Kaslik Péter

Az érem másik oldala  

Spíró György, és Kertész Ákos irodalmi díjai

“Egy elvont, és részleges tudással rendelkező elit kiépítése könnyű és banális feladat. Sokkal nehezebb, de annál értékesebb egy érett és művelt társadalom kialakítása.”

                                                                  John Ralston Saul – kanadai író

A jugoszláviai mozikban fiatal koromban, a fehér-fekete filmhíradó heti beszámolójában, Titó elvtárs gyakran megérkezett feleségével a Nemzeti Galéria kupolatermébe és kitüntetett valakiket, köztük írókat és művészeket is – évről évre, mindig ugyanazokat. A fehér fekete híradó után színes amerikai, cowboy, vagy gengszter film következett.

Ötven év után, 2007. december 2-án Magyarországon a következő hír olvasható: „A kormányfő feleségével, Dobrev Klárával érkezett a Magyar Nemzeti Galéria kupolatermében megrendezett Táncsics Alapítvány Életmű Díj díjátadó ünnepségére, ahol Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP elnöke átadta a Táncsics Alapítvány Életmű Díjakat.  A Magyar Távirati Iroda jelentése szerint, a díjátadó ünnepségen Gyurcsány Ferenc üdvözlő beszédében így fogalmazott:

“Sok okunk van arra, hogy vigyázzunk a művészekre, akik sérülékenyebbek, érzékenyebbek - s így kiszolgáltatottabbak -, mint az átlagemberek. Vigyáznunk kell, hogy érzékenységük (...) ne legyen védtelenség - Amit ők létrehoztak, az megismételhetetlen, az nem csak mi vagyunk, hanem egy új világ, amit ők teremtenek meg…, ez a díj arról is szól, hogy vigyázni szeretnénk mindarra, amit alkottak, megőrizni ezt a magunk számára.” MTI    

Vagyis, a miniszterelnök arra fülbemászó dalra építi mondanivalóját, hogy “A muzsikust nagyon szeressétek.” Első pillanatra valóban úgy tűnik, hogy csupán a ”Muzsikusnak dalból van a lelke… “ c. dal, Gyurcsány által átpolitizált, közönséges, és ízléstelen átpolitizálásáról van szó. A gyanútlan olvasó  egy ideig azzal vigasztalhatja magát, hogy Magyarország miniszterelnöke most az egyszer nem hazudik, csak hülyeségeket beszél, ami nem hír.

Az irodalom államosítása

Az igazi hír az, hogy 2007. karácsonyára Magyarország miniszterelnöke, Táncsics Mihályról elnevezett Életmű Díjjal tünteti ki, a „Jönnek a szarból” c. vers szerzőjét, Spíró Györgyöt.  Ennél, azonban még megdöbbentőbb, hogy sem a Magyar Távirati Iroda, sem a fenti hírt továbbító magyar sajtó nem közli a nyilvánossággal, hogy a Táncsics Alapítvány, a Magyar Szocialista Párt egyik hivatalos intézménye. A Táncsics Alapítvány Alapszabályai szerint, az Alapítvány célja a Magyar Szocialista Párt Alkotmányában meghatározott célkitűzések megvalósításának elősegítése. A Táncsics Alapítvány hivatalosan bejegyzett célja között ezt olvassuk:  

1.) Az Alapítvány tartós közérdekű céljai, hogy:

a) elősegíti a Magyar Szocialista Párt Alkotmányban biztosított, a népakarat kialakításában, valamint kinyilvánításában történő hatékony közreműködését;

3. c. a párt társadalmi beágyazottságának, elfogadottságának és népszerűsítésének növelését szolgáló módszerek kialakítását és továbbfejlesztését;

A Táncsics Alapítvány Életmű Díj, tehát nem állami, és még csak nem is kormánykitüntetés, hanem állami kitüntetésnek álcázott, belső pártkitüntetés azok számára, akik példamutatóan hozzájárultak a Magyar Szocialista Párt céljainak megvalósításához. A díjátadó ünnepségen azonban egyetlen hivatalos jelzés, vagy díszlet sem utal a magyar Szocialista Párt, és a Táncsics Alapítvány kapcsolatára, illetve tényleges azonosságára. Gyurcsány, tehát nem csak ostobaságokat mondott a díjátadó ünnepségen, de hazudott is, amikor azt állította, hogy a szóban forgó díj a művészek iránti általános elismerést, nem pedig a Párt érdekeinek előmozdítását szolgálja. Ennek ellenére, a sérülékeny, érzékeny - s így kiszolgáltatott művészek, évről évre elfogadják a Párt kitüntetését. A fentiekkel kapcsolatban felmerül az értelmiségiek felelőségének kérdése is. Nyilvánvaló, hogy az író jellemére alapozott hitelességet megannyi kitüntetés sem helyettesítheti, a tehetségről, pedig ne is beszéljünk.

Az írástudók felelősége

“Próféták által szólt régen néked az Isten…” Ez, az első magyar nyelvű disztichon nem csak kultúrtörténeti szempontból fontos, hanem azért is, mert elsőként mutat rá magyar nyelven az írástudók felelőségére. Ezt a parancsot visszhangozza Petőfi Sándor, „A XIX század költői” c. verse, és József Attila: „Sziszegve sem szolgálok, aljas nyomorító hatalmakat” sorai is ugyanennek a parancsnak a huszadik századbeli reinkarnációja.  

A nyugati civilizációban kikristályosodott meggyőződés alapján az írástudók felelősége, hogy az igazságot hirdessék, és felfedjék a hazugságokat. Az írástudóknak ez a felelősége abból ered, hogy tehetségük, felkészültségük, és gyakran előnyös körülményeiknek köszönhetően olyan helyzetben vannak, hogy a hatalom igazságtalanságait könnyebben felismerhetik, azokat érthetőbben kifejezhetik, és megvan a lehetőségük, hogy azokat szélesebb körben megismertessék az emberekkel. Magyarországon, azonban a „befutott” írástudók kiváltságos helyzete a legtöbb esetben éppen annak köszönhető, hogy nem az igazságot írják.

A túlélés géniuszai

A magyar írástudók egy csoportja ma is térdet, s fejet hajt az éppen ügyeletes politikai Párt lábai előtt, és a közmegbecsülés látszatát keltve, tehetségüket pótló pártkitüntetések révén óvatosan becsempészik egymást és magukat a magyar kultúra igazi értékei mellé, illetve annak a helyébe. A kultúrának a hatalmi pártok szolgálatába állítása a lopakodó diktatúra egyik biztos jele, és  első állomása.

A Táncsics Alapítvány Életmű Díjat 2006-ban Kertész Ákos kapta. Spíró György, és Kertész Ákos együttesen legalább harminc különböző díj tulajdonosai. A fentiekkel kapcsolatban felmerül az arányosság, méltányosság, és a mértéktartás kérdése is. Magyarországon, a fenti, patologikus formában burjánzó hatalmi „hírességcsinálás” szofizmusa a következő logikára épül:
-Miért kell Spíró Györgyöt a hatalomnak ismét kidíjaznia?
-Azért, mert Spíró nagy író.
-Miért nagy író Spíró?
-Azért, mert Spíró huszonötször kidíjazott író.

Magyarországon továbbra is az a nagy író, aki azt írja, amit kell, nem pedig az, aki jól ír. A fenti megállapítás bizonyítására, a jelenlegi írás a továbbiakban a díjak áradatával elhalmozott Spíró György, és Kertész Ákos általános mondanivalóit, és  a  a hatalomhoz való viszonyukat vizsgálja.  Vagyis, azt, hogy miért éppen Spíró György, és Kertész Ákos a két legkidíjazottabb író a mai Magyarországon?

„Keveri ez, vagy nem keveri?”

Spíró György huszonhárom évvel ezelőtt megírta, és a Mozgó Világ 1984/4 számában megjelentette a következő “verset:”

Jönnek a dúlt-keblű mélymagyarok megint,
fűzfapoéták, fűzfarajongók,
jönnek a szarból, csönd van.
Senki se pisszen.
Alantról kevéske hűlt költő csontujja int.
Ó, ha gyilkolni szabadna újra,
csámcsogva, hersegve szívnák a vért -
miért is? ki tudja. Trianonért? -
mered pár utcanév pici csontujja.
Ez olyan klíma: itt folyton beborul,
ez rendben van, de szégyen, szégyen, szégyen,
hogy mindenki kussol, hogy mindenki fél,
és nekünk kell jönnünk, pár csenevésznek,
hogy bebizonyítsuk:
nemcsak a szemetek tudnak magyarul.

A Táncsics Alapítvány díja, életmű Díj, tehát annak kiérdemléséhez a fenti vers is hozzájárult.  Spíró György, a fenti vers szerzőjeként több éven át az Eötvös Lóránt Tudományegyetem esztétika tanárának állását töltötte be, ahol a leendő magyar értelmiségieknek a szép fogalmát tolmácsolta.

Spíró György legújabb könyve, a ”Fogság” 2005-ben jelent meg, és ugyanarról szól, mint Spíró fenti verse, csak most a szerző magyarellenes gyűlölete és megvetése az egész keresztény világra kiterjed.  A “Fogság” Jézus idejében történik, és a regényben mellékalakként maga Jézus is megjelenik. A regény főhőse, Uri - aki az intellektuális ember megtestesítője, az író szócsöve.

A „Fogság” alapgondolata meglepő hasonlatosságot mutat Vermes Géza, az Oxford Egyetem júdaisztikai tanárának Jézusról írott tudományos kutatásaira alapozott következtetéseire. Vermes Géza munkáinak a fenti tárgykörben írott munkáinak mind a három kötete (A zsidó Jézus, Jézus és a judaizmus, és A zsidó Jézus vallása) olvasható magyar nyelven is. Lehetséges, hogy Spíró könyve, Vermes mondanivalójának a félreértelmezett, és támadó szándékkal történő kiforgatása, és annak keresztényellenes propagandává züllesztett változata? Spíróval ellentétben, Vermes Géza professzor a legnagyobb tisztelettel viszonyul, Jézus személyéhez, tanaihoz, valamint a korai keresztény közösségekhez is.    

Spíró György, “Fogság” c. könyvét Lukácsi Zoltán, a Győri Egyházmegyei Levéltár igazgatója részletesen ismerteti a Hitvallás 2006. VII. évfolyam 11. (novemberi)  számában.  Lukácsi Zoltán szerint, Spíró regényében, a keresztények ellenszenves alakok, jómódú (!) dologtalan zabálók, akik semmittevésükhöz jó ideológiát gyártottak (717. o.). Továbbá a keresztények „rémisztőek”, „zavarodottak”, „vakhívők”, „tébolyultak”, „habókosok”… Ráadásul buták is a keresztények, akik azt hirdetik, hogy "csak az igazán buták juthatnak be a Mennybe", ezért tudatosan képezik magukat butává (712. o.)”
Spíró György mindezért  rengeteg elismerést és kitüntetést kapott, de az írástudók, tehát a magyar írástudók igazát mégsem Spíró György művei fejezik ki, hanem  József Attila halhatatlan szavai őrzik: “Sziszegve sem szolgálok, aljas nyomorító hatalmakat.”

A Nagy Paktum - Kertész Ákossal

Ma már nyilvánvaló, hogy a neoliberális reformok azokat sújtják leginkább, akikkel ezeket a megszorító intézkedéseket megszavaztatták. Nyilvánvaló az is, hogy ahol az országot azok kormányozzák, akik azt birtokolják, ott a népnek nincs szava. A neoliberális propaganda gépezetben Kertész Ákos, beszél az „utca embere helyett.” Kertész Ákos, a saját íráskészségének hiányát, és gondolkodásmódjának laza logikáját, a párthoz való odaadó lelkesedésével pótolja. Kertész, a kormányprogram minden pontjáért jobban lelkesedik, mint maga a kormány, és a kormánynál is nagyobb hévvel támad mindent, amit a kormány is támad.

          Kertész Ákosnak mindenről van véleménye

Kertész Ákos is egyházellenes írásaival került fel a sorozatosan kitüntetendők listájára.  „A nagy paktum” c. írása 1997. június 26-án jelent meg a Magyar Hírlapban. „A nagy paktum” kommunista korszak egyházellenes közhelyeinek a neoliberalizmusra áthangolt primitív, és uszító jellegű változata. ("Az állam ne támogassa az én adómból az egyházi iskolákat.") Kertész Ákos írása gorombán félremagyarázza az egyházi iskolák támogatásának elvét.)

"...a reformok úgy kellenek, mint sivatagi vándornak egy korty víz…” Kertész Ákos szerint, a kormány megszorítási reformjai jók, csak „lent” a megvalósításaikkal  van baj. Vagyis, az eszme jó, csak a valóságot kell az eszméhez igazítani. Kertész Ákos szerint, mindezért, persze a kulákok, illetve a kórházigazgatók a hibásak. Megint van kulák, és már Rákosi elvtárs is megmondta, hogy azok mind a jobboldalon bújnak meg.

A Szovjet megszállásról, és a magyar 56-ról: “A szabadságot ajándékba kaptuk. Ahogy adták, el is vették. Tizenkét évvel később tudtuk már, mi a szocializmus, és úgy döntöttünk, az eszme jó, a gyakorlat gyalázatos. Emberarcú szocializmust akartunk. ...És szovjet fegyverek nélkül, a magunk esze szerint akartuk megvalósítani a” szocializmust.

Az éghajlatváltozásról:  Kertész Ákos nem hiszi el. Hajtson csak mindenki annyi autót amennyi az utakon, és az árkokban elfér.

Gyurcsány  ösződi beszédéről: „A magyarázat részletes volt, roppant kulturált, logikus, jól fölépített és még szenvedélyes is, ami rendjén van: én a szenvedélyt elvárom egy reformertől.” *

A személyi jogok védelméről: “Engem például ma semmilyen térfigyelő kamera nem zavar sehol, ugyanis nem cselekszem olyat, amit bárki ne figyelhetne meg. Na jó; a hálószobámban, a klozeton kissé zsenírozna egy megfigyelő kamera, de máshol nem érdekel.”

A demokráciáról, és a gyülekezési jogról, és a tüntetésekről:

Kertész Ákos szerint, a demokrácia, és a gyülekezési szabadsága nem jó, mert letapossák a füvet, és hordozható WC-ket kell állítani a Kossuth Térre.

Orbán Viktorról: ”Orbán személyes szónoki stílusa is a terroristák és populisták kommunikációs módszere… Terroristákkal nem tárgyalunk, terroristák nem diktálhatnak!”

Az ellenzékről:„Ezért nincs helye itt a farizeus szemforgatásnak, hogy konszenzust keresünk. Ki kell mondani végre: ezzel a mostani jobboldallal nincs konszenzus, hiába is szeretnénk, mert lehetetlen. Ahogy a rákot nem lehet prizniccel gyógyítani.” Vagyis, amint az Rákosi Mátyás előszeretettel emlegette: A demokratikus többség a „mi pártunkban sorakozik fel. Aki, tehát nincs velünk, az ellenünk van. Az ellenség, pedig az ellenzéki pártban bújik meg.

Az éghajlat változásról: Kertész szerint olyan nincs. Autózzon csak ki amennyit bír. 

Néha úgy tűnik, hogy Kertész Ákost azért tüntetik ki minduntalan, hogy hallgasson már el, de ettől ő még inkább tűzbe jön. A Táncsics Mihály Alapítvány Életmű díja, annak meghatározásánál fogva végkielégítés jellegű.  Reméljük, hogy ez volt Spíró György, és Kertész Ákos utolsó kitüntetése, hiszen az Ámen után semmi sem következik.

Epilógus

Savanyú a szőlő? Nem a szőlő savanyú, hanem az keseríti el a távolról szellemi hazájára gondoló magyart, hogy a díjkiosztó ünnepségeken Kertész Ákos neve egy mondatban hangzik el József Attila, Madách Imre, Szép Ernő nevével, akikről ezeket a menetrendszerűen odaítélt díjakat elnevezték.

Nem keserű a szőlő, mert nem a magam nevében szólok.  A sok belterjes kidíjazás kapcsán eszembe jutott, hogy a korán elhunyt, illetve a szerb nacionalista hatalom által halálba üldözött délvidéki költőt,  Sziveri Jánost, az „anyaország” ez idáig egyetlen hivatalos elismerésben sem részesítette.  Talán jobb is.

A minden jó magyar ügyet évtizedeken át támogató, könyv, és folyóirat kiadó, chicagói költő, Mózsi Ferenc, betegségében néhány barát támogatására szorulva, magányosan halt meg Magyarországon. Mózsi Ferencet, 2007. november 23-án temették, és egyetlen hivatalos személy sem jelent meg a temetésén. Mőzsi Ferenc temetését követően tíz napra, Gyurcsány Ferenc, pedig a művészek iránti törődésről beszél.

Cambridge, Ontario, Kanada
2007. december 16.
Megjelent, a  Független Újságírók Szövetsége, Honlapján, 2007. december 20.
                     Barikád, 2008. január 4.