Kaslik Péter

 

A kettős állampolgárság igazi arca  

Megjelent a székelyudvarhelyi Polgári Élet, 2006. március 3. számában

Végre egy jó hír. A 2006. február 16. megszavazott törvény szerint minden olyan külföldön született személy, akinek legalább egyik nagyszülője az anyaország állampolgára volt, jogosult az anyaország állampolgárságára  -  Portugáliában. Repouso bem-vindo! Isten hozott benneteket haza!

Portugália területe, és  lakosságának száma is majdnem teljesen megegyezik Magyarország területének nagyságával és lakosainak számával. A becslések szerint a portugál kettős állampolgársági  törvény csaknem hat millió, Brazíliában, Argentinban, és Venezuelában élő portugált érint. A portugál kormány, azonban nem ijesztgette a portugálokat  száznyolcvan millió brazil, negyven millió argentin, és huszonöt millió venezuelai beözönléséről Portugáliába. A portugál kormány azért nem ijesztett kétszáz ötven millió, (értsd 250 millió)  „idegen beözönlésével és a családonként évente huszonnyolc ezer escudo ráfizetéssel, mert a portugál szavazópolgárok  szemében, akinek legalább az egyik nagyszülője portugál állampolgár volt, és az illető személy igényt tart a portugál állampolgárságra az ugyanolyan portugál, mint a „portugál portugál.”

A portugál értelmiség tagjai pedig, a mellébeszélés és hazugságok helyett tárgyilagosan ismertették a választópolgárokat  a kettős állampolgárság természetéről és annak jelentőségéről: Maria da Conceição Pereira Ramos, a Porto-i egyetem tanára, a portugál parlamenti döntést megelőzően tényszerűen megállapította, hogy a szülőföldjüktől távol élő  polgároknak, a szülőföldjükhöz való vonzalma létező és elfogadható, a kettős állampolgárság tartalma, pedig elsősorban kulturális és jelképes erejű. Ramos professzor kihangsúlyozta azt is, hogy a kettős állampolgárság a mai Európában, az esetleges gazdasági, politikai, és biztonsági kérdések ellenére, az egyén társadalmi és kulturális kötődéseinek a megerősítését szolgálja, és az európai társadalom sokrétűségének természetes következménye.

2005. július 6. és 7. az Európai Unio, „Dual Citizenship, Governance and Education: A Challenge to the European Nation State" ) (Kettős Állampolgárság, Megvalósítás és Ismeretterjesztés, kihívás a nemzeti állam számára) címen két napos internetes konferenciát rendezett a kettős állampolgárságról. A találkozón csak a meghívott országok képviselő vehettek részt. (Egyesült Angol Királyság, Finnország, Portugália, Görögország, Izrael, Észtország, Németország)  A magyarokat erre a találkozóra meg sem hívták. Talán azért, mert a Harmadik Magyar Köztársaság 2004. december 5.-én a maga sajátos módján már megoldotta ennek a négyfelé szakított országnak a kettős állampolgárságra vonatkozó minden gondját.    

A fenti találkozón kikristályosodott nézetek alapján, a kettős állampolgárság az egyéni önmeghatározás, és a mozgás szabadság egyik megnyilvánulási formája, s ennek alapján az egyetemes emberi jogok egyik természetes velejárója. Vagyis, a mai európai felfogása szerint a kettős állampolgárság a két, vagy több ország kultúrájához, kulturális hagyományaihoz és demokratikus intézményeihez való viszonyának törvény által rendezett és megerősített formája.

A görög delegátus, Miltos Pavlou,  az  Antigone Információs és Dokumentációs Központ vezetője szerint, a mai különböző rétegű  európai országokban a kettős, vagy többszörös  kötődés szabályként értelmezhető. A kettős állampolgárság európai értelmezése alapján  a  polgároknak, a két vagy több nemzethez való  vonzódása minden további nélkül összeegyeztethető a társadalomban való békés és tevékeny együttélés  elveivel, és annak semmi köze a nacionalizmushoz. Egyszerűen, a valós állapotok, a meglevő jogok gyakorlásának igényének szankcionálásáról, és nem új jogoknak a mások kárára való  megteremtéséről, van szó. Vagyis, pont az ellenkezőjéről, annak, amit  Magyarország miniszterelnöke, a magyarországi baloldali média, és a balliberális értelmiség a kettős állampolgárság természetéről és előrevetített következményeiről állított.

A portugál példa, a  portugálok befogadó  és magától értetődő igenlő döntése, valamint az Európai Uniónak, a kettős állampolgárságot mindinkább pártfogoló magatartása ma még élesebb fényben tünteti fel a 2004. december 5. megelőző magyarországi ellenkampány nemzetellenes és anti humánus voltát.

A határon túli magyarok kettős állampolgársági kérelmének elutasítása olyan elemi rendellenesség volt, amely ellenkezik a közösségi lét legalapvetőbb reflexeivel. Ma már hivatalosan is elfogadott, hogy a kettős állampolgárság az önként vállalt önazonosságot és a  jelképes hazatérést jelenti.  

Gyurcsány Ferenc, a népszavazás után ujjongva kijelentette: „Győztünk!” Kit győztünk le, önmagunkat? Az ország  miniszterelnöke megnyerte a csatát, a nemzet pedig elveszíti a háborút, mert ma már mindinkább nyilvánvaló, hogy a kettős állampolgárság elutasítása hosszú távon az egész nemzet vesztessége.

A közelgő magyarországi országgyűlési választások felfokozott hangulata ismét felidézi a december 5. népszavazással kapcsolatos ellenkampány hazugságait  és annak nemzetellenes indítékait. Emlékezzünk: Tamás Gáspár Miklós, aki legtöbbször filozófusként írja alá cikkeit, „Tartózkodunk a szavazástól” c. írásában (Népszabadság 2004. november 13.) az általános választójog használata ellen agitál.

A 2004. december 5. eltelt idő távlatából, és a kettős állampolgárságra vonatkozó új európai alapelvek ismeretében vizsgáljuk meg közelebbről a fenti  balliberális álláspontot.  Mint ismeretes, a 2004. december 5.-én  a magyarországi választópolgárok hatvan százaléka el sem ment szavazni. A Századvég Politikai Elemzések központja számítógépes becslése szerint, Magyarországon az előző választások  óta  legalább tizenöt százalékkal növekedett azoknak a száma, akik az elkövetkező országgyűlési választásokon sem szándékoznak szavazni.

A politikusok és politikai pártok  felelőtlen ígéreteinek  sorozata, a megszerzett jogok kiforgatása, a nagynehezen kicsikart juttatások közön kézen való „ellebodázása”, valamint a félelemkeltő propaganda felelőtlen alkalmazása Magyarországon is mindinkább növeli a nem szavazók táborát.

Kinek kedvez a nem szavazók ilyen magas számaránya?  A nem szavazók magas számaránya rövid távon roppant előnyt jelent annak a politikai entitásnak a számára, amely előtte is hosszú ideig hatalmon volt és egy meghatározott arányú, megszervezett és a hatalmi rendszerbe beépült szavazótáborral rendelkezik.

A nem szavazók nem harcolnak semmiért, semmit sem képviselnek, és  nincsenek értékeken alapuló elkötelezettségeik, vagy politikai formában megfogalmazott követeléseik sem.  A nem szavazóknak bármit meg lehet ígérni, és nem kell semmivel elszámolni.  

A nem szavazók hatalmas  táborának ez az állandósult formája az Amerikai Egyesült Államokra jellemző állapotokat idézi, ahol a szavazópolgárok fele több nemzedéken át  biztosra vehetően nem szavaz.  A nem szavazók állandósult és magas számaránya hosszú távon a hatalom összpontosításához, és a tényleges választás lehetőségének a teljes hiányához vezet. Ennek következtében, Amerikában ma van kétszáz fajta macska koszt, és nyolcvan ízű rágógumi, és van két politikai párt, amely közül egyik sem azt állítja, hogy mást akar, csak azt, hogy jobban tudja. Az Amerikai Egyesült Államokban a hatalom ma ötven család kezében összpontosul, és a választások kimenetele ténylegesen nem befolyásolja, a tényleges hatalom birtokosainak célkitűzéseit. A  államot azok irányítják, akik azt birtokolják, a demokrácia csak dekórum.  

A kettős állampolgárság elleni kampány képviselői Magyarországon is a nem szavazók táborának további növelését szorgalmazzák. A nem szavazók hatalmas számaránya hosszú távon, azonban roppant veszélyt rejteget magában, mert tényleges, vagy mesterségesen szított válság helyzetben az elkötelezetlen és politikailag felkészületlen  tömegeket a kellő  módszerekkel igen könnyű egy veszélyes, vagy igazságtalan ügy érdekében mozgósítani.

Az Amerikai Egyesült Államokban sokat emlegetett „kulturális harc” magyar viszonylatban az ellenpártoknal,  az „elfogadhatatlan” szélsőségek peremére való kiszorítására vonatkozik, és a választópolgároknak a társadalom formálásának a folyamatából való mind nagyobb arányú  kiiktatását jelenti.

A határon túli magyarok többsége számára , azonban  magyarságuk még jelent valamit.  A kettős állampolgárság elleni kampány szószólói tudták, hogy a kettős állampolgárság esetleges megszavazásával a későbbiekben olyan szavazópolgárokkal kell számolniuk, akik  nyolcvan öt éven át a legmostohább körülmények között is megőrizték identitásukat, és hűek maradtak kultúrájukhoz.  A kultúra az értékekre utal, az értékek megőrzése, pedig tevékeny hozzáállást, az értékek védelmezését feltételezi, ehhez pedig el kell menni szavazni, és számon kell kérni az ígéretek betartását is. A magyar kisebbségi sors külön tragédiája, hogy az anyaországban olyan politikai erők vannak hatalmon, amelyek szerint  hátránynak számít, ha valaki a demokratikus jogokat és kötelességeket komolyan értelmezi.

A 2004. december 5. népszavazás ellenkampány szószólói  nyíltan hirdették, hogy a magyarországi baloldal azért nem hajlandó megadni a határon túli magyar nemzeti közösség tagjainak a kettő állampolgárságot, mert azok elmennek majd szavazni, tehát gyakorolják demokratikus jogaikat és kötelezettségeiket.

A magyarországi baloldal és a balliberális értelmiség, tehát az újonnan kialakulóban lévő európai jellegű, jogokra és kötelességekre épülő állampolgársági felfogás ellen lépett fel és az amerikai típusú tétlen és politikailag mellőzhető állampolgárok hatalmas táborának a növelése érdekében kampányolt. A választópolgároknak a politikai  élettől való elidegenítése Magyarországon, a mai napig tart.

Illyés Gyula: „Petőfi Sándor” c. könyvében  azt ajánlja, hogy nem csak a felemelő és vitézi tettekre kell emlékezni, hanem okulásul az olyan szégyenletes eseményekre is emlékezni kell  mint például Petőfi Sándor egykori  követté választásának kudarca.

Reméljük, hogy a Magyarország hamarosan  kezébe veszi a saját sorsát és lesz erkölcsi ereje szembenézni a közelmúlt eseményeivel. Ha ez megvalósul, akkor Illyés Gyula ajánlatának szellemében, a  2004. december 5. népszavazás elleni kampánynak külön szégyen oszlopot kell állítani.  Gyurcsány Ferenc, Tamás Gáspár Miklós, Eörsi István, Kis János, és Bauer Tamás neve, pedig kiemelkedő helyen szerepeljen ezen az oszlopon.

Addig, pedig tisztelje mindenki a portugálokat, és mindazokat az országokat, amelyek számára a   kettős állampolgárság megszavazása a magabiztosság, az előrelátás,  a nyitottság és befogadó készség, és a demokrácia tiszteletének  tanújele nem, pedig a pillanatnyi előnyök, a félelem és az ösztönös elutasítás függvénye.