A neoliberalizmus rövid története

Az elit gazdaság-politika húsz esztendeje

és a változás lehetoségei

SUSAN GEORGE

Az értekezlet szervezoi arra kértek, hogy tartsak eloadást a neoliberalizmusról. Az eloadás címét a szervezok a következoképpen határozták meg: Az elit-gazdaságpolitikájának húsz esztendeje. Sajnálattal tudatom Önökkel, hogy a tárgykör megértése céljából legalább ötven évre kell vissza menni, egészen a második világháború befejezéséig.

Ha 1945. vagy 1950.-ben valaki a jelenlegi neoliberális közgazdaság elveinek bármelyikével elohozakodott volna, az bizonyosan az orültek házában nyilvánították volna. Legalább is a nyugati országokban, ahol ebben az idoszakban mindenki Keyenes elveit vallotta, vagy szociáldemokrata, illetve kereszténydemokrata volt, vagy pedig a marxizmus valamelyik árnyalatával azonosult. Az a nézet, hogy a politikai és a társadalmi változásokat a piac határozza meg, hogy az állam önkéntesen lemondjon a közgazdaságban betöltött szerepérol, vagy, hogy a nemzetközi nagyvállalatoknak korlátlan szabadságuk legyen, vagy, hogy a szakszervezeteket le kell építeni, a polgárok szociális biztonságát pedig csökkenteni kell, elképzelhetetlen volt ötven évvel ezelott.

Ha valaki netán helyeselte volna is ezeket a gondolatokat, nem valószínu, hogy jónak látta volna azok nyilvános terjesztését, és nem is lett volna, aki meghallgassa. De, bármilyen valószínutlenül is hangzik ez ma, különösen a hallgatóság ifjabb tagjai számára, a nemzetközi valuta alap (IMF) és a világbank azokat pozitívan értékelték és Keynes ikrek néven emlegették, mert szellemi atyjuk, John Maynar Keynes, és Harry Dexter volt; egyike Roosevelt elnöki legközelebbi tanácsadóinak. Ezeket az intézményeket 1994.-ben Bretton Woodsban hozták létre, és eredeti megbízatásuk az volt, hogy elejét vegyék a jövobeli nemzetközi viszályoknak, éspedig úgy, hogy újjáépítési és fejlesztési kölcsönöket folyósítsanak, és, hogy az egyes országok ideiglenes fizetoképességi nehézségeit áthidalják. Ezeknek az intézményeknek eredeti rendeltetésük alapján, nem volt joguk arra, hogy egyes országok kormányainak a gazdasági határozataiba bele avatkozzanak, és semmilyen felhatalmazásuk nem volt arra, hogy az egyes államok belpolitikájába beavatkozzanak.

Nyugaton a jóléti állam, és (Amerikában) az új egyesség (New Deal) folyamatban volt, amikor a háború kitört. A háború befejezése utáni az elso teendok közé tartozott azok visszaállítása. A másik napirendi pont, a világkereskedelem újraélesztése volt. Ez utóbbit, az úgynevezett Marshall terv valósította meg. Európa ismét az Amerikai Egyesült Államoknak, - a világ, gazdaságilag legerosebb államának, az egyik legfontosabb kereskedelmi ügyfele lett. Ugyanebben az idoszakban vette kezdetét a gyarmatok felszabadulása is. Volt, ahol ez megegyezés, illetve békés úton történt, mint például India esetében, vagy fegyveres küzdelem árán, mint Kenyaban, vagy Vietnámban és másutt. Egészében véve, a világ fejlodése igen pozitív irányban indult.

A hírneves tudós, Karl Polanyi ekkor adta ki a: Nagy átalakulás ("Great Transformation") címu mestermuvét. Az 1944.-ben megjelent mu a tizenkilencedik század ipari, és piaci társadalom heves bírálata volt. Polányi több mint ötven évvel ezelott írta le a következo jóslat ereju szavakat: Ha megengedjük, hogy az emberiség és környezetének sorsát csak a piac törvényei határozzák meg, az a társadalom lerombolásához vezet.(73. old.) Polányi azonban meg volt gyozodve, hogy a társadalomnak ez a lerombolása a háború utáni idoszakban már nem történhet meg: Az egyes nemzetek keretein belül olyan átalakulásnak vagyunk tanúi, ahol nem a gazdasági rendszerek határozzák meg a társadalom mibenlétét, hanem mindenekfelett a társadalom érdekei kerülnek elotérbe (251. o.)

Polányi derulátása azonban nem vált valóra a neoliberalizmus lényege az, hogy az emberek sorsát a piaci törvények határozzák meg. Az embereknek kell a gazdaság parancsai parancsait követni, és nem ellenkezoleg. És amint azt Polányi elorelátta, ennek az eszmerendszernek a megvalósulása közvetlenül a társadalom lerombolásához vezet. Mi történt, tehát? Hogyan lehetséges, hogy fél évszázaddal a második világháború befejezése után ide jutottunk? Vagyis, ahogy azt a jelenlegi értekezlet szervezoi megfogalmazták: Miért van szükség erre az értekezletre? A rövid válasz a következo: A pénzügyi válságok sorozata miatt, különösen Ázsiában. A tényleges kérdés, azonban a következo: Hogyan emelkedhetett ki a neoliberalizmus, híveinek szuk köru és zárt világából, és hogyan lett belole korunk meghatározó eszmerendszere? Miért képes a nemzetközi valuta alap (IMF) és a világbank az egyes országok kormányait arra kényszeríteni, hogy azok a számukra hátrányos feltételek mellett kapcsolódjanak bele a világgazdaságba? Miért van a környezet az összeomlás határán, és miért van olyan nagy szegénység a világban, beleértve a gazdag és a szegény országokat is, amikor a világon, a történelem folyamán, ilyen méretu boség és gazdagság, mint manapság, még nem volt?

A fenti kérdéseket történelmi távlatból kell vizsgálni. A Dissent c. folyóiratban részletesen kifejtettem, a neoliberalizmus gyozedelmeskedésének, és a vele járó gazdasági, társadalmi és környezetet sújtó katasztrófának az egyik lehetséges magyarázata abban rejlik, hogy a neoliberálisok megvásárolták és megfizették ennek a gonosz és visszafejlodést jelento nagy változásoknaka gyozelmi díját. A neoliberálisok megértették, amit a konzervatívok nem értettek meg, hogy az eszméknek tényleges hatása, illetve következményei vannak. A chicagói egyetemrol kiindulva, ahol egy parányi sejtet képeztek, a bölcsész közgazdász Friedrich von Hayek és tanítványai, mint Milton Friedman, a neoliberálisok és anyagi támogatóik egy hatalmas nemzetközi hálózatot építettek ki. Alapítványokat, intézményeket, kutató intézeteket, kiadványokat létesítettek, ahol fogadott írók és közkapcsolati szakértok a neoliberális eszmék megfogalmazásán és külso használatra való elkészítésével és kíméletlen terjesztésével foglalkoztak.

Megértették és alkalmazták az olasz származású, marxista gondolkodó, Antonio Gramscinak, a kulturális hegemóniára vonatkozó elveit. Ha sikerül az emberek agyát meghódítani, a szívük és a kezeik azt követni fogják. Ennek alapján építették ki szakértoi hálózatukat. Az idohiány miatt nem foglalkozhatunk részletesebben ezekkel a kérdésekkel, elegendo azonban megállapítani, hogy a neoliberális eszméket terjeszto kampány zseniális volt. Több százmillió dollárt költöttek el eszméik terjesztésére, de a pénzük százszorosan megtérült, mert sikerült a neoliberalizmust az emberi lét szükségszeru alapfeltételeként elfogadtatni. Függetlenül, attól, hogy a neoliberalizmus hány katasztrófának volt az okozója, hány pénzügyi válságot idézett elo, hány vesztest és kitaszítottat teremt világszerte, a neoliberalizmust újra és újra sikerül elkerülhetetlennek bemutatni, Isten akarataként magyarázni, és mint az egyetlen lehetséges gazdasági és társadalmi berendezést elfogadtatni.

Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy ez a mindent behálózó neoliberális, kísérlet, amelyben élni kényszerítenek bennünket egy mesterségesen létrehozott és meghatározott céllal rendelkezo eszmerendszer. Ha ezt megértjük, akkor könnyen megértheto az is, hogy a neoliberalizmus törvényserusége nem azonos például a nehézkedés törvényének az erejével. Csupán egy emberek által megalkotott, mesterséges szerkezetrol van szó. Amit egyes emberek létrehoztak, azt mások megváltoztathatják. De azt nem változtathatják meg, amíg az eszmék fontosságát fel nem ismerik. Annak ellenére, hogy a széles alapokra helyezett cselekvés híve vagyok, figyelmeztetni szeretnék mindenkit, hogy erofeszítéseink hiábavalóak, ha elozoleg nem tudjuk megteremteni a változásokra irányuló megfelelo eszmei légkört.

A neoliberalizmusnak sikerült egy népszerutlen szektából világvallássá emelkednie, amely napjainkban saját dogmáival, papjaival, és törvényhozó testületével. Azokra a hitetlenekre és bunösökre, akik a neoliberalizmus által kinyilatkoztatott igazságot kétségbe vonják, a pokol tüze vár. Oskar Lafontaine, a volt német pénzügyminiszter, akit a Financial Times, Keynes merev követojének nevezett, és pokolra ítéltetett, mert az a nagyvállalatok adókedvezményei helyett, az alacsonyabb jövedelmu családok adócsökkentését javasolta.

Az eszmei háttér és az általános összefüggések felvázolását követoen vizsgáljuk meg a neoliberalizmus kibontakozását az elmúlt húsz évben. 1979 ben Margaret Thatcher került uralomra Angliában végrehajtotta a neoliberalizmus forradalmát. A vasakaratú hölgy(Iron Ldy) Friedrich von Hayek tanítványa volt, egy társadalmi darwinista és meggyozodéseit minden lelkiismeret-furdalás nélkül fejezte ki. Arról volt hírhedt, hogy rendelkezéseit egyetlen kifejezéssel indokolta: TINA (There Is No Alternative Nincs választás) A Thatcher tételeinek, és a neoliberalizmusnak a központi gondolatát a verseny fogalma képezi a nemzetek közötti verseny, a különbözo vidékek közötti verseny, a vállalatok, és természetesen az egyének egymás közöttii versenye. A verseny központi jelentoségu, mert az választja el a juhokat a kecskéktol, a férfit a gyermektol, a rátermetteket a gyengéktol. Ennek alapján az anyagi javak; mind a természetes, mind az emberi eroforrások eloirányzása egyetlen szempont alapján történik, a gazdaságosság elve, illetve a teljesítoképesség alapján.

Ezzel ellentétben, a kínai bölcs, Lao Tzu, a tao-te Ching befejezo szavaiban azt mondja: És mindenekfelett, ne versenyezz. A neoliberalizmus világának egyedüli szereploi, akik ezt a tanácsot megszívlelik, azok maguk a foszereplok, a nemzetközi nagyvállalatok. A szabad verseny csak ritkán vonatkozik rájuk, azok az úgynevezett szövetségelvu kapitalizmust (Alliance Capitalism) részesítik elonyben. Nem véletlen, tehát az úgynevezett közvetlen külföldi befektetések Foreign Direct Investment) kétharmada, vagy háromnegyed része, attól függoen, hogy melyik gazdasági évrol van szó, nem az új munkahelyek megteremtésére költik, hanem a vállalatok összevonását, vagyok azok egymás általi felvásárlását szolgálják, amelyek szinte mindig a munkahelyek csökkenését, tehát a munkanélküliség növekedését eredményezik.

Tekintettel arra, hogy a fennálló értékrend szerint a verseny minden körülmények között erény, annak eredménye soha sem lehet rossz. A neoliberális számára a piac olyan jó és bölcs, mint maga az Isten, akinek láthatatlan keze végül a rosszat is jóra fordítja. Thatcher egyik beszédében ezeket mondta: A mi feladatunk az egyenlotlenség dicsoítése; az, hogy lehetoséget nyújtsunk a tehetség és a rátermettség kifejezésére, amely mindannyiunk boldogulását szolgálja.

Tehát, ne törodjetek azokkal, akik esetleg lemaradnak a versenyben. Az emberek természetüknél fogva nem egyenlok, de ez jó, mert a születési adottságokkal megáldottak, a legmuveltebbek, a legszívósabbak hozzájárulásai végso fokon mindenkinek a hasznára válnak. A társadalomnak nincs megkülönböztetett kötelessége a gyengék iránt, vagy azokkal szemben, akik nem részesültek a megfelelo oktatásban. Ami velük történik, azért egyedül ok maguk a felelosek, soha sem a társadalom. Margaret szerint, ha a versenynek lehetoséget nyújtunk, az a társadalom felemelkedéséhez vezet. Sajnos, az elmúlt húsz év tapasztalata az ellenkezojét bizonyítja.

A Thatcher elotti idoszakban, Angliában minden tizedik személy élt a létminimum alatt. Ez önmagában ugyan nem ragyogó eredmény, de nemzetközi szempontból mégis tiszteletre méltó és a háború elotti viszonyokhoz mérten haladást jelentett. Ma minden negyedik személy él a létminimum alatt, és minden harmadik gyermek hivatalosan szegény sorsúnak számít. Ez a legrátermettebbek túlélésének az eredménye. Az emberek télen képtelenek a lakásaikat kelloképpen futeni, pénzt kell a szabályzó szerkezetbe bedobni, hogy villanyáramuk, vagy vizük legyen. Az embereknek nincs meleg télikabátjuk stb. A fenti példákat a British Child Poverty Action Group (Angol gyermek szegénység elleni csoport) 1996. évi jelentése alapján idéztem. A Thatcher Major adó törvények hatását egyetlen példával szeretném megvilágítani: Az 1980.-as években az adókedvezmények összegének 29 százalékát az adófizetok egy százaléka kapta kézhez. Ez azt jelentette, hogy, aki az átlagos keresetnek a felét valósította meg, az 7 százalékkal több adót fizetett, mint az adótörvények módosítása elott, aki pedig az átlag fizetésnek a tízszeresét kereste meg, az az új törvények alapján 21 százalékkal kevesebb adót fizetett.

A neoliberalizmus központi tétele a versenyképesség. Ennek alapján a közszolgáltatásokat embertelenül leszukítik, mert azok a szabad piac törvényei alapján versenyképtelenek. Az elmúlt húsz év legfobb változásai a privatizációs folyamatokban nyilvánulnak meg. Ez az irányzat Angliában kezdodött, és onnan terjedt el az egész világra.

Vizsgáljuk meg a közszolgáltatások eredetét és okait a kapitalista országokban, különösen Európában. A közszolgáltatások azokon a területeken léteznek, amelyeket a közgazdászok természetes monopóliumoknak neveznek. Természetes monopóliumról akkor beszélünk, amikor a leheto legkisebb szolgáltatási egység a leggazdaságosabb módon elégíti ki egy meghatározott piac szükségleteit. Ugyanis, egy vállalatnak megfelelo nagyságúnak kell lennie, ahhoz, hogy a piac nagyságához mérten a leggazdaságosabban lássa el feladatát. A közszolgáltatások továbbá hatalmas elozoleges befektetéseket igényelnek, mint például a vasúti hálózat kiépítése, vagy a villanyárom szolgáltatások rendszere, és ilyen esetekben a versengés semmiképp sem elonyös. Ezeket a feladatokat a legmegfelelobb módon a közszolgálati monopóliumok formájában valósulhattak meg. A neoliberálisok ellenben mindent, ami társadalmi tulajdonban van eleve ráfizetésszerunek minosítenek.

Mi történik tehát, amikor a természetes monopóliumokat privatizálják? Az új magántulajdonosok természetesen monopólium jellegu árakat szabnak meg a fogyasztók számára, a maguk számára pedig meglehetos nyereséget biztosítanak. A klasszikus gazdaságtanban ezt a piac szerkezeti összeomlásának (structural market failure) nevezik, mert az árak magasabbak a kellettnél, a szolgáltatások minosége pedig nem szükségszeruen jobb, mint elotte volt. A piac szerkezeti összeomlásának megelozése érdekében az 1980.-as évekig, Európa kapitalista országai a postaszolgálatot, a villanyt, a gázt, a vasutakat és a földalatti járatokat, a repülotereket, a városi vízellátást, és a köztisztaságot, állami tulajdont képezo monopóliumokként üzemeltették.

Margater Thatcher azonban elhatározta, hogy mind ezt megváltoztatja. Ráadásul, a privatizáció alkalmat adott arra is, hogy a szakszervezetek erejét megtörje. Tudvalevo, hogy a szakszervezetek éppen a közszolgálatokban voltak a legerosebbek, és így a közszolgálatok lerombolásával egyidejuleg sikerült a szakszervezeteket is legyöngítenie. A fentiek következtében, Angliában 1979. és 1994. között a közszolgálatoknban foglalkoztatottak száma 7 millióról 5 millióra csökkent, vagyis 29 százalékkal. Tekintettel arra, hogy a magántulajdonban levo iparágakban, ebben az idoszakban, munkaero felesleg mutatkozott, a munkahelyek száma Angliában 1. 7 millióval csökkent, vagyis, 1979. hez viszonyítva 7 százalékkal. A neoliberálisok számára, a munkaviszonyban levok számának csökkentése jobb elonyösebb, mert az növeli a részvények értékét.

Ami a privatizáció következményeit illeti, azok elore láthatóak voltak és elore is látták oket. A magántulajdonba került vállalkozások vezetoi, nagyjából ugyanazok a személyek, akik ezeket az állásokat elozoleg is betöltötték, legeloször is megkétszerezték, vagy háromszorosára emelték a saját fizetésüket. A kormány az adófizetok pénzébol fizette ki az árúba bocsátott vállalkozások adóságait és megnövelte azoknak az alaptokéjét, mielott azokat eladásra bocsátotta volna. A vízellátási központ, 5 milliárd font adósságát elengedték és ráadásul 1. 6 milliárd font úgynevezett zöld hozománnyal látták el, hogy növeljék annak eladási lehetoségeit. Nagy fontosságot tulajdonítottak annak a feltételezett elonynek, hogy a polgárság a maga egyéni befektetésivel részese lehet az új vállalkozásoknak, de ezeknek a befektetéseknek a fele egyenként kevesebb volt, mint ezer font, és amint azoknak az értéke felemelkedett, az egyéni befektetok azokat a rövidtávú haszon érdekében azonnal eladták. Az eredmények alapján nyilvánvaló, hogy a privatizálásnak nem gazdasági indokai voltak, és nem is a szolgálatok minoségének a feljavítása érdekében történt. A privatizálásnak a tényleges célja a magánkézre juttatása volt. Holott ezek a közszolgálati intézmények, ha állami kézen maradnak, alkalmasak lehettek volna a növekvo társadalmi különbségek enyhítésére.

Angliában és másutt is, a magántulajdonba került vállalkozások részvényeinek óriási hányada a pénzügyi intézmények és a nagyvállalkozók tulajdonát képezi. A British Telecon alkalmazottjai, a vállalat részvényeinek mindössze egy százalékával rendelkeznek. A British Aerospace alkalmazottai, vállalatuk 1. 3 százalékát birtokolják stb. Thatcher Asszony eroteljes fellépése elott az angol koszszolgálati intézmények haszonnal jártak. 1984. - ben a közszolgálati intézmények 7 milliárd font jövedelmet biztosítottak a kincstár számára. Ez a pénz ma a magántulajdonosok jövedelmének részét képezi. A magánkézen levo közszolgáltatások minosége kétségbeesoen gyenge. A Financial Times jelentése szerint Yorkshirban a vízellátási muveket patkányok lepték el és azok, akik túlélték a Thames vonatszerencsétlenséget, kitüntetést érdemelnek.

A privatizálás lényege azonos az egész világon. Angliában a privatizálás eszmei megalkotója az Adam Smith intézet nevéhez fuzodik. A USAID és a világbank is az Adam Smith intézet szakértoit alkalmazta, a privatizáció megvalósítására a déli féltekén.

1991. ben a világbank már 114 kölcsönt folyósított a folyamat felgyorsítására, és az óta a Global Development Finance száz meg száz olyan privatizálásról számol be, azokban az országokban, amelyek a világbank kölcsönzoi közé tartoznak.

Azt ajánlom, hogy ezen a ponton túl ne beszéljük többé privatizálásról, inkább használjunk olyan szavakat, amelyek ténylegesen kifejezik az igazságot. Ezrek munkájának évtizedeken át megteremtett gyümölcse egy kisszámú befekteto réteg kezére kerül. Ez a jelenlegi nemzedék és minden megelozo nemzedék legarcátlanabb kifosztása.

A neoliberalizmus egy másik belso jellegzetessége, a tokének a munkával szembeni elonybe helyezése, ami azt jelenti, hogy a megvalósított jövedelem lentrol felfelé vándorol, és folyamatosan, a társadalom leggazdagabb rétegeinek kezébe összpontosul. A jövedelmi skála felso 20 százalékához tartozók számára neoliberalizmus elonyt jelenthet. A jövedelmi skálán magasabbra és magasabbra haladva a neoliberalizmus mindinkább elonyösebbé válik. Ennek megfeleloen, a húsz százalékon aluli rétegek, tehát a munkaviszonyban levok 80 százaléka számára a neoliberalizmus a keresethez mérten fordított aránybú vesztességet jelent.

A neoliberalizmussal kapcsolatosan nem szabad megfeledkeznünk Ronald Reaganról. Kevin Phillips, egy republikánus k közgazdász, aki Nixon elnök tanácsadója volt, 1990.-ben egy könyvben foglalta össze a Reagan korszak neoliberális politikájának következményeit. A könyv címe: A gazdagok és szegények politikája (The Politics of Rich and Poor) A könyv az 1977. és 1988. közötti gazdaságpolitika következményeit elemzi. Ennek a politikának a kidolgozásához nagymértékben hozzájárult a konzervatív Heritage Foundation, a Reagan adminisztráció egyik agytrösztje, melynek a mai napig is nagy hatása van az amerikai politikára.

Az 1980. as évektol számított évtizedben, az amerikai családok felso 10 százalékának az átlagos jövedelme 16 százalékkal növekedett, a felso 5 százalék átlagos jövedelme pedig 23 százalékkal, és a nagyon szerencsések közé tartozó felso egy százalék köszönetet mondhat Reagannak, jövedelmük 50 százalékos növekedéséért. A felso egy százalék jövedelme a jómódúnak számító $270 000. rol a búsásnak számító $450 000.re duzzadt. Ami a szegényebb amerikai családokat illeti, a többi 80 százalékhoz tartozók mindannyian veszítettek valamit, éspedig oly módon, hogy minél alacsonyabb volt az átlagos keresetük, annál többet veszítettek. A legalsó 10 százalékot képezok csoportja a mélypontra jutott, Phillips számításai alapján, különben is alacsony jövedelmüknek 15 százalékával lettek szegényebbek. A már önmagában is mélypontot jelento $4 113. ról jövedelmük az emberségtelennek számító $3 504 re süllyedt. 1977.-ben Amerika lakosságának a felso egy százalékának az átlagos jövedelme 65 ször magasabb volt, mint lakosság alsó 10 százalékának a jövedelme. Egy évtized múlva, a felso egy százalék jövedelme 115 ször meghaladta a lakosság alsó tíz százalékának a jövedelmét.

Az Amerikai Egyesült Államok a világ egyik legnagyobb gazdasági különbségekkel rendelkezo országa, de a neoliberalizmus politika következményeként a gazdagok és szegények közötti különbség az elmúlt húsz évben mindenütt a világon meg növekedett. Az Egyesült nemezetek kereskedelmi és fejlesztésügyi bizottsága, az UNCTAD 1997. évi jelentése 2600 külön tanulmányban bizonyítja a jövedelem közötti különbségeket, az elszegényedést, és a középosztály fokozatos eltunését. Az UNCTAD munkacsoportja a fenti irányzatokat dokumentálja egy tucat különbözo társadalomban, beleértve Oroszországot, és Kínát is. Az emberek közötti anyagi különbségek közötti szakadék folyamatos növekedésében semmi rejtély nincs. A neoliberalizmus célkituzései a gazdagok elköltheto jövedelmének növelésére irányulnak. Ezt adókedvezményekkel, és a munkabérek leszorításával érik el.

Ennek az elméleti alapját, illetve a közvetlen megindokolása azon a feltevésen alapszik, hogy a gazdagok magasabb jövedelme további és fokozott és ésszerubb befektetéseket eredményez, amely azután több munkalehetoséget és általános jólétet teremt mindenki számára. A valóságban, amint az elorelátható volt, a pénznek a felfelé vándorlása, a tozsde mesterséges felduzzasztásához vezet, és hatalmas fedezet nélküli nyereséget mutat ki, és ezzel a pénzügyi válságok sorozatát idézi elo. Ha a jövedelmet a kereseti skála alsó 80 százaléka osztaná meg, az a fogyasztás megnövekedését idézné elo, ami viszont a munkalehetoségek növekedését biztosítaná. Amennyiben a jövedelem magas hányadát a felso réteg osztja meg, azoknak már megvannak a megfelelo fogyasztási cikkei, tehát a pénz nem a helyi gazdaságot erosíti, hanem a nemzetközi tozsdén köt ki. A fenti elveket mind a déli, mind a keleti féltekén megvalósították, ahol szerkezeti átrendezésnek nevezték (structural adjustment), de ez csak egy másik szóhasználat a neoliberalizmus megjelölésére.

Az Angliában, valamint az Amerikai Egyesült Államokban meghonosított neoliberalizmus jellegzetességeinek bemutatására, Thatcher, és Reagan politikai intézkedéseit vettük alapul. Nemzetközi szinten a neoliberálisok három pontra összpontosították erofeszítéseiket:

ˇ A javak és szolgáltatások terén való szabad kereskedelem

ˇ A toke szabad forgalma

ˇ A nemzetközi beruházások korlátlan szabadsága

Az elmúlt húsz évben a nemzetközi valuta alap roppantul megerosödött. Az államadóssági válság és a törlesztési engedményekhez kötodo feltételek következményeiként, a pénzügyi segédletek mellett, illetve azok ellenében az egyes országok teljes gazdaságpolitikáját a valuta alap diktálja. Ez a gazdaságpolitika természetesen csak neoliberális lehet.

Hosszú és fárasztó tárgyalásokat követoen 1995. januárjában megalakult a világkereskedelmi szervezet (World Trade Organization) és azokat a tagállamok országgyulései sebtében jóváhagyták, anélkül, hogy a képviselok pontosan tudták volna, hogy mit is hagynak jóvá. Szerencsére, a neoliberalizmus szabályainak általános érvényuségére irányuló erofeszítések egyelore nem jártak sikerrel. A befektetésekre vonatkozó kölcsönös egyezmény (Multilateral Agreement on Investment) nem valósult meg. A fenti egyezmény szélesköru jogokat biztosított volna a nagyvállalatok számára, és szigorú kötelezettségeket rótt volna a tagállamok kormányaira, míg a polgárok számára semmilyen jogokat nem biztosított volna.

Ezeknek az intézményeknek a közös nevezoje az átláthatóság hiánya és a demokratikus feleloség elutasítása. Ez a neoliberalizmus lényege, amely arra épül, hogy a gazdaság diktálja a feltételeket a társadalom számára, és nem fordítva. A demokrácia tehertételként jelentkezik. A neoliberalizmus a gyoztesekre, nem pedig a választópolgárok akaratára épít, amely magába foglalja a társadalom gyozteseit és a veszteseit is.

Befejezésül, szeretném felhívni mindenkinek a figyelmét arra, hogy a neoliberálisoknak a veszteseknekrol alkotott felfogását vegyék igen komolyan. A neoliberálisok szerint a veszteseknek a társadalom semmivel sem tartozik. A rendszer bárkit, bármikor cserbenhagyhat. Ha valaki megbetegszik, ha megöregszik, ha állapotos, vagy ha a gazdasági körülmények miatt, illetve a pénznek a lentrol felfelé áramlásának folyamatában nincs többé szükség rá. A részvények értéke a végso meghatározó.

A közelmúltban az International Herald Tribune arról számolt be, hogy Thaiföldön és Koreában az idegen befektetok egymás után vásárolják fel a vállalatokat és a bankokat, és ez bizonyosan tömeges elbocsátásokhoz vezet A thaiföldiek és a koreaiak sok éves munkájának az eredménye, idegen vállalatok kezére kerül. Nagyon sokan azok közül, akik keményen dolgoztak ezeknek a javaknak a megteremtésén, máris, vagy hamarosan az utcára kerülnek. A versenyképesség elvei alapján, illetve a részvények értékének szempontjából mindez nem minosül sem igazságtalanságnak, sem buncselekménynek, hanem erényt jelent.

A neoliberalizmus alapjaiban megváltoztatta a politika mibenlétét. A neoliberalizmust megelozoleg a politika abban nyilvánult meg, hogy ki uralkodik, és, hogy ki mennyit kap a közösbol. A fenti két tényezo továbbra is szerepet játszik a politikában, de a neoliberalizmus értékrendje alapján a politika központi kérdését az képezi, hogy kinek van joga az éltre és kinek nincs. A radikális kirekesztések a mindennapi események sorába tartoznak, ezt a legkomolyabban állítom.

Nagyon sok rossz hírt kellett közölnöm Önökkel, de az elmúlt húsz esztendo rossz hírrel van tele. Nem szeretném azonban ilyen nyomasztó hangulatban befejezni eloadásomat. Nagyon sok minden történik annak érdekében, hogy ezeket a létünket veszélyezteto folyamatokat ellensúlyozzuk, és nagyon sok lehetoség van a cselekedetre. Bízok abban, hogy a jelenlegi értekezlet megfogalmazza a teendoinket, többek között azt, hogy a neoliberalizmussal szemben egy általános szellemi ellenállást kell tanúsítani. Elérkezett az ideje annak, hogy mi határozzuk meg a napirendi pontokat, ahelyett, hogy hagyjuk, hogy a világmindenség urai határozzanak sorsunkról Davosban. Remélem azt is, hogy a támogatók belátják, hogy nem csak felméréseket kell támogatni, hanem eszméket is. Nem várhatjuk el, hogy a neoliberálisok támogassanak bennünket, magunknak kell megtalálni a megfelelo megoldásokat, beleértve egy nemzetközi adórendszer megvalósítását, amely a pénzügyi intézmények megfelelo megadóztatására irányul, valamint a nagyvállalatok adásvételeinek arányos és igazságos megadóztatását írja elo.

A nemzetközi adó bevétele alkalmas lenne az északi és a déli félteke országai közötti különbségek kiegyenlítésére, illetve arra, hogy enyhítse azoknak a helyzetét, akiket az utóbbi húsz év neoliberális politikája következtében kifosztottak.

Engedjék meg, hogy még egyszer megismételjem: a neoliberális rendszer nem az emberi lét természetes velejárója, nem is természetfeletti hatalom, annak alapfeltevéseit felül lehet vizsgálni, és azt meg lehet változtatni. A hatalmat vissza kell helyezni a közösségekbe és a demokratikus államrendszerekbe. Minden területen meg kell valósítani a törvény tiszteletben tartását, és meg kell valósítani az anyagi javak nemzetközi szintu igazságos elosztását. Az üzletnek és a piacnak megvan a maga helye, de az nem uralhatja az emberi lét minden megnyilvánulását.

A további jó hírek közé tartozik az, hogy napjainkban a világon annyi pénz van, hogy annak egy nagyon kis része elegendo lenne, hogy minden embernek tisztességes életmódot, egyetemes egészségi biztosítást és megfelelo oktatást biztosítson a földön. E mellett, megvalósítható a környezet megtisztítása és megakadályozható annak további rombolása.

Van lehetoség az északi és a déli félteke életszínvonalának kiegyenlítésére. Az A fenti cél megvalósítására, az Egyesült nemzetek megfelelo bizottságának (UNDP) elorelátása szerint mindössze 40 milliárd dollár elegendo lenne.

És legvégül, arra kérek mindenkit, hogy lássa be: a neoliberalizmus lehet, hogy étvágyában kielégíthetetlen, de nem sebezhetetlen. Egy nemzetközi szövetség a közelmúltban arra kényszeríttette oket, hogy mondjanak le, legalább is ideiglenesen arról, hogy minden befektetést a neoliberalizmus szabályai szerint valósítsanak meg. Ellenfeleik meglepetésszeru gyozelme felboszítette a neoliberális tábort, ami azt bizonyítja, hogy a szervezett ellenállás sikeres lehet.

Továbbá, a számok a mi oldalunkon vannak, mert a neoliberalizmusnak sokkal több vesztese van, mint gyoztese. Nekünk ötleteink vannak, míg a neoliberalizmus már kijátszotta minden kártyáját, és a meglevo ötleteik is elvesztik hitelességüket az ismétlodo válságok miatt. Amit még meg kell valósítanunk, az a szervezés és a kommunikáció, amely ma már megvalósítható. A veszély nemzetközi jellegu, tehát a védekezési is nemzetközi alapokra kell helyezni. A szolidaritás többé nem jelentheti csupán az egymásnak nyújtott segítséget, fel kell fedezni kényszerhelyzetünk azonosságát, hogy számbeli fölényünknek, és mondanivalónk indokoltságának hitelt adjunk. Meggyozodésem, hogy a jelenlegi értekezlet nagymértékben hozzájárul ezeknek a célkituzéseknek a megvalósításához.
Köszönöm a figyelmüket.

Fordította: Kaslik Péter

<<Eredeti, angol nyelvu szöveg