A
2004. december 5.-re kiírt népszavazás kérdésében a Népszabadság hasábjain
megszólalt Tamás Gáspár Miklós is, aki írásaiban önmagát gyakran
filozófusként tünteti fel. Írásának címe:
„Tartózkodunk a szavazástól”
(2004. november 14.) A szerző, a tőle megszokott zavarossággal, és igen
nehezen követhető logikával arra buzdítja a szavazópolgárokat, hogy azok
a kettős állampolgárság, valamint a korházak magánkézre juttatásának
kérdésében ne gyakorolják állampolgári jogaikat és kötelességeiket,
ne menjenek el szavazni. Vagyis, ne maguk határozzanak sorsunkról, hanem azt
az utat kövessék, amelyet Gyurcsányi, a Hiller Pisti, és Bukvenc, a
mindentudó a kijelöl a számunkra.
A
szavazástól való tartózkodásra való felhívás a korházak privatizációja
esetében nemcsak társadalomellenes, hanem emberellenes is, mert azt várja
el a szegényektől, öregektől, és betegektől, hogy azok semmit sem
tegyenek a puszta létüket érintő kérdésekben. A kettős állampolgárság
esetében a tartózkodásra való felhívás valószínűleg azt szolgálja,
hogy az esetleges sikeres népszavazás esetében, a baloldal,
ezt a nemzettestvéreink mellett való kiállást a
nacionalista, illetve „fasiszta” erők előretörésének bizonyítékául
könyvelheti el.
A
következőkben a Népszabadság cikkének, csak a kettős állampolgárságra
vonatkozó állításait vizsgáljuk.
Tamás
Gáspár Miklós, érvek helyett értelmetlen és a tárgyhoz nem tartozó
hangzatos általánosításokkal igyekszik elfogadtatni a maga véleményét.
„Akár igennel szavazunk, akár nemmel, a külországi magyarok és az áttelepülők
helyzete nem fog javulni. A kapitalizmus természete nem változik.”
Hacsek: „Most már érti?”
Sajó: „Most már nem!”
Figyeljük, hogyan lesznek ugyanabban a mondatban a „külországi magyarokból
” „áttelepülők.” A fogalmak összemosása a propaganda és a szellemi
züllöttség legalapvetőbb ismertetőjele. A „kapitalizmus természete”,
és a határon túli magyar közösségek kettős állampolgársága közötti
összefüggésről, pedig csak annyit, hogy a „külországi magyarok” veszélyeztetett
helyzete nem a kapitalizmus következménye. Határon túli nemzettestvéreink
végveszélybe sodródását a gyalázatos trianoni békeszerződés és annak
megbocsáthatatlan hiányosságai, valamint az utódállamokban menetrendszerűen
kiújuló sovinizmus okozza.
A
„Tartózkodunk a szavazástól” c. írásnak a kettős állampolgárságra
vonatkozó része a következő alapfeltevésre épül:
„Mi a célunk? A célunk az, hogy a magyar nép - a magyarországi
honpolgárok nem etnikai jellegű politikai közössége és az utódállami
magyar kisebbségek etnokulturális közössége - szabadságban, jólétben,
érintetlen méltóságban és békében éljen.”
A
fenti állításnak a „Mi a célunk?” része magától értetődő közhely.
Az a célunk, hogy a magyar nép “szabadságban, jólétben, érintetlen
méltóságban és békében éljen.” Ugyanez mondható a világ minden népére.
Hannibáltól, Hitlerig, mindenki békét hirdetett.
Tamás
Gáspár Miklós szerint, az a célunk, tehát, hogy a magyar nép békében
éljen. A „magyar nép” meghatározása azonban már nehezebben érthető.
A cikk alapján kétféle magyar nép van:
1. A „magyarországi honpolgárok nem etnikai jellegű politikai közössége.
2. Az utódállami magyar kisebbségek etnokulturális közössége.
A
fenti, erőltetett, és érthetetlen meghatározás szintén bizonyítékok,
és magyarázat nélküli önkényes kinyilatkoztatás. Tamás Gáspár Miklós
írásának alapfogalmai a magyar nyelv szabályai szerint nem értelmezhetőek,
és azok a szövegkörnyezet, vagy az írás általános hangvétele alapján
sem fejthetőek meg. Sejthető, hogy a szerző a magyar nemzet fogalmának újra
értelmezésére törekszik, de érvelését lehetetlen követni, talán azért,
mert szándéka sem becsületes:
1. Mit jelent a magyarországi honpolgárok „nem etnikai politikai közössége?”
2.
Mit jelent az „utódállami etnokulturális közösség?”
3.
Mi a különbség a „nem etnikai jellegű politikai közösség”, és az
„etnokulturális közösség” között, és ki dönti el? Kik élnek ezek
szerint Magyarországon?
4. A „magyarországi honpolgárok nem etnikai jellegű politikai közössége”
mellet, van e (még) Magyarországon is „etnokulturális közösség”,
vagy csak az utódállamokban?
5.
Hogyan lehetséges, hogy Magyarországon, határain kívül vannak „magyar
etnokulturális közösségek”, Magyarországon pedig „nem etnikai jellegű
politikai közösségek vannak?
6.
Mitől, és mikor váltak a magyarországi magyarok „nem etnikai politikai közösségé”,
és mitől, vagy mikor váltak az utódállami magyarok „etnokulturális közösségé?”
Vajon a trianoni hatalmak eleve úgy húzták volna meg a határokat, hogy a
„nem etnikai jellegű” magyarok Magyarországra kerültek, az „etnikai
jellegű” magyarok, pedig Magyarországon kívülre szorultak? Nem fordítva
kellett volna?
7.
Miért ellenzi Magyarország „nem etnikai politikai közössége, hogy egy másik
országba szorult, végveszélyben levő “magyar etnokulturális közössége”
szorosabb kapcsolatba kerüljön az anyaországgal?
A
cikk nem említi Trianont. Ez olyan mintha a szervezett bűnözésről beszélnénk
és a maffiát nem, említenénk. Ebben, az állampolgárságról szóló írásban
a „nemzet” szó sem fordul elő semmilyen formában. A szerző az
„etnokulturális”, és a „nem etnikai” kifejezésekkel bajlódik, és
végén azokba is bonyolódik bele. A szavak fokán való leragadás a
fogalmazás legelemibb hibái, közé tartozik.
Az
1956–ban kiadott Concise Oxford Dictionary alapján az „ethnic” kifejezés,
még valóban csupán a közös eredet, faj (race) megjelölésére szolgál,
ellenben az 1987–ben kiadott Webster
értelmező szótár (ISBN 0-7172-4535-7) alapján az „ethnic” kifejezés
már annak az embercsoportnak a megjelölésére vonatkozik, amelynek egysége,
a közös eredetre, nyelvre, vallásra, vagy a közös kultúrára épül. Az
„ethnic” szó jelenlegi meghatározása szerint tehát a felsorolt szervező
elvek nem együttesen, hanem külön, külön is meghatározhatják az etnikum
fogalmát Az etnikum ma már nem csak a közös eredet (faj) megjelölésére
vonatkozik, Tamás Gáspár Miklós, azonban az etnikum fogalmát még mindig
a régi, elavult jelentése alapján értelmezi.
Az
állampolgárság azonban egyik szótárban sem szerepel az etnikum meghatározásának
szempontjai között. Értelmetlen tehát Tamás Gáspár Miklósnak, az a
meghatározása, mely szerint Magyarországon a magyar nép, a honpolgárok
nem etnikai jellegű közössége. Az etnikum fenti jelentése alapján az
„utódállami” magyar kisebbségek etnokulturális közössége” kifejezés
is értelmetlen, mert az etnikum fogalmának a közös eredet csak egyik lehető,
és nem pedig annak meghatározó alkotó eleme. A „külhoni” és a
magyarországi magyarok közötti megkülönbözetés tehát másodlagos célokat
szolgáló mesterkélt, s a józanésszel ellentétes fogalom. Az etnikum
korszerű meghatározása alapján azonban megállja a helyét az a meghatározás,
mely szerint magyar az, aki magyarnak vallja magát, sőt még a „Nyelvében
él a nemzet” kifejezés is megerősítést nyer. John F. Kennedy nyilván
az etnikum újabb jelentésére alapozta híres kijelentését, amikor berlini
látogatása alkalmából kijelentette: „Ich bin ein Berliner.” Nem azt
igyekezett elhitetni a németekkel, hogy ősei teutonok voltak, hanem azt,
hogy együtt érez velük, és ezáltal ő is németnek számít.
A
fenti, „magyarországi magyar és “magyar magyar” kifejezések az első
világháború előtti magyarellenes propaganda szóhasználatát idézi. Az
„Ungarn”, és a „Magyarien” a Trianont előkészítő nagynémet
propaganda, a nemzetiségek agitálása, és a magyar baloldali radikális körök
nyugaton kifejtett magyarellenes vádaskodásainak szüleménye.
Ebből
a szempontból Tamás Gáspár Miklós írása a trianoni hatalmaknál való
feljelentésnek is minősíthető. Íme, a „magyar magyarok” (Magyarien)
ismét elnyomják a „nemzetiségeket”, az
Ungarnokat. Tamás Gáspár Miklós logikája ezen a ponton képtelenségbe
torkollik. A „magyar magyarok” most az „ősi” szerb, román, és szlovák
területek irányából fenyegetik a „nem etnikai jellegű magyarokat
Magyarországon.
Megbocsáthatatlan,
hogy Tamás Gáspár Miklós ezekben az egész nemzetet fájdalmasan érintő
kérdésekben nem fogalmaz világosan, és ezt tudatosan teszi. Megszegi
Kosztolányi Dezső idevágó parancsát, mely szerint:
„… az olvasót
tilos - csak egy másodpercig is -bizonytalanságban hagynunk.” Kosztolányi
még arra is int bennünket, hogy a nyelvtan,
stilisztika, és erkölcstan egy. A „Tartózkodunk a szavazástól” cikk
szertője, azonban nem igyekszik, és nem is érdeke, hogy fegyvere, a szó
egyértelműen éles és igaz legyen.
Tamás
Gáspár Miklósnak, a magyar nemzetről és a magyar állampolgárság természetéről
való felelőtlen, felháborító, és értelmetlen elmefuttatása, azonban
egyáltalán nem ártalmatlan. Ennek a bizarr embernek, ez a bizarr, és belső
ellentmondásoktól hemzsegő véleménye a napi százhatvanezer példányszámban
kinyomtatott Népszabadságban jelent meg. Ha zavarosan is, ha a jelenlegi
magyar közélet pojácájának a megfogalmazásában is, de végre írott
formában, és a nagy nyilvánosság előtt is kifejezést nyert a magyarországi
baloldalnak, a magyar nemzet, és a magyar kultúra átértékelésére és gyökeres
megváltoztatására irányuló törekvése.
„Mi
a célunk?” hangzik a cikk első mondata. Az, hogy Magyarország csupán a
magyarországi állampolgárok „nem etnikai közösségének” a kijelölt
helye legyen közép Európában. Ezt
a „célt” veszélyezteti a külhoni magyarok „etnokulturális közösségének”
a magyar társadalommal való esetleges szorosabb kapcsolata.
Tamás Gáspár Miklós szóról szóra ezt írja: „Ha megszavazzák,
a magyarországi állampolgárság területiből etnikaivá változik.”
A
„Tartózkodunk a szavazástól” egy másik, - könnyebben érthető érve
arra épül, hogy a népszavazás ki kezdeményezte, és az igennel való
szavazást ki képviseli. A Magyarok Világszövetsége említésekor
menetrendszerűen feldereng a fasiszta veszély, és az egymástól lényegesen
különböző fogalmak összemosása: „A
december 5-i népszavazás két kérdését egy parlamenten kívüli párt, az
utósztálinista Munkáspárt és a szélsőjobboldal egyik különös gyülekezete,
a "Magyarok Világszövetsége" vetette föl.” A cikk kifogásolja,
hogy a Fidesz Magyar Polgári Szövetség, és a Munkáspárt is ugyanazt a célt
támogatja: Ez a társaság nem sok bizalmat gerjeszt. A magát - szerintem tévesen
- kommunistának nevező Munkáspárt és a vadul kommunistaellenes Fidesz -
MPSZ stratégiai partnersége mindkét felet kölcsönösen és súlyosan
kompromittálja.” A patinás angolszász politikában elfogadott tény, hogy
a politika különleges kapcsolatokat teremt: ”Politics make strange
bedfellows”
Jellemző,
hogy Tamás Gáspár Miklóst a nemleges válaszra buzdítók jelleme nem
zavarja. A Fidesz Polgári Szövetség,
és a Munkáspárt, ugyanis csak ebben az egyedi esetben került ugyanarra az
oldala, amíg a „rendszerváltó”, liberális Szabad Demokraták Szövetsége
állandó jelleggel összefeküdt a Szovjet tankok által hatalomra jutott
Magyar Szocialista Párttal, a horngyulákkal és a dénulla kilencesekkel.
Tamás Gáspár Miklós sok mindent, és sok mindennek az ellenkezőjét is
megírta már, de eddig egyetlen egyszer sem állította, hogy Sztálin,
Roosevelt, és Churchill szövetsége visszautasító lett volna a számára,
csak a Fidesz Polgári Szövetség alkalmi kapcsolatai bántják a szépérzékét.
Tamás Gáspár Miklós önző, és szektariánus politikai magatartására
vall, hogy csakis jobboldali, vagy baloldali kérdésekben képes gondolkodni.
„Kell ez nekünk?” „Jó ez nekünk?”
Ha
a fenti erkölcsi fenntartásokat a cikk szerzőjére is egyaránt
alkalmazzuk, akkor „Bagoly mondja verébnek”, mert milyen jogon mond
elutasító választ valaki a határon túli magyarok kérésére, ha ő maga
is a határon túli „etnokulturális közösség” egyik tagjaként települt
át Romániából, és kapott magyar állampolgárságot?
Vajon ezzel a szerző maga nem veszélyeztette a magyar állampolgárok
„nem etnikai politikai közösségét?” Tamás Gáspár Miklóst minden
bizonnyal megértéssel fogadták Magyarországon, de ezt ő máris
elfelejtette. Lásd: Karinthy Frigyes: Úr a villamoson.
A
„Tartózkodunk a szavazástól” c. írást a Népszabadság hasábjain három
kép hivatott illusztrálni. Az első egy kavicsos, vagy aszfaltos úton álló
gumicsizmás, szalmakalapos férfit ábrázol egy kaszával a vállán, a háttérben
zöldellő táj, enyhe dombokkal.
A
második kép magyar népviseletben lévő fiatalok csoportját ábrázolja
amint a városban a járókelőkkel békésen elvegyülve haladnak. A harmadik
kép egy székely kaput ábrázol. Elképzelhetetlen, hogy ennek a három,
„népi” jellegű képnek mi köze Tamás Gáspár Miklós igen elvont, és
ízig, vérig urbánus jellegű írásához. Szubliminális
ijesztgetés? Tiltott jelképek?
A
„Tartózkodunk a szavazástól” c. írás magában foglalja annak “ócsított”
változatát is. Azok számára, akik képtelenek megérteni, a „nem etnikai
politikai közösség” idétlen fogalmát, ijesztésül, és egy politikai
plakát formájában megtalálható az a minden magyarázatot nélkülöző állítás
is,
mely szerint, ha valaki elmegy szavazni „Orbán Viktor megint miniszterelnök
lesz.” Ismét egy felkiáltójeles plakát. Mert, az ellenség keze csak
arra vár, hogy betegye a lábát. Továbbá, a sör és virsli megdrágulásának
irányába is történik egy utalás: „Ha megszavazzák, százezrek
rendelkezhetnek azonnal teljes magyarországi honpolgári jogokkal, amelyek
hihetetlen, elképzelhetetlen, szürreális összegek azonnali kifizetését
teszik szükségessé.” Megdrágul a sör és a virsli, mindennek Orbán az
oka, terjed a fasizmus. A kör bezárul. A máz lehullik.
Etnikum smetnikum - ott ahol nem hat a filozófia,
marad a demagógia.