinteni. Inkább a kétségbeesett tanácstalanság gesztusa ez. És semmit nem mond
el arról, hogy aki így vagy úgy szavazott, az segített-e húsz éve, szállással,
bejelentkezéssel nekik, vagy csak most használja az olcsó erdélyi cselédséget. A
friss eredmények birtokában vegyük úgy, hogy nem volt kevés az igen és nem volt
sok a nem. Ne a vita folytatódjon, ne is belpolitikai következtetésekröl,
gyöztesekröl és vesztesekröl szóljanak diadalittas, vagy indulatos elemzések, ne
a sebeket mélyítsük tovább, inkább a kármentésre szövetkezzenek a politikai
erök - a határon túliak támogatásában szülessen konszenzus. Róluk - velük.
Egyben megegyezhetünk: nem ez volt az a nap, amelyen a himnusz második sorát,
a "jókedvvel" kezdetüt könnyen lehetett mondani. És akkor a ma még beláthatatlan
folytatásról, mármint hogy "megbünhödte"-e, szó se essék.