Az
unió átverte a gazdákat
2006. október
19. 0:05
Magyar
Nemzet
http://www.mno.hu/index.mno?cikk=379400&rvt=5
Súlyos
kudarcot szenvedett a magyar agrárdiplomácia
tegnap Brüsszelben. Életbe lépnek
november elsejétől a hazai
kukoricatermelőket rendkívül
hátrányosan érintő új felvásárlási
szabályok. A földművelésügyi
miniszter egy meggondolatlan
nyilatkozatával gyengítette a
magyar álláspontot.
Hatástalan
volt a magyar kormány
tiltakozása az unió
kukoricaintervenciós szabályokat
szigorító döntése
ellen, ami azt jelenti,
hogy már az idén betakarított
kukoricára is vonatkoznak
az új feltételek – derült
ki az Európai Bizottság
tegnapi bejelentéséből.
A bizottság úgy döntött,
hogy november elsejétől
bevezeti a magyar gazdálkodókat
rendkívül hátrányos
helyzetbe hozó intézkedéseket.
Az Európai Unió gabonairányító
bizottsága már szeptember
végén megszigorította a
központi uniós –
intervenciós – felvásárlás
feltételeit. Mivel a
teljes közösségi
kukoricafelvásárlás 80
százaléka hazánkból származik,
agrárszakértők
szerint az új feltételekkel
főként hazánk felajánlásait
kívánják visszaszorítani.
Az új előírások
nyomán a magyar gazdák jóval
kevesebb terményt adhatnak
át a központi raktáraknak,
ami komoly hátrányba
hozhatja őket, hiszen
a tavaszi vetéskor még
joggal számolhattak azzal,
hogy a 101,3 eurós tonnánkénti
intervenciós áron átveszik
tőlük a termést.
Az új feltételek a piacon
áreséshez vezethetnek,
ami az egész ágazatot
veszteségessé teheti. A
magyar kormány egy héttel
ezelőtt az ügyben
tiltakozó levelet küldött
az Európai Bizottságnak
Gyurcsány Ferenc
miniszterelnök aláírásával.
Ebben kilátásba helyezzük:
ha a módosítások életbe
lépnek, úgy hazánk az
Európai Bírósághoz
fordul. A miniszterelnök
levelét figyelmen kívül
hagyó tegnapi uniós döntést
a földművelésügyi
minisztérium lapunknak nem
kommentálta, az MTI-nek
nyilatkozva viszont a tárca
szóvivője közölte:
a magyar kormány az Európai
Bírósághoz fordul
jogorvoslatért. Dékány
András szerint az intézkedés
a magyar kukoricatermelők
számára hátrányos, előtte
semmiféle hatástanulmány
nem készült. A kormány
diszkriminatívnak tartja
az intézkedést, mert a
gazdáknak nem volt idejük
felkészülni a tervezett változásokra.
A kormány többéves
tehetetlensége, az agrárdiplomácia
nem megfelelő volta
komoly gazdasági károkat
okoz az országnak és a
magyar gazdáknak – reagált
a tegnapi brüsszeli döntésre
Obreczán Ferenc, a Magyar
Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek
(Magosz) főtitkára.
Az érdek-képviseleti
szakember szerint Gráf József
is felelős a kudarcért,
hiszen keddi kijelentése,
miszerint hazánk költségvetése
nem képes arra, hogy az
intervenciós felvásárlások
kifizetéseit megelőlegezze
az uniónak, tovább
rontotta hazánk pozícióját.
A Magosz a kormányt arra kéri,
sürgősséggel kezdeményezze
a rendelet alkalmazásának
felfüggesztését az Európai
Bíróságnál a per időtartamára.
Felháborító, hazánk számára
súlyos jogsérelmet okozó
döntés született Brüsszelben
– kommentálta az Európai
Bizottság kukoricafelvásárlásról
szóló határozatát érdeklődésünkre
Glattfelder Béla uniós néppárti
képviselő. A
politikus szerint az
intervenciós szabályok
megváltoztatása a bőségesebb
termésű esztendőkben
25–100 milliárd forint
árbevétel-kiesést okoz a
magyar termelőknek. A
brüsszeli döntés több
uniós alapelvet is sért.
Diszkriminatív, mert a
hazai kukoricatermelés
visszaszorítására irányul,
emellett a jogbiztonság is
sérül, hiszen az idei
termésre visszamenőlegesen
érvényesítik.
Glattfelder Béla úgy látja:
a magyar kormánynak már a
kezdet kezdetén az Európai
Bírósághoz kellett volna
fordulnia. A kabinet eddigi
lépései nem értek el
semmilyen eredményt. A
politikus azt is sürgeti,
hogy az agrártárca kezdje
meg a gazdálkodók felkészítését,
hiszen ha az Európai Bíróság
nekünk ad igazat, a magyar
termelők Brüsszel
ellen egyéni kártérítési
pereket indíthatnak. Ennek
érdekében fel kell ajánlania
mindenkinek az idei termésű
kukoricát intervenciós
felvásárlásra. A
visszautasítással
kapcsolatos dokumentumokat
meg kell őrizni,
valamint azokat a számlákat
is, amelyek a szabadpiaci
értékesítés során
keletkeztek. Ha a szabad
piacon értékesített
tengeri ára alacsonyabb
lesz, mint az intervenciónál
garantált ár, megvan az
alap a kártérítési igényre.
http://www.mno.hu/index.mno?cikk=379400&rvt=5
|
|