SZŰGYI ZOLTÁN VERSEI
szabadság dúl
a szamártövisek között
tombol a tavasz
de
meghajol gyökeréhez
az igaz
tanítsd már
örömre
e népet is
Uram
Mostohán bánsz hűséges gyermekeddel,
jó anyám; ó, megfáradt Magyarország.
Gyámom helyett, félton, te neveltél fel,
hogy lehetnék hát, holmi fattyú, torz-ág.
Rendnek vélt törvény parancsol lelkednek.
Nem számít: ki üzbég, szász, török, tatár,
ismerői, tudói-e nyelvednek,
mind csupán: idegenrendészeti szám.
Eggyé lesz benned itt: űző - üldözött.
Mégis, mert költő vagyok, igen: magyar,
én, ki hozzád -, ím: messziről költözött,
ember, - hiszem -, kit mélységes seb takar,
Istent arra kérem -, téged megáldjon,
de Uram, nekem engedd: ez hadd fájjon.