Kaslik Péter

 

Másképpen lesz holnap (?)

A magyar kultúra, és az alapítványok kegygazdálkodási rendszere

 

Most már a távoli Kanadából is úgy tűnik, hogy Magyarországon valóban felszáll már a páva a vármegye házára, és ”Másképpen lesz holnap." Mielőtt azonban e csodálatos népdalunk ihlette gyönyörű Ady versnek kezdő soraitól, a napszédítő tollaktól elragadtatva fellélegezhetnénk, vegyük tudomásul, hogy ma már a magyar társadalom minőségi megváltozásához a puszta kormányváltás nem elegendő. Kulturális értékeink helyreállítására is szükség lesz, mert a kényszerű kiegyezések során, és az elsikkadt rendszerváltás következtében nem csak a nemzeti vagyon sikkadt el, hanem a nemzet összetartó erejét és a jövőbe vetett hitet biztosítani hivatott magyar kulturális értékek is durván kikezdve és megtépázva hevernek. A jelenlegi neoliberális politika keretei között megvalósuló magyar kultúra elleni módszeres harc és a nemzet összetartó erejének rombolása az 1945-ben kezdődött magyarellenes "kultúrharcnak" mai napig tartó, és bizonyítottan nyomon követhető egyenes folytatása.  A "miről és kiről mit kell mondani, kit és mit kell támadni vagy feldicsérni” kérdésekben Révai, majd Aczél goromba szovjet modelljét ma Magyarországon is az Amerikai Egyesült Államok mintájára kiépült "alapítványok" és "ösztöndíjak" rendszere váltotta fel.

Susan George, a: “Hijacking America”* (Amerika elrablása) c. legújabb könyvében világosan bizonyítja, és a tapasztalat is azt igazolja, hogy a neoliberális politika egyik fő célkitűzése a kulturális hegemónia, mert “a szó erősebb, mint a kard.” (Leninék is ezt mondták.) Az amerikai modell szerint a kulturális hegemónia egyszerre két irányba ható módszerrel valósítható meg: az írástudóknak a rendszer szolgálatába való állításával, valamint a „köznépnek” a média által törénő egyidejű elbutításával. (Dumbing down: elbutítás.)

Az írástudóknak a rendszer szolgálatába való állítása általában a következő módszerekkel valósul meg:

- a különböző intézetekbe való (munkatársi, igazgatótagságbeli) kinevezésekkel;

- az alapítványok által való bőséges jutalmazásával; 

-”akadémiai” díjak és kitüntetési rendszerek kiépítésével, illetve működtetésével.

Az intézetek, és az alapítványok sikeressége arra épül, hogy olyan aránytalanul jól fizetnek, hogy csábításaiknak nehéz vagy lehetetlen ellenállni. A különböző díjak pedig a hírnevet, és ezzel a hatalomhoz hű “tudósok” tekintélyét hivatottak megteremteni, illetve növelni.

Susan George fenti könyvében több oldalakon át sorolja a különböző amerikai és nemzetközi alapítványokat, amelyek a neoliberális politika ideológiáját hivatottak terjeszteni. Az alapítványok sokasága mellett a könyv részletes beszámolót is tartalmaz azokról az elképesztő összegekről, amelyeket a különböző alapítványok és intézmények kifizetnek a megfelelő személyeknek a különböző tanulmányokért és felméréskért. Ezeknek a juttatásoknak az összegei olyan aránytalanul magasak, hogy a behódolásnak valóban nehéz ellenállni. A fenti kísértésekhez még hozzájárul az akadémiai siker, a publikációs lehetőségek, és a hírnév majdnem biztos lehetősége is.

A Kádár rendszerben megvalósuló „puhább” kultúra irányítási képlet Aczél György három „T-elvére” épült: támogatni, tűrni, tiltani. A jelenlegi  alapítványok és intézetek célkitűzései semmiben sem különböznek a fent említett szovjet típusú Révai-Aczél modell kegygazdálkodáson alapuló módszerétől. A neoliberális politikát szolgáló alapítványok is a fenti „mit és kit kell támadni, feldicsérni, vagy sorsára hagyni” elvű kulturális kegygazdálkodást folytatják. (Magyarországon ma létezik „Aczél György Aalapítvány” is…)

 Elképesztő, hogy Magyarországon a fenti neoliberális, amerikai mintájú alapítványok több mint ötven év távlatából igen gyakran személy szerint továbbra is ugyanazokat a nemzeti megújhodás számára nélkülözhetetlen íróinkat és történelmi személyiségeinket támadják, és ugyanazokat akarják hatálytalanítani, mint akiket Révai és Aczél György idejében is meghurcoltak, börtönbe zártak és műveiket évtizedekig betiltották.

A magyar kultúra elleni több mint ötven éve tartó szüntelen rombolás szerteágazó kiterjedéseit és következményeit nem is lehetséges egyetlen írás keretében feltárni. A jelenlegi írás a továbbiakban a sok közül csak az egyik ilyen „kidíjazott” nemzetellenes írás kirívó példája alapján igyekszik a magyarországi helyzet súlyát érzékeltetni.

 

1 000 000 (egymillió) forint Bíbó István ellenes tanulmányra 

 

A Nemzeti Kulturális Alap 2005-ben 1 000 000 forintot hagyott jóvá Balog Iván Ernő (Szeged) részére a "Bíbó recepciója a közbeszédben a rendszerváltás után" című kézirat megírására. A tanulmány elkészült, 5309 szó. 188 forint szavanként. Ez Magyarországon ma egy tanító egy évi fizetése. Balog Iván  közpénzen készült tanulmánya igen kezdetleges megjelenítési formában elérhető a debreceni egyetem internetes oldalain. Az Egyetem nem engedélyezi ennek a közpénzen készült tanulmány szövegének a másolását.

Balog Iván fenti írását roppant nehéz értelmezni vagy módszeresen elemezni, mert alapfogalmai meghatározatlanok, okfejtése laza, szerkezete széteső, stílusa pedig magyartalan. Az írás alapfogalmait a szerző a saját írásán belül is következetlenül használja. Az írás alapgondolata: "Bíbó recepciója", mint bármely más író „recepciója” roppant nehezen meghatározható fogalom. Balog maga sem határozza meg, hogy Bíbó István esetében a „recepció” Bíbó írásait tartalmazó könyvek eladására, a Bíbó Istvánról szóló irodalomról, eszméinek általános ismereteire vagy külső felmérések eredményeire vonatkozik-e.

Hogyan állapítható meg bármi is Bíbó "recepciójáról", amikor Bíbót a Szegedi Tudományegyetem jogi karának tanáraként már pályája kezdetén az úgynevezett "fordulat évét" követően elsodorta a kontraszelekció? Herczegh Géza író és volt alkotmánybíró, aki joghallgatóként személyesen hallgatta Bíbó előadásait, a „Bíbó István – válogatás nélkül”** c. írásában a következőket írja: „.. nem találkoztam senkivel, aki nálánál alkalmasabb lett volna arra, hogy a jogásznemzedékeket oktassa és nevelje.” Herczegh Géza szerint pótolhatatlan vesztesség, hogy 1948 után Bíbó tanulmányai már nem jelenhettek meg, s ez vonatkozik az 1956-ot követő időszakra is. Bíbó Istvánnak felajánlották ugyan a kevésbé "rázós" munkajog oktatását, de ő nem volt hajlandó alkut kötni a hatalommal.  Herczegh Géza arról is beszámol, hogy 1956-ban Bíbó olyan nehéz anyagi körülmények között élt, hogy pártfogói értékes jogi szakkönyveinek megvásárlásával igyekeztek segíteni rajta. Bíbónak több mint huszonöt évet kellet várnia, hogy az 1956-ban írott "Fogalmazvány” című tanulmánya megjelenhessen, és még hét évet, hogy az "Elvi tisztázások" c. roppant fontos tanulmánya 1983-ban Magyarországon megjelenhessen. A fentiek alapján "spontán" vagy elemezhető „recepcióról” nem is beszélhetünk. Bíbóval az történt, hogy a kommunista hatalom egy életen át elgáncsolta, börtönbe zárta, műveinek kiadást betiltotta, most pedig ugyanannak a hatalomnak a szellemi örökösei és haszonélvezői megállapítják, hogy Bíbó „Passzé”, Bíbónak “nincs recepciója.”

Egy író „recepciója” azért is nehezen mérhető, mert az eszmék és a szellemi javak teljességükben, de részleteikben is hatnak. A szellemi javak továbbá hatnak időben és térben, valamint közvetlenül és közvetve is. Az eszméknek és nyilvánosan kifejtett gondolatoknak hosszú távú és szerteágazó hatásuk van.

Herczegh Géza megállapítja, hogy Bíbó István írásai esszé jellegűek, ami azt jelenti, hogy a bennük foglaltatott gondolatok  különböző helyzetekben, és különböző korokban is érvényesek.  Bíbó írásainak ihleteő erejem és időszerűsége  éppen  ebben nyilvánul meg. A magyar sorskérdések „lényege” ma is ugyanaz, ahogyan azokat Bíbó a saját korában már megfogalmazta: nemzeti önállóság, demokrácia, Európa, és a szomszédos népekkel való békés együttélés.

Bíbó életművének lezárt jellegű ”recepciójáról” azért sem beszélhetünk, mert Bíbó életműve rendkívül gazdag és szerteágazó, s azok hatását időben és térben lezártnak tekinteni képtelenség. Balog Iván ezt valószínűleg tudja is, de ez nem felelne meg az elvárásoknak.

Balog Iván alapjában véve a népies urbánus, illetve Rákosi, Aczél György vonalán utasítja el Bíbó István társadalomelméletét. (Azért, mert Bíbó egyéni magyar utat, és a nagyhatalmaktól független társadalmi berendezést helyesli.) Vizsgáljuk meg közelebbről, hogy milyen társadalomszervezési formát tartott elfogadhatónak Bíbó István  a magyarok számára. Erre a rövid válasz három szóban  összefoglalható: független  magyar demorácia.  Bíbó maga erről a következőket írja: (Olyan politikai programmal érdemes azonosulni) “amelyik egyszerre foglalja magába a teljes társadalmi felszabadulás követelményét, és a szabadságjogok… teljességének követelményét.” Bíbó István fenti nézeteinek a valóságban ma is igen meghatározó, sőt megkerülhetetlen szerepe van az elkövetkező magyar demokratikus társadalom kiépítésében. Emiatt adatott az egymillió forint „fejpénz” Bíbó hatálytalanítására.

Mi az értelme Balog Iván értelmetlen dolgozatának?

Balog Iván arról ír egymillió forintért tanulmányt, amit a hatalom hallani akar, illetve azt, amit a hatalom el akar hitetni az emberekkel - történetesen azt, hogy Bíbó írásainak nincs üzenete a jövő számára. Mindez nemzeti célkitűzéseink és erőfeszítéseink további lekicsinylése és megcsúfolása. Bíbó személyére vonatkoztatva ez pedig az írónak magának ismételt betiltása.

Balog Iván írásának semmi köze a szólásszabadsághoz vagy a szabad véleménynyilvánításhoz, mert pénzért írja amit ír, mégpedig olyan aránytalanul hatalmas összegért, amelyért az írónak nem csak az idejét, a tudását és tehetségét fizetik meg, hanem a lelkét vásárolják meg. Arról nem is beszélve, hogy Balog Ivánnak egyetemi adjunktusként különben is az a kötelessége, illetve az egyetem többek között azért fizeti, hogy a saját szakterületén rendszeresen publikáljon. Balog Iván különböző korszakokra vonatkoztatva többször is megírta ugyanazt, amit a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával egyszer már megírt.

Balog Iván Magyarországon ma fent az „akadémiai szféra” egyik hivatalos „Bíbó szakértője.” Lent, a baloldali sajtóban pedig már évek óta E. Fehér Pált „állították” Bíbóra. E. Fehér Pál Bíbó halálakor a hivatalos sajtóban „bukott politikusnak” minősítette Bíbót***. Bíbó István 1978. május 10-én bekövetkezett halálakor mindenki számára ismertes volt, hogy Bíbó István elsősorban író és politikai gondolkodó, nem pedig politikus. Bíbó István élete folytán roppant nagy súlyt fektetett arra, hogy a politikusokkal ellentétben ne kössön semmilyen alkut, mert ez aláásta volna írásainak hitelét. Élete során Bíbó István még a saját helyzetének javítása érdekében sem volt hajlandó engedményeket tenni az elnyomó hatalomnak. 

E. Fehér Pál mindezt tudta, és emiatt nevezte bukott politikusnak Bíbót, ami kegyeletsértő goromba hazugság volt 1978-ban, és annak számít ma is.

E. Fehér Pál az, aki a Népszabadságban mindig fél. Fél a bekövetkező diktatúrától, fél a fasizmus visszaállításától, fél a szélsőjobboldal előretörésétől. Balog Iván pedig az, aki a gázsi fejében néha bemegy a Népszabadság szerkesztőségébe, és ő is fél, és ráadásul mindig belekeveri Bíbót is a beszélgetésbe. Bíbó gyalázói és azok, akik Magyarországon félnek, nem vesznek tudomást arról, hogy éppen Bíbó István fogalmazta meg azt az örökérvényű mondatot, mely szerint demokratának lenni azt jelenti, hogy nem félni. Ez azt jelenti, hogy Bíbó István gondolatainak szellemiségében berendezett demokratikus és önálló Magyarországon a törvénytisztelő polgárnak nem lesz mitől félnie.

Balog Iván írásának célja, azonban nem is Bíbó tényleges mondanivalójának feltárása, hanem a Bíbó István jelentőségéről való vélekedés jogának a kisajátítása. „Mi mondjuk meg, hogy Ti mit gondolhattok Bíbóról.” „Mi” pedig azt mondjuk, hogy a magyaroknak ma sincs olyan gondolkodójuk, akinek az elgondolásai alapján berendezhetik a saját társadalmukat. Ezért kellünk „MI”.

Epilógus

Magyarországnak ma olyan ihlető erejű gondolkodóra, és olyan példaképekre van szüksége, mint Bíbó István. Ismeretes, hogy 1956. november 4-ének hajnalán Bíbó ahelyett, hogy a saját biztonságával törődött volna, a forradalmi kormány egyedüli tagjaként a parlament épületében a fel-alá rohangáló orosz katonák között beadványokat készített a magyar kérdés megoldására. Herczegh Géza ezt a példamutató hősiességet az egykori pompeji katonához hasonlítja, aki az elemekkel dacolva őrzi egy olyan város kapuját, amely már nem létezik. Magyar közegben Bíbó magatartása inkább Jókai hőseinek egyikére emlékeztetet, mert amint azt Bartók Béla mondta, ilyen emberek a magyar történelemben mindig voltak, és lesznek. Bíbó Istvánnak ez a cselekedete önmagában is olyan példával szolgál, amelyhez hasonlót az idegen hatalom kiszolgálására szakosodott magyarországi helytartói elit tagjai sohasem voltak, és sohasem lesznek képesek felmutatni.

Balog Iván értelmetlen írásának összesített célja maga az értelmetlenség, a ködösítés és a zűrzavarkeltés. Az emberek agyában keltett zűrzavar már önmagában is hatalmas győzelmet jelent a rendszer számára. Balog Iván zűrzavart keltő írása több kárt tesz  a magyar szellemi életben, mint a Magyarországon jelenleg napjában történő tényleges lopások és sikkasztások, mert Balog Iván a magyar társadalom már meglévő sebeit mélyíti el, s az európai demokráciával összhangban lévő sajátságos bíbói magyar út magas szintű erkölcsi mércéje helyett a kiúttalanságot, a másokra utaltságot, a bűntudatot hirdeti.

Balog Iván neoliberális hangvételű írását, Aczél György csontkeze irányítja. Amint Csendes Csaba írja, a Nagyítás c. hetilap 2010. 05. számában: „A Kádár és Aczél által széthintett konkoly pedig újra meg újra szárba szökken, felmagzik, teli vele az ország.”   Ettől kellene megszabadulni már. Bíbónak ma is van üzenete a nemzet számára, s Bíbó is ugyanazt üzeni, amit Ady Endre, a “Felszállott a páva” c. versében:

”Vagy lesz új értelmük a magyar igéknek,
Vagy marad régiben a bús, magyar élet.”

 

Lábjegyzetek

*Susan George: Hijacking America - How the Religious and Secular Right Changed What America Thinks, Polity Press 2008 ISBN-13: 978-0-7456-4460-8

**Herczegh Géza: Peres örökségünk. 158 – 198. o. (Bíbó István – válogatás nélkül) Magyar Szemle könyvek 2005. ISBN 964 851714 ISSN 1217-7202

***Kritika 1979. szeptember 27.o.

 

Kapcsolódó anyag

Átláthatatlan kulturális támogatások
A nyilvános listán olyanok is szerepelnek, akik nem pályáztak állami pénzre

Fiktív tételek a kétmilliárdos Hiller-listán

 

 

Kaslik Péter E-Mail címe: pkaslik@silomail.com