Kaslik Péter 

 

"Hol lesznek legyalázóink?"
Adalék a kanadai magyarellenes kampány  főszereplőinek jellemrajzához

 

A jelenlegi magyarellenes kampány a magyarországi neo-liberális elit világgá kiáltott primordiális sikolya: „Nem mi vagyunk hatalmon.” Ez, a hatalom visszaszerzéséért folyó, szűnni nem akaró magyarellenes kampány ma már nem csupán a jelenlegi demokratikusan megválasztott magyar kormány ellen, hanem minden jóérzésű magyar ellen irányul. Ebben a folyamatban mindent legyaláznak, ami magyar - önmeghatározásunkat, történelmünket és kultúránkat. Ez a minden útjában álló értéket letaroló kampány előre vetíti azt is, hogy ha a bosszúvágyó neoliberális elit még egyszer visszaszerzi hatalmát Magyarországon, annak beláthatatlan következményei lesznek. Vagyis, a magyar nemzet azt nem heveri ki. Mielőtt ez a nem kívánatos hatalomátvétel meg-történne, eligazodás végett vizsgáljuk meg a ma már világméretűnek mondható magyarellenes kampány általános stratégiáját, majd pedig a hitelesség szempontjából vizsgáljuk meg a kanadai magyarellenes kampány főszereplőinek jellemét. Vagyis azt, hogy kik azok, akik a magyarokat itt Kanadában gyalázzák és milyen jogon?

A magyarellenes kampány kézikönyve

A jelenlegi magyarellenes kampány az Amerikai Egyesült Államok háborús propagandájának a-lapelveire épül. A jelenlegi magyarellenes kampány napjainkban elérte az amerikai háborús politika szótárából ismeretes „regime change” szakaszát (szó szerint: rendszerváltás, a rendszer leváltása, a fennálló rend erőszakkal való megváltoztatása). Magyarországra vonatkoztatva inkább „rendszer visszaváltásról” beszélhetünk.

Az Amerikai Egyesült Államok akár katonai, akár propagandanyomás által kieszközölt „rendszer leváltása” a Brookings Institute for Regime Change in Iran, 2009. (“Which Path to Persia?”) alapelveire épül. A fenti stratégia a következő pontokban foglalható össze:

- Belső zavargások szítása és azok megszervezésé-nek pénzbeli támogatása. A szegény és eladósodott országokban ez roppant olcsón megvalósítható.

- A törvényes kormány elleni politikai erők támogatása, beleértve az „elégedetlen” népcsoportok követeléseinek felnagyított és széleskörű világgá kürtölését.

- Alternatív vezetőség kiépítése és népszerűsítése az ellenzék táborának tényleges képviseleti aránya feletti felerősítése, s annak a hatalom átvételre való felkészítése.

- A hatalomátvételre kiszemelt ellenzék pénzbeli segítsége, irodai és kommunikációs eszközökkel való felszerelése: internet lehetőség, irodahelyiségek, külföldi kapcsolatok létesítése.

- A kormány kisebb vagy nagyobb, illetve vélt vagy valós hibáinak kihangsúlyozása, egy összefüggő érvrendszer, illetve elmarasztaló „mesevonal” kialakítása.

- Vádló jellegű kulcsszavak vég nélküli ismétlése.

- A véleményformáló intézmények bevonása.

- A „rendszerváltó” ellenzék tagjai megélhetésének biztosítása, amit jól fizető „ellenzéki” intézetek megalapítása fedez. 

- A fentiekkel egy időben fokozott, de kemény gazdasági nyomást gyakorolnak az országra. Ide sorolható a mesterséges „összetűzések” kiprovokálása, valamelyik „üldözött és elégedetlen” kisebbség követeléseinek aránytalan felnagyítása, a kisebbség körében történt kideríthetetlen gyilkosságok világgá kürtölése.

II. A magyarellenes kampány kanadai szereplőiről

A magyarellenes kampány kanadai kirendeltsége is a fenti „regime change” képlete alapján működik. Ennek a képletnek Kanadában három külön-böző megnyilvánulási formája van egyazon, összehangolt eredővel.

1. Tudományos konferenciák rólunk és nélkülünk. A Kanadai Magyarságtudományi Társaság, (Hungarian Studies Association of Canada) http://www.hungarianstudies.org/, amely több mint harminc éves múlttal rendelkezik, - az utóbbi két évben olyan vezetőket választott, akik nem váltották be a Társaság többségének (derékhadának) elvárásait. Az az érzés alakult ki sokakban, hogy a Társaság zártkörű csoporttá kezd alakulni, ahová egyre gyakrabban hívnak meg magyarországi balliberális előadókat, akik a tudományosság köntösébe öltöztetetten feljelentik Magyarországot, miközben folyamatosan meghamisítják történelmünket.

2. A Kanadai országos jellegű napilapokban és folyóiratokban elhelyezett magyarellenes cikkek. Ezek a cikkek mindig arról szólnak, hogyan terjed a fasizmus Magyarországon. A magyarellenes cikkek írói gyakran azonosak vagy szoros kapcsolatban vannak a Magyarságtudományi Társaság fenti liberális tagjaival, valamint a Hungarian Presence, (http://www.hungarianpresence.ca/), szintén elitista és magukat a kanadai magyar közösség fölé helyező csoport tagjaival. Különleges, hogy az elmúlt húsz-huszonöt évben ugyanezek a szerzők egyetlen cikket sem írtak a kanadai angol és francia nyelvű sajtóban a Kanadában működő magyar iskolákról. A kanadai sajtóban aligha jelent meg cikk például a délvidéki magyarverésekről, vagy a szlovák nyelvtörvényről, vagy az erdélyi magyarok autonómia törekvéseiről. Ezek a szerzők egyetlen ismertető jellegű írást sem tettek közzé, - vagy csak nagyon elvétve -, valamelyik köztünk élő és alkotó magyar írónkról, költőnkről vagy valamelyik közöttünk élő kitűnő zenészünkről vagy festőnkről. A kanadai újságok fenti szerzői soha, vagy csak ritkán  számoltak be nemzeti ünnepeinkről vagy nagyjainkra való megemlékezéseinkről. 

3. Úgynevezett, spontán ellenzéki sajtó megszervezése, és működtetése. A legutóbbi magyarországi választásokat követően Kanadában is hirtelen megjelent a magyarországi demokráciát féltő „ellenzék.” Ezt a szerepet a „Kanadai Magyar Hírlap,” (a továbbiakban KMH) http://kanadaihirlap.com/ internetes újság tölti be. A KMH az általános amerikai rendszerleváltó propaganda modellel összhangban, a Gyurcsány-féle Demokratikus Charta, illetve Demokratikus Koalíció vezérvonalát követi. A KMH tájékoztató irodájának három csinyovníkja van: Christopher Adam, Göllner András, és legújabban a KMH „magyarországi tudósítójaként” megjelölt Szemenyei-Kiss Tamás. 

Az előző ügyeletes nagyhatalom által kijelölt kádárjankó kommunista helytartókról azt szokták mondani, hogy a magyaroknak még a kommunistákból is a legrosszabbja jutott. Ez mondható el a KMH személyzetéről is. Christopher Adam lapos, szellemtelen és a magyar nyelvhasználat és szabatos fogalmazás elemeivel küszködő írásait stréber buzgóságával és ágáló tudálékosságával igyekszik pótolni. A nyomatékosság kedvéért, Christopher Adam cikkeit az ottawai Carleton Egyetem előadójaként írja alá, s ezzel igyekszik súlyt adni szavainak.  http://www.huncor.com/rovid2011/adamhtm.htm

Göllner András névjegye: a Magyar Nemzet 2008. május 13.-i száma „Najra sikolya” címmel cikket közöl Göllner András ténykedéséről. A cikk szerint: „Göllner András a fordulat után bukkant fel Magyarországon, ahol 1991-ben a Hill and Knowlton „píár”-cég budapesti irodájának lett a vezetője. Az iraki háború előtt e cég találta ki és vitte véghez – Tom Lantos, a nemrég elhunyt amerikai kongresszusi képviselő hathatós közreműködésével – azt a hazugságkampányt, amelyben Lantos egy kongresszusi emberjogi csoport elnökeként egy 15 éves, magát állítólag a bosszútól való félelmében csupán „Najrának” nevező kuvaiti ápolónőt szólaltatott meg. „Najra” Amerikában a jóérzésű emberek százmillióit megbotránkoztatva arról „tanúskodott”, hogy a Kuvait városban lévő Al-Addan kórházban saját szemével látta, amint a behatoló iraki katonák az újszülötteket az inkubátorokból kitépték és a hideg padlóra hajították, hogy ott pusztuljanak. Az amerikai sajtó később kiderítette, hogy „Najra” valójában a Washingtonban akkreditált kuvaiti nagykövet lánya, és az iraki invázió idején Amerikában tartózkodott apjával.” http://mno.hu/migr_1834/najra-sikolyai-387472

Ismeretes, hogy az Irak elleni amerikai „rendszer leváltás” következményeként több millió, értsd több millió ártatlan ember vesztette életét. Mind Christopher Adam, mind Göllner András rosszul használják a magyar nyelvet, ami önmagában is szégyenletessé teszi ezt az egész vállalkozást.

Különös hálótársak

A KMH triumvirátusának harmadik tagja Szemenyei-Kiss Tamás a Tóth Judit nevéhez fűződő egykori „24. Óra” kanadai nyilas folyóirat munkatársa. Az angol nyelvben van egy Shakespeare soraira épülő közmondás, mely szerint: „A politika különös hálótársakat teremt” („Politics makes strange bedfellows.”) Szemenyei-Kiss Tamás „igazi” életútjának feltárása egy ponyvaregény paródia majdani írójának feladata. Szemenyei-Kiss Tamás jellemének és igazi lényének felderítése pedig a klinikai pszichiátria körébe tartozik. Az interneten elegendő anyag található arra, hogy kedves olvasóink önmaguk dönthessenek Szemenyei-Kiss Tamás jelleméről és szavahihetőségéről.

Ha mindez nem lenne ilyen bántó a magyarok számára, akkor az interneten böngészve jót szórakozhatnánk Szemenyei-Kiss Tamás kanyargós életútjának állomásain. 

Míg Göllner András és Christopher Adam a nekik nem tetsző írások szerzőit „csak” butáknak vagy a maguk által képviselt „felsőbb igazság” megértésére genetikailag alkalmatlanoknak, betegnek vagy esetleg „mindössze” fasisztának minősítik, addig Szemenyei-Kiss Tamás az ellenséget hungaristáknak, nyilasoknak, náciknak, „szálasistáknak” minősíti. Szemenyei-Kiss Tamás szóhasználatában a „Szálasi” kifejezésnek egy fajta Jolly Jokerszerű, mindenre alkalmazható szerepe van: főnévi jelentése mellett ige, melléknév, jelző, határozószó és kötőszóként is szerepel.

Némi káröröm is vegyül abba, hogy ha a magyarellenes kampány kanadai részlegében egy Szemenyei-Kiss Tamás „segítségére” szorulnak, akkor már a végét járják. Jó hír lehet az is, hogy amit ebben a gyalázatos kampányban a magyarok ellen mondani kell, arra Christopher Adamon és Göllner Andráson kívül ma már csak egy Szemenyei-Kiss Tamás vállalkozik.

Szemenyei-Kiss Tamásnak a kanadai magyar-ellenes kampány porondján való ténykedésével kapcsolatban azonban felmerül egy komolyabb és bántóbb kérdés is.

Kertész Péter, magyarországi (Pulitzer emlékdíjas és Tolerancia díjas) író 1995-ben interjút készített Szemenyei-Kiss Tamással. Szemenyei-Kiss Tamás ugyanis a MIÉP 1995. október 22-i tüntetésén röplapokat osztogatott: A röplap címe: „ŐSZINTE MAGYAR SZÓ A ZSIDÓSÁGHOZ 1945-1995.”  A röplapot Közzétette a kanadai eredetű 24. ÓRA Hungarista lap szerkesztősége, név szerint Tóth Judit és Szemenyei-Kiss Tamás. A tüntetés szervezői a helyszínen nyilvánosan tiltakoztak a fenti röpirat osztogatása ellen. A röpirat osztogatása kapcsán készült interjúban Szemenyei-Kiss Tamás többek között a következőket mondja hangszalagra:

Kertész Péter: De ők ( a Holocaust zsidó áldozatai)  magyar állampolgárok voltak.

Szemenyei-Kiss Tamás: Én inkább azt mondom, hogy vendégpolgárok. A zsidóság Magyarországon vendégpolgár. Magyar állampolgár, de ha úgy nézzük, van a magyar nemzet, a magyar nép, amelyik itt él, és vannak vendégpolgárok.

Kertész P. Úgy, mint?

Szemenyei-Kiss Tamás: Úgy, mint a zsidók például. De mondhatom a cigányokat is, vagy a kínaiakat, akik idejöttek.

(…)

Kertész P: Mit jelent mégis az, hogy vendégpolgár?

(…)

Szemenyei-Kiss Tamás:…A cigányság, hogy egy ilyen elég buta kifejezéssel éljek, primitívebb, szellemileg egyszerűbb fajta...

Kertész P: A zsidóság an blokk nem magyar?

Szemenyei: Nem.

Kertész P: Hanem?

Szemenyei: A zsidóság an blokk zsidó. Másnak semmiképp nem lehet elfogadni.

(…)

Kertész P. Ki írta a röplap szövegét?

Szemenyei: Az aláírók. Tóth Judit és Szemenyei-Kiss Tamás. Mi vagyunk a 24. Óra magyarországi kiadója és a lap szerkesztői is egyben.

Szemenyei-Kiss Tamás Kertész Péterhez írt egyik későbbi levelében nem tagadja, hogy a fentieket mondta volna, csak azt kifogásolja, hogy Kertész Péter miért jelentette meg az interjút másodjára is.
http://kertesz.freeblog.hu/archives/2007/07/24/2495311/

A fenti kijelentéseket Szemenyei-Kiss Tamás már középkorú felnőttként tette. Nem valószínű, hogy az elmúlt tizenöt évben intellektuális fejlődése során patent antiszemitából patent magyar gyűlölővé válthatott volna. Az élet nem így működik. A valóság az, hogy Göllner András és pártfogoltja, Christopher Adam megtalálták párjukat a kanadai nyilas lap volt szerzőjében, "Szemenyei"-Kiss Tamásban.

A jelenlegi magyarellenes kampány másik két főszereplőjének Szemenyei-Kiss Tamás visszataszító antiszemitizmusával való összehangolása azonban legyen perlőink feladata. Az viszont legyen a kanadai angol nyelvű sajtó szégyene, hogy a kanadai magyarok önérzetét mélyen sértő és a magyar kultúrát gyalázó cikkeket Szemenyei-Kiss Tamás közvetlen munkatársai írják – rólunk és nélkülünk. Meddig tűrjük ezt? 

Magyar Élet, Torontó             

Kapcsolódó anyag:

 Titkok Bajnairól, Magyar Hírlap 2012, január 12
Amerikai beavatkozás a magyar belpolitikába? + Videó
Ajjaj: radikális gazdasági letargia Bokrossal és Gyurcsánnyal

 

Kérjük, emelje fel szavát és írja alá Tiltakozásunkat, a minden jóérzésű magyart mélységesen sértő magyarellenes támadások ellen. Csatlakozzon a már több mint négyezer aláíróhoz!